Új Szó, 1973. február (26. évfolyam, 27-50. szám)
1973-02-08 / 33. szám, csütörtök
A DÖNTŐ NAPOK Határozottan a reakció minden kísérlete ellen Február harcosai (Lőrincz Gyula rajza) NAPI FELADAT Nagyobb figyelmet a pártcsoportok tevékenységének % A siker feltétele a rendszeres munka A csehszlovákiai belpolitikai válság 1948 februárjának második felében pattant ki, a valóságban azonban a válság tüze már hosszú idő óta parázslóit, s a haldás és a reakciós erők összecsapásainak hosszú sorozatában nyilvánult meg. Ebben az éles osztályharcban határozottan megformálódott a két pólus: az egyik oldalon a CSKP vezette munkásosztállyal az élen a szocializmust igenlő, a Szovjetunióval és a többi szocialista országgal való együttműködést szorgalmazó haladó erők, a másik oldalon pedig a burzsoázia és bérencei képviselői, amelyek a München előtti köztársaság viszonyaiba akarták visszatéríteni az országot. A kommunisták felsorakozá- sa, növekvő befolyása és a néptömegeknek a CSKP politikája iránti bizalma nyilvánvalóvá tették, hogy az elkövetkező választásokon Csehszlovákia Kommunista Pártja döntő győzelmet arat. Ez a tény a reakció táborát fokozott aktivitásra, majd egyre inkább hazárdjátékra ösztönözte. A nemzeti szocialista, a néppárti, a demokratapárti és a jobboldali szociáldemokrata vezetők, a reakciónak a kormányban és a parlamentben levő képviselői közös haladásellenes frontot szerveztek és egyre jobban fokozták szabotáló tevékenységüket. Bár e pártok képviselői 1947 decemberében a Nemzeti Front gyűlésein azt ígérgették a népnek, hogy támogatják a készülő mezőgazda- sági és szociális törvények elfogadását — főleg az első földreformtörvény revízióját, a ta- gosítási törvényt, a szociális biztosítási törvényt stb., ennek ellenére e pártok képviselői már januárban mindent elkövettek a kormányban és a parlamenti bizottságokban az említett törvények elutasításáért, illetve jelentékeny módosításáért. A CSKP teljes erejével arra törekedett, hogy a nép forradalmi vívmányait lerögzítő új alkotmányt még a választások előtt elfogadják, ezzel szemben a reakció képviselői ezt minden módon fékezték és elodázták. A reakció mesterkedései az 1947-es év végén és az 1948- as év elején szinte teljesen megbénították a parlamenti bizottságok és a kormány munkáját. A nemzeti szocialista, a néppárti, a demokratapárti és a szociáldemokrata jobboldalnak 1948 elején háromszor is sikerült kommunistaellenes tömböt létrehoznia és a fontos törvényjavaslatok, így a közalkalmazottak fizetésének rendezéséről, az új földreformról és a nemzeti biztosításról szóló törvényjavaslatok elfogadását megakadályoznia. A nemzetgyűlés mezőgazdasági bizottságának döntése a kormány és a Nemzeti Front által már jóváhagyott törvényjavaslat elutasításáról óriási felháborodást keltett országszerte a falusi dolgozók körében és határozott fellépésre ösztönözte a mező- gazdasági bizottságokat a föld- birtokosi és az egyházi földek felparcellázására irányuló törekvésükben. A kormány és a parlament tevékenységének szabotálásával, az ország rendjének felforgatását célzó aknamunkával, az államosítás továbbfolytatásának és a földbirtokok felosztásának akadályozásával egyidejűleg a reakció összpontosított támadásokat intézett a népi demokráciát következetesen védelmező nemzetbiztonsági testület és a Belügyminisztérium ellen, s a belpolitikai válság (kirobbantásának időpontjára fegyveres akciókat is előkészített. A Rudé právo február 21-1 számában „A nemzetbiztonsági testület ellen uszítanak, mert üldözi a felforgatókat, a feketézőket, a kémeket és az összeesküvőket“ címmel nagy cikk jelent meg, amely szem- beszállt a reakciós erők támadásával. A cikkben a többi között azt olvashatjuk, hogy a nemzetbiztonsági testület a feketézők elleni törvény életbelépése óta eltelt egy év alatt ezer bűnvádi feljelentést tett a feketézők ellen, a nemzeti szocialista Drtina igazságügyi miniszter bírósága azonban a feketézőknek csak egy százalékát ítélte el. Az utóbbi időben a Belügyminisztérium és a nemzetbiztonsági testület ellen megújuló támodások célja az, hogy ezekbe a szervekbe is behatoljon Drtina bíróságának szelleme — az elnézés a nép ellenségeivel szemben, ugyanakkor a kérlelhetetlen fellépés a legjobb csehszlovák hazafiak ellen. A biztonsági testület határozott harcot folytatott a ban- derista bandák ellen, ebben a harcban a legnagyobb áldozatokat hozta. A nemzeti szocialista vezetők azonban azt a nézetet hangoztatták, hogy a ban- deristák ellen ne harcoljanak, hanem szabad átvonulást biztosítsanak nekik. Az Igazságügyi Minisztérium szervei a bande- ristákban „szegény üldözötteket“ látnak, ugyanakkor a nemzetbiztonsági testület a bande- ristákat a cseh, a szlovák és a lengyel nép fasiszta gyilkosainak tartja. A nemzetbiztonsági testület Szlovákiában meghiúsította az államellenes összeesküvést, az idejekoráni közbelépésnek köszönhetően a biztonsági szervek 1947 őszén meghiúsították a szlovák államellenes összeesküvők terveit és tovább folytatják sikeres harcaikat a ludák elemek maradványai ellen — hangoztatja befejezésül a cikkíró. A demokrata párt is teljes erővel részt vett a nemzetbiztonsági testület elleni kampányban. A Szlovák Nemzeti Tanács 1947 karácsonya előtti ülésén a demokrata párt egyes képviselői arcátlan, durva kirohanást intéztek a nemzetbiztonsági testület ellen. Ez a támadás széles körű felháborodást keltett a szlovákiai dolgozók körében és a Szakszervezetek Szlovákiai Tanácsának elnöksége is élesen elítélte. Arról, hogy milyen elemeket védelmeztek a reakciósok a nemzetbiztonsági testülettel szemben, sokat olvashatunk a kommunista párt sajtójában. A Rudé právo például hírt adott róla, hogy „Letartóztatott nagyüzért a nemzeti szocialista párt járási bizalmijává választották“. J. Kotrbát, a Vejprti Jnb elnökét letartóztatták, mert a járás számos gyárának értékes gépeit bűnös módon szétlopkodta, illetve bűntársainak elherdálta. A Pilz cég vagyonát, amelynél mint likvidátor működött, eltitkolta a Nemzeti Megújulás Alapja és az Iparügyi Minisztérium elől és ily módon lehetővé tette több mint száz textilipari gép szétlopkodását. A kár mintegy 1 millió 600 ezer korona. A további vizsgálatnál megállapították, hogy Kotrba közreműködésével a Borusia és Müller cég használható gépeit kilónként 1 koronás áron adták el magánvállalkozóknak. S ezt az embert a Svobodné slovo híre szerint a nemzeti szocialista párt járási bizalmijává választották meg. A külföldi kémügynökségek is fokozták a köztársaság elleni tevékenységüket. A pártlapok számos hírben tudósítottak kémek letartóztatásáról. Szlovákiában például letartóztatták a banderista bandák egyik tagját, aki 1947 őszén bandájával rabolva és erőszakoskodva vonult át hazánk területén a nyugati hatalmak németországi megszállási övezetébe. Onnan néhány hónap múlva visszaküldték Csehszlovákiába kémkedési céllal, hogy adatokat közöljön a hadseregről, a légierőről, a nemzetbiztonsági testületről, az államosított vállalatok termelési programjáról, a politikai viszonyokról, főleg pedig, hogy kapcsolatba kerüljön a szlovákiai államellenes szervezetekkel. A Rudé právo február 25-i számában arról olvashatunk, hogy a Nemzetvédelmi és a Belügyminisztérium idejekoráni közbelépése államellenes fegyveres puccs előkészítését leplezte le, melyet a nemzeti szocialista tisztségviselők szerveztek. A fegyveres akciókat a nemzeti szocialista párt úgynevezett védelmi bizottságaiban készítették elő. A nemzetbiztonsági szervek rajtaütésszerű házkutatást tartottak a nemzeti szocialisták központjában és a vinohradyi járási titkárságon. A vizsgálat során kiderült, hogy a fegyveres akciók előkészületeit minden részletre kiterjedően megtették. Egy elfogott „helyzetjelentés“ szerint az államellenes puccskísérletet a nemzeti szocialista párt védelmi bizottságában készítették elő, mely összekötők útján tartott kapcsolatot a párt politikai tisztségviselőivel, ellenőrizték a hadsereg és a nemzetbiztonsági testület alakulatainak helyzetét, további fegyverek megszerzéséről gondoskodtak és előkészületeket tettek a rádió elfoglalására. A biztonsági szervek Prága XII. körzetében letartóztattak két katonatisztet — Teichmann törzskapitányt, a nemzeti szocialista párt kerületi védelmi bizottságának tagját és J. Né- meček törzskapitányt, a nemzeti szocialista párt központi bizottsága védelmi bizottságának tagját és több polgári személyt. A letartóztatottaknál illegálisan tartott fegyvereket találtak. A kivizsgálásnál megállapították, hogy Teichmann törzskapitányt a rádió épületének elfoglalásával bízták meg, s amikor ezt az idejében megtett biztonsági intézkedések lehetetlenné tették, akkor intézkedett, hogy a rádió épületébe kártevőt csempésszenek be a legfontosabb berendezések megrongálására. A kivizsgálással az is kiderült, hogy a nemzeti szocialista párt védelmi bizottságai február közepe táján naponta titkos értekezleteket tartottak. Az egyik ilyen találkozón, melyre február 20-án Vinohradyban került sor, Bláha, a nemzetbiztonsági testület törzskapitánya tájékoztatta a részvevőket. Jelen volt a már említett Neme- Cek és Teichmann, valamint Bi- Cite nevű joghallgató, akit az összeesküvők „Mirek“ néven ismertek. Az egyetemista kihallgatása során beismerte, hogy Bláha a nemzeti szocialista pártnak rendszeresen elárult katonai és biztonsági titkokat, a nemzetbiztonsági testület parancsnokságán és a Belügyminisztériumban szolgálati jelentéseket és az egységek elhelyezkedéséről szóló jelentéseket tulajdonított el, s ezeket a nemzeti szocialista párt vezető funkcionáriusainak adta át. Bláha Prágából megszökött, de Náchodban letartóztatták. Bűnös tevékenységét beismerte. A testvérgyilkos akciók tervét hónapokon keresztül készítették elő a nemzeti szocialista párt vezetői és arra az időpontra rögzítették, amikor a belpolitikai válság kicsúcsosodását várták. Bláha például február 9-én látogatást tett a nemzeti szocialista párt központjában, ahol megkérdezte Fr. Cerno- hlávek titkárt, kinek adta át a Nagy Prága részére kidolgozott „riasztási tervet“. A titkár a párt biztonsági bizottsága tagjához, O. Hora képviselőhöz küldte... A biztonsági szervek megállapították, hogy a nemzeti szocialista funkcionáriusok a fegyvereket a készültségi helyre szállították és február 18-án a fegyvereknél elrendelték a készültséget... A reakció mindent kockára lett, hogy Csehszlovákiában a visszájára fordítsa a történelem kerekét. Csehszlovákia Kommunista Pártja azonban a dolgozó nép szüntelenül növekvő bizalmára támaszkodva a leghatározottabban szembeszállt a reakció minden provokációjával és rendíthetetlenül munkálkodott a Gottwald újévi beszédében foglalt feladat valóra váltásán, miszerint a reakció ügynökeire „ ... Űjabb, még súlyosabb vereséget kell mérni, meg kell tisztítanunk tőlük az oly sok áldozattal épített világos, széles és szilárd utunkat a jobb holnap felé." GÄL LÁSZLÓ A párt szervezeti struktúrájában a pártcsoportoknak is nagy a jelentőségük. Bár többnyire kis kollektívákról van szó, ez nem jelenti azt, hogy a pártcsoport jelentősége is kicsi. Ellenkezőleg bizonyos feladatokat éppen a kis létszámú pártcsoportok oldhatnak meg rugalmasan és maradéktalanul. Rugalmasságuk abból ered, /hogy a pártcsoportok tagjai rendszerint ugyanabban a munkakörben, ugyanazon a munkahelyen, gyakran ugyanabban a műhelyben dolgoznak, vagyis összeköti őket a közös feladat. A feladatok megoldásához közösen kell hozzájárulniuk. Ugyancsak közösen kell kitűzniük a feladatokat és menet közben is ellenőrizniük teljesítésüket. A pártegység létrehozása és állandó szilárdítása tulajdonképpen a pártcsoportban kezdődik. Ez persze nem jelenti azt, hogy a pártcsoport minden feladatot megoldhat önállóan, az alapszervezet nélkül. Bizonyos feladatokkal azonban felesleges lenne a taggyűlést terhfelni. Például a Zlatná na Ostrove-i (Csallóközaranyos) Efsz párt- szervezetében a tejhozam fokozásának kérdésével az állattenyésztési csoport kommunistái foglalkoztak részletesen. A nagy vállalatok, üzemek kommunistái is a pártcsoportokban foglalkoznak a termelési feladatokkal kapcsolatos részlet- kérdésekkel. A nitrai Plastika üzemben a pártcsoportok munkatervében a termelési feladatok rendszeres ellenőrzése is szerepel. Azt is rendszeresen ellenőrzik a pártcsoportok, hogy tagjaik milyen aktívak a feladatok teljesítésében, a munkakezdeményezésben. Ugyancsak kötelességüknek tekintik a pártcsoportok tagjai a szocialista munkaversenybe való bekapcsolódást, a versenyben álló kollektívák állandó támogatását. Munkatervüri összaállításánál a pártcsoportok az alapszervezetre háruló feladatokból indulnak ki. Az alapszervezetek pedig az üzemi pártbizottság határozatait tartják mérvadónak a feladatok kitűzésekor, így érvényesül a feladatok teljesítése terén is a pártéletben a demokratikus centralizmus elve, hiszen a legfelsőbb pártszerv határozatainak teljesítéséhez a legkisebb közösség, a pártcsoport is hozzájárul. A; <pártcsoportokban elhangzó észrevételek pedig — jelentőségüktől függően — eljutnak akár a legfelsőbb pártszervhez. A pártcsoportok tanácskozásán ugyanis rendszerint részt vesz az alapszervezet vezetőségének képviselője, az alapszervezet gyűlésén jelen van a centrális bizottság képviselője stb. A pártcsoport hatáskörét meghaladó kérdéseket a csoport tagjai mindig továbbítják az alapszervezet vezetőségének, ismertetik a taggyűléssel, hogy az, ha szükséges, felsőbb párt-, vagy gazdasági szervhez fordulhasson a megoldás érdekében. A pártcsoportok összejövetelein rendszerint azt is megállapítják, hogy ki ismerteti az alapszervezet gyűlésén a szóban forgó kérdést. A pártcsoport leggyakrabban azt bízza meg a feladattal, aki a kérdést a legjobban ismeri. Természetesen nemcsak a termelési feladatok teljesítésével foglalkoznak a pártcsoportok, hanem egyéb fontos kérdésekkel is. Gondoskodnak például arról, hogy az alapszervezet taggyűlésén a csoport tagjai közül senki se hiányozzon indokolatlanul. Megállapítják a csoport tagjai hiányzásának okát, s az igazolatlanul távol maradókat felelősségre vonják. Ugyanezt teszik a pártoktatásról távol maradók esetében Is. Ellenőrzik azt, hogyan teljesítik pártfeladataikat a csoport egyes tagjai. Aki nem teljesíti maradéktalanul feladatát, azzal elbeszélgetnek, felelősségre vonják. Az alapszervezetek rendszeresen értékelik a pártcsopor- tok munkáját. Nem feledkezhetnek meg erről a feladatról az idei évzáró taggyűlések sem. Az értékelés elmulasztása, vagy a felületes értékelés a pártcsoportok aktivitásának csökkenését eredményezhetné. Ez pedig súlyos hiba lenne, hiszen az alapszarvezetek munkájának sikere a pártcsoportol: alaposan szervezett, aktív tevékenysége nélkül el sem képzelhető. FÜLÖP IMRE A Mutotechna vállalat nitrai motorkerékpár-javító üzeme a múlt évben 660 motorkurékpárt javított meg. Az üzem vezetője, Dmga Géza már 47 éve dolgozik a szakmában. Az idén nyugdíjba megyi A képen Druga Géza beavatja fiát, Pétert, a szakma titkaiba. (P. Matis felvétele)