Új Szó, 1973. február (26. évfolyam, 27-50. szám)

1973-02-08 / 33. szám, csütörtök

Egészségünk érdekében... SAJTÓTÁJÉKOZTATÓ a košicei egyetemi kórházban Egy esztendő múlva fél év­százada lesz annak, hogy Ko­šicén megnyitotta kapuit Kelet- Szlovákia betegei előtt a jelen­legi „Nagykórház“, melyet 1948- ban a Nemzetgyűlés Egyetemi Kórházzá nyilvánított. Dr. Mi­chal Juščák, a jubiláló egész­ségügyi intézmény igazgatója az üzemi párt- és szakszerve­zeti bizottság és más vezető dolgozók közreműködésével saj­tótájékoztatón számolt be az újságíróknak a kórházi dolgo­zók tevékenységéről, a beteg­gyógyítás eredményeiről és problémáiról. Elöljáróban rá kell mutatni, hogy a kórház — amely tavaly 1466 ággyal s a terv szerint az év végéig 1796 ágyyal rendel­kezik majd — az egész kerület szempontjából fontos feladatot teljesít ma is. Néhány évtized­del ezelőtt ez a kórház volt Kelet-Szlovákia egyetlen jelen­tősebb egészségügyi intézmé­nye. Igaz. ma más a helyzet: számos új kórház, poliklinika működik kerületszerte. Ennek ellenére, tekintettel 261 — gya­korlati tapasztalatokkal rendel­kező — orvosára, magas szin­tű műszaki ellátottságára, komp­likált esetekben ez a kór­ház látja el a legsúlyosabb be­tegeket. A kórház 1813 — ebből 1471 nő — alkalmazottjának nehéz munkájára utal az a tény is, hogy a pácienseinek száma év­ről évre nő. Nem egészen 1500 ágya van a kórháznak, s tavaly például több mint 29 000 bete­get ápoltak, gyógyítottak itt. Számuk 1971-ben 1600-zal ke­vesebb volt. Ezenkívül a külön­böző kórházi rendelőkben — naponta 7—15 óra közt — évente több mint 342 000 bete­get kezeltek, s munkaidő után, beleértve az éjjeli órákat is. valamivel több mint 36 000 be­teget- kezeltek. A beavatatlan nem is sejti, milyen jelentős összegeket ál­doz szocialista rendszerünk egészségünk védelmére. A kór­ház vezetői által ismertetett néhány adatból ezt jól felmér­hetjük. Az elmúlt esztendőben az itt gyógyított betegek részé­re csaknem 8,5 millió korona értékű gyógyszert, 1,3 millió korona értékű vért használtak fel. A betegek étkeztetése pél­dául több mint hétmillió koro­nába került. Szükségtelen a to­vábbi adatok aprólékos felso­rolása, ha tudatosítjuk, hogy a kórház múlt évi költségvetésé­ben a betegek gyógyítására fel­használt anyagi eszközök érté­ke, a szolgáltatásokkal, bérek­kel együtt, az összkiadás csak­nem 100 millió korona. Azt is megtudtuk, naponta egy-egy fekvő betegre átlagosan 100 korona az anyagi kiadás. Dr. Ján Šesták fogorvos, a szakszervezeti üzemi bizottság tagja, aki a dolgozók kezdemé­nyezésének, a szocialista munkaverseny szervezésének szakaszán tevékenykedik, azok­ról az új munkamódszerekről és újításokról, a velük kapcso­latos eredményekről számolt be, melyek elősegítik a kórház munkaközösségének sikeres munkáját. Közvetve ezek a dol­gok is összekapcsolódnak az egészségügyi dolgozók életével és felelősségteljes munkájával. Első helyen szerepel a kórház dolgozói ideológiai és szaktu­dásának növelése. Például a múlt év folyamán 858 politikai előadást tartottak a kórházban. Az orvosok részére 830, s a többi dolgozó részére 470 kü­lönféle szemináriumot rendez­tek. A kezelési és a gyógyítási A TRAGÉDIÁK FIGYELMEZTETNEK Sokat írtak már arról, hogy fegyver és robbanóanyag nem való a gyermekek kezébe. Saj­nos, ennek ellenére egyre nő a lőfegyverektől és robbanóanya­goktól sérült gyermekek száma, sőt igen gyakran a veszélyes játék a gyermek életét követeli áldozatul. A szerencsétlensége­kért elsősorban a szülők, vagy más felnőttek felelősek, akik gondatlanságukkal, könnyelmű­ségükkel lehetővé teszik, hogy a gyermekek hozzáférhessenek a gyilkos szerszámokhoz, vagy az életet kioltó anyagokhoz. A gyermekek különféle úton jutnak fegyverhez. Gyakran olyan személyeknél bukkannak rá, akiknek fegyvertartási en­gedélyük van, de lőfegyverüket könnyen hozzáférhető helyen tartják. Természetesen az is előfordul, hogy a gyermekek el­rejtett fegyvereket találnak, és maguk is készítenek primitív fegyvereket. Ugyancsak nagy veszélyt je­lentenek a második világhábo­rú idejéből származó lőszerek ás robbanóanyagok. A lőszer rozsdás állapotban is veszélyes, néha elegendő egy gyenge érin­tés és már felrobban. Ugyanak­kor tudjuk, hogy a gyermek kíváncsisága szinte határtalan, ha ismeretlen tárgyat talál, sze­retné megállapítani, hogy mit tartalmaz. Ez a kíváncsiság többnyire tragédiával végződik, így például csak a múlt eszten­dőben Szlovákiában talált lő­szer oltotta ki hat személy éle­tét, húszat pedig megsebesített. A múlt év nyarán Jozef M. 12 esztendős gbelcei lakos egy ta­lált lövedéket akart elfűrészel­ni. A lövedék felrobbant és a gyermeket halálosan megsebe­sítette. Három 11 éves fiú Ze- liezovcén a homokban talált lőszerrel játszott. Amikor elha­jították, a lőszer felrobbant. A három gyermek megsérült. Egy 12 éves leopoldovi fiú ráütött a robbanóanyagra és súlyos sé­rüléseket szenvedett. E szeren­csétlenségeket többek között az okozta, hogy a szülők nem fi­gyelmeztették gyermekeiket, mi­lyen veszélyesek ezek az úgy­nevezett „leletek“. Az utóbbi időben a fiatalok, de a felnőttek is házilag készí­tenek különböző robbanóanya­gokat. Ez nemcsak törvényelle­nes, hanem újabb tragédiák előidézője is. Az elmúlt évben négy személy életét követelte áldozatul, 27 személy pedig — többnyire gyermekek — súlyos sérüléseket szenvedett. Meg kell mondani, hogy még a szü­lők is vállalkoznak ilyen meg­gondolatlan cselekedetekre. így például František J. 39 éves risiiovcei lakos otthon készített robbanóanyagot. „Játék“ közben mellette állt 11 éves és 15 éves fia. A vegyszer felrobbant és mindhárman súlyos sebesülése­ket szenvedtek. A kisebbik fiú sérüléseibe belehalt. Ez év januárjában Jozef S. és Emil H. Borský Mikuluáš-i fia­talemberek táncmulatságból mentek haza, és egyikük egy robbanóanyaggal töltött vasru- dat akart felrobbantani. A kö­vetkezmény tragikus volt. Emil­nek sikerült sértetlenül átélnie a robbanást, Jozef azonban be­lehalt sérüléseibe. Klak község­ben a 30 éves Ján D. ismeretlen eredetű robbanóanyaggal mani­pulált. Az anyag felrobbant és Ján D. súlyos sérüléseket szen­vedett. Január 22-én Handlován egy ismeretlen eredetű robba­nóanyag két további életet ol­tott ki. Az egyik éppen január 28-án töltötte volna be 17. élet­évét. Elmondhatjuk tehát, súlyosan vétkezik gyermeke ellen az az apa, aki robbanóanyagot hoz haza, vagy otthon akar ilyet készíteni. Sok szülő tud arról, hogy gyermeke szeret robbanó­anyagokkal játszani és ezt le­hetővé teszi számukra. Gondo­lunk itt az úgynevezett szil­veszteresti robbantásokra is. Arról sem szabad megfeled­kezni, hogy egyes kőbányákban, bányákban és hasonló üzemek­ben nem fordítanak kellő gondot a felhaswnált robbanóanyagok nyilvántartására. Ez is hozzá­járulhat ahhoz, hogy a veszé­lyes anyagok illetéktelen ke­zekbe kerülhessenek. A tragédiák arra figyelmez­tetnek, hogy mindenekelőtt a felnőttek könnyelműsége okoz­za a Jóvátehetetlen szerencsét­lenségeket. MARTIN HRÜZ időtartam lerövidítése, a mo­dern orvostudomány tapasztala­tainak eredményesebb alkalma­zása érdekében a kórház egyes osztályain tavaly összesen 123 új módszert vezettek be, s a benyújtott 46 újítási javaslat közül 29-et megvalósítottak. Ez­által az átlagos kezelési időt egy-egy betegnél egy nappal le­rövidítették. Ennek örülhet a beteg, hamarább gyógyul, s a népgazdaság is jól jár. Koráb­ban visszatérhet a gyógyult a munkahelyre, s a kezelési idő egynapos lerövidítésével a kór­ház például tavaly több mint 1,7 millió koronát takarított meg. Az egyetemi kórház munka­társai jelentős tudományos-kí­sérleti tevékenységet is kifejte­nek. Például az elmúlt eszten­dőben 80 ilyen tudományos fel­adat megoldását ruházták a kórház szakembereire. Megol­dásukkal kapcsolatban a ha­zai szaklapokban 203, s külföl­dön kilenc tudományos munkát közöltek. Az elmúlt esztendő jelentős jubileumai tiszteletére értékes felajánlások láttak napvilágot ezen a munkahelyen is. A szo- 'cialista munkaverseny színvo­nalas. Ennek keretében az el­múlt év elejétől 16 kollektíva versenyez a „Szocialista munka­brigád“ cím elnyeréséért, s az idén újab három munkaközös­ség. # A munkásosztály februári győzelme 25. évfordulójának tiszteletére eddig 512 felajánlás született, melyek az intézeti terv teljesítését támogatják. Az egészségügy dolgozói l3g- nagyobb kincsünket, egészsé­günket védik. Ok is emberek ugyan, de speciális tudásuk, egészségünk érdekében végzett tevékenységük megkülönbözte­tett tiszteletet vált ki irántuk. Viszont velük is előfordulhat, hogy munkába jövet magukkal hozzák emberi, családi gondjai­kat, s ezeket akárhogyan is rejtik a fehér köpeny alá, bár­mennyire uralkodnak magukon, a beteg is megérzi ezt az álla­potot. Ez emberi dolog, s ke­vésbé bosszantó, mint az, ami­kor az orvos visszaél hivatásá­val, beosztásával és kihasznál­ja a gyógyulni vágyó beteg „ki­szolgáltatottságát“. Sajnos ilyen esetek is adódnak, s ezek ellen a kórház vezetősége ener­gikus harcot folytat. Juščák elvtárs, a kórház igaz­gatója, külön elismerő hangon emlékezett meg a kórház női alkalmazottairól, akik az össz- létszám 80 százalékát képvise­lik, s közülük is a közép szak­káderek, a nővérek nehéz mun­kájáról. Aki már járt kórház­ban, tudja, mi mindent kell a nővéreknek elvégezniük. Ha rossz is a kedvük, a betegekre mosolyogni kell. A súlyos be­teg mozdulatlanul fekszik, a nővér fürdeti, tisztába teszi, eteti stb. Kevés ember akadt a bete­gek és a hozzátartozók közül, aki megkérdezte volna a „fá­radhatatlan “ nővértől, milyen feltételek közepette él magán­életet, hogyan tölti szabad ide­jét. Azért vetjük fel ezt a kér­dést, mert a nővérkék is embe­rek, s közülük hajadonok, akik nek nincs itt a családjuk, s hármasával, ötösével laknak egy-egy szobában, vajon kipihe­nik-e magukat? Egyedül a kór­ház vezetősége nem képes vál­toztatni sorsukon. Végezetül még mind a bete­gek, mind a kórház és a poli­klinika dolgozói, tehát a gyó gyulók és a gyógyítók érdeké­ben szeretném tolmácsolni az illetékeseknek, hogy nagyon kedvezőtlenül hat rájuk az a zaj, amely őket körülveszi, s napról napra egyre erősebb lesz. A legnehezebb járművek, tehergépkocsik és autóbuszoK százai váltják egymást a kór­ház előtti úton. Egy kis jóindu­lattal más irányba lehetne Irá­nyítani azt a nagy forgalmat. Nyugodtabbak lennének a bete­gek és az orvosok egyaránt, s nyáron is ki lehetne talán nyit­ni az ablakokat a zöldellő fák és a dísznövények közt elhelye­zett kórházban... (kulik) AZ ÖNREAUZÁLÁS NEVELÉSI JELENTŐSÉGE A KORSZERŰ oktató-nevelő munka kérdéseinek megoldása során a szakemberek a lélekta­ni kutatások legújabb eredmé­nyeiből indulnak ki. Törekvé­sük arra irányul, hogy az ered­ményes nevelői hatás számára megtalálják azt az alapot, amelyre építve a jelenleginél kisebb energiabefektetéssel jobb eredményt és gyorsabb előrehaladást lehet elérni a gyermekek személyiségének sokoldalú fejlesztésében. A ha­tékony oktató-nevelő munka egyik jelentős feltétele az ön- realizálódás (önaktua lizálódás), mely minden egészséges gyer­mek természetes megnyilvánu­lása, és már a legkisebb kor­ban felfedezhető és figyelem­mel kísérhető. A lélektanban sokoldalúan vizsgálták e jelen­séget, s különböző elméletek igyekeznek megmagyarázni je­lentőségét a személyiség fejlő­dése szempontjából. A családi és iskolai nevelés­ben, illetve az oktatásban nem tekinthetünk el az önrealizálá­si tendencia tényétől, hanem arra kell törekednünk, hogy ki­tűzött nevelési és oktatási cél­jaink elérése érdekében a le­hető legteljesebben kihasznál­juk. Az önrealizálás különböző mértékben és formában jut ki­fejezésre az egyes gyermekek­nél. Fejlődését a csecsemőkor­ban a szociális tanulás segíti elő a leghatékonyabban. A szo­ciális tanulás kezdete, Illetve a szociális kapcsolatok kiala­kulása a gyermek-anya kapcso­latára vezethető vissza. E kapcsolatok megszilárdulásá­nak és harmonikus fejlődésé­nek elengedhetetlen feltétele a semmivel sem pótolható anyai szeretet és gondoskodás, mely alapját képezi annak a termé­szetes gyermeki törekvésnek, hogy beilleszkedjen az őt kör­nyező szociális feltételek közé. Ez a szociális adaptáció a gyer­mek számára komoly tevékeny­séget jelent, és sok szakembsr véleménye szerint döntő mó­don befolyásolja személyiségé­nek további fejlődését. A KISGYERMEK önrealizálási tendenciájának fejlődését vizs­gálva megállapítást nyert, hogy abban az esetben, ha e törekvés a felnőttek részéről nem talál kellő megértésre és támogatásra s nem biztosítják számára az életkornak megfe­lelő ingereket, a gyermek fej­lődése csorbát szenved. A vizs­gálatok azt mutatják, hogy az a gyermek, amelyik az anyai szeretet mellett megfelelő kör­nyezetben nevelkedik, később az életben kevesebb nehézség­gel találja magát szemben, mert biztonságérzetre tesz szert, ki­egyensúlyozottabb lesz és tanu­lási tevékenységében is több sikerre számíthat, mint e fel­tételektől megfosztott gyermek. Az önrealizálás általános ten­denciáját sokan alapmotiváció­nak tartják. Ez azonban nem azonos azzal a motivációval, amelyet az ember biológiai és pszichológiai egyensúlyának megőrzésére irányuló szintén természetes tendenciának fog­nak fel. E két tendencia iránya ugyanis ellentétes. A felnőtt és a gyermek önrealizálása során elsősorban nem biológiai vagy pszichológiai egyensúlyának megőrzésére törekszik, hanem az egyensúly megbontására. En­nek eredményeképpen jut el személyisége fejlődésében ma­gasabb szintre. Más motívumok­kal szemben az önrealizálási motívum a tevékenység során nem nyer kielégülést. A moti­vált állapotra jellemző belső feszültség valójában nem szű­nik meg az önrealizálási folya­matban akkor sem, ha az egyén eljut egy magasabb fejlettségi szintre, hanem tovább fennma­rad. A feszültség fennmaradásá­hoz szükséges energia is egyre nő a szervezetben. AZ ONREALIZÁLÄS bizonyos fokú aktivitásban nyilvánul meg. Ez az aktivitás lehet kül­ső vagy belső, azaz megnyilvá­nulhat motorikus vagy intellek­tuális téren. A kétféle aktivi­tás már kisgyermekkorban, kü­lönösen a „kérdező korban“ megnyilvánul. A gyermek egész­séges fejlődése érdekében mind a szülőknek, mind a nevelők­nek azon kell fáradozniuk, hogy a gyermek számára meg­felelő környezetet biztosítsa-, nak, s az őt ért ingereket a lehető legnagyobb mértékben ellenőrizésük alá vonják. Pe­dagógiai szempontból helyesen kell megválasztaniuk azokat a feltételeket, amelyek a gyer­mek számára változatos, de nem túlságosan megterhelő te­vékenységet tesznek lehetővé. Abban az esetben, ha a gyer­mek kevésbé aktív, mert ön- realizálási tendenciája nem eléggé fejlett vagy esetleg va­lamilyen oknál fogva lefojtó- dott, arra kell törekedniük, hogy ezt a gátlást feloldják, s a gyermeket kezdetben ke­vésbé, később azonban egyre igényesebb tevékenységre kész­tessék. A gyermek önrealizálódását egyes szülők és nevelők olykor helytelenül értelmezik. Azt a gyermeket tartják jónak, aki mindig meghúzódik, nem zak­latja őket kérdéseivel, minden­nel elégedett, nincsenek prob­lémái, csendes, szinte nem is lehet észrevenni, hogy környe­zetükben él. Ezzel szemben az élénk gyermeket „rossznak“ tartják, a sokat kérdezőt gyak­ran leintik és kérdéseire egy­általán nem vagy hanyagul, kényszeredetten válaszodnak. Egyszóval „idegesíti“ őket az ilyen gyermek. Pedagógiai szempontból nagyon helytelen az ilyen álláspont. Igaz, hogy az élénk, sokat kérdező gyer­mek irányítása, tevékenységi vágyának és kíváncsiságának kielégítése sok fáradságot és türelmet igényel, ez azonban sokszorosan visszatérül később, amikor a gyermek nagyobb ön­állóságról, magabiztosságról, a problémák megoldásában egyé­ni hozzáállásról tesz tanúságot. Az ilyen gyermek könnyebben tud alkalmazkodni környezeté-, hez, s mivel kialakult belső egyensúlya, viszonylag nagyobb megrázkódtatások nélkül éli át esetleges kudarcait is az élet­ben, mint az olyan gyermek, akit környezete nem értett meg, cselekvési és megismerési vá­gyát nem elégítették ki, azaz ingerszegény környezetben nőtt fel. Gyakran tanúi lehetünk olyan esetnek is, amikor a szü­lők túl élénknek tartott gyer­mekük cselekvési és megisme­rési vágyát nevelési szempont­ból kétes értékű vagy teljesen helytelen eljárásokkal Igyekez­nek fékezni. Igyekezetük ered­ményeként a gyermek rendsze­rint ugyan fegyelmezett lesz, de cselekvési vágya lelohad; súlyosabb esetekben magatar­tási zavarokkal küzdenek az Ilyen gyermekek. Ezzel ellentétes az az eljá­rás, amikor a szülő túlzottan is nagy szabadságot ad gyerme­kének, aki ezt a cselekvési sza­badságot azután ki is használ­ja, azt tesz ,amit akar, de rend­szerint nem azt, ami további fejlődése szempontjából hasz­nos. A gyermek ugyanis még nem tudja eldönteni, hogy szá­mára mi a hasznos és mi nem, hiszen nincs kellő tapasztala­ta, s még nem alakult ki érték­es normarendszere. A GYERMEK önrealizálásá- nak nemcsak a tevékenység! vágy kielégítése, hanem mint már említettük az önértékelés képességének kialakulása szem­pontjából is jelentősége van. A gyermek kiskorától kezdve ar­ra törekszik, hogy személyének értékét a környezetében élő felnőttek és gyermektársai sze­mében növelje. E törekvésének konkrét formája minden olyan megnyilvánulás, mely a felnőt­tekhez való hasonlóvá válást vagy valamilyen, a gyermektár­sadalomban értékesnek tartott dolgok, tárgyak megszerzését tűzi ki célul. Ide tartozik a tanulási vagy egyéb teljesítmé­nyek növelésére irányuló tevé­kenysége is. Ügyelnünk kell ar­ra, hogy a gyermekek a felnőt­tek külsőségekben való után­zása (modor, öltözködés stb.) helyett elsősorban a tanulás­ban mutassanak fel eredménye­ket. Ennek következtében ugyanis nemcsak önértékelési képességük és értékrendszerük alakul, formálódik, hanem ter­mészetes adottságaik és képes­ségeik is kibontakoznak, életük gazdagabbá válik és értelmet nyer. KULACS DEZSŐ 1973. II. 8. 6

Next

/
Thumbnails
Contents