Új Szó, 1973. február (26. évfolyam, 27-50. szám)

1973-02-26 / 48. szám, hétfő

Harcostárséra emlékezik

Lida Plachá, a prágai Nemzeti Színház tagja

Lida Piachát, a prágai Nemzeti Színház érdemes tagját eddig csak színpadról ismertem, Most végre személyesen találkozhattam ezzel a nagy műveltségű, de szerény, sok megpróbáltatást átélt asszonnyal.

— A fasiszta megszállás idején a nővéremnél éltem egy pankráci bérház kétszobás lakásában — emlékezik vissza Lida asszony. — Sohasem felejtem ©1 azt a napot, — 1940. szeptember 15-ét mutatott a naptár — amikor a hosszabb ideje illegalitásban élő J. Fučík, közös ismerősünk, Vysušil elvtárs kíséretében meglátogatott bennünket. A Gestapo elől menekülő Juleknek — úgymond — átmenetileg hajlékra van szüksége.

A kis család akkor még nem tudta, hogy ez az átmeneti állapot a szűk lakásban másfél évig, J. Fučík letartóztatásáig fog tartani. De ha tudta volna, akkor sem cselekedett volna másként. Bárcsak továbbra is közöttünk maradhatott volna — sóhajt fel Lida asszony — hiszen Julekkel, aki oly lenyűgözően beszélt szovjetunióbell élményeiről és terveiről, aki jól énekelt, szerette az irodalmat és minden iránt érdeklődött, ami körülötte történik, vidám élet költözött be a kis lakásba. — Ha beszélni kezdett, napi munkánk után fáradtan bár, de reggelig Is elhallgattuk volna.

— Tapasztalatlan fiatal lány voltam, nem sokat tudtam az életről, csupán az osztályöntudatomra hallgatva cselekedtem. • Konzervatóriumba jártam, mert színésznő akartam lenni, szabad időmben pedig illegális röplapokat és a Rudé právo cikkeit másoltam és terjesztettem — folytatja Lida asszony. De már akkor tudtam, nagy szerencsém van, hogy a sors összehozott Ju- lekkel és elvtársaival. Jan Zika, fan Černý, Ivan Vyskočil és a többi forradalmi harcos munkájukkal, viselkedésükkel, gondolkodásmódjukkal megérdemelték, hogy tiszteljem és példaképemnek tartsam őket, hogy rajongjak értük. Sohasem hallottam tőlük üres szavakat, frázisokat, soha nem parancsoltak, de nem is oktattak. Ma már tudom, hogy jobb tanítókat keresve sem találhattam volna ...

I. Fučík élete az első hat hónapban nem volt könnyű Ll- ďáéknál. A pankráci kis lakást addig nem hagyhatta el, míg meg nem növesztette körszakál- ífit. Dolgozgatott, vagy órák hosszat álldogált szobája ablakánál, melyből pompás kilátás Ityí lt a prágai várra. így vigasztalta magát azért, hogy I« kell mondania egy időre az emberekről, akiket annyira szeretett, akiknek a társaságát oly nehezen nélkülözte

__

Ba

rátai türelmesen válaszol- gattak kérdéseire, pontosan beszámoltak neki a városban uralkodó hangulatról és mindenről, ami velük napközben történt.

— Alig vártuk ezeket az órákat — vallja Lida asszony. Az est fénypontjának számított, amikor Julek, az illegális Rudé právo és Tvorba munkatársa, felolvasta nekünk a napközben írt cikkeit. Kíváncsi volt a cikkek hatására. Én elragadtatva hallgattam Juleket. Írásait és a stílusát is csodáltam, melyet rö vid, de a kívánt hangulatot mégis pontosan kifejező mondatok jellemezték. Csak később tudatosítottam, milyen sokat kaptunk tőle és köszönhettünk neki...

Lida asszony meghatottan gondol vissza azokra az időkre, amikor a már körszakállas Fučíkot — aki a nagybátyjának adta ki magát — és a többi elvtársat az illegalitásba vonult központi bizottság üléseire és haza is kísérte. Az elővigyázatosság megkívánta, hogy előzőleg megállapítsa, tiszta-e a levegő, de a fegyvereket, a röpirato- kat és a többi titkos anyagot is neki kellett eljuttatnia rendeltetési helyére, és szükség esetén ügyesen eltűnni. Ha az adott időben nem érkezett meg oda, ahová várták, késése jeladásnak számított, azonnal megszakadt a kapcsolat. Még a szlovákiai

elvtársakkal is kapcsolatban állt.

Az ellenség félrevezetésére minden alkalommal más-más la kásban találkoztak az elvtársak — tájékoztat vendéglátóm. Majd elmondja, hogy ez a vinohrady! lakás is, mely ma Lida asszony otthona, gyakorta volt színhelye Fučík, Zika és Cerný elvtársak megbeszéléseinek.

Akkoriban sokan bocsátották a forradalmi harcosok rendelkezésére lakásukat, de mindez kevés volt. A Gestapo kopói ravasz és aljas módszereikkel előbb-utóbb kinyomozták az összeesküvők titkait.

Lida asszony fejében hemzsegnek az emlékek. Sohasem felejti el, hogyan követték J. Fučikkal a Szovjetunió térké- pén a front állását. Julek zász lócskákkal jelölte meg az elfoglalt helységeket. Egy alkalommal nem volt biztos a dolgában és megkérdezte Lidától, szovjet kézen van-e már az egyik kisváros? Lida annyira bízott a Szovjetunió győzelmében, hogy feleslegesnek tartotta ezt az érdeklődést. Vállat vont: ,,Ha ma nem, holnap biztosan a miénk lesz.“

— Juleknek nem tetszett ez a felületes válasz és ezt mindjárt tudtomra is adta. —• Tudod e Lida, mondta, hogy ilyen emberek re van szükségünk, mint te vagy, s ezért akár azonnal beléphetnél a pártba, de az első tisztogatásnál ki is repülnél. Majd látva a fiatal lány köny- nyeit, Fučík tovább elmélkedett: „Ne hidd, hogy a párt egy-két hőstettel beéri. Nagytudású, művelt emberekre van szüksége, mert ha le is győzzük a fasisztákat, harcunk nem ér véget. A szocializmusért is meg kell küz- denünk.

Ma tudjuk, kikkel állunk szemben, de azután az ellenség köztünk lesz, és noha a mi nyelvünkön beszél majd, fel kell ismernünk, le kell lepleznünk. Erre az igényes feladatra tanulással, tudással kell felkészülnünk.“

Lida megszívlelte a fájó, de őszinte szavakat. Még felelősségteljesebben, még nagyobb odaadással végezte kockázatos munkáját. Az erőt a hitéből merítette. Meggyőződése volt, hogy Igazságos ügyért harcol.

Lida asszony még ma Is elér- zékenyül, amikor eszébe jut az a fagyos februári as te — 1942- ben a tél szokatlanul kemény volt —, amelyen J. Fučíkot hazakísérte a Központi Bizottság egyik üléséről. Ropogott a hó a lábunk alatt — mondja. Julek hirtelen megállt. Körülnézett és amikor meggyőződött róla, hogy senki sincs a közelükben, ünnepélyesen megszólalt: A mai naptól kezdve a párt tagja vagy. Én ajánlottalak, én vállaltam érted a felelősséget.

Olyan pillanat volt ez, amelyre az embernek — amíg él — emlékeznie kell. Később a börtönben sokszor gondoltam erre a beszélgetésünkre, mely erőt adott a harchoz, és ma is buzdí- tóan hat rám — vallja vendéglátóm.

Amikor J. Fučíkot 1943. április 24-én a Jelinek-házaspár lakásán megtartott összejövetelen letartóztatták, „őrangyala“ — így nevezte Lidát tréfásan — nem volt jelen, ám néhány napon belül családjával együtt Lida sem kerülte el sorsát. A pankráci börtönben és a hírhedt Petschek-palota kínzókamrájában, keresztkérdések tüzében, az ütésektől nem egyszer félig aléltan, de mindig becsületesen helyt állva látták egymást viszont. Berlinben a bírósági tárgyaláson találkoztak utoljára, ott, ahol Július Fučíkot pribékjei halálra ítélték, Lidát pedig, akire nm tudták rábizonyítani, hogy részt vett az összeesküvésben — átadták a Gestapó- nak. így került a ravensbrticki koncentrációs táborba.

Lida asszony három év után a felszabadító szovjet csapatok segítségével tért haza Prágába. Július Fučíkot kivégezték, de igaz, kommunistához méltó magatartása népe és a világ békeharcosai előtt mindig fényes példa marad.

KAKDOS MÁRTA

"nsn* -ín iear" to

ÉS A SZOCIALIZMUS VÉDELMEZŐI

Ki követi példáját?

Amikor Milan Knopf megjelent a sorozó bizottság előtt, ugyanazok voltak az érzései, mint bármely más sorkötelesnek. Egy kicsit aggódott, hogyan alakulnak a dolgok, besorozzák-e vagy sem, s ha igen, milyen fegyvernemhez. Az, hogy a sorozó bizottság javasolni fogja, menjen egyéves tiszti iskolára, álmában sem jutott volna eszébe. Alaposan megzavarta ez az ajánlat. Hiszen tanító akart lenni, s már elhatározta, hogy elvégzi a tanítóképzőt... s egyszerre csak ez az ajánlat. Az elvtársaik a klatovyi hadkiegészítő parancsnokságon azonban nem várták, hogy rögtön döntsön. Többször elbeszélgettek vele, alaposan megmagyarázlak neki mindent, s végül aztán döntött.

A szíve a határőrséghez húzta, de végül is felderítő lett belőle. Gépkocsizó-lövészkikép- zést kapott, megtanult vezényelni, s úgy elszaladt az az egy év, hogy észre sem vette. Mint maga mondja, sok mindent ad az iskola, de hát mire képes az ember egy év alatt? Sokat kell még tanulnia az alakulatnál, Most már egy év van mögötte, s el kell mondani, hogy jó nevet szerzett magának parancsnokainál és alárendeltjeinél egyaránt.

Arra a kérdésre, hogyan tetszik neki a hadseregben, így válaszol: „Tanító akartam lenni,

gyermekeket nevelni. Itt bizony nehezebb, mint az iskolában, gyerekek helyett Jelnőtt emberekkel van dolgom, akik ráadásul többségükben velem egyko- rúak. Érzem azonban, hogy szeretnek a fiúk. Azoktól, akik kőiben leszereltek, kaptam néhány igazán kedves levelet. Tudják, ezek azok a pillanatok, amikor az embert igazán meghatja a ragaszkodás, s amelyeket nem cserélne el semmiért a világon“. A sikerek természetesen annak tudhatok be, hogy Milan Knopf alhadnagy megszerette a hadsereget és igyekszik jó katona lenni. Nem volt szándékában, hogy hivatásos katona legyen. Ezért sokáig gondolkodott rajta, hogy aláírja-e az ötéves kötelezettséget, de ma már nem sajnálja. Nem

messze szolgál lakóhelyétől, a közelmúltban megnősült, és már ki is utaltak számára lakást a helyőrség székhelyén. Arra a kérdésre, hogy mit üzenne azoknak, akik most döntenek róla, belépjenek-e a néphadseregbe, ezt mondja: Mindenkinek azt üzenhetem, hogy ne féljen. Érdekes munka ez mindazoknak, akik becsületesen akarnak dolgozni és szeretik a kollektívát. Talán valamivel nehezebb, mint más hivatás, de nagy vonzóerőt tud gyakorolni az emberre. Itt van például a kollektíva kérdése. Nagymértékben a parancsnoktól függ, milyen kollektívát tud kialakítani, s az ember aztán örül neki, ha minden jól megy.“

Knopf alhadnagy szakaszában valóban jól mennek a dolgok. Jó a közösségi szellem, s így jó eredményeket ér el. És a tanulás, azt sem hanyagolja el. Igaz, nem a tanítóképzőben, ahogy eredetileg elképzelte, hanem a katonai akadémián. Ma már szilárd elhatározása ez, és ml hisz- szük, hogy ugyanolyan jól megy majd neki a tanulás, mint amilyen jól eltelt az első esztendeje a szakaszparancsnO’ki funkcióban.

—mi č—

A katonákat a tábori élethez is hozzászoktatják, s néha az erdőben levő harcállásponton kell borotválkozniuk.

PRÁGA UTCÁIN METELTEK

Az íróasztal mögül magas, alezredesi rangot viselő ember áll fel. Kemény kézszorítása elárulja, hogy valamikor vasmunkás volt.

— A Kolben gyár szerszámkészítő részlegén dolgoztam a felszabadulás utáni években — kezdi el a beszélgetést. — A belpolitikai helyzet kiéleződött. A burzsoázia visszafelé akarta forgatni a történelem kerekét. Mi munkások azonban egységesek voltunk.

Elhallgat. Cigarettát vesz elő, rágyújt, majd így folytatja:

— Az üzemi pártbizottságtól jöttek hozzánk, fiatal kommunistákhoz és azt mondták, hogy a helyzet komolyra fordult. Segítsetek ... Ne engedjétek meg, hogy megismétlődjön az 1920 as évi

A kérést párt feladat nak tekintették. A brnói Zbrojov- kából megérkeztek a fegyverek. Miközben dolgoztak, a puskát a munkapadnak támasztották, hogy a nap bármelyik órájában kéznél legyen. A fiatal népi milícia tagjai elfogadták a gyár főbb pontjait, azzal az elhatározással, hogy az egykori tulajdonos oda többé már nem teszi be a lábát.

— Kivonultunk az óvárosi térre — mondja. — Követeltük, hogy Beneš elnök fogadja el a reakciós miniszterek lemondást.

Aztán ismét visszatértek a munkahelyükre. A puskáktól nem váltak meg. Február 25-én fegyveresen vonultak ki az utcára, hogy a reakció lássa, a munkások készek forradalmi vívmányuk megvédésére. A főváros utcái léptük zajától, forradalmi da Iáiktól volt hangos...

Azóta 25 év telt el. Petras elvtárs, az egykori munkás őr hivatásos katona lett. S bár már öt évtized nehezedik a vállára, tudja, a munkában nem lehet felületes, védeni kell a dolgozók forradalmi vívmányát. A szocializmus fáradhatatlan védel mezője.

A hadsereg kiállta a próbát

A második világháború befejezése után Csehszlovákia dolgozóinak létérdeke volt, hogy a nemzeti felszabadítási harc eredményeit megvédjék és egy jobb, szociális szempontból igazságosabb társadalom építését kezdjék meg. Az 1945-ös évek után ugyanis megvoltak a feltételek ahhoz, hogy a nemzeti demokratikus forradalom szocialista forradalommá fejlődjön. Ezt a célt követte a CSKP is, mégpedig a Košicei Kormányprogram következetes megtartásával, amely többek között leszögezte, hogy az új, szocialista népi hadsereg mag- vát a hazai és a külföldi ellenállásban részt vevők, a partizánok és a Szovjetunióban megalakult csehszlovák katonai egység katonái képezik.

Mindezt persze nem volt könnyű megvalósítani. Mint ismeretes, a párt ebben az időben a hadseregben csak félig legálisan dolgozott, jóllehet dr. Beneš 1943. december 12-én amikor Moszkvában a két ország közötti kölcsönös segítségről és a háború utáni együttműködésről szóló szerződést aláírták, elmarasztaló hangon szólott a München előtti köztársaság tisztikaráról, és politikai analfabetizmusáról. Mint ismeretes, a későbbi években megváltoztatta nézetét és csak a párt, valamint Klement Gottwald kitartó harcának, céltudatos politikájának tudható be, hogy a hadseregben a szovjet példák és tapasztalatok alapján folyt a kiképzés és a legénység hazafias nevelése.

A burzsoázia és a párt közötti harc kiéleződése arra figyelmeztette a gottwaldi vezetést, hogy a hadseregben és az ösz- szes fegyveres erőkben növeljék a párt befolyását, s így elejét vegyék annak, hogy egy esetleges konfliktus esetén a burzsoázia — mint a történelem során oly sokszor tette — a hadsereget a dolgozók ellen használja fel. Az akkori nem- zetvédelm miniszter — Ludvik Svoboda — nemegyszer kifejezésre juttatta, hogy igazi népi hadsereget akarunk létrehozni, amely a hazát és a dolgozók vívmányait hivatott védeni a külső és a belső ellenséggel szemben.

Amint a dokumentumok igazolják, a párt befolyása nagy volt a hadseregben, a fegyveres erőkben, de ezzel szemben a burzsoáziának is voltak emberei, főleg a tisztikarban. Ezeket különféle manőverezéssel ki kellett kapcsolni, idejében izolálni és semlegesíteni. így, amikor a kormány miniszterei lemondtak, hogy lehetőséget ad janak egy hivatalnok-kormány létrehozására, a hadsereg a többi fegyveres erőkkel a dolgozó nép oldalára állt. Persze nem a fegyveres harcokban szerzett érdemekért, hanem józan és meggondolt állásfoglalásával, és nem utolsósorban azzal, hogy keresztülhúzta a burzsoázia számítását, nem fordult a munkásság ellen. A fegyveres erők hűek maradtak a nép forradalmi eszményéhez, s a februári eseményekben kulcsfontosságú szerepet töltöttek be.

A néphadsereg igazi arculatának formálását a februári győzelem, pontosabban a legfőbb parancsnok 1948. június 16-án kiadott parancsa szabta meg. Az 1949-ben megtartott IX. párt- kongresszus kitűzte a szocializmus építésének fő irányvonalát, s így az államapparátusban és a hatalmi szervekben is új alap- elveket vezettek be. A csehszlovák néphadsereg küldetésének, belső és külső funkciójának meghatározásában nagy szerepet játszottak olyan történelmi tényezők, mint például a fasizmus fölött aratott győzelem, Csehszlovákia Vörös Hadsereg általi felszabadítása és a dolgozó nép februári győzelme, továbbá az a tényező, hogy a Szovjetunió népe sikeresen befejezte a szocializmus építését és a kommunizmus építését kezdte meg, a Varsói Szerződés megkötése, az egységes szövetséges parancsnokság létrehozása.

Bár a jobboldali és az antí- szoclalista erőknek az 1968-as év első hónapjaiban sikerült a néphadsereg akcióegységét megbontani, a katonák többsége és a tisztikar nagy része hű maradt a marxi—-lenini politikához, az internacionalista eszmékhez. A szövetséges csapatok bejövetele lehetővé tette az ellenforradalmi erők elfojtását. Néphadseregünk — amely ma korszerű fegyverekkel rendelkezik — azóta már számos gyakorlaton bebizonyította, hogy a februári eszmék hordozója, a Varsói Szerződés egyesített fegyveres erejének megbízható láncszeme.

N. I