Új Szó, 1973. február (26. évfolyam, 27-50. szám)
1973-02-18 / 7. szám, Vasárnapi Új Szó
FEBRUÁRI EMLÉK Huszonöt év telt el azóta, hogy 1948 februárjában a CSKP vezette munkásosztály megvívta döntő harcát a burzsoáziával a politikai és a gazdasági hatalomért. A proletariátus győzelmével végződő februári eseményekkel szorosan összefügg a népi milícia életrehívá- sa, amely mint a párt és a munkás osztály fegyveres ereje döntő szerepet játszott a történelmi eseményekben. A komárnói (komáromi) nepi milícia egységeinek gazdag forradalmi hagyományai vannak. A huszonöt év előtti eseményekre így emlékezik vissza Juraj Pil- lár elvtárs, a városi közszolgáltatási üzem igazgatója, aki tevékeny részvevője és egyik irányítója volt Komáromban a népi milícia első egységei megszervezésének. — 1948 februárjában pattanásig feszült a politikai helyzet, naponta tanúi voltunk a burzsoá reakciós elemek mesterkedéseinek, ugyanis ők visszafelé akarták forgatni az idő kerekét. Járásunkban is több kulcsfontosságú helyen megbújtak azok a visszahúzó erők, melyek a reakció malmára hajtották a vizet, de már a CSKP-t támogató országos sztrájkot megelőzően is világossá vált, hogy a széles néptömegek részéről a burzsoázia nem élvez támogatást. Még ma is jól emlékszem, mintha csak tegnap történt volna ... Egy zimankós februári napon hivattak a járási pártvezetőségre, ahol Bohuš Feiger elvtárssal, a kikötő jelenlegi igazgatójával együtt megbíztak a népi milícia városi egységeinek megszervezésével. A városi üzemek dolgozói, a hajógyári, a villanytelepi és a dohánygyári munkások megértették, hogy jogaik és vívmányaik megvédése és a további szocialista fejlődés szükségessé teszi a népi milícia megalakítását. Rövid idő alatt több százan jelentkeztek, és elhatározták, ha kell, fegyverrel a kezükben is készek -fellépni a burzsoá reakciós elemek, az osztályellenség ellen. A Steiner Gábor utcán levő egykori Partizánotthonban kezdtük meg a munkásokból és antifasiszta harcosokból alakult egységeknek a fegyverforgatásra való kiképzését. A politikai hatalomért vívott harc 1948. február 20-a és 25-e között érte el tetőpontját, amikor a kormány reakciós pártokat képviselő miniszterei lemondtak, hogy kormányválságot idézzenek elő. Ezekben a mozgalmas napokban felelősségteljes feladatokat kapott a népi milícia komáromi egysége is. Pillár elvtárs erre így emlékezik: — Február utolsó hetében egységeink megszervezték a város jelentősebb középületeinek, hivatalainak és üzemeinek védelmét. A kulcsfontosságú létesítményeiket — a postát, a villanytelepet, a víztelepet, a hajógyárat, a dohánygyárat — megerősített egységek védelmezték az esetleges szabotázsakciók ellen. Ennek volt köszönhető, hogy a városban rendes kerékvágásban folyt az élet, az üzemekben folyamatos volt a termelés. A városban levő nagy létszámú helyőrséget személyes agitációval, a tények és igazságunk meggyőző erejével sikerült semlegessé tennünk. A kék munkaruhás, esőkabátos és a háborúból visszamaradt fegyverzettel felszerelt mlllclsták ezután a megbízott személyek kíséretében a burzsoáziával cim- borálő tisztségviselőknek a hivataluktól való megfosztásához kezdtek. Mindez természetesen nem ment könnyen, mivel azok körömszakadtukig ragaszkodtak a hatalomhoz, és sok esetben fondorlatos módon igyekeztek kibúvót keresni lemondatásuk elől. Amikor a járásbíróság elnökét kerestük, hogy átadja hivatalát képviselőnknek, többszöri keresés után sem találtuk a hivatalában. Négy nap múlva akadtunk rá a városi börtönben. Amint később kiderült, vizsgálati fogságba helyeztette magát, hogy így elkerülje hivatalos lemondatását, melyre mondanom sem kell — nyomban sor került. Pillár elvtárs ezután elmondta a február 25-ét megelőző helyi eseményeket, köztük azt, hogy a komáromi milicisták segítséget nyújtottak bratislavai elvtársaiknak. — A milícia parancsnoksága a járási pártbizottságon, a főposta épületével szemben levő házban volt. Egy éjszaka a bratislavai milícia erősítést kért tőlünk telefonon. Rövid idő alatt sikerült mozgósítani bajtársainkat, akik részt vettek a bratislavai demokrata párt székházának elfoglalásában. Feszültséggel teli, tettekre ösztönző, mozgalmas napok voltak a huszonöt évvel ezelőttiek. Sokszor eltűnődöm azon, hogy elszállt az idő! Bajtársaimmal gyakran felelevenítjük közös harcunk egyes mozzanatait, eseményeit. Juraj Pillár elvtárs, a Szlovák Nemzeti Felkelés és a februári események aktív részvevője 1946 óta tagja Csehszlovákia Kommunista Pártjának, s ma is tevékeny részvevője a járás politikai és gazdasági életének. Mint a népi milícia járási törzskarának tagja, a forradalmi harcban szerzett gazdag tapasztalataival nagyban hozzájárul a fiatal milicisták képzéséhez, neveléséhez és a forradalmi hagyományok ápolásához. A milícia megszervezésében és fejlesztésében szerzett érdemeiért többször részesült magás elismerésben. 1958-ban megkapta a „Tízéves szolgálatért a népi milíciában“ kitüntetést, három évvel ezelőtt pedig a bratislavai várban Jozef Lenárt elvtárs, az SZLKP KB első titkára tűzte mellére a népi milícia I. fokú érdemrendjét NÉMETH ISTVÁN N éhány mondatos utasítást olvastak fel a demandicei (Deménd) szlovák és magyar iskola tantermeiben minapjában a tanítók. így hangzott: „Tanulók, pionírok! Holnap honvédelmi gyakorlatot tartunk. Most fürgeségetekre, leleményességetekre lesz szükség. A lehetőségekhez mérten öltözzetek fel úgy, hogy a gyakorlat folyamán különösebb kár ne érje ruhátokat. Legyetek tettre készek. Mindenki ismeri feladatát. Holnap, a riadó jelére gyülekező a kijelölt helyen.“ MÉG AZNAP megbeszélést tartott ü „parancsnokság“, vagyis a két iskola igazgatója, Ján Korenek és Tóth György elvtárs, Varga József elvtárs, aki az efsz munkübiztonsógi technikusa, a ZVÄZARM (.PHSZ) helyi szervezetének és az iskola szülői munkaközösségének elnöke, Renedik Vladimír, a PHSZ helyi szervezetének vezetőségi tagja. Alig fél óráig tartott a megbeszélés, mert a feladatot előzetesen megtárgyalták Frtúz alezredes elvtárssal, a járási katonai parancsnokság dolgozójával, s Varga Ottó elvKiosztották a felszerelést. Gázálarcokat, a csomagot. Megtapogatták a tanulók. Ez elég volt, már tudták is, hogy mi a tartalma. Persze az atomtámadás esetén használatos szerelvény. Azután az óvóhelyekre vonultak, mert sorakozás közben észrevették a jelzést: légiriadó. Az első percek feszült csendje után feloldódott az izgalom. Hogyne, hisz Bratyinka Ferenc tanító elvtárs, az ötödikesek osztályfőnöke ilyen találós kérdéssel „ugratta“ az elsősöket: Három veréb ül a fán, lelövök egyet, hány marad ott? Ilyen kérdés? A fán egy se marad, esetleg csak alatta, az az egy ... De hát nem mindegyik elsős ismerte ezt a találós kérdéstl TŰZ VAN! Ez a jelzés már komolyabb izgalmat okozott, mert futva hozta Varga Ilonka és a negyedikes Bende Gábor az utasítást: Biztonságos helyre vonulni! Közben persze a nyolcadikosok, a kilencedikesek Slapák Rudolf tanító elvtárs vezetésével az igazgatói iroda és a szertárak fontosabb felszerei- lését kihordták az épületből. Hárompercenként újabb és lenség jobb helyzetben van, mert alulról fölfelé jobban áttekinthető a terep, jobb a lövőhelyzet, de a legóvatosabb megközelítés után gránátdobás- sal kell rájuk támadni! A nyolcadikosok kúszva elindultak... Nemsokára a völgy szélén itt is, ott is feltűnt a jelképes célpont: kupacokon papírlapok. Még száz méter ... Már csak nyolcvan ... Az apró termetű Varga Gábor, a kilencedikesek összekötője a völgy keleti táján tartózkodó csoporthoz kúszott. Utasítás: Ellenséges ejtőernyősök tartózkodnak a Hidegvölgyben ... A másik csoport támad, de a lövészeknek kell biztosítaniuk a támadást. Minden mozgó alakra lőni! Persze, persze a PHSZ ezen a tájon tavasszal már lövöldét fog építeni. Az árok mentén itt is, ott is látni a céltáblákat. Előkészítették. Még tegnap. De olyan, mintha... Mindenki három lövést adhat le. Tóth György igazgató elvtárs, meg Varga Józsi bácsi azonnal értékelték a lövéseket. Amott pedig nagy puffanások, kiáltások. Megkezdték a gránátHonvédelmi gyakorlat — Váratlan utasítások — Menetelés, harci játékok — Mi volt a vaskazettában? társsal, a PHSZ járási bizottságának munkatársával. Ellenőrizték az iskolából való kivonulás tervét, a szükséges anyagkészletet, a dinamitot, a ködgránátokat, a rakétákat. Azután ezekkel a szavakkal köszöntek el egymástól: Reméljük, sikerülni fog ___ A tanulók, persze kicsit nyug talanabbul távoztak aznap az iskolából. Petrík Jóska, ez a fürge, barna képű kilencedikes fiú egész úton hazafelé így magyarázgalta társainak: Halljátok, gyerekek, azért izgalmas lesz a holnapi nap. Annyit tudunk, hogy riadó esetén hol kell gyülekezni, meg hogy 270 tanuló, 20 tanító vesz részt a gyakorlaton, de többet semmit sem tudunk ... Ügy hallottam, hogy mindenre sor kerül majd, amit tanultunk, gránátdobás, meg miegyebek... És azt is hallottam, hogy Varga Józsi bácsi robbanószereket készített elő ... MÁSNAP REGGEL minden úgy kezdődött, ahogy szokás. A kilencedikben szlovák órát tartott Balla Lajosné osztályfőnök. Szokás szerint a válogatott szavakat ismételték. Ez elmaradhatatlan velejárója a szlovák óráknak. A többi tanteremben is a megszokott órarend szerint tanítottak. Csak a tanulók tudata alatt vibrált ilyesféle gondolat: Ha megszólal a szaggatott csöngetés, már riadó lesz... Trrr... trrr ... trrr... Szól a villanycsengő. Fél perc múlva ismét: Trrr ... trrr ... trrr ... Riadó! Üjabb fél perc múlva már rendben, viszonylag csendben, osztály osztály után levonult a kijelölt helyre. Ezt a levonulást már többször is gyakorolták. Nem is volt különösebben érdekes, vagy izgalmas. Hanem ami utána következett! újabb utasítások következtek: A lövész kör tagjai vegyék magukhoz a fegyvereket, vonuljanak a Knopka major irányába! Az iskolaépületet ki kell üríteni! Szántó irányába menetelés! Csoportokra szakadozva el kell hagyni az országutat. Irány az Ilavai dűlő! Persze az utasítások nem önkényesek voltak, hanem indokoltak: a feltételezés szerint, ég az iskola épülete... a feltételezés szerint repülők közelednek... a feltételezés szerint az országút már járhatatlan ... Az ötödikesek összekötője, Pálinkás Zoltán, meg a hatodikos Kozák Gyula bizony futott eleget, hisz az utasítások vége rendszerint így hangzott: Azonnal továbbítani! Hanem, mi történt az Ilavai- dülőnél? Ködgránátok robbantak. Néhányan ijedtükben visz- sza, az országút felé akartak futni. Csakhogy megállította őket Zachar László, a hetedikesek összekötője Pénzes István tanító elvtárs meg csak ennyit mondott: Gázálarcot fel! Átmegyünk a ködön ... Néhány perc múlva már meg is győződhettek az utasítás helyességéről, mert az országút felől valóságos robbanásokat hallottak. Persze, persze, néhány trágyakupacot felrobbantottak a PHSZ helyi szervezetének tagjai. Ismeretes ez a trágyateregetési eljárás. Az adott pillanatban azonban olyan volt, mintha ... A KÖD MÖGÖTT a Hidegvölgy oldalában a bokrok tövében szétszórtan, guggolva pihentek már a nyolcadikosok, amikor az összekötőjük, Szobi Zoltán, helyzetjelentést hozott: A feltételezés szerint a völgyben ellenséges ejtőernyősök tartózkodnak. Persze azonnal következett az utasitás: Az eldobást. Balla Lajos tanító elv- társ minden dobást ellenőrzött- Figyelmeztette a tanulókat: Most nem lehet csak úgy dobálni, mint a sportpályán, akinek nincs találata, megsebesült, értitek, ugye? A hetedikesek egyik csoportja azonnal meg is kezdte a „sebesültek“ ápolását. Feludat: törött forgócsontok, kartörések, sebek kötözése. Hajaj! Azután jött az utasítás: A völgyben még tartják magukat az ellenséges ejtőernyősök, tehát biztonságos helyre, a szilvás mögötti mélyedésbe kell szállítani a sebesülteket! ZÖLD RAKÉTA röppent a magasba. Jelentése: Vége a gyakorlatnak. Több mint kétszáž kis- és nagydiák követte tekintetével a sziporkázó röppenést, s akaratlanul is kiáltozni kezdtek: Hurrá! Győztünk! Visszhangzott kiáltásuktól a völgy. összeszedték a céltáblákat, a gránátokat. Visszacsomagolták a kötszereket. Csoportokba verődve azonnal megbeszélték az „eseményeket“. Két kislány izgatottan kicsomagolta a szürke sátorlapból a zöldre festett vaskazettát, az iskola kézipénztárát, s mindenkinek dicsekedve mutogatták: Itt van az iskola vagyona ... Mi hoztuk ... Megőriztük ... Az igazgató elvtárs elővette ,a kulcsot, kinyitotta. Nézzük csak, mi a mi vagyonunk!... Kiemelt a vaskazettából egy papírlapot. Azon egy jelszó volt. Megmutatta a tanulóknak. Mindenki kíváncsi volt, mindenki látni akarta, olvasni akarta a jelszót. Az egyik tanuló fennhangon el is olvasta: BÉKÉT A VILÁGNAK 1 Néhány perc múlva már ezt a jelszót visszhangozta a győzelem szólamaként a Hi-, degvölgy. H. A.
