Új Szó, 1973. február (26. évfolyam, 27-50. szám)

1973-02-16 / 40. szám, péntek

A DÖNTŐ NAPOK A munka harcosai nem tűrik meg az árulókat a kormányban 1973. If. 16. A Rudé právo 1948. február 21 -j száma az első oldalon kö­zölte az ország népéve! a hírt az eseményről, amely elindítot­ta a februári lavinát; azt a fér­geteket, amellyel a CSKP ve­zette dolgozó tömegek eltávolí­tották a köztársaság szocialista fejlődésének útjából a reakciós söpredéket: „Lapzárta előtt ér­kezett a hír,* hogy péntek dél­után a nemzeti szocialista mi­niszterek lenéiben bejelentették lemondásukat a köztársasági elnöknek. A levél másolatát el­juttatták Klement Gottwald mi­niszterelnöknek. Lemondtak a szlovák Demokrata Párt mi­niszterei és a néppárti minisz­terek is." Ennyi állt a kommu­nista párt központi lapjának gyorshírében. Ľ sorokat olvasva mindenki tudta, hogy elérke­zett a döntő összecsapás órája a köztársaság két ellentétes pó­lusa: a szocializmust igenlők tábora és a burzsoázia képvi­selői meg bérencei között. 1948 februárjában pénteki napra esett húszadika. A meg­előző éjszaka havazott, a fővá­ros utcái, terei, házal fehér hó­takarót kaptak. Hideg volt, a hőmérséklet jóval a fagypont alá süllyedt. Az újságok mégis kelendők voltak; tartalmuk megmutatta, hogy a politikai légkör a pattanásig feszült. A kommunistaellenes pártok lapjai otromba támadásokat in­téztek a Belügyminisztérium és u Nemzetve leimi Minisztérium ellen; a Svobodné slovo első oldalán hatalmas címekkel hir­dette: „Nem engedjük meg a rendőri rendszert“. A cikk bő­szen támadta a népi demokrá­ciát hűen védő szerveket, ugyanakkor védelmébe vette a köztársaság biztonsága ellen le- vekenykedő kémeket. A napila­pok tartalmából következtetni lehetett rá, milyen légkörben ül össze a kormány aznapra Összehívott rendkívüli ülése. A miniszterek autói tíz óra­kor érkeztek a kormány szék­haza elé. A kommunistaellene« tömb miniszterei — a nemzeti szocialista, a néppárti és a de­mokrata párti miniszterek — dr. Péter Zenki miniszterelnök­helyettes irodájában gyülekez­tek, hogy megtanácskozzák a közös eljárást. Zenkl ultimátu­mot adott a miniszterelnöknek: vagy előre közli velük Nősek belügyminiszter jelentésének tartalmát a Nemzetbiztonsági Testület nyolc tisztjének áthe­lyezésével kapcsolatban, vagy a nemzeti szocialista és nyilván a néppárti meg a demokrata parti miniszterek nem vesznek részt az ülésen. Gottwald mi­niszterelnök 11 órakor közölte Zenkllel, hogy a belügyminisz­ter jelentése a kormány ülésén hangzik majd el. Egyúttal na­gyon nyomatékosan felhívta a kommunistaellenes tömb mi­nisztereit, hogy jelenjenek meg a gyűlésen, mert Nősek belügy­miniszter és Svoboda nemzet- védelmi miniszter fontos be­szédet mondanak a kormány­gyűlésen a Most vidékén 1948 elején leleplezett kiterjedt kém­tevékenységgel kapcsolat jan, amely miatt a Svobodné slovo támadást intézett a biztonsági szervek ellen. Zenkl válasza ka­tegorikusan elutasító: nem vesznek részt a kormány ülé­sén. Peter Zenkl miniszterelnök- helyettes délután négy órakor közölte a miniszterelnökkel, hogy pártjának miniszterei be­nyújtották lemondásukat Edu­ard Beneš köztársasági elnök­nek. Nemsokára közölték le­mondásukat a demokrata parti miniszterek, e«te hát órakor pe­dig a néppárti miniszterek. A reakciós erők hazárdjáté­ka kicsúcsosodott, mindent egy kártyára feltéve pucesal pró­bálták meg visszafelé fordítani a történelem kerekét. Erre az időre a nemzeti szocialista párt úgynevezett védelmi bizottságai fegyveres akciókat is előkészí­tettek, a tőkés viszonyok res­taurálására irányuló szándékaik végrehajtásánál testvérgyilkos háború kirobbantásától sem riadtak volna vissza. Ezeket az előkésziileteket azonban a Nem­zetbiztonsági Testület csírájá­ban elfojtotta. A rádiók mellett az ország népe lázas figyelemmel hallgat­ta a reakciós puccsról szóló hí­reket. Az üzemekben még aznap este gyűléseket tartottak a mun­kások. A késő éjszakai órákban a rádió közölte, hogy szomba­ton, február 21-én a délutáni órákban a prágai Óvárosi téren megrendezik a dolgozó nép nagy táborozását, amelyen Kle­ment Gottwald miniszterelnök tart beszédet. Szombat reggel a rádió ismételten közölte az Óvárosi táborozás megrendezé­séről szóló hírt. Fagyos, hideg idő volt, a sűrű felhőkből nagy hópelyhek hullottak. Prága minden részéből és az elővá­rosokból a reggeli óráktól kezd­ve állami és vörös zászlók alatt a dolgozók végeláthatatlan so­rai vonultak méltóságteljes fe­gyelmezettséggel a főváros kö­zéppontja felé. „A nép elég erős ahhoz, hogy megakadályozza a hazai es a külföldi reakció ügynökeinek visszatérését a kormányba" — irta a Hűdé právo az Óváros té­ri történelmi jelentőségű tábo­rozásról. Felszabadított köztár­saságunk legkomolyabb pilla­natában a prágai Óvárosi téren a dolgozó nép, a becsületes ha­zafiak hallatták hangjukat, nyilvánították ki hűségüket a népi demokratikus köztársaság, valamint Klement Gottwald kor­mányelnök iránt és egyértel­műen követelték Gottwald kor­mányának kiegészítését a po­litikai pártok és az összállami szervezetek demokratikus gon­dolkodású képviselőivel. Az egybegyűltek nagy ko­molysággal és leírhatatlan lel­kesedéssel hallgatták meg Gott­wald elvtárs beszédét, melyet a rádió az egész országban köz­vetített. A miniszterelnök is­mertette a kormányválság oka­it és vázolta a válság legyő­zésének útját, amely egyaránt szolgálta a nép és a köztársa­ság érdekét. Gottwald elvtárs a többi közölt hangoztatta: „ ... mindenki előtt világos, hogy kormányválságot nem szokás kirobbantani nyolc rendőrtiszt leváltása, illetve ki­nevezése miatt, hanem hogy en­nek igazi oka sokkal mélyebb, komolyabb. Az okot egészen egyszerűen abban kell keresni, hogy a hazai reakciós körök a külföldi reakció felbújtására és támogatásával — döntő kísér­letet tesznek nepi demokrati­kus rendszerünk felforgalásá- ra és mindannak fokozatos megszüntetésére, amit a nép nek a nemzeti forradalom és a felszabadulás hozott... Indít­ványozzuk, hogy a lemondott miniszterek helyébe a kormányt olyan új emberekkel egészítsék ki, akik hűek maradtak annak a Nemzeti Frontnak az eredeti szelleméhez, amely az idegen betolakodók elleni közös harc­ban és a diadalmas nemzeti forradalomban alakult ki.., Éberségre és készenlétre szólí­tok fel mindenkit... Alakítsá­tok meg a községekben, a járá sokban és a kerületekben va­lamennyi párt és országos szer­vezet haladó képviselőiből a Nemzeti Front akcióbizottsága it. Fojtsátok el csírájában a reakciós ügynökök minden pro- vokációját..." Az Óvárosi térről messze szárnyalt a hang, s az ország minden részében egyetértő fo­gadtatásra talált. Az ez alka­lommal tartott gyűléseken fel­szólaltak a Nemzeti Front iga­zi képviselői. A dolgozók meg­értették Gottwald elvtárs felhí­vásának jelentőségét és hala­déktalanul megkezdték az ak­cióbizottságok megalakítását, melyek rendeltetése az volt, hogy megtisztítsák a közéletet a reakciós elemektől. Február 21-ének reggeli órái­tól kezdve a táviratok özöne árasztotta el a prágai várat, a köztársasági elnökhöz küldött határozatokban az üzemek és más munkahelyek dolgozói a reakciós miniszterek lemondá­sának elfogadását követelték. Azokban a percekben, amikor az Óvárosi téren összegyűlt a nép, a várba érkezett a prágai, a kladnói és a plzeni munkások delegációja. A munkásság kép­viselőit először Smutný, a köz- társasági elnöki iroda főnöke fogadta, általa tolmácsolták az elnöknek a munkásság felhábo­rodását a reakciósok felforga­tó tettei miatt, valamint azt az egyértelmű követelését, hogy K. Gottwald kormányát az össz­állami szervezetek képviselői­vel egészítsék ki. A küldöttség néhány tagja a várban maradt és kivárta, míg E. Beneš sze­mélyesen fogadta őket, hogy tu­domására hozzák a munkásság állásfoglalását. Az 1948-as februári esemé­nyeknek jellemző vonása volt, hogy a dolgozó nép hatalmas tömegei mozdultak meg a reak­ciós törekvések meghiúsításá­ra. A legjelentősebb megmozdu­lások közé tartozott az üzemi tanácsok és a szakszervezeti csoportok képviselőinek orszá­gos kongresszusa, melyet az SZKT hívott össze a CSKP és a munkásosztály követelmé­nyeinek támogatására. Az or­szág minden részéből 8U3Ü kül­döttet választottak a kongresz- szusra, ennyi ember fért el a színhelyül kiválasztott Iparpa­lotában. Az óriási helyiséget a szakszervezeti tagok hallatlan erőfeszítéssel és áldozatkész­séggel néhány nap alatt rend­behozták, hogy alkalmas legyen a kongresszus megtartására. Február 22-én, vasárnap kilenc órakor kezdődött meg a kong­resszus és tárgyalásait délután négy óra előtt tíz perccel, az Internacionálé hangjaival fejez­te be. A hatalmas csarnokot a nagy hidegben a nyitott koksz­kályhák alig'melegítették fel, a küldöttek és a vendégek kabát­ban és kalapban ültek, a kong­resszus mégis izzó hangulatban tanácskozott. Jelszavai a szak- szervezeti tagok millióinak tör­hetetlen akaratát fejezték ki: „Az egységről nem vitázunk — uz egységet megvédjük!" és „A népi demokráciával a szocializ­mus felél“ A küldöttekkel KI. Gottwald elvtárs ismertette a belpolitikai helyzetet, a válság lényegét és a CSKP nek a helyzet megol­dására Irányuló álláspontját. „Mi kommunisták, akik szilár­dan kitartunk a népi demokrá cia és az eddigi állampolitika elvei mellett, követeljük, hogy a válságot alkotmányos úton, demokratikus szellemben, a par­lamenti hagyományok alapján, valamint Csehszlovákia dolgo zó népe akaratával összhang ban áldják meg“ — hangoztat­ta Klement Gottwald, majd be­szédét így folytatta: „Követel jük az eddigi szokásoknak meg felelően és a nép akaratával összhangban, hogy foyadlassék el a miniszterek lemondása, akik hűtlenné váltak a Nemzeti Front alapelveihez és a kor mány programjához, a kor­mányt pedig a népnek és szer vezetetnek hű képviselőivel egészítsék ki.” A kongresszuson Antonin iá polocký elvtárs, az SZKT elnö­ke tartott beszámolót a kong­resszus céljáról és a további feladatokról. ’ Hangsúlyozta, hogy: „Ua valamennyien egyse gesek leszünk, akkor megaka dályozzuk a felfordulást, meg őrizzük a nyugalmat és köny nyen eltávolítjuk az utunkban álló akadályokat.“ E. Erbun, az SZKT főtitkára és F. Zupka, a Szlovák Szakszervezeti Tanács elnöke rövid beszéde után vita következett, melyben huszon­hármán szólaltak fel. Az egy­séget jellemezte, hogy csupán egy felszólaló lépett fel nyíltan a kongresszus célkitűzései el­len, kelten pedig burkoltan fej­tették ki elutasító álláspontjukat, az összes többi felszólaló egy­ségesen és határozottan támo­gatta a kongresszus követelmé­nyeit. A kongresszusi határoza­tért az alapszabályoknak megfe­lelően először az SZKT tagjai szavaztak. A száz tag közül mindössze hárman emelték fel kezüket a javaslat ellen, a 80H0 delegátus közül pedig tí­zen szavaztak ellene. A küldöt­tek elsöprő többsége a kétmil­lió szakszervezeti tag akaratá­nak megfelelően azok mellett a követelmények mellett fog Ialt állást, amelyek támogatá­sára a kongresszust összehív­ták. Elhatározták, hogy a dol­gozók követelésének alátá­masztására és intésül a reakció felé február 24-re egyórás ál­talános sztrájkot tartanak az ország valamennyi munkahe­lyén. GÁL LÁSZLÓ Február harcosai LÖRINCZ GYULA RAJZA Munkával bizonyítanak Tapasztalatok a tanítók pártoktat ásói ól A marxizmus rágalmazói most is, mint egy évszázaddal ezelőtt, azt a képtelen vádat hangoztatják, hogy a szocia­lizmus megsemmisíti az egyé­niséget vagy a személyiséget. Közönséges rágalom ez, mert az egyének között hajlamban, ké­pességekben, ízlésben megnyil­vánuló különbségeket nem le­hetett és sohasem lehet „meg­semmisíteni“. Már Lenin is fi­gyelmeztetett: „Lehetetlenség, hogy a szocialista társada­lomban az emberek között erő- és képességbeli egyenlőséget várjunk.“ Napjaink sokszínű irodalmi, művészi és tudomá­nyos munkái pedig eleve cáfol­ják a rágalmakat. Napjaink marxistái pedig éppen a rosz- szul értelmezett egyenlősdi el­len harcolnak. Ki-ki a maga munkaszakaszán. Például ezért tartják fontos­nak a demandicei (Deménd) is­kola körzetéhez tartozó peda­gógusok és nevelők a pártokta­tás anyagát úgy feldolgozni, tanulmányozni, hogy a szerzett ismereteket, tanulságokat ha­tásosan használhassák fel ok­tató- és nevelőmunkájukba«i. A pártoktatás vezetője, Tóth György elvtárs, a demandicei (Deménd) iskola igazgatója. Három község, Deménd, Sazdi- ce (Százd), és Dolné Semerov- ce (Alsószemeréd) magyar tan­nyelvű iskoláinak lß pedagógu­sa vesz részt ezen a pártisko­lázáson, tekintet nélkül arra, hogy az illetők tagjai a párt­nak, vagy se. Vallják ugyanis, hogy függetlenül a párttagság­tól a körzet mindegyik pedagó­gusa szocialista, sőt saját ér­telmezésük szerint: a szocializ­mus ügyének fáklyavivője. Már­pedig ugye, régi igazság, hogy aki lángra akarja lobbantam a szíveket, saját szívében égő tüzet hordozzon ... És ez nemcsak szóbeszéd kö­rükben. Példa rá, hogy Slapák Rudolf, aki nem párttag, olyan alapos, ugyanakkor színes, ér­dekes előadást tartott az egyik téma előadójaként, hogy az di­cséretére válna bármelyik párt­tagnak. Természetesen Breznai Gyula elvtárs előadása is ér­dekes volt, mert azon túlmenő­en, hogy a témát jól előadta, még arra is gondot fordított, hogy az előadás vitára kész­tesse a hallgatókat. S a vita hasznos, tanulságos volt. Bizonyára hasonló módon szervezik meg a pártoktatás előadásait máshol is. Előadás, vita, majd néhány hét múlva konzultáció az előírt témakör­ben. Fel figyeltető jelenség azon­ban, hogy az általános szoká­son kívül mást is, valamivel többet valósítanak meg. Ez a többlet a módszerben találha­tó. Milyen módszereket alkal­maznak? A kérdésre az iskolázás ve­zetője, Tóth György igazgató elvtárs felel: „A tanultak, a szerzett ismeretek gyakorlati alkalmazásának módszereit min­dig meghatározzuk.“ Tapasztalt előadó az iskolázás vezetője. A Szocialista Akadémia előadója­ként dicsérő oklevelet kapott. Tudja, hogy marxi igazság: ha az ismeret a tömegekbe hatol, eleven erővé válik. Nos, oko­sait, módszeresen egyengeti, igazgatja ezt az u-tat. Nagyo t el arra, hogy for­malizmus nélkül valósuljon meg az ismeretszerzés és az alkal­mazás. Megbeszéli külön-küJön mindenkivel az egyéni tanulás problémáit. Segít a megfelelő irodalom kiválasztásában. Műve­ket, könyveket ajánl, de persze megkíván' ;, hogy az illetők va­lóban tanulmányozzák az aján­lott irodalmat, igényes önmagá­val szemben, tehát joggal igé­nyes másokkal szemben is: az egyéni tanulságról beszámolót kér minden esetben. Döntő érv, melyet lépten nyo­mon hangoztat: „Állásfoglalást, szüntelenül megismétlődő állás- foglalást várunk a pedagógu­soktól, tanulóinktól. Értékelést vagy elutasítást, helyeslést vagy tagadást, cselekvést vagy tétlenséget, mert ilyen, vagy olyan lehet az egyéniség, a sze­mélyiség, de a felszínes élet­felfogást le kell küzdeni, mert azon munkálkodunk, hogy az egyéni és közösségi érdekek; az ízlés és kívánságok össz­hangba jussanak/4 A pártiskolázás feladata te­hát az, hogy mind nevelői, lé­lektani síkon, mind történelmű és társadalmi síkon konkrét elemzés útján rámutassanak» melyek szocialista társadal­munkban azok az objektív nor­mák, amelyek az egyénen Kí­vül és felette léteznek, és ame­lyeknek végrehajtása iránt az egyén erkölcsi kötelezettséget érez, ha becsületes tagja társa­dalmunknak. Jól értelmezik a pártoktatás feladatát. Jól, szocialista peda­gógusokhoz méltóan dolgozták ki. s használják fel a pártis­kolázás módszereit. így döntő érveket alakítanak ki önma­gukban, vezérfonalat cselekvé­sükhöz, melynek nyomán a kép­telen vádakat semmivé teszik, a rágalmakat leleplezik, és al­kotó módon használják a mar­xizmus tanításait emberformáló, oktató- és nevelőmunkájuk so­rán. Hathatós segítséget kapnak a partoktatás megvalósításához a járási pártbizottság idaológiai osztályától. Ugyanis az ideoló-' giai osztály dolgozói minden esetben felkészítik az előadó- . kát, módszertani útmutatást ad­nak nekik. Megfelelő szakiro­daimat is biztosít az előadók számára az ideológiai osztály. Példájuk bizonyítja, hogy a szubjektív tényezők, a pszicho* lógia jelentőségének felismeré­se, elismerése nemcsak hogy nincs ellentétben az ember lé­nyegéről alkotott általános fel­fogással, hanem logikus követ* kezménye a személyiség szere­péről szóló marxista tételnek. Úgy igaz, hogy a kommunista- ellenes propaganda hiába ismé­telgeti a személyiség „elnyo­másáról“ szóló közhelyeket^ mert a pártoktatás épp a/.t szolgálja, hogy a személyiség» az egyén cselekedjen. S ők, a pártiskolázás résztvevői tesznek is egyet-mást, amikor a ta­nultakat, a szerzett ismereteket alkalmazzák. Még ha fáj is azoknak, akik őket „féltik“ sze­mélyiségük, egyéniségük állító* lagos megsemmisülése miatt. Egyébként döntő érv ebben a vitában minden tettük. HAJDO ANDRÁS

Next

/
Thumbnails
Contents