Új Szó, 1973. január (26. évfolyam, 1-26. szám)
1973-01-07 / 1. szám, Vasárnapi Új Szó
1973. I. 7. Reggelenként már akkor is jelentkezhetnek gyújtási nehézségek, amikor a hőmérséklet távol van a mínusztól, sőt plusz 8—10 fok körüli. Apró figyelmességgel sok, egyébként kínos bosszúságtól kímélhetjük meg magunkat, ha erre is számítunk. Elsősorban ellenőrizzük az akkumulátor savszintjét, és ha kell, töltsünk utána desztillált vizet úgy, hogy a savszint a lemezek felett 2—3 mm-re legyen. Gondoljunk azonban arra is, hogy a desztillált víz túlzásba vitt pótlása megváltoztatja az akkumulátorsav sűrűségét. Márpedig ha az elektrolit fajsúlya nem megfelelő, akkor idő előtt beáll a fagyveszély. Az elhanyagolt akkumulátor kapacitását a hideg idő különben is csökkenti, de a jól karbantartott és jól kezelt akkumulátor zavartalan indítást biztosíthat még kemény télen is. A kocsi gyújtóberendezésére ugyancsak érdemes némi gondot fordítani. Ellenőrizzük például a megszakítóhézagot, a kenőfilcre pedig cseppentsünk egy kis paraffinos olajat. Az elosztó tengelyének sem árt, ha juttatunk rá egv keveset. A gyújtógyertyák állapotát, illetve az elektróda hézagát is tanácsos ilyenkor ellenőrizni. A könnyebb indítás érdekében pedig a nyáron használt gyújtó- gyertyákat esetleg egy fokozattal alacsonyabb hőértékű gyertyákkal cseréljük fel. A gyertyacsere annál is inkább kívánatos, mivel a gyújtógyertyák általában 8—10 ezer km-ig működnek megbízhatóan. Kétütemű motoroknál a nagyobb igénybevétel miatt csak 6—8 ezer kmig. Feltételezhető az is, hogy ezt a kilométer-teljesítményt egy szezonban sokan lefutották kocsijukkal. Az esetek többségében — ha valaki vonakodik a gyertyák cseréjétől — az is eredményes, ha csupán új gyertya-alátéteket teszünk a régiek helyére. Lényeges még, hogy az elektromos csatlakozók pontjait jól rögzítsük, a kábelsaruk és biztosítók kényes sarkait pedig tisztítsuk meg a korróziós lerakodásoktól. A levegőszűrő is figyelmet érdemel. Sajnos, nagyon kevesen fordítanak rá kellő gondot, pedig a poros levegőszűrő miatt nemcsak másként indul, jobban kopik hanem többet is fogyaszt egy-egy motor. Tisztítsuk hát meg a több hónapos portól, és ahol erre mód van, ott a beáramló-nyílást állítsuk a téli üzemhez tervezett helyre. Ugyancsak akad tennivaló az erőátviteli szerkezeteknél, ha nem is több, mint az, hogy az eddigi, feltételezhetően úgynevezett nyári olajat téli kenőanyagra cseréljük. A téli olaj nagyobb viszkozitásánál fogva megkönnyíti a reggeli indítást, az első sebességváltásokat, és mindjárt simábbá teszi a di- ferenciálmű mozgását is. Szót érdemel a hűtőrendszer is. A modern autók zárt hűtő- rendszerrel kerülnek forgalomba. Ezek többnyire két évig nem is kívánnak gondozást azon felül, hogy a kiegyenlítő-tartályban levő folyadék szintjét időnként ellenőrizni kell. Ha a folyadékszint akár csekély mértékben is a minimum alá csökken, desztilált vizet töltsünk utána. A desztilált víz túlzott töltögetése azonban a hűtőfolyadék dermedéspontját is károsan befolyásolja, tehát a pótlásra az előírt fagyálló vegyianyagot kell javasolni. Megemlítjük még a termosztát ellenőrzését, esetleg cseréjét is, mert ennek az érzékeny benredezésnek a hatékonysága ugyancsak alapvetően segítheti vagy ronthatja a téli autózást. (a. m.l HASZNOS TANAGSOK JELRE A Skoda nemzeti vállalat ostrovi üzemében nemrégen készítették el a 14 Tr—T jelzésű trolibusz prototípusát, amelynél már figyelembe vették a KGST országok által meghatározott paramétereket is. Ez az üzem termelési programjának további korszerűsítését jelenti. Az új típusú trolibuszok maximális sebessége eléri a 65 kilométert. tA ČSTK felvétele) Hányán vannak? A motorizmus régi hívei a rokkantak. Hogyne, hisz számukra talán még nagyobb jelentőségű egy-egy motoros jármű, mint bárki másnak. A Rokkantak Szövetsége évente mintegy 400—500 személyautó soronkívüli — Trabant, Škoda 100 és kevesebb számban Moszkvics, Wartburg típusú autók — vásárlását biztosítja. Csak rokkantaknak, Hradec Králové-ban a Velorex üzem évente mintegy 600—800 háromkerekű motoros járművet gyárt a rokkantak számára. 1971 óta ugyanilyen számban már négykerekű jár művet, igazi „kisautót.“ A rokkant motorosok, autósok száma hazánkban 30 000 körüli. Az utóbbi időben a Rokkantak Szövetsége és a HESZ (Zväzarm) központi bizottsága külön automotoklubokba tömöri ti a rokkant motorosokat, au- tóso kát. (haj.) H Autóra szerelhető, összeütközés elleni radarszerkezet prototípusát készítette el egy amerikai autóelektromossági gyár. Ha két gépkocsi veszélyes közelségbe kerül, vészcsengő szólal meg, ugyanakkor egy önműködő fékszerkezet kapcsolódik be, s azonnal megállítja a kocsit. A radarszerkezet ára mintegy száz dollár lenne, s azt remélik, hogy néhány év múlva kereskedelmi forgalomba kerül. at Románia megkezdi 2500 cm3-es, M—61 típusú teherautói eladását az USA-ban. A járművet jelenleg az amerikai környezetvédelmi intézkedéseknek megfelelően tesztelik. Az „International Herald Tribune“ közlése szerint a járműnek 2995 dolláros ára 1000 dollárral alacsonyabb a hasonló típusú amerikai teherautók áránál. HJ Ha az SKF Golyóscsapágy- gyár folytatja ilyen értelmű munkáját, a jövő személyautójának nem lesz keréktengelye. A cég Jutphass-i (Hollandia) új kutatóközpontjában teljesen újszerű autókerék-csapágyat terveztek. Az újdonság nagy körben elhelyezett két sor golyót tartalmaz. A nem mozgó külső rész közvetlenül a kerékfelfüggesztéshez csatlakozik. Egy belső rotációs összetevő támasztja a kereket és a fékkorongot, egyszóval: keréktengely nem szükséges. Az új csapágy egyik legfőbb előnye, hogy rendkívül egyszerű, mindössze két fő részből áll. A most következőkben összegyűjtöttünk néhány olyan felszerelési cikket, amelyek beszerzésével kényelmesebbé, sőt biztonságosabbá tehetjük kocsinkat. S ami lényeges, a környező szocialista országokban gyártják őket és kaphatók. Kissé furcsán hangzik, de ennél találóbb nevet nem találtunk KARDÁN BOX. A drágább nyugati kocsikba már gyárilag beszerelik a sebesség- váltókar köré épített tartószerkezetet, amiben sok minden tartható, azonkívül ráerősíthetők különböző kapcsolók és ellenőrzőlámpák. A budapesti Kézműipari Vállalat a Zsigulikhoz készíti, törhetetlen műanyagból a kardán-boxokat, amelyek 1/2 óra munkával beszerelhetők. A szerelést egyben felhasználhatjuk, hogy ellenőrizzük a sebességváltókar egymáshoz kapcsolódó részeit. A sebességváltókar két részből áll. Ezeket egy műanyaggumi- szelence rögzíti, amely gyakran fellazul. Egy kézhez jobban illeszkedő gombbal a sebességváltó gombját is kicserélhetjük. A La Manes-í 24 órás autóversenyek igencsak próbára teszik a versenyzőket. Néhány éve az autók szélvédő üvegein megjelent egy parányi szerkezet az IONIZÁTOR. Hatásukról csodákat mesélnek a versenyzőik. Szerintük nagyon segíti őket a 24 órás megerőltető versenyen. Az autókban alkalmazható miniatűr, tranzisztoros ionizátorokat már gyártja a budapesti Medicor és a szaküzletekben kaphatók. A 12 voltos árrammal működő szerkezet olyan mikroklímát teremt az r'is- térben, amely kedvező hatást vált ki a vezetőkre és az utasokra. Az utastérben növeli a negatív ion tartalmát, hatására javul a közérzet, növekszik a dinamikus és a statikus munkateljesítmény, fokozódik a koncentrálóképesség. Tehát, nemcsak az utastér kellemes közérzetét növeli, hanem a biztonságot is. Sajnos, a Zsiguli gumiszőnyegei nem vehetők ki. Tisztításuk — különösen télen — elég körülményes. A magyar gumiipar egy speciális anyagból, p PALMATEP-BÖL színes szônýeget gyárt a Zsigulik számára. Nagy előnye, hogy igen intenzív a hangszigetelő képessége és csökkenti az alsá hőhatásokat. Rugalmas, kopásálló, színtartó és csúszásmentes. A kocsi padlózatának tisztítása percek alatt megtörténhet. Estg, szűk helyen való tolatásnál nagyon hiányzik az ún. HÁTRA MENET LÁMPA. Az NDK autóipara készít tégla alakú, műanyagbúrájú, tolatólámpákat. Felszerelhetők a rendszámtábla vonalában a lökhárító alá. A lámpát „L“ alakú laposvassal rögzítjük a karosszérialemezhez. A karosszérialemezbe fúrt lyuket — ahol a kábelt átvezetjük — jól szigeteljük, nehogy víz kerüljön a csomagtartóba. Egy kapcsoló és egy kontroli-lámpa közbeiktatásával a kézifékjelzőlámpa áramkörére köthetjük. Így elérjük, hogy behúzott fékkel megyünk hátra, illetve figyelmeztet a helytelen üzemmódra. Sok bosszúságot okoz, nem zárható le az üzemanyagot betöltő nyílás. Házilag, kis BIZTONSÁGI ZÁRAT szerelhetünk az üzemanyag-töltő nyílást takaró ajtócskákra. Az ötletes kis biztonsági zár — NDK gyártmány — átszámítva 10 koronába kerül. Ez alkalommal hívjuk fel a figyelmet, hog^ a zárókupak belső tömítése gyakran megduzzad és használhatatlan lesz. Benzinálló gumiból készült gyűrűvel cseréljük kf a tömítést. A következő — 9. — folytatásban a leggyakrabban előforduló hibákról és gyors javításukról szólunk. TAMÁS GYÖRGY Sok apró tárgy, szemüveg, cigaretta, térkép, aprópénz, iratok stb. elhelyezhetők a kardánbox-tartó rekeszeiben. A kis biztonsági zár kiváló védelmet nyújt az üzemanyagtöltő) nyílásnak. MOTORIZÁLT TUZOLTÚBERENDEZÉS Az Ansul amerikai cég szerkesztette a képen látható „motorizált tűzoltóberendezést“, vagyis a Magnum X—2 jelzésű kísérlett tűzoltó-autót. amely 0-ról 100 kilométerre 11 másodperc alatt gyorsul fel, és eléri a 160 kilométeres óránkénti sebességet. A tűzoltóberendezés egyik fecskendezőjével közvetlen a tűz oltható, a másik fecskendő pedig a tűz terjedésének megakadályozására slolgál. A kocsi négykerék-meghajtású, s tekintettel nagy sebességére, főleg az autópályákon használható sikerrel — az égő autók oltására. * Uj típusú trolibusz