Új Szó, 1973. január (26. évfolyam, 1-26. szám)

1973-01-29 / 24. szám, hétfő

I M

akszim Volckityln levelet kapott a munkásszálláson. Az anyjától. „Fiacskám, beteg vagyok. Nyilall . az egész hátiam és a lábam is, mindenem egész a tarkómig. Valami átkozott rádikulitis. Azt mondják, hogy a kígyóméreg segít, de nálunk nincs. Járd körbe, fiacskám, a patikáikat, hátha kapsz. Ügy fáj, hogy majd belepusztulok. Siess, fiacskám, ne késlekedj . .." Makszim karjára hajtotta a fejét, gondolkozott. Fájt a szíve — sajnálta az anyját. Bántotta a lekiismeret, hogy olyan ritkán írt neki. Mind kevesebbet gondolt rá, s már éjjel sem álmodott róla . .. S íme, onnan, ahol az anyja élt, fekete veszedelem közeledett feléje. Vasárnap volt. Makszim felvette ünneplő ruháját, s elment a közeli patikába. „Valószínű, van ennek a kígyóméregneik valami hivatalos neve, jó lenne megtudni, hogy megfelelő módon kérhesse" De nem volt, akitől megkérdezze. A gyógyszertárban kevesen voltaik. Makszim észrevett a pult mögött egy csinos lányt, odament hozzá. — Van maguknál kígyóméreg? A lány valamiféle porokat számlált. Egy pillanatra megállt a számolásban, megismételte az utolsó számot, hogy el ne tévessze, Makszimra pillantott, és azt mondta: „Nincs". S folytatta tovább a számolást. Makszim kis ideig állt még a pult előtt, meg akarta kérdezni, mi a kígyó méreg tudományos neve, de nem kérdezte. A lány nagyon el volt foglalva. A következő gyógyszertárban az alábbi párbeszéd zajlott le: — Van maguknál kígyóméreg? — Nincs. — Szokott lenni? — Szokott, de ritkán. — Nem tudja, hol kaphatnék? — Nem tudom. A váilaszofcat egy negyven év körüli sovány asszony adta, az orra hegyes volt, a homloka alacsony. A bőr a homlokán olyan vékony és fehér volt, hogy szinte átvilágított rajta a csontja. Makszimnak úgy tűnt, hogy az asszony élvezettel ejti ki a „nem" .„nem tudom" szavakat. — Mégis, hol kaphatnék? Nincs az egész városban? — Nem tudom — mondta ismét az asszony. A Ihangjában furcsa elégedettség érződött. Makszim nem mozdult a helyéről. — Mi kell még? — kérdezte ez asszony. Oldalt álltaik, távol ia többiektől, beszédjüket nem hallhatták. — Mitől ilyen sovány maga? kérdezte Makszim. Maga sem tudta, miért kérdezte, váratlanul s akaratától függetlenül röppenteik ki száján a szavak. Nagyon nem tetszett neki az asszony. VASZILIJ SUSKIN: A meglepetéstől az asszony pislogni kezdett. Makszim megfordult és kiment. Az egyik gyógyszertárból ki, a másikba be, mindenütt ugyanazt válaszolták: „nincs". Az egyik helyen az üveglap mögött egy fiatal fickót látott. — Nincs — mondta a fiú. — Ide figyelj, hogy mondják ezt tudományosan? — kérdezte Makszim. A fiú úgy gondolta, itt a pillanat, amikor „okosnak" mutathatja magát. — Tudományosan? — kérdezte vissza, és elmosolyodott. — Hát hogyan van a receptre írva? Ügy nevezik, ahogyan oda van írva. — De nekem nincs receptem. — Mit kérdezgeti ekkor? — Miért, hát recept nélkül nem adnak? — kérdezte Makszim halkan, érezve, hogy remegni kezd. — Nem, fiatalember, nem adnak. Ez a fölényes „fiatalember" megadta Makszimnak a kegyelemdöfést. — De okos vagy! — sziszegte. — Ritkán születik ilyen a világra! Kiment az utcára, rágyújtott. Az utca túloldalán postahivatal áll. Makszim elszívta a cigarettáját, bement a postára, s feladott anyjának egy táviratot: „A kígyómérget elküldtem. Makszim." Felforgatom az egész várost, de megszerzem, gondolta. Úgy érezte, ha lesz kigyóméreg — meggyógyul az anyja. _ Egy ilyen nagy gyógyszertárban határozott léptekkel odament egy elegáns szép asszonyhoz. Barátságosabbnak tűnt, mint a többiek. — Kígyóméregre van szükségem — mondta neki. — Nincs kérem — válaszolta .az asszony. — Hívja ide akkor a főnökét. Az asszony csodálkozva nézett rá. — Beszélni akarok veile. — Nem hívom ide, semmi értelme. Ilyen gyógyszerünk nincs. Makszimnak hirtelen kedve támadt megsérteni az asszonyt, valami nagy gorombaságot vágni a szemébe. Már nem anynyira az dühítette, hogy itt sincs, amit keres, hanem az az undorító könnyedség, ahogyan válaszolják sorba mind: nincs, nincs. De ahelyett, hogy gorombán megsértette volna az asszonyt, szánalmat keltőn így szólt: — Beteg az anyám . .. Az asszony is hangnemet változtatott. — De jelenleg nincs kígyómérgünk. Adhatok önnek méhmérget. Mi a baja a mamájának, rádikulitis? Kigyomereg • Közel 70 ezer látogatója volt tavaly a Banská Stiavnica-i Szlovákiai Bányamúzeumnak. Ebben az évben folytatták a bányamúzeum szabadtéri részlegének építését. Ez szemléltetően láttatja a régi bányaipari technikát. • Az idén megkezdik Trencínben az 1662-ből származó egykori piarista kolostor átalakítását. Az épületben rendezik meg a Mikulás Alexander Bazovsik5f nevét viselő területi képtárat. Az épület átalakítása 22 millió koronába került. • Restaurálják a prágai Károly-híd tatarozási munkálatai során a híd barokk szobrait is. Az 1706 és 1714 között keletkezett harminc szobor a homokkő romlása folytán egyre rosszabb állapotba kerül. Négyről kő másolatot kell készíteni. Több szobrot már a múlt században kicseréltek. Az eredetiket a prágai Lapidarlumban helyezik el. • Husz János megégetését ábrázoló táblaképet találtak az észak-csehországi Roudniky község templomának tatarozásakor. Az 1460-ból származó festmény a szakértők szerint az egyetlen táblakép Csehszlovákiában, amely a reformátort ábrázolja. — Aha. — Vigyen méhmérget. Néha ez is használ. — Jó — mondta Makszim. Szégyellte szánalmat keltő viselkedését. — Kérem a receptet. — Nincs receptem. — Hogyhogy nincs? Recept nélkül nem adhatok. Makszim elkeseredett. — Olyan kis receptecske, egy kis papír, ugye? Az asszony önkéntelenül elmosolyodott. — Igen, igen. Az orvos írja, mi pedig ... — Adjon csak úgy . . . Holnap elhozom a receptet. Ad? — Nem lehet, fiatalember, nem lehet. Az utcán Makszim sokáig töprengett, mit tegyen. Ha rábukkan is valahol arra a kígyóméregre, recept nélkül úgysem kap. Ez világos. Előbb tehát receptet kell szereznie. Másnap kilenckor megjelent az építkezésen, elkéredzkedett és megindult az orvosi rendelő felé. A fehér csempével kirakott falon kis* ablak, az ablak mögött egy szőke lány. Rávezette adatait egy kartotékra, majd adott neki sorszámot. Makszim megnézte: tizennégyes: időpont:, fél kettő. — Hamarább nem lehetne? — kérdezte. — Nem. — Kisasszony, kedves ... — szólt Makszim, s érezte, hogy hangja ismét szánalmat keltővé kezd válni, de nem tudta megakadályozni: — Kisasszony, adjon nekem közelebbi sorszámot. Nagyon sürgős. Legyen szíves. A lány, fel sem nézve, beletúrt ujjaival a sorszámok közé, kiválasztott egyet, s odaadta Makszimnak. És csak utána pillantott rá. Makszimnak úgy tűnt, hogy a lány mosolyog. „Ö, te ikedves — gondolta Makszim meghatottan. — Mosolyogj csak, mosolyogj, fő, hogy itt a sorszám". A hatos, tizenegy órára. Az orvosi szoba előtt vagy tíz beteg várt. Makszim helyet foglalt egy idős ember mellett, akinek a szemében olyan bánat ült, hogy (ha ránézett az ember, önkéntelenül arra gondolt: „Úgyis meghalunk mindnyájan." Meg van törve az öreg, gondolta. Aztán ismét az anyja jutott eszébe, s türelmetlenül várfia az orvost. Megjött az orvos. Még fiatalnak látszó férfi. A rendelőből kijött egy aszszony, és mondta: — Kérem az egyes sorszámú beteget. Senki sem mozdult. — Itt vagyok — szólt hirtelen Makszim, s érezte, hogy valamiféle titokzatos erő hatására felemelkedik. — Magáé az egyes sorszám? — kérdezte az orvos. — Igen — mondta határozottan Makszim, s vidáman belépett a rendelőbe. — Mit óhajt? — kérdezte az orvos, fel sem nézve rá. — Receptet — mondta Makszim, helyet foglalva az asztal előtti széken. ~ Az orvos ráncolta a homlokát, s nem akarta felemelni tekintetét az asztalról. „Valószínű alaposan beszívott tegnap" — gondolta Makszim. — Miféle receptet? — kérdezte az orvos, valamiféle papírokat rakosgatva. — Kígyóméregre. — Mije fáj? — nézett rá az orvos. — Nekem semmim. Anyám beteg, radikulitise van. Az orvosok kígyómérget ajánlottak neki. — Na és? — De nincs recept. Recept nélkül pedig, maga is tudja, nem adnak — mondta Makszim. Ügy érezte, nagyon értelmesen megmagyarázott mindent. — Ezért kérem, hogy adjon nekem receptet. Az orvost érdekelni kezdte Makszim. — Hol él az anyja? — A kriasznojari területen. Falun. — Hm ... És kell neki, szóval, a recept? — Kell. Makszimnak könnyen ment a beszéd az orvossal; tetszett neki az ember. Az orvos a nővérre nézett. — Ha egyszer kell, akkor adunk. Igaz, Klavgyija Nyikolajevna? — Természetesen. Az orvos felírta a receptet. — Ez a gyógyszer ritkán kapható — mondta. — Próbáld meg a huszonhetesben. Tudod, hol van? A Priboj-mozival szemben. Ott lehet, hogy kapsz. A huszonhetes számú gyógyszertárban Makszim átadta a receptet, és visszafojtva lélegzetét, nézett az idős gyógyszerészre. —• Nincs — mondta az ember, s megrázta ősz fejét. — Hogyhogy nincs? — Ügy, hogy nincs. — De hát van receptem. Nézze, itt van! — Látom. — Hogy lehet ez, bátyám? — szólt csendes kétségbeeséssel Makszim. — Nekem kell ez a méreg! — Na, de ha nincs, honnan vegyek? Igazán megérthetné: nincs kígyómérgünk. Makszim kis ideig értetlent!} állt, aztán hirtelen elhatározással így szólt: — Bemegyek a vezetőhöz. — Tessék — mondta készsé; gesen az öreg. — Ott az ajtó. Éppen bent van. A vezető irodájában nem volt senki. Makszim észrevett egy másik ajtót, benyitott najr ta. Valakit hátba vágott az ajtóval. — Rögtön — mondták az ajr tó mögül. Makszim leült s elhatározta, hogy kígyóméreg nélikül nem távozik onnan. Belépett egy alacsony, kö; vérkés, negyven év körüli, ba? juszos ember. — Mit óhajt? — Ezt — nyújtotta neki Mak

: szim a receptet. A szíve olyan zakatolásba kezdett, hogy szinte fájt. A vezető forgatta kezében a receptet. — Nem értem . . . — Nekem kell ez az o.rvosr ság — mondta Makszim a hom? tokát ráncolva. — Nálunk jelenleg nincs. — Nekem pedig kell. Hal? dokliik az anyám. Makszim mereven nézte a ve? zet&t. Érezte, hogy a szeme megtelik könnyel. — Mit tehetek, ha egyszer nincs? — De' nekem kell! Nem mer gyek el innen, megértette?' Gyűlölöm magukat, mind — bir tangók! A vezető elmosolyodott. — Ez már komolyabbal} hangzik. Muszáj lesz szerezni valahonnan — mondta. Majd leült a telefon mellé, tárcsázott, közben érdeklődéssel nézegette Makszimot. Makszimnak si? került megtörölnie a szemét, nézett az ablakon kifelé. Szér gyellte magát, és sajnálta, hogy kicsúszott száján ez az utolsq mondat. — Halló! — szólt a vezető .a kagylóba. — Petrovics?... Én vagyok, igen. Ide figyelj, ninc§ nálatok ... — Itt egy Makszim számára érthetetlen szót mondott. — Nincs? Makszim szíve összeszorult. — Kellene ... egy fiúnak ... Nézd már meg ... Kitűnő fiú, szeretnék segíteni rajta. Makszim tekintete a vezeti* arcára szegeződött. A vezeti» összecsücsörítette a száját, várt. — Igen? Nagyon jó, akkoí küldöm a fiút. Mi újság? Hm . És mit szólsz ahhoz ... Na? Ne mondd! Igazán? ... Megindult egy Makszim szá= mára érthetetlen beszélgetés árról, hogy valaki lopott, vaiIa? kit leváltottak és elítéltek, Makszim a padlót nézte, érez» te, hogy sír és nem képes visz» szatiartami a könnyeit. Nagyon elfáradt az elmúlt két nap alatt, Kérte az istent, hogy a vezető minél tovább beszéljen. Közben talán vissza tudja fojtani a rást, és a vezető nem veszi észre. Fordította: KELEMEN SÁNDOR B Rimszkij—Korszakov-Múzeum nyílt a zeneszerző volt lakásán, Leningrádban. Itt írta a Szadko, A cár arája, a Szaltán cár, a Mozart és Salieri és az Aranykakas című operákat, románcainak, kórusműveinek és más alkotásainak javát. A lakásban különféle berendezési tárgyakat, s más, a nagy zeneszerzőhöz fűződő használati tárgyakat láthatnak a látogatók. • A Broadway jelenlegi legnagyobb sikere a Pippin című musical. A darabot a „színház a színházban" elv alapján komponálták. A cselekmény a VIII. században játszódik". Nagy Károly uralkodásának idején, de sok tekintetben a mai körülményekre utal szellemes szöveggel és kitűnő zenével. • Shakespeare kiadatlan komédiáját jelenteti meg egy berlini könyvkiadó. A mű címe: Herkules születése, s állítólag Plautus Amphytrionja sugallta. Shakespeare ifjúkori vígjátékát Dieter Scamp Shakespeare-kutató azonosította. • Bobby Fischer sakkvilágbajnok hanglemezre fog énekelni. Menedzsere bejelentette: Bobby nagyon szereti a zenét, különösen a lassú rockot. Már megbeszélt találkozása van az egyik legnagyobb amerikai hanglemezgyár igazgatójával. 1973 I. 29. Edmund Bartlomiejczyk: NEHÉZ ÉLET