Új Szó, 1973. január (26. évfolyam, 1-26. szám)
1973-01-27 / 23. szám, szombat
és a társadalmi szervezetekben tevékenykedő kommunisták számára, — megítélni a szándékolt és a megvalósított gazdasági elképzelesek szociálpolitikai kihatásait, — kezdeményezően és idejében hatni a terv mennyiségi és minőségi feladatainak biztosítására és teljesítésére, a mutatkozó fogyatékosságok leleplezésére ás kiküszöbölé sére. Mindenekelőtt szigorúan fellépni valamennyi társada lomellenes tendencia, valamint az ellen, hogy a vállalat esetleg nem teljesíti kötelezettségeit partnereivel (az át vevőkkel) szemben, a laza tervekre irányuló stb. szándékok ellen, — biztosítani a gazdasági és a társadalmi szervek egységes magartatását a párt és az állam gazdaságpolitikai szándékai és céljai megvlósitásában, — konkrét feladatokkal bízni meg valamennyi kommunistát és arra törekedni, hogy a munkához, a tervfeladatok teljesítéséhez való viszonyuk tekintetében kezdeményező készségüket és aktivitásukat tekintve munkahelyükön személyes példával járjanak elől mindenki számára. Ennek feltétele célirányos felméréseket végezni, s így a termelés és a gazdaság tekintetében saját objektív ismeretekre tenni szert az illető pártszerv, vagy -szervezet tevékenységi körének keretében. Szakmailag képzett aktívát bízni meg azzal a feladattal, hogy a javulásra irányuló elkerülhetetlen intézkedések javaslataival egyetemben dolgozza fel ezeket az ismereteket. Ennek alapján hozzáértéssel, előre és a gazdasági vezetéstől függetlenül tisztázni, hogyan kell eljárni a következő időszakban. Ez lehetővé teszi céltudatosan fokozni az igényességet a vezető gazdasági dolgozókkal szemben, megkövetelni tő- tük az objektív és kritikus hozzáállást a gazdasági eredmények értékeléséhez, a fogyatékosságoknak és ezek okainak nyílt feltárását, ideértve a következetes kiküszöbölésükre hozott intézkedéseket Is. Hogy következetesen érvényesíthessük az ellenőrzés jogát, úgy kell szerveznünk a pártéletet, hogy a gazdaságpolitika szándékai megvalósításának ellenőrzése, a tervfeladatok teljesítése a pártszervezet valamennyi tagjának ügye legyen. Az ellenőrzés jogát mindenekelőtt a pártszervezet kollektívájának kell gyakorolnia, tehát nem a pártszervezetek bizottságainak, vagy a pártcsoportoknak, hanem főképp a taggyűléseknek. Ezért kell minőségileg megjavítani mindenekelőtt ezeknek előkészítését. Emellett világossá tenni a felsőbb pártszervek által hozott határozatokat, megtárgyalni a megvalósításukhoz vezető legmegfelelőbb utakat, s ehhez azután egységessé tenni valamennyi kommunista és a többi dolgozó magatartását és törekvését. A pártszervezet tanácskozásának határozatok formájában elfogadott eredményei, mely határozatok előkészítésében rendszerint a felelős vezető dolgozó is részt vesz, ránézve kötelező érvényűek. Emellett nem Csorbítják mint egyetlen vezetőnek jogkörét és nem mentik őt fel a személyi felelősség alól a munka menetéért és eredményeiért a rábízott munkahelyen. Az ellenőrzés foga lényegében a pártszervezetek nagyobb fokú felelősségét jelenti a gazdálkodás állapotáért és az irányító munka színvonaláért. Ugyanakkor hozzájárul szerepüknek a termelésben való növeléséhez. A helyesen alkalmazott ellenőrzési jog a vezető számára valódi segítséget jelent a munkában. 6. A szocialista népgazdaság tervszerű irányítási rendszerével szemben támasztott alapvető követelmények A szocialista tervgazdálkodási rendszer irányítása és ennek megjavítása iránt, az irányítással megbízott dolgozók irányító és szh vező tevékenységének színvonalával szemben támasztott követelmények, valamint a párt- és a társadalmi szervezetek tevékenysége a szocializmus építésének alapelveiből indul ki. Elkerülhetetlennek kell minősíteni mindenekelőtt: — a tervezés és irányítás tudományosságát, komplex voltát és távlatiságát, — a tervszerűség biztosítását a népgazdasági tervek egységes rendszerével, emellett az állami terv a népgazdaság irányításának alapvető eszköze, — a tervszerű irányításban az önálló elszámolási rend- zerre (hozraszcsot) kell támaszkodni, felhasználva a gazdaságfejlesztésnek a tervben meghatározott feladatai teljesítéséhez a gazdasági feltételeket, a tervszerű irányítás mozgatókarjait, , — szüntelenül javítani kell a konkrét irányító és szervező munkát, kibontakoztatni a dolgozók kezdeményező készségét, és növelni az irányításban való részvételüket, — minőségileg rendszeresen jobbá kell tenni a termelésiműszaki alap szervezését, a tervszerű gazdaságirányítás formáit és szervezési felépítését is, — a proletár internacionalizmus szellemében ki kell használni a többi szocialista országnak a gazdasági reformok kibontakoztatása terén szerzett tapasztalatait, a tervszerű irányítási rendszer keretében ki kell alakítani a feltételeket a szocialista gazdasági integráció fejlesztéséhez, amely a szocialista gazdaság előrehaladásának egyik alapvető forrása. Tudományos, távlati és komplex módszerek a tervszerű irányításban Az egyik legfontosabb lenini alapelv a szocialista társadalomnak és gazdaságának irányításában a tudományos módszer. Kifejezi ez mindenekelőtt az elmélet és a gyakorlat egységének követelményét, amelynek alkalmazása a legfőbb biztosíték arra, hogy a szocialista gazdaság tervszerű irányításában nem merülnek fel a szubjektivizmus és a voluntarizmus különböző formái. Egyre nagyobb feladata van, mint ahogy a XIV. kongresszus hangsúlyozta, a népgazdaságfejlesztés magas fokú hatékonysága biztosításának. Ez azt jelenti, hogy optimálisan kell felhasználni a társadalmi munkát, hatékonyabban gazdálkodni az anyagi javakkal és jobban kihasználni a munkaidőt. Céltudatos és tudományos hozzáállás nélkül nem lehet ilyen igényes feladatot teljes sikerrel teljesíteni. A tervszerű irányítás tudományos módszereinek növéssé szempontjából nagy jelentőségű a szocialista gazdaság tervezésének és valamennyi egyéb feltételeinek és eszközeinek szüntelen tökéletesítése, a tudományos módszerek megjavítása és hatékony alkalmazása a terv megalkotásában, végrehajtásában és ellenőrzésében. A tervszerű irányítás egész folyamata tudományos jellegének megerősítése megköveteli, hogy megjavítsuk a normaalapot, rendszeresen javítsuk a fogyasztás és a teljesítmény normáit, a termelésben hatékonyabban érvényesítsük a szabványosítást, a gazdaságilag előnyös kooperációt és szakosítást s más olyan módszereket, amelyek a termelés struktúrája túlzott bonyolultságának megszüntetéséhez, valamint az újratermelési folyamat viszonyainak leegyszerűsítéséhez vezetnek. Az irányítás megszilárdításában nagyobb mértékben kell kihasználnunk a számítástechnikát az irányítás valamennyi fokán. A CSKP XIV. kongresszusa kiemelte a tervezés és irányítás távlati és komplex volta megszilárdításának fontosságát. A XIV. kongresszus irányelvei ezért feladatul adták, hogy rendszeresen dolgozzunk a távlati terveken, kidolgozzuk az 1985—1990. évi távlati népgazdasági tervet. Ez a terv lesz az alapja a hatodik ötéves terv irányelveinek, és egyúttal számos távlati jellegű intézkedésre vonatkozó döntésnek. A fejlődés tervszerű irányításában ugyancsak nagy jelentőségű a komplex jelleg, ami azt jelenti, hogy a tervszerű irányítás fejlesztésének folyamatába be keľ vonni a szocialista újratermelési folyamat valamennyi fázisát és területét. A terv által kitűzött célok teljesítése érdekéjen a népgazdaságban, valamint egyes részeiben, ágazataiban, területein stb. hatékonyan ki kell használni valamennyi forrást. I