Új Szó, 1973. január (26. évfolyam, 1-26. szám)
1973-01-21 / 3. szám, Vasárnapi Új Szó
nyugdíjasotthon parkjának bejáratánál négy-öt öregember üldögél, mindenféléről beszélgetnek. Legszívesebben a gyermekkort meg a katonaéveket emlegetik. — Hát, igen — hajtogatja az egyik —, ott Pozsarevácnól nem gondoltain volna, hogy ide kerülök, de hát magam maradtam, nem volt, aki ajtót nyisson fám — Én se — hagyta rá egy másik, mintha csak a mondat elejét hallotta volna. Ezzel ki is merítették a témát, s nagyokat hallgattak. Csak akkor szólalt meg az egyik, mikor Baráthy Edéné — akit mindenki csak nagyságának hívott, — keresztül ballagott a parkon. — Hát ez gondolta volna? — s füstölgő pipájával a megtört öregasszony felé mutatott. Baráthy Edéné a szobájába sie telt. Szereti a magányt. Előveszi fényképeit, szétrakja, mintha pasziánsz«zna* s könnytől fátyolos szeme előtt megelevenedik a múlt, a fiatalság, a fényűző élet, melyből csak az arcára naponta felrakott púder, testtartása, meg a kicsit komikusan ható öltözködése maradt meg, amiért mindenki nagyságának hívja. A nagysága szó mögött sokszor ott lappang a gúny is. Érzi ezt. Azt is tudja, hogy nem az otthon lakói zárták ki maguk közül, hanem ő nem tud beilleszkedni közéjük. Mikor emlékeinek felidézésekor eljut életének utolsó három évéhez, mindig megbocsát gúnyolóinak, hiszen egyik se ismeri élettörténetét. később jött rá. Szűkösen, de átvészelték a legnehezebb napokat. A háború után Baráthyné is ahhoz a letűnt úri csoporthoz tartozott, melynek tagjai mindig „biztosan“ tudták, mikor állítják vissza a rég] rendszert. Ha egy-egy megjósolt dátum nem vált be, a következő napon már új dátum reményében várták a holnapot. Az önámítások, a sorozatos csalódások és nem utolsó sorban az, hogy már eladni sem volt mit, élni meg kellett valamiből, józan gondolkodásra kényszerítették. Kivált a régi társaságból, majd takarítást vállalt egy üzemben. Egy ideig nagyon egyedül érezte magát. Régi ismerőseivel kerülte a találkozást, az új környezete nem fogadta be. Mindezzel nem törődött. Csak a fiára gondolt, s azt akarta, hogy legyen belőle „valaki“. Mindent megtett érte. Különórákra járatta, otthon pedig németre tanította. Szobáját kiadta két diáknak, ők a gyerekkel meghúzódtak a konyhában. Miklós jól tanult. Kitűnő érettségi bizonyítvánnyal, s tanárai ajánlásával könnyen bejutott a műszaki főiskolára. Büszke volt a fiára. Reménykedett, hogy a szűkös napok nemsokára véget- érnek. A munka fokozatosan életének szerves részévé vált. Mindig kevesebbet gondolkodott saját sorsáról, idegállapota is javult. Ha régi ismerősökkel olykor összetalálkozott, s azok a letűnt rendszer visszaállásával kecsegtették, csak legyintett. Igyekezett a társalgást más mederbe terelni, ha pedig színt kellett előttük vallania, nyíltan kimondta, hogy hálás ennek a rendszernek, mert nemcsak megtűri öt, hanem még kenyeret is ad. kát, akik lenézik őket és nem fogadják be a társaságukba. Nógatta Miklóst, hogy forduljon az anyjához. Baráthy Edéné hajthatatlan maradt mindaddig, míg fia fel nem panaszolta gyermekkorát, amire az anya mély sóhajtásokkal beleegyezett a lakás eladásába. A vevőktől felvették a foglalót, pezsgőt bontottak, s a marni volt az est ünne- peltje. Az új autó valóban bővítette Miklósék baráti körét. A névnapok, a vasárnap délutáni kirándulások megváltoztatták az egész ház hangulatát. Baráthy Edénének a baráti összejövetelek eszélje juttatták fiatalságát, és örült, hogy boldoggá tette a fiát. Azért se szólt, ha a hosszú éjszakába nyúló szórakozások idején az ő szobájára is szükség volt. Mikor úgy érezte, hogy nem tud a fiatalok társaságába beleilleszkedni, elment egy barátnőjéhez. Az egyik összejövetel napján belázasodott, s mielőtt megérkeztek a vendégek, lefeküdt. — Maradt volna a szoba-konyhájában — támadt a fiatalasszony a férjére —, de te nem tudtál elszakadni az anyuka szoknyájától! — De édes, hiszen te is akartad, hogy hozzánk költözzön. — Az akkor volt — pattogott tovább a fiatalasszony. — Ha akkor jó volt, legyen jó most is. Lakását eladattuk vele, most nem dobhatom ki az utcára. — Én így nem bírom további A vékony falon minden szó áthallatszott. Baráthyné azon az éjszakán nem aludt. A fiának nem szólt. Hiszen ő megvédte. Nem akart családi botrányt okozni. A lavinát azonban nem r Jómódú szülők gyermeke volt. Mérnök férje mellett gondot, munkát, nélkülözést nem ismert. Hatszobás lakásukban a barátnők, barátok egymás kezébe adták a kilincset. Boldogságukat csak a baba késése árnyékolta be. Tízéves házasság után ez az árnyék is elmúlt. A gyerek még meg se született, a dada már ott volt a háznál. Azon az őszön, mikor a kis Miklóst beíratták az első osztályba, a boldog családi kört tönkretette egy apró levél, s a számukra eddig jelentéktelen kis ember, a postás, gyakori vendég lett a (háznál. Baráthy Edét kivitték a frontra. Fél év múlva az asszony gyászruhát öltött. Akkor vette csak észre, milyen üresen kongnak léptei a hat szobán keresztül. Légi riadók, bombázások, katonák beszállásolása, a front átvonulása, fokozatosan megismertették vele a nélkülözést is. Végre, vége lett a háborúnak. Nem sokkal ezután két kérője volt. Mindkettőt visszautasította. Miklósnak nem tudott elképzelni egy új apaikát. Mikor idáig jut emlékeiben, megkísértik a gondolatok, hogy mégiscsak férjhez kellett volna menni, most tartozna valakihez. Ekkor megszólal benne egy másik hang: „önző vagyok!“ A rövidnadrágos kisfiú rámosolyog a fényképről, s az asszony arcán végiggurul két könnycsepp, szeme tisztán mosolyog. Nem, nem vádol már senkit. A zuhanás, amit az előbb érzett, már elmúlt. Az anya nem vádolhat, az anya csak önzetlen lehet. A hat szoba rövidesen szoba-konyhára zsugorodott. Felmondott a cselédlány, később a dada is elment. Sírva búcsúzott. Folyton azt hajtogatta, Ihogy nem a fizetés miatt megy el, nem akar továbbra is teher maradni. Baráthy Edéné ott maradt Miklóská- val a szoba-konyhában jövedelem nélkül. Míg ott volt a dada, a semmiből is elő tudott valamit teremteni. Ö viszont tehetetlennek érezte magát. Előkerültek a front alatt elrejtett ékszerek. Apránként mind eladogatta. Majdnem mindig becsapták. Erre csak A promóción, mikor Miklós átvette a piros diplomát, az anya szeméből a boldogság könnycseppjei hullottak. Érezte, hogy amit tett, érdemes volt tenni. A fia tudását elismerték az üzemben. Amikor megnősült, háromszobás lakást kapott a gyártól. A hírrel boldogan sietett haza mamiihoz. Az estét hármasban töltötték. Pezsgőt bontottak. Ahogy a kis kerek asztal mellett üldögéltek, Baráthyné úgy éiezte, ez a boldogság, ami után évek óta vágyódott. Jövendőbeli menye a legkedvesebb szavakkal halmozta el. Kikötötte, hogy anyucinak velük kell laknia, mert nem tudná elviselni a gondolatát sem annak, hogy ő szakította el a fiától. Olyan szépnek tűnt a jövő, hogy Baráthy Edéné nem tudta visszatartani örömkönnyeit. Boldogan ölelte át a két fiatalt. Amikor Miklós megkapta a lakáskulcsot, és beköltözködtek a kölcsönre vett divatos bútorral berendezettt lakásba, velük ment a mami is. A szobakonyhát kiadta bérbe. Eladásáról a világért sem akart hallani. A fiatalok azt hajtogatták, hogy sohasem egyeznének bele a szoba-konyhába való visszaköltözésbe. Baráthyné meg azt hajtogatta, hogy az az övé, sajátja, attól nem tudna megválni. A hónapok teltek, múltak, és Miklós egyszer azzal a megjegyzéssel állt az anyja elé, hogy autót szeretne venni, de nincs rá elég pénze. Ha a mami esetleg eladná a házat... Baráthyné újra hajthatatlan maradt. — Tudod fiam, ti csak máról holnapra éltek. Én nem tudok így élül. Tudnom kell, ihogy van valamim. — A mi házunk a tiéd Is, mama. — Nem, ez csak a tietek. — Nyugdíjat is kapsz. — A pénz fiam jön és elmegy, de a ház az megmarad. Ha meghalok, azt tesztek vele, amit akartok. Aztán kérte a fiát, hogy ne legyen telhetetlen, hiszen az autón kívül úgymond már mindenük megvan. Miklós igazat adott az anyjának, de a felesége napról napra azzal hozakodott elő, hogy ők sohasem érik utol a kollégálehetett megállítani. A fiatalasszony mind több és több ingerült megjegyzést tett. Miklós nem bírta tovább. Az anyja védelmére kelt. Felesége az anyja előtt fakadt ki: — Te azt hiszed az anyáddal együtt, hogy amiért eladta az ócska szobakonyhát, most már leborulok előtte, és eltűröm minden szeszélyét? Miklós igyekezett lecsillapítani a feleségét. Anyját bevezette a szobájába, s felesége idegállapotára hivatkozva nyugtatgatta. Pár hétig nem történt semmi. Igaz, a régi meghitt családi hangulat már nem tért vissza. Egy újabb összejövetel után ismét kitört az asszony. Hisztériázott, s mikor Miklós az anyja pártjára kelt, felesége azzal fenyegetőzött, (hogy otthagyja. Miklós tehetetlen volt. Nem tudta ki mellé álljon, kinek adjon igazat. A felesége volt erősebb. Ettől a naptól kezdve az összekoccanások, odamon- dogatások rendszeressé váltak. Lassanként Miklós egyértelműen a felesége oldalára állt. Az asszony meggyőzte, hogy az Ilyen régifajta öregasszony, mint az anyja csak kerékkötő lehet. Rövid fél év alatt Miklós elfelejtette mindazt az áldozatot, lemondást, amit az anyja érte tett. A fiatal mérnök a legújabb divat szerint öltözködő csinos felesége mellett elfelejtette a kopottas, kék takarítónői köpenyt, a súrolókefét, a vizeskannát, a porrongyot. A múlt már csak múlt volt, mint egy rossz álom, amiből csak fel kell ébredni, s máris ott van a teltkeblű, karcsú asszony, az autó, a karrier. Egy reggel a kisírt szemű anya azzal állt fia elé, hogy béreljen neki egy szobát, elköltözik tőlük. A fia ekkor tudtára adta, hogy már elintézte felvételét a szociális otthonba. Baráthy Edéné visszament a szobájába, elsejéig ki se jött, amikor a fiatalok otthon voltak. Elsejére a fia szabadságot vett ki. Beültette anyját az autóba, és elvitte a nyugdíjasok otthonába. Felkísérte a kijelölt szobába, ahol Baráthy Edéné elfásult, merev arccal csak annyit tudott mondani: Köszönöm fiam! EBEDI LÁSZLÓ Számot adunk választóinknak T öbb mint egy év telt el a* általános választások óta, szükséges tehát, hogy a választott szervek képviselői választóik elé lépjenek, hogy szemtől szembe kiértékeljék munkájukat s megindokolják azt, amit nem tettek meg. Amikor a jelölteket javasolták, szóltunk arról, hogy a képviselők feladatai igényesek és felelősség- teljesek. Általuk válik válóra szocialista alkotmányunk azon elve, mely szerint a Csehszlovák Szocialista Köztársaságban a dolgozó nép állami hatalmát a képviselő testületekkel gyakorolja. A képviselői munka két egymástól elválaszthatatlan részből áll: a választói körzetben a választókkal végzett munkából s a képviselőnek a nemzeti bizottság plenáris ülésem, tanácsában vagy albizottságaiban végzett tevékenységből, A képviselő feladata, hogy minden tevékenységében előtérbe helyezze a társadalom érdekeit. A képviselő a választóval való szoros együttműködés kapcsán jut hozzá a kezdeményező javaslatokhoz és egyúttal meg tudja nyerni választóit az aktív munkára. Ezzel elmélyül a kölcsönös bizalom, amely nélkül a képviselő elveszítené reális lehetőségét arra, hogy mint társadalmi tényező a választói körzetben ténykedjen. A választások óta eltelt egy év után a Košice-vidéki járásban december havában megszerveztük a lakosság nyilvános gyűléseit, melyeken elsősorban a helyi és városi, valamint a járási, de természetesen a Kelet-Szlovákiai Kerületi Nemzeti Bizottság képviselői, sőt a felsőbb választott szervek képviselői is számot adtak választóinak. Lényegében jól végzett munkáról tudtunk beszámolni, hiszen az egyes községek és a járás magában Is a döntő fontossági feladatokat sikeresen teljesítette. Egyre javul a politikai és szervezői munka, a 130 millió korona értékű járási vállalást 206 millió korona értékben túlteljesítettük. Mezőgazdászaink minden eladási tervüket teljesítették, sőt terven felül eladtak több mint száz vagon őszirepcét, 160 vagon húst, több százezer liter tejet és közel hárommillió tojást. Az értékelés folyamán fogyatékosságokkal is találkoztunk. Például Bukovec, Lorinčík, Nižná Hutka, Nižná kamenica, Valaliky, Vyšná Hufka és Vyšný Klatov (Idabukóc, Lőrincke, Alsóim tka, Aprófaluk, Felsőhutka, Alsökemen- oe és Felsőtőkés) községek vezetőinek meg kell indokolniuk, miért nem teljesítették vállalt kötelezettségeiket? Más községek képviselőinek arra kellett magyarázatot adniuk, miért nem eléggé rugalmas a hnb szerveinek munkája, miért nem járnak a képviselők iskolázásra és így tovább. Az eddigi nyilvános gyűlések azt mutatják, hogy választóink érdeklődéssel figyelik a képviselők' számadását, s a gyűléseken nemcsak passzív figyelők, de aktívan bekapcsolódnak a vitába. Példán! K alšán (Kalsa) 420, Nižný Lanecen (Alsólánc) 150, Nová Bodván (Oj- bodva) 180, Perín-Chýmben (Pe- rény-Hím) 190, ReSicén (Reste)' 94, Trstená pri Hornádomon (Aba- ujnádasd) 120 polgár vett részt a gyűléseken. Slanská Hután (Sza- lánchuta) megelégedésüket fejezték ki a polgárok a hnb képviselőinek munkájával kapcsolatban. Rešicén (Reste) elmondották, hogy problémákkal jár az Iskola építése és a patak szabályozása, javasolták az utak kijavítását, Kalšán bírálták a villanyáram-szolgáltatást. Ezeken a nyilvános gyűléseken jóváhagyták az 1973—1974 évekre szóló községi kötelezettségvállalásokat. Sok hnb sikeres munkát végzett, másutt lemaradások mutatkoznak a képviselők munkájában. Több községben kezdeményezően dolgoztak, feltártak és kihasználtak minden tartalékot. Egyes helyeken még mindig topognak, keresik a helyes Irányt s így az eredmények is nehezebben mutatkoznak. Fontos azonban, hogy a hiányosságainkat ezeken a nyilvános gyűléseken feltárjuk, megvitatjuk, hogy ezekből tanúlva az 1973-as évben mindenütt jobban dolgozzunk. ivAn Sándor □
