Új Szó, 1973. január (26. évfolyam, 1-26. szám)

1973-01-20 / 17. szám, szombat

Korszerű szálloda épül AZ AKTIVITÁS EREDMÉNYE ÉVZÁRÓ ELŐTT Szlovákia fővárosa a felsza­badulás óta eltelt időszakban rohamosan fejlődött, egy sta­tisztikai adat arról számol be, hogy 1945 után Bratislavának 140 000 lakosa volt. Azóta több mint 400 ipari létesítmény ké­szült el, emelkedett a dolgozók­ról való gondoskodás, bővült a szolgáltatások skálája és ma a ! városnak 330 000 lakosa van. Jelentősen nőtt a város idegen- forgalma is és napról napra 1 bővül azoknak a kereskedelmi, ipari szakembereknek és művé­szeknek a száma, akik hosz- szabb-rövidebb ideig tartózkod­nak a Szlovák Szocialista Köz­társaság fővárosában. Ezt a kö­rülményt nem hagyták figyel­men kívül a városi nemzeti bi­zottság tisztségviselői és ami­kor összeállították a választási programot, számoltak egy min­den igényt kielégítő szálloda és étterem építésével. Ennek a létesítménynek — mint arról a múlt héten hírben számoltunk be olvasóinknak — a Tornázik utcában ünnepélyes keretek kö zött letették az alapkövét. De­zider Goga, az SZSZK kereske­delmi minisztere elmondotta, hogy ezt a létesítményt, mely a ,,Bratislava szálló“ nevet kap­ta, a testvéri és baráti Magyar Népközt ársaság építővállalatai- nak a dolgozói és mérnökei fogják felépíteni. Milyen és mekkora lesz a Bratislava-szálló? A kérdés el­ső felére a mellékelt fénykép ad választ, nagyságáról, befo­gadóképességéről pedig ennyit tudtunk meg: a lakórészben 947 ágy és 750 asztal áll majd a vendégek rendelkezésére. — Az utóbbi években jelen­tősen nőtt a lakosság részvéte le az utazás különböző formái­ban — mondotta Dezider Goga miniszter. A belföldi turista- és egyéb forgalom, a külföldi látogatók számának növekedé se jelentős igényeket támaszt főleg a kereskedelem anyagi­műszaki színvonalával és a vendéglátóiparral szemben. Ed­dig már sokat tettünk a keres­kedelem anyagi-műszaki szín­vonala, az utasforgalom, a ven­déglátó és szállodaipar fejlesz­téséért, ennek ellenére azonban e tekintetben Bratislava lako­sainak száma és az igények kö­zött eltérés mutatkozik. Az SZSZK fővárosának veze­tői jól ismerik ezeket a prob­lémákat, ezért már korábban is tettek intézkedéseket a szál. lodahiány mérséklésére. Ennek egyik konkrét formája a Kijev- szálló építése volt, melyet a jö­vő hónapban adnak át, még­hozzá a lehető legjobbkor, mert a műkorcsolyázó világbajnok­ság alatt a város vendégeinek száma az átlagot magasan túl­haladja. » A Bratislava-szálló építésé­nek eddig még rövid történel­mét Bjelik György, a Magyar Népköztársaság bratislavai fő­konzulja így ismertette: — Alig telt el néhány hónap, hogy a szálloda építésével kap­csolatban beszélgetést folytat­tam Goga miniszter elvtárssal. Még ma is a fülemben csenge­llyen lesz a Bratislava-szálló. nek elismerő szavai a Budapes­ten rekordidő alatt felépített és általa is megtekintett Volga- szállóról, és azon határozott ki­jelentése, hogy ennek mását Bratislavában is felépítjük. Az akkori elhatározás a konkrét megvalósulás szakaszába lé­pett, mégpedig nagyobb ós szebb kivitelben. A főkonzul a továbbiakban elmondotta, hogy még meg sem száradt a tinta a szerződése­ken, s máris kezdetét vette az építkezés első szakasza. Meg­Az emberiség történetében a második — a mezopotámiait kö­vető nagy kultúra, az egyipto- mit maradandó értékű, hatalmas alkotásokat hagyott hátra. Or­szágunk múzeumai természete­sen kisebb méretű s jelentőségű idevonatkozó darabokkal ren­delkeznek. Ám a mintegy nyolc­van kiállított tárgy s a jól szem­léltető fényképek jellegzetes képet nyújtanak egy öt—-hat évezred előtti korszak életéről, szokásairól, gondolat- s képze­letvilágáról, művészetéről és íz­léséről. A tárlaton különböző korú s nemű múmiák s egy érdekes testalkatú koporsó, a halott jelenitek a helyszínen Győr — Sopron megye dolgozói, hogy munkájuk nyomán mielőbb ki­bontakozzék a korszerű ós ké­nyelmes Bratislava-szálló. Az alapkőletételnél didergő közéleti személyek, újságírók és érdeklődők szívét melegség jár. ta át, amikor megtudták, hogy a 220 millió koronás költség­gel épülő szállót 1974 októbe­rében átadják rendeltetésének. Az SZSZK kereskedelmi mi­(Z. Repová — CSTK felvétele) nisztere elmondotta, hogy szó cialista hazánkban az elmúlt években mindenekelőtt a nép­gazdaságnak azokat a terüle­teit kielégítő ágazatokat fej­lesztettük, melyek a szocialis­ta társadalom fejlesztésének alapját biztosították. Ennek a törekvésnek a keretében épül­tek és épülnek olyan létesít­mények, melyek fokozzák az emberekről való gondoskodást is. Ilyen a Bratislava-szálló is, mely már teljes ütemben épül. (k. I.) arcának életszerű ábrázolásával is látható, valamint egy külön­álló, rendkívül kifejező fából faragott női arc. A szentnek tartott állatokat, elsősorban a bikát, de a gyíkot, krokodilt, a macskát is mumifikálták. Érde­kesek a sírkamrák alabástrom edényei: a kanopák, melyek te­tejét istenfejek képzik. Bennük helyezték el a test lágy részeit. A kis bronzszobrok közül fi­gyelemre méltók a halál hírnö­kének, az oroszlánfejű Szach- metnek s a halál istenének Uszirának bronz szobrai, melyek nem a magáért való művészi akarás eredményei, hanem az állam, a vallás s az egyén meg­Rövidesen sor kerül az ország kommunistáinak évzáró tanács­kozásaira. Előbb az alapszerve­zetek évzáró taggyűléseit tart­ják meg, majd az üzemi és a járási pártkonferenciákat. Az alapszervezetek már készülnek is munkájuk felmérésére és az elkövetkező időszak feladatai­nak kitűzésére, melynek során a XIV. pártkongresszus határo­zatából és a felsőbb pártszervek határozataiból, illetve saját ha­tározatukból indulnak ki. Tevékenységük értékelése és további feladataik megjelölése a célja az Okánikovói Efsz mel­lett működő üzemi pártszerve­zet tagjainak is. Az előkészü­letekről és a szervezet munká­járól annak elnökétől, Anton Jány elvtárstól érdeklődtünk. A pártbizottság beszámolója leszögezheti majd, hogy a leg­utóbbi évzáró taggyűlés óta szép munkát végzett a 16 tagú szervezet. Egyebek közt egy tagjelölttel bővítette sorait, s további 5—6 fiatalt — akiknek felvételével a jövőben számíta­nak — már kiszemeltek. Ezek valamennyien fiúk. Annak elle­nére, hogy egyetlen nő tagja sincs a szervezetnek, nincs kit felvenniük a közeljövőben sem. A pártelnök és a szervezet to­vábbi két tagja egyben tagja a Nagykeszin létesült centrális pártbizottságnak is. Ez a Nagy- keszi Efsz és Állami Gazdaság, valamint az Okánikovói Efsz üzemi pártszervezeteinek irányí­tószerve. Okánikovo mint köz­ség közigazgatásilag Nagykeszi- hez tartozik. A centrális párt- bizottság már említett három tagja egyben az okánikovóiak képviselője a nemzeti bizottsá­gon. A Keszin rendezett nyil­vános gyűléseken az okániko­vóiak is részt vesznek. Tavaly bonthatatlan egységét képezik. Kis méretük mellett is feltűnik a mellékes elhanyagolása s a jellemző vonások kiemelése. Ezt a legvilágosabban egy tisztvise­lőnek az óbirodalom vége felé faragott faszobra érezteti. A régmúlt emlékeivel dialekti­kus egységet képez a jelen való­sága. Kérdezősködő, tanulni vá­gyó iskolás gyerekek serege nyüzsgött az üvegszekrények között. Különösen megkapott három együvétartozó, tíz év kö­rüli kisfiú komoly figyelő néze­lődése, okos megjegyzéseik, melyekkel többek közt az ókori kézművesek technikai készsé­gét, kifinomult díszítő érzékét méltányolták. A múzeumok s az ilyen tárlatok tényleg szocia­lista közművelődésünket szol­gálják. BÁRKÁNY JENÖNÉ helyben is tartottak nyilvános pártgyűlést, melyre nagyon so­kon eljöttek. Agitációs központ is létesült Okánikovón, azonban időközben megszűnt. Színházba Keszire járnak a falu lakói. A pártszervezet minden tagja az efsz-ben dolgozik. Regisztrált tagjai nincsenek az alapszer­vezetnek. A helyi szervezet pártbizottsága négytagú. A kom­munisták tevékenysége ered­ményének tekintik, hogy műkö­dési helyükön a földművesszö­vetkezetben biztosították a párt vezető szérepét. Csaknem min­den gazdasági tisztséget párt­tag lát el. Az efsz elnöke egy­ben a pártbizottságnak is tag­ja. Nagy szerepet játszik a pártszervezet a szövetkezet gazdasági eredményeinek eléré­sében is. Ezek közül ki kell emelni a cukorrépa-termesztés­ben elért kiváló eredményeket: tavaly 548 métermázsás hektár­hozammal büszkélkedhettek. Az egy tehénre eső napi tejhozam is figyelemre méltó: valamivel több, mint 10 liter. Nagyon jó volt a zöldségtermésük — fő­leg paprikából. Az átlagosnál jobb eredményt értek el a ken­dertermesztésben is. Pozitívan értékelheti a be­számoló a pártoktatást is, mely folyamatban van. A szervezet valamennyi tagja egy köri (alapkört) látogat, és indoko­latlanul senki sem hiányzik. Legutóbb a Szovjetunió megala­kulása 50. évfordulójáról hang­zott el előadás a pártoktatáson, melynek vezetője Jozef Buda, a helyi iskola igazgatója. Di­cséretet érdemel a pártszerve­zet instruktora is. Nemcsak elismerő, hanem bí­ráló szavak is elhangzanak majd az évzáró taggyűlésen. Az el­nök szerint többek közt a me- zőgzadasági gépek előkészíté­sét, javítását érheti leghama­rabb bírálat. Például ugyanazok az emberek javították meg a répabetakarító kombájnt, mint a silókombájnt, mégis az utóbbi meghibásodott és kiesett a sür­gős munkák idején. A mezőgaz­dasági gépek javításával per­sze összefügg a még mindig fennálló alkatrészhiány... A faluban megvalósításra váró tervek közül mindenekelőtt a hangszórók beszerelése okoz gondot. Eredmény, gond egyaránt akad tehát Okánikovón is, akár­csak másutt. A közelgő évzáró taggyűlés is hozzájárul majd ahhoz, hogy egyre több gond szűnjön meg, egyre több terv váljon közös munkával elért eredménnyé. Szavatolja ezt az okánikovói kommunisták és pár- tonkívüliek aktivitása. FÜLÖP IMRE ÓEGYIPTOMI EMLÉKEK A SZLOVÁK NEMZETI MÚZEUM KIÁLLÍTÁSA Csend van. Csak az óra rugó-szíve dobogja az idő múlását. „Kati“ — só­hajtja a férfi, akit megölel, betakar a csend, a családi otthon mozdulatlan nyugalma. A felesége reggel hat óra­kor kezd dolgozni, ő meg állandóan délutáni műszakra jár. Most egyedül van. Már kitakarított, kávét ivott és most üldögél a mély fotelban, félig le­hunyt szemmel figyelve a cigarettafüst magasba törő szeszélyes kanyargásait. A fotellel szemben, az alacsony, bar­nára pácolt szekrény alatt pihen a bőrönd. A bőrönd mozdulatlan. Kincse­ket zár magába, egy négyesztendős kislány meseszövő fantáziájának apró díszleteit. Ez a bőrönd másfél évig naponta szinte önmagától tárult fel és lakói, az éjszakai pihenés után, vidám táncra keltek. A gumicica nyávogott, a golyó vándorútra indult a padlót ta­karó szőnyegen, a babák garmada alig várta, hogy apró anyukájuk elkészítse a reggelit, Mazsola-malac röfögött... „Kati“ — sóhajtja újra a férfi és elő­veszi a polgári törvénykönyvet, a ren­deleteket, a családjog bonyolult jog­szabályait. Több mint egy hónap óta ez a napi programja. Több mint egy hónap óta — amióta elvették tőle Ka­tit. Hat évvel ezelőtt nősült a fia. A fia­talság lobbanó megfontolatlanságával mondta ki az igent és kötött magához egy másik embert, aki nem tudott tár­sa lenni. Igaz, talán ő is hibás mind­abban, ami bekövetkezett. Miért ne­velte a fiát arra, hogy a munka, a kö­telességteljesítés, a helytállás, a külső és belső rend harmóniája a legfonto­sabb az ember életében? A felesége is hibás, mert rossz példát mutatott. Egész életében dolgozott, a munkahelyen és otthon, és voltak rossz idők, amikor mindenről lemondott csak azért, hogy több Jusson a gyermekeknek. Az a lány, a menyük — más környezetből FÉRFIKÖNNY ÉS PARAGRAFUS indult. Rossz, szennyes környezetből, ahol a könnyű, felelőtlen élet volt a cél és senki nem törődött vele, hogy mi lesz holnap. Az a lány a deklasszál- tak szakadékéból indult, de soha nem akart kiszabadulni a visszahúzó mély­ségből. Hat év alatt négyszer f ércei get te- ragasztgatta össze ezt a házasságot, csendes szóval, harsogó paranccsal, pénzzel, taktikával... Katiért. Ezt a cigarettát el kellene dobni. Nincs értelme. Az orvosok is tiltják. Magas a vérnyomása, reggeltől estig dolgozik, több mint ötven esztendős és néha megvonaglik az arca, amikor szí­vébe markol a fájdalom. Másfél évvel ezelőtt magukkal vit­ték Katit nyaralni. Napsütötte rónákon át robogott velük a gépkocsi és Kati kikerekült csodálkozó gyermekszeme visszaverte a nyári égbolt kék-arany fényét. A csacsogás először idegesítet­te, hiszen saját gyermekei már régen kirepültek a fészekből, egy fárasztó év volt mögötte, tele zajjal és problé­mákkal, útkereső, lázas vitákkal. A csendet kívánta, a teljes nyugalmat, de a gyermekhang megállás nélkül csi­lingelt, az ezüst szoprán behatolt a szí­vébe, a tudatába. Aztán a kacagó játék a medencében, a kis ember mindenre rácsodálkozó gyönyörködése, az arcán simogatva suhanó apró kéz feloldott benne minden gondot és valami külö­nösen édes derűt lopott az életébe. Kati náluk maradt. Ezt a cigarettát is el kellene dobni. Kortársait a halál kaszálja. Kezükben kalapáccsal, tollal, logarléccel hulla­nak ki az örök menetből. El kellene dobni a cigarettát, a szomorúságot, az idegeket és a szívet feszítő, tépő fáj­dalmat. De nem lehet „Kati.. Reggelenként egy kicsi kéz kopogott halkan az ajtaján, aztán egy álomtól még forró arcocska bújt borostás ábrá- zatához és a kis apró tündér a fülébe muzsikálta az új nap első dallamát: „Csókollak, édes nagyapukám!“. Esténként, amíg otthona felé sietett, már előre találgatta, hogy ébren van-e még az unokája, leülhet-e az ágya mel­lé, meghallgatni a nap nagy-nagy ese­ményeit, hogy Kati enni adott a ma­daraknak, vagy látott egy nagy kutyát, ami olyan nagy volt, hogy még a nagy­papa is lovagolhatott volna a hátán. Amikor a fiatalok szétváltak, a me­nye elvitte a gyermeket. Nem, ő nem akarta odaadni, de nem tehetett mást. A menyének bírósági határozat volt a kezében. Úgynevezett előzetes eljárást folytattak le és a taláros asszony úgy d.intött, hogy ő köteles a kislányt ki­adni az „anyának. Öt senki sem hallgat­ta meg, őt senki sem kérdezte, hogyan képzeli el az unokája jövőjét, hiszen ő senki, ő csak buta vénember, akinek sajoghat a szíve, aki jajgathat a fájda­lomtól, mert tudja, hogy egy kis em­bert, az unokáját, a tiszta és fényes fé­szekből elvitték négy fal közé, ahol füst- és piszokszaga van a levegőnek, ahol hiába sír reggel az éhségtől, mert az anyja elköltötte a pénzt italra, ci­garettára, cifra rongyokra, dínomdá- nomra... Mitől remeg a keze? Már megint lán­cot szív. Egyiket a másik után. Ki kel­lene menni a csaíogányvölgyl temető­be, kiválasztani valami nyugodt, csen­des helyet... csak a család meg ne tudja... a felesége, a gyermekei. Azok­nak nem szabad tudni, hogy apu vala­hogy összeomlott, hogy a mindig ke­mény, de azért mindig vidám apu lel­kében málladoznak az eresztékek, rop­pannak a minden viharral dacoló tar­tóoszlopok. Két hónappal ezelőtt még vasárnap délelőtt kiment Katival az udvarba és ott fogócskázott a kislánnyal a vas- korlát körül, ő, aki sánta lábával ne­hézkesen bicegte végig az életet, sza­ladt, boldogan sántikálva rohant csak azért, hogy kacagni hallja az unoká­ját... Szaladgált ő máshova is. Amikor el­vitték Katit. Végigjárta a hivatalos la­birintust, hivatkozott és érvelt, kért és kiabált... hiába. A rendeletek, a sza­bályok, a paragrafusok, a törvények ... A férfi' feláll, az ablakhoz lép és né­zi a mozdulatlan téli reggel színeit. A törvények. ö egy eszméért harcolt egész életében. A jövőért. Mert hisz a jövőben és azt akarta, hogy az unoká­ja álljon be majd egykor a harcosok sorába, ha ő már betöltötte földi kül­detését és a pálya végére ér. A tör­vények! Ki védi a törvényt? Ö, aki dol­gozik, aki minden erejével a társadal­mat szolgálja, vagy a menye, aki ta­lán ebben a pillanatban vihog fel ré­szeg álmában és nem is tudja, hogy Kati az ágyacskája szélén ül sírva, mert sötét van és a szoba hideg, és apró, puha gyermekszíve sajog a fájda­lomtól és a félelemtől? Nem, nem szabad ennyit cigaret­tázni. Lazítani kell, másra kell gondol­ni, humoros írásokat kell olvasni. Ne­vetni kell! Nevetni kell! Nevetni kell! Ismét leül az asztal mellé. Reszkető kézzel lapozza a törvénykönyvet. „Ka­ti“, sóhajtja és szeméből egy nehéz könnycsepp perdül a paragrafus hur­kolt ábrájára. PÉTERFI GYULA 1973. I. 20.

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents