Új Szó, 1973. január (26. évfolyam, 1-26. szám)

1973-01-13 / 11. szám, szombat

1973. t. 13. 3 [ hétvégi hírmagyarázatunk j FÖLDRENGÉS A ..CSALÁDI BIRTOKON" D ecember utolsó hetében szörnyű elemi csapás pusztított a 148 ezer négyzetkilométer területű Nicaraguában. A föld­rengés szinte telfesen elpusztította Managua fővárost, ifiely 350 ezer főnyi lakosságának zöme hajléktalanná vált, s a kormány elhatározta, hogy kiüríti a fővárost és máshová te­szt át székhelyét. A tudósok máig is cikkeznek az elemi csa­pás okairól, e veszélyeztetett földrész tektonikai változásairól. A földrengés következtében csak a szilárd alapozású épületek maradták épségben, mint a managuai főszékesegyház, vagy a Hilton-szálló, amelynek illusztris vendége volt: Howard Hug­hes, a rejtélyes kilétű milliomos, aki a szerencsétlenség után — épp bőrrel — az első repülőgépen Londonba utazott. A sze­gények viskói, a kisebb polgári házak azonban romhalmazzá váltak, jelképezve azokat az égbekiáltó különbségeket, amelye­ket egy társadalmi földrengés volna hivatott megszüntetni. 0 Vesztesek és nyerészkedők Aligha lehet gyors egyértel­mű választ adni arra a kérdés­re, melyik kár érintette legkel­lemetlenebbül a kormányt: a milliós anyagi kár-e, vagy pe­dig a földrengés következtében megnyilvánuló politikai károk. Arról van sző ugyanis, hogy a természeti csapás mindenkép­pen felfigyelhető ténye erre az agyonhallgatott közép-amerikai országra terelte a közvélemény figyelmét és ez roppant kelle­metlen a rendszer urainak. Ta­valy az elnökválasztással, il­letve az elnöki hatalom gya­korlásában bekövetkezett inter- regnummal kapcsolatban tere­gette ki a világsajtó a nicara- guai rendszer szennyesét, most viszont a szörnyű elemi csa­pás az áldatlan társadalmi vi­szonyokra terelte a figyelmet. Az uralkodó rendszernek nem $ok kárt okozott a földrengés. Sőt, alkalom nyílott arra, hogy a „családi birodalom“ északi pártfogói adakozók legyenek, juttassanak a közösen harácsolt profitból. Ám kérdés, hová mennek az amerikai dollárse­gély milliói? A főváros újjáépí­tésére, esetleg új főváros léte­sítésére más, biztonságosabb helyen, vagy pedig a szokáshoz híven eltűnnek a hatalom körűi csoportosulók zsebében. Nagyon alapos ez a feltevés, mert pél­dául a gyorssegélyakció révén Managuába juttatott adományok sem értek el azokhoz, akiket megilletnek, mert a kormány — úgymond — az adományok fel­tartóztatásával akarta a veszé­lyeztetett főváros elhagyására bírni a hatósági rendelettel szemben makacsul ellenszegü­lőket. Érthető, hogy a romba dőlt szegénynegyedek lakót eszelősen ragaszkodnak a „biz­tos romokhoz“ a bizonytalan ismeretlennel szemben. Ez egyébként az emberi természet­tel is magyarázható. Azon sem ütközik meg az ember, hogy az éhező szerencsétlenek minden módon megpróbálnak boldogul­ni, élelemhez jutni, amit a kor­mányzat a „banditizmus“ fel­számolására használt fel s ka­tonái nemcsak a levegőbe lőt­tek .. Nem is csak a szegény „üzletfosztogatók“ tetemei borí­tották Managua utcáit. A fővá­rosi börtön udvarán ott hever­tek halomra lőve a politikai foglyok, a rendszer ellenfelei. % Magánbirodalom A managuai földrengés okoz­ta bajok amolyan visszapillantó tükörként mutatják meg az or­szág kényuralnak arcát. Nicara­guát már négy évtizede „csa­ládi birtokként, birodalomként“ emlegetik. Ki az ország ura? A mindenható Somoza család. S ki a hatalom társbirtokosa és egyben a súgó? Az ugyancsak mindenható United Fruit Com­pany, Standard Fruit and Steamship és az American Rub­ber Company. Aki ezeknek el­lentmond, kössön életbiztosí­tást. Az ország földjét mocsarak, terméketlen sivatagok borítják, s csak 5,7 százaléka megművel­hető föld. Ezen a nagybirtoko­sok és az említett amerikai tár­saságok gyapot-, banán- és ká­véültetvényei terülnek el. A 65 százalékban írástudatlan lakos­ságnak, az 1 millió 700 ezer ember zömének csak robot, a malária, a vérbaj, és nyomor jutott osztályrészül. Az ország arany- és ezüstbányáira észak- amerikai és kanadai monopolis­ta társaságok tették rá kezüket. Ezt nevezik a Somoza család magánbirodalmának (Washing­ton áldásával). A dinasztiaala- pítő Anastasio Somoza Garda, akit Tacho néven emlegetnek, SORBAN LEONYID ILJICSOV szovjet külügyminiszter-helyettes, a ha. tárkérdések rendezéséről foly­tatott szovjet—kínai tárgyalá­son részt vevő szovjet küldött­ség vezetője Vaszilij Tolsztyl- kov nagykövet kíséretében teg­nap visszatért, Pekingbe. Mind- katten a Szovjetunió megalaku­lása 50. évfordulójának ünnep­ségein vettek részt Moszkvá­ban. KÖZLEMÉNYT adtak ki a Csehszlovák Állami Tervbizott­ság küldöttségének delhi tár­gyalásáról. A közlemény sze­rint a közeljövőben új gazdasá­gi szerződés készül a két or­szág között, s ebben tekintetbe veszik a két állam következő ötéves terveinek igényelt. CSÖNG CSUN THAK, a Koreai Munkapárt Politikai Bizottságá­nak póttagja, a Központi Népi Bizottság tagja 63 éves korában elhunyt. SZÓFIÁBAN széles körű ta­nácskozást tartottak és ismer­tették azokat a módosításokat és kiegészítéseket, amelyeket a kormány a BKP Központi Bi­zottságának decemberi plénuma értelmében a gazdasági mecha­nizmusban eszközölt. MADRIDBAN egy bíróság 17 évig terjedő börtönbüntetéssel sújtot 25 spanyol munkást, akik tavaly márciusban az észak­spanyolországi El Ferrol kikö­tőjében a dologzók bérkövetelő sztrájkját szervezték. AUSZTRÁLIÁBÓL öttagú dip­lomatacsoport érkezett Peking­be, hogy előkészítse az ország nagykövetségének megnyitását a kínai fővárosban. A misszió vezetője ügyvivői minőségben egyelőre Ross Cottlir lesz, aki Stephen Fitzgerald nagykövet megérkezéséig látja el ezt a tisztséget. SUHARTO elnök javaslatára öt indonéziai párt — az Indo­néz Nemzeti Párt, az Indonéz Keresztény Párt, a Katolikus, a Murba és a Függetlenségi Párt — egyesül és Indonéz Demok­rata Párt néven üj pártot hoz létre. NICOLAE CEAUSESCU román államfő befejezte ötnapos pa­kisztáni látogatását és tegnap egynapos nem hivatalos látoga­tásra Iránba érkezett. Pakisz­tánban hosszú távú együttmű­ködési egyezmény kidolgozásá­ban és kormányközi vegyesbi­zottság létrehozásában állapo­dott meg. URHO KEKKONEN finn köz- társasági elnök fogadta az eu­rópai biztonsági és együttmű­ködést értekezlet nemzetközi előkészítő bizottságának kül­döttségét, amelyet a bizottság elnöke, Albert del Smael veze­tett. 14 MILLIÚ olasz dolgozó teg­nap általános sztrájkba lépett az egyre rosszabbodó gazdasági helyzet és a nehéz munkafel­tételek elleni tiltakozásul. A KANADAI parlament bizal­mat szavazott Trudeau minisz­terelnök kormányának. ZAMORA bolíviai belügymi­niszter sajtóértekezleten kije­lentette, hogy a „fegyveres erők szilárd egységének aláásására irányuló baloldali összeesküvést hiúsítottak meg“. GIUSEPPE MEDICI olasz kül­ügyminiszter január 12—13-ra tervezett thaiföldi hivatalos lá­togatása elmarad, s a jelenleg Kínában tartózkodó miniszter egyenesen haza, Rómába uta­zik. E döntésről két nappal ez­előtt értesítették a thaiföldi külügyminisztériumot. Hivatalos források szerint a látogatás el­maradása nem befolyásolja a két ország közötti baráti kap­csolatokat. VLAGYIMIR KRUGLJAKOV el­lentengernagy parancsnoksága alatt — a fennálló megállapo­dásnak megfelelően — január 14. és 19. között szovjet hadi­hajók tesznek hivatalos baráti látogatást Bombay kikötőjében. A hajórajhoz a Szenyavin ten­gernagy cirkáló, a SzkritniJ tor­pedóromboló és egy tengeralatt­járó tartozik. TÜZÉRSÉGGEL TÁMADNAK A SZABADSÁGHARCOSOK Maratoni tárgyalások Párizsban? Saigon — Saigoni közlés sze­rint csütörtökön délután és péntekre virradóan a dél-viet­nami szabadságharcosok össze­sen 62 akciót indítottak. Ebből negyvenhat alkalommal tüzér­ségüket is bevetették a Thieu- hadsereg állásai ellen. Az ame­rikai katonai parancsnokság, amely rendszerint óriásira fel­nagyítva 'közli az állítólagos „ellenséges veszteségeket“, pénteken kénytelen volt beis­merni, hogy a népi erők az utóbbi hónapok legkisebb vesz­teségeit szenvedték. Ugyanak­kor a DIFK erőinek rakétái ko­moly károkat okoztak a Da Nangtől öt kilométsrrel délre fekvő katonai támaszpont fel­szerelésében. Az amerikai harci repülőgé­pek az elmúlt 24 órában egy­szerre támadták a VDK, Dél- Vietnam, Kambodzsa és Laosz területén lévő célpontokat. Párizs • — Pénteken délelőtt Gif-Sur-Yvette-ben ismét tár­gyalóasztalhoz ült Le Dúc Tho, a VDK-küldöttség különleges politikai tanácsadója Henry Kissingerrel, Nixon elnök nem­zetbiztonsági főtanácsadójával, a két fél szakétői pedig a nap folyamán Saint-Nom-La-Brete- che-ben folytatják munkájukat. A bizalmas megbeszélések hétfői újrafelvétele óta Le Dúc Tho és Kissinger összesen húsz órát tanácskozott, a szakértők pedig január 2. óta kereken ötven órát töltöttek eddig a tár­gyalóasztal mellett. Több francia lap, így a Figa­ro, pénteken azt a véleményét hangoztatja, hogy — külső je­lek után ítélve — a kezdetben feszült hangulatú tárgyalások légköre megjavult, ami persze nem jelenti azt, hogy máris le­küzdötték volna az alapvető akadályokat. A Figaro minden­esetre biztató jelnek tartja, hogy csütörtökön Le Dúc Tho és Kissinger találkozóján a szakértők is részt vettek, ami­ből a lap szerint arra lehet kö­vetkeztetni, hogy a szakértők már befejezték a végrehajtási módozatokra vonatkozó jegyző­könyvek kidolgozását, s azok szövegét a két delegáció veze­tői elé terjesztették jóváhagyás végett. Az Humanité viszont rámutat arra, hogy a jelek szerint a fő kérdés megoldásában az ame­rikai magatartás miatt még mindig nem jutottak előbbre, mert a Kleber sugárúton tar­tott Vietnam konferencia csü­törtöki ülése után a VDK szó­vivője hangsúlyozta, hogy „még mindig árok tátong az ameri­kaiak szavai és cselekedetei között“, a DIFK szóvivője pe­dig rámutatott arra, hogy Was­hington — saigoni csatlósaival együtt — továbbra is kétség­bevonja Vietnam egységének elvét. A Monde szerint az alapvető kérdés, amelyet meg kell olda­ni, hogy ki gyakorolja a szu­verenitást Dél-Vietnamban. Va­jon az Egyesült Államok vég­legesen hajlandó-e kivonulni Dél-Vietnamból, rábízva a viet­namiakra, hogy rendezzék egy­más között problémáikat, vagy pedig fenn akar tartani magá­nak újabb lehetőségeket a be­avatkozásra? — teszi fel a kér­dést a lap, s rámutat arra, hogy Laird és Moor er tengernagy legutóbbi kijelentéseiből egye­sek arra következtettek, Was­hington úgy véli, hogy már alá­írhatja a tűzszüneti megállapo­dást, mert a saigoni rendszer megerősödött, s fennmaradását nem fenyegeti veszély. A Mon­de szerint azonban az új ameri­kai hadügyminiszter szavai el­lentmondanak ennek a feltevés­nek Richardson ugyanis szer­dai nyilatkozatában azt han­goztatta, hogy a rendezésnek egész Indokínára ki kell ter­jednie. Bizonytalanság az amerikai hadvezetésben Washington — A vietnami amerikai hadvezetés bizonyta­lanságát tükrözi Thomas Moo- rer tengernagynak, az ameri­kai vezérkari főnökök egyesí­tett bizottsága elnökének szer­dai és csütörtöki nyilatkozata, amely egymásnak homlokegye­nest ellenkező momentumokat tartalmaz. A tengernagy három nap alatt háromszor jelent meg a szená­tus hadügyi bizottsága előtt. Szerdán újságíróknak elmon­dotta, hogy a VDK nagyváro­sainak decemberi bombázása előtt egyszerű utasítást kapott, a légitámadást a polgári lakos­ság ellen a Nixon-kormány semmilyen formában nem in­dokolta meg. Csütörtökön vi­szont ugyancsak sajtóértekez­leten jelentette ki, hogy mind­végig konzultáció folyt a Fehér Ház és közte „mindennemű in­dokínai katonai akciót“ illető­en. A második Moorer-kijelen- tés azután hangzott el, hogy washingtoni katonai megfigye­lők nyilvánosan hangot adtak meglepetésüknek, amiért az amerikai elnök egy ilyen fon­tosságú taktikai lépésről a leg­illetékesebb katonai vezetők megkérdezése nélkül döntött. Nő az IRA élén Belfast — Miután csütörtö­kön Dublinban a betiltott ír köztársasági hadsereg (IRA) politikai szárnyának vezetőjét, Ruari O’Bradaigh-t félévi bör­tönbüntetésre ítélték, a Sinn Fein élére női politikus, Maire Drumm, a szervezet eddigi al­elnöke került. Rendőri jelentések szerint péntekre virradóan Belfastban súlyos károkat okozott egy bom­barobbanás egy üzletben. A vá­ros utcáin tűzharcban megse­besült egy rendőr. Jack Lynch ír miniszterel­nök pénteken az Egyesült Álla­mokból hazautazott Dublinba. Elutazásakor a rendőrség kü­lönleges biztonsági intézkedése­ket tett, mivel Lynch ellen több alkalommal tüntettek ra­dikális érzelmű fiatalok. A Siglo leleplezi a kínai nagyhatalmi sovinizmust Santiago — A Siglo, a Chi­lei Kommunista Párt lapja leg­utóbbi számában elítéli a kí­nai vezetők szakadár tevékeny­ségét és Peking szovjetellenes külpolitikáját. Rámutat: a kí­nai külpolitika fő vonása a bé­kés egymás mellett élés leni­ni elveivel való aktív szembe- helyezkedés, a nemzetközi kommunista mozgalom fővona­lának megtagadása. A kínai vezetők — írja a chi­lei lap — semmibeveszik a kommunista és munkáspártok Karlovy Varyban (1967) és Moszkvában (1969) tartott ta­nácskozásainak határozatait. Peking meg akarja torpedózni a szocialista országok kezde­ményezéseit, amelyek arra irá­nyulnak, hogy az imperialista államokat a vitás kérdések el­döntésében az erő alkalmazá­sáról való lemondásra kénysze­rítsék. A Siglo a továbbiakban a kí­nai nagyhatalmi sovinizmussal foglalkozik, amelynek alapján a pekingi vezetők kategorikusan elzárkóznak az ázsiai kolektív biztonsági rendszer megteremté­sétől. A lap hivatkozik Peking- nek a bengáli nép felszabadító harcával kapcsolatban elfoglalt álláspontiára is majd megálla­pítja, a kínai vezetőket egvre növekvő szovjet el lenes érzel­meik késztetik arra, hogy a la- pán militaristáknak támogatást nyújtsana'k a Szovjetunióval szemben támasztott területi kö­veteléseikben. egykor ambiciózus katonatiszt volt. 1912 és 1925 között több alkalommal szállt partra Nica­raguában az amerikai tenge­részgyalogság s a valóságban permanens megszállás alatt tar­totta az országot, s a falevelek rezdülésére is újabb erősítések érkeztek. 1926-ban a nicaraguai tábornokok kapituláltak; csak egy nem hódolt be az amerikai túlerőnek: Augusto Cesar San- dino, a paraszt származású tá­bornok, aki jól ismerte honfi­társai, a dolgozó tömegek éle­tét és hazája függetlenségének kivívásában és szabad fejlődé­sében látta népe boldogulásá­nak jövőjét. 1926-ban kétezer főnyi partizánsereget szervezett az őserdőkben és megkezdte a felszabadító harcot. A 12 ezer főnyi amerikai tengerészgyalog­ság tehetetlennek bizonyult ve­le szemben. Győzött az a nica­raguai közmondás: „Ha egy fo­lyó szilaj lesz, a sziklaköveket is elsodorja“ Washington hét év múltán elismerte Nicaragua „függetlenségét és szabadsá­gát“, de ekkorra már megvolt embere az említett Anastasio Somoza tábornok személyében. Somoza létrehozta 1933-ban a Guardia Nacionalt, azt a nemze­ti gárdát, amely nemrégen az élelmet kereső managuaiakra tüzelt. Egy év múlva fegyver­szüneti tárgyalásra magához kérette, illetve kelepcébe csal­ta Sandinót, a dzsungeltábor­nokot, akit Belisse Lane ameri­kai nagykövet utasítására meg­gyilkoltatott. Nicaragua azóta a Somoza család birtoka. Az alapító 1956-ig volt az ország egyed- ura, míg egy merénylő nem végzett vele. Idősebbik fia, Luis lépett örökébe, de 1963-ban visszalépett ós René Schicket, az öreg Somoza egykori ma­gántitkárát tették meg állam­elnöknek. Schick 1966-ban szív- szélhűdésben elhalálozott; egy évig Leonardo Guerrero töltötte be az államfői tisztet, majd 1967-ben az ifjabb Anastazio Somozát (Tachitót) „választot­ták“ elnökké, ötezer főnyi ka­tonaságával, Közép-Amerika legerősebb hadseregével máig is ő az ország teljhatalmú ura. £ Üj idők felé Somoza legújabb politikai hú­zására tavaly februárban az esedékes elnökválasztáskor ke­rült sor, amikor nem választot­tak elnököt, mivel Somoza már nem jelöltette magát, hanem harminc hónapra kormányzó ta­nácsot bíztak meg az ország igazgatásával. E tanács tagjai: Roberto Martinez Lacayo had­ügyminiszter, Alfonso Lovo földművelésügyi miniszter és Fernando Agüero, az ellenzéki Konzervatív Párt vezetője. 1974- ben majd ők juttatják vissza is­mét a hatalomra a fiatal Anas- tasiót. Nicaragua népe az utóbbi években már nemegyszer han­goztatta: „Nem akarunk többé Somozákatl Nem akarunk poli­tikai gyilkosságokat!“ Szavai­nak nem sok ereje volt, mert Nicaraguában a hatalmi poszto­kon Somoza rokonsága áll. Az utóbbi években azonban erősö­dik velük szemben is az ellen­zék, melyhez csatlakoztak a polgári középrétegek, az értel­miség zöme, sőt az egyház is. Még egyes somozisták is el­pártoltak. A fegyveres Sandi­nista Felszabadítási Mozgalom egyelőre erőtlen, de mind több hívet szerez. A természeti csa­pás következményei rávilágí­tottak a Somoza-rendszer för­telmes lényegére, további esz- mélés és az ellenzéki erők ak­tivizálódása várható Nicaraguá­ban. L. L.

Next

/
Thumbnails
Contents