Új Szó, 1972. december (25. évfolyam, 284-308.szám)

1972-12-10 / 49. szám, Vasárnapi Új Szó

ElZENSTEiN NÖVENDEKE Johann Strauss Pétervárott A LENFILM évi 15 uidonsáaa Piszkarjovszkoje, ez a Leningrádtól alig negyven percnyire levő egykori kis falu — amely az utóbbi években szinte összenőtt a hatalmas várossal —, megrázó és felkavaró élményt nyújt látogatóinak. Itt van századunk egyik legmonumentállsabb háborúellenes szimbóluma — a temetői Másfél millió ember, Leningrád második világháborús, kilencszáz napos ostromának hősei, civilek és katonák pihenik örök álmukat a jeltelen tömegsírokban. A látvány, amelyet az öröktűz lobogása és a méltóságteljesen hömpölygő gyászzene felemelővé tesz. a látogatónak sugallja, hogy ez a város mindent megtett az emberiség érdekében! Erre a heroikus kilencszáz napra Leningrádban egyetlen rom sem emlékeztet már; a városon kívül ls csupán egy-egv emlékmű jelzi: ezek voltak a fasiszták egykori állásai, illetve innen Indultak ellentámadásba a szovjet csapatok. Mégis, a háború rémképel elő-előbukkannak. Számtalan vers és regény, színmű és film született már eddig ls, amely Leningrád ostromát, a Ladogán át való élelmiszer- és hadianyagszállítmányok útját, a sebesültek elszállításának körülményeit beszélte el, elevenítette fel. A. Csajkovszkij regényt írt a hős város háromesztendős ostromáról és Mihail lersov, a fiatal filmrendező-nemzedék egyik legtehetségesebb művésze éppen ezekben a hetekben, hónapokban készíti a regény filmváltozatát, amely a gigantikus har. cot nem madártávlatból, hanem emberközelből próbálja rekonstruálni. A rendező nem a géppuskák és ágyúk torkolattüzére Irányítja kameráit, hanem az emberekre, a védőkre, akik különleges, félelmet nem ismerő elszántsággal védelmezték városukat és hazájukat, emberségüket Ha a leningrádi filmstúdió, a LENFILM egy munkanapjával meg akarnánk Ismerkedni, alighanem lehetetlen vállalkozásba kezdenénk. Olyan szerteágazó, annyira sokrétű munka folyik Itt, hogy néhány óra alatt szinte semmit sem Ismerhetnénk meg belőle. Kü. Iönben ls ma már Leningrád sem Jelenti csupán a stúdiókat a filmesek számára. Jersov például a várostól több kilométerre készíti három részre tervezett filmjének, A blokád-nak külső felvételeit; Mihail Kalatozov, a Szállnak a darvak és más világhírű filmek rendezője új Gogol-filmjének felvételeit forgatja (a jeles orosz író különböző írásaiból is ismert hőseiből egy Gogol-kompozlclőt készít). Évente 15 újdonságot bocsátanak útjára a LENFILM-stôdió emblémájával. Ezek a filmek eljutnak a Szovjetunió minden városába, és gyakran külföldre is. A legfrissebb termésből például olyan érdekes újdonság került nemrégiben a mozik műsorára, mint Jan Frid: Búcsú Pétervártól című, Johann Strauss életének egy epizódját feldolgozó filmje. Az ötvenes évek közepén nagy sikerrel vetítették nálunk is Shakespeare o i. c Š 0) o. -Q d E E 5

5 J o o £ o Vízkeresztjének szovjet filmváltozatát. Már akkor felfigyeltünk a rendező, Jan Frid képességeire. Óvakodott attól, hogy egy lefényképezett színházi előadás csökkentett hatását nyújtsa. A rendezőnek volt bátorsága, hogv a Vízkereszt külső felvételeit a stúdió diszletés vászonvilágából áthelyezze a természet káprázatos, felülmúlhatatlan gazdag színpadára. Vállalkozása úttörő volt, és például Szergej Jutkevtcs ls az ő sikerén felbuzdulva készítette — hasonló eszközökkel — az Othelló filmváltozatát. még később ennek a filmnek sikere ihlette Kozincevet a Hamlet. ma|d a Lear király feldolgozására. Jan Fridet nem ismertük, a Vízkereszt képsorainak tömörségéből, áradó humorából mégis érett, komolv felkészültségű rendezőt képzeltünk el. Nem is tévedtünk. Életrajzi adatai közül különösen kettő érdemel figyelmet: 1932ben elvégezte a moszkvai Színművészeti Főiskolát; élete és pályafutása szemponttából a következő év még döntőbb jelentőségű volt: meghívták a moszkvai Filmművészeti Főiskolára, ahol Eizenstein osztályának növendéke lett. Ezekre az évekre, a szovjet és az európai filmtörténet szempontjából is annyira jelentős eseményekre, mindenekelőtt tanítómesterére, a kiváló pedagógusra Jan Frid így emlékezik: — Szergej Mihajlovics Eizenstein akkoriban érkezett haza Amerikából, és itthon azt a megbízást kapta hogy szervezze, majd vezesse a Filmakadémiát. Első perctől fogva olyan magas színvonalú munkára gondolt, amely bizonyos előképzettséget igényel, elhatározta tehát, hogy profikkal fog dolgozni. Így kerültünk a művészeti élet különböző területeiről osztályába. Eizenstein a rendezés filozófiájával ismertetett meg bennünket, gyakorlati kérdésekre, például a filmkészítés technikájára a híres operatőr. Kulisov oktatott; míg a színészmesterség titkaiba Sztanyiszlavszkij híres taníványa, Kedrov mester vezetett be — Erre az osztályra természetesen Eizenstein személye nyomta rá a bélyegét. Óriási intellektus volt, szinte mindent tudott. A fontosabb európai nyelveket úgy beszélte, mint anyanyelvét. Oxfordban és Cambridge-ben például angolul adott elő. Igen találó, amit Dovzsenko mondott róla egyszer: „Ha én annyit tudnék, mint Eizenstein, már régen meghaltam volnál" Komolyra fordítva a szót: különleges egyéniség volt. Szellemes, optimista. Elvezet volt őt hallgatnt, biztos ítéletei nyomán nemegyszer kellett saját véleményünket is megfontolni, újraalkotni. S ami a művészeknél szinte életfontosságú: nem volt sznob. Ezért is tudta mindvégig megőrizni kapcsolatát a közönséggel. Jan Frid, Eizenstein egykori tanítványa igen korán, 16 éves korában kötelezte el magát a művészetnek. Amikor a Filmakadémiát elvégezte, Leningrádba érkezett. Ettől kezdve, a második világháborút leszámítva, egyfolytában a LENFILMNÉL dolgozott, ö volt az első szovjet rendező, aki hangosfilmet készített Csehov két elbeszélése alapján. Ragyogó színészek játszottak ebben a filmjében, mint például I. Moszkvin, J. Merkurev és N. Szimonov. Következő film)e. A visszatérés, húsz évig nem került le a szovjet mozik műsoráról. A második világháborúban mint a szovjet hadsereg tisztié szolgált, a háború után pedig elkészítette Trenyov Ljubov Jarovaja című nagyhatású drámájának filmváltozatát. Eddig 14 filmet forgatott, legkedvesebb számára — mint minden rendezőnek — a legutóbbi filmie. a Búcsú Pétervártól. — Nem véletlenül foglalkozom Johann Strauss-szal, hiszen filmrendezői munkám mellett tanár vagyok a konzervatóriumban, és úgynevezett zenet rendezésre tanítom a fiatalabb nemzedéket. Az én munkám és terveim tehát mindig össze vannak kapcsolva zenei témákkal. Strauss azért is érdekel, mert mint kikutattuk, 1856-ban. akkor még egészen fiatal karmesterként, többször járt nálunk Oroszországban. Ö volt az első karmester, aki nem zenekarával érkezett, hanem egyedül merészkedett Pétervárig. Akkoriban ez igen nagy szó volt. Az orosz filharmonikusokat vezényelte Pavlovszkban, a város melletti csodálatos nyári koncertteremben — szabad ég alatt. — Ettől az első vendégszerepléstől kezdve, nyolc éven át mindig eljött a nyári hónapokra, és néhány kompozíciót is készített orosz témára. Ezek közül hármat-négyet megtaláltunk, a többi elkallódott. Amikor filmünk alapötletét felvetettem, óriási kutatásba kezdtünk az archívumokban és a magángyűjteményekben; Ausztriából meghívtuk az eqyik legismertebb Strausskutatót, olyan műveket szerettünk volna találni, amelyeket alig ismernek. Strauss volt egyébként az, aki egy 19 éves diák, eqy jogász első darabját, az Aratótáncot is vezényelte. Ezt a fiatalembert P. Csajkovszkijnak hívták... Ilyen igényes és rendkívül körültekintő munka után kíváncsian vártuk, milyen a film, amely a nagy osztrák zeneszerző életének erre a valóban elhanyagolt mozzanatára hívja fel a figyelmet. Abban a leningrádi moziban, ahol Jan Frid filmjét vetítik, napokkal előbb mindén jegy elkel. Közreműködésével mégis sikerül bejutni, és igen kellemes benyomásokkal távozhatunk a nézőtérről. A Strauss-film nagyvonalú, a lírai jelenetekben igen gazdag; humora emlékeztet Jan Frid régebbi filmjére, a Vízkeresztre. A közönség pedig — és ezt Leningrádban színházban és moziban újból fel lehet fedezni! — együtt él a hősökkel, sodródik a cselekménnyel, ha úgy adódik, nem titkolja érzelmeit, nem szégyelli könnyeit sem. (M-g) _ 03 _ > a. >o ** J* JÉ vn ° n > .s. ® Z. o 4l-l ><1> ® • S0

3 « ® o CD n o 2 =o e Z nH m N C Színházi feladatok közben Andrzej Wajda Moszkvában mtei ANDRZEJ WAJDA, a Hamu és gyémánt, a Nyírfaliget, a Tájkép csata után és más. nagy sikert aratott filmek világhírű alkotója a Szovremennyik Színház meghívására Moszkvába érkezett. Otjának céljáról így nyilatkozott: — Egy időre visszatértem a színházi rendezéshez. Ebben az esztendőben nem forgatok filmet. A szovjet főváros egyik legnépszerűbb művészegyüttesének igazgatósága vendégrendezésre kért fel. Örömmel vállaltam a feladatot, mert úgy érzem, különösen izgolmas munka vár rám. Egy huszonhét éves, Európában ma még ismeretlen szerző, Dávid Rabe „Botok és csontok" című drámáját állítom színpadra. A szerző huszonöt éves korában írta ezt a művét, akkor, amikor egyévi katonai szolgálat után Vietnamból hazatért. A mű érezhetően önéletrajzi töltésű, de nem dokumentumdráma: egy huszonöt esztendős amerikai fiatalember sorsát követi végig vietnami hazatérésétől haláláig, amikor is önkezével vet véget életének. Az önvizsgálat tragédiája ez, a vietnami háborúból vakon hazatért, polgárt környezetben nevelkedett, az élet öszszefüggéseit most felfedező kamasz korképe. Egy vak drámája, akt valójában csak a szeme világának elvesztése után kezd látni. A darabot most még csak egyetlen helyen a New York-i Broadwayn játsszák. Európában ez lesz az első bemutatója. — További tervei? — Zürichbe utazom, ott ts színházi vendégrendezést vállaltam. Egy esztendő múlva pedig ismét visszatérek a moszkvai Szovremennyik Színházba. Már megállapodtunk: akkor Shakespeare Macbeth című müvét állítom színpadra. A Szovremennyik Színház igazgatójának, Oleg Tabakovnak és Galina Volcsek főrendezőnek együttes véleménye: — Andrzej Wajda folyamatos vendégrendezését azért kezdeményeztük, hogy az eddigi hagyományos színházi stílus után a színház játék- és rendezőt stílusa egy eddig ismeretlen, korszerű stílussal gazdagodjék. (Iszm)