Új Szó, 1972. december (25. évfolyam, 284-308.szám)

1972-12-04 / 286. szám, hétfő

v Aramcsere a KGST tagországok között Az a hatemeletes palota a főváros kellős közepén sem­miben sem különbözik a többi­től. Sokan közömbösen halad­nak el előtte, pedig a második emeleten folyó munka megér­demelné, hogy a járókelők fel­figyeljenek a bejáratnál elhe­lyezett, a KGST-tagországok energetikai rendszere központi diszpécser-szervezetének szék­helyét . feltüntető táblára. Pontosa tíz esztendő múlt el az­óta, hogy Bulgária, Magyaror­szág, az NDK, Románia, a Szov­jetunió és Csehszlovákia aláirta azt az energetikai együttműkö­dést szabályozó nemzetkőzi megállapodást, melynek jóté­kony hatását 1963. január 1-től, kivétel nélkül valamennyien él­vezzük. A Jungmann utcai ház egyik helyiségében diszpécser-pult fo­gad. A mérőeszközök és készü­lékek között foglalatoskodó, fe­hér köpenyes szakemberek készségesen felvilágosítanak az energetikai központ küldetésé­ről. Feladatuk az áramelosztás, illetve az áramellátás szabá­lyozása. Elmondják, hogy azért van szükség erre, mert a vil­lanyáram — más áTamtól elté­rően — nem raktározható, nem gyűjthető belőle készlet. Ter­melésének tehát arányban kell lennie a fogyasztásával. Ahol a rendelkezésre álló áramot ki­merítik — ós csúcsforgalom idején ez nem ritka —, ott az üzemekben leállnak a gépeik, a háztartások kénytelenek gyer­tyafénnyel beérni. De nemcsak az áram hiánya okoz gondot, az is előfordul, hogy többter­melés következtében az áram egy része kárba veszik. A nem­zetközi együttműködés előnye ezen a téren éppen az egyes országok áramfogyasztásának a szabályozása. A prágai központ az áramtöbbletet az áram­hiányban szenvedő országoknak juttatja, vagyis ha kell, napon­ta többször is kisegíti azt az államot, ffinely pillanatnyi za­varral küzdve a másik segítsé­gét kéri. Az erőművek növekvő telje­sítményéinek köszönhető, hogy egyre több áram kering a tag­országok között. Míg 1962 ben ez a mennyiség alig tett ki 3500 miHiA kilowatt órát, a múlt évben négy és félszeresé­re emelkedve, meghaladta a 15 ezer 750 millió Kw/órát. Az energiaforrások kölcsönös Igénybevételének gazdasági je­lentőségéről lépten-nyomon meggyőződhetünk, hiszen a le­hetőség ma már a megbízható áramellátás szempontjából is nélkülözhetetlen. Hogyan törté­nik ez a gyakorlatban? Az ébe­ren őrködő ügyeletes a készü­léket, melyről leolvasható a tagországok pillanatnyi áram­ellátásának a helyzete, egy má­sodpercre nem téveszti szem elől. Mihelyt meginog valame­lyik mutató, azonnal felemeli a telefonkagylót. — Varsó? Rendben van, Bulgáriából kül­dünk áramot. Az NDK-nak Ma­gyarországról, majd a Szovjet­unióból továbbítjuk az áramot, és amikor Csehszlovákiának van szüksége segítségre, az idő­iközben már „jóllakott Lengyel­ország áll rendelkezésünkre. Es így folyik az áramcsere reggel­től estig, hogy egyikünk se szenvedjen hiányt, és semmi se vesszék kárba az energiá­bóL Ez a célja a prágai nem­zetközi központnak, mely álta­lános megelégedésre, megbíz­hatóan teljesíti feladatát. KARDOS MARTA A műkincsek védelmében Növekvő méretű, nemzetközi „iparág" a műkincsek lopása, csempészése, orgazdák útján történő értékesítése. 1971-ben 7560 műkincset loptak el olasz templomokból, múzeumokból, képtárakból. Franciaországban az ellopott festmények száma két év alatt 440-ről 3000-re nőtt. Megkönnyíti a tolvajok munkáját, hogy sok múzeum­ban, templomban és más, mű­kincseket tároló épületekben nincs megfelelő felügyelet és biztonsági berendezés. Bár a műkincs-kereskedelmet a leg­több országban törvények sza­bályozzák, ha a tolvaj, vagy az ellopott műkincs elhagyja egy ország területét, az illető or­szág rendőrei már semmit sem tehetnek. A lopott műkincset szabadon, bírósági eljárás ve­szélye nélkül vásárolhatják meg műgyűjtők, műkereskedők és múzeumok. Gyakoriak az Illetéktelen ásatások is. Olaszországban a római utak terebélyes köveinek ellopására is akad vállalkozó; a faragott sírköveket gipszmá­solatokkal kell helyettesíteni, olyannyira megnőtt a lopások száma. Bombayben 1966-ban nyolcvan tonnányi lopott szob­rot „mezőgazdasági gépek" fel­iratú ládákban hajóztak be, s csak az utolsó pillanatban de­rült fény a csalásra. Az utóbbi húsz évben a latin-amerikai or­szágokban gyakorlatilag elfogy­tak a pre-kolumbiánus műkin­csek. Az Egyesült Államokba és Európába irányuló törvényte­len export nemcsak kisebb mé­retű műkincsek ezreire, hanem templomok teljes fundamentu­mára terjedt ki. A műkincs-lopások elszapo­rodásával párhuzamosan csilla­gászatilag emelkedtek a bizto­sttói díjak. Ma már egy-egy ki­állítás megrendezésének összes költségeiből 30 százalék is le­het a biztosítás. Már az sem riasztja vissza a tolvajokait, hogy a kiszemelt műkincs világhírű alkotás, vagyis gyakorlatilag nem ér­tékesíthető. flyen esetben a tol­vajok váltságdíjért alkudoznak, mint pl. a páduai keresztelő­kápolnából ellopott 19, XIV. századi táblakép esetében. Számos gyűjtő fontosabb mű­kincseit bankpincékben helye­zi el. A bankok újabban „rej­tett múzeumokká" válnak. Ezt a tendenciát csak fokozza, hogy sokan befektetésként vásárol­nak műkincset. Egy bank pél­dául megvásárolta Salvador Da­ll 25 litográfiáját 6000 dollá­rért; a képek értéke hat óv alatt négyszeresére nőtt. Szá­mos nyugat-európai országban társaságok alakulnak műkin­csek befektetésszerű megvásár­lása. A katasztrofális helyzeten csak nemzetközi együtműködés javíthat. 1970-ben az UNESCO kongresszusa elfogadta azt a konvenciót, amely törvényeket javasol a kulturális jelentősé­gű tárgyak importjának, ex­portjának és értékesítésének szabályozására. Öt ország fo­gadta el eddig a konvenciót, és hamarosan újabb országok csatlakoznak. A konvenció kö­telezi a tagországokat, hogy ké­szítsenek leltárt az országban fellelhető műkincsekről, akár múzeumokban, templomokban, más középületekben, akár pedig magángyűjteményekben vannak; állítsanak ki kiviteli engedélyt az országból eltávozó műkin­csekre; tiltsák be a törvényte­lenül behozott műkincsek akár intézményes, akár magánjelle­gű megvásárlását; és végül foglalják le és küldjék vissza. (UNESCO FEATURES) Az úthálózat fejlesztése 1972. XII. 4. (ČSTK) — A motorizáltság mértéke 1980-ban éri el Cseh­szlovákiában a kulminációs pontot, amikor 3,6 lakosra Jut egy-egy gépjármű. Ezzel egye­nes arányban növekszik majd az úthálózat megterheltsége is. Szlovákia közúti hálózata je­lenleg 17 000 kilométert tesz kl, ennek 86 százaléka szilárd, portalanított burkolatú. 1960 óta Szlovákiában 400 kilomé­terrel növekedett a közutak hossza. A feltételezett közúti forgalomnövekedés tekintetbe vételével Szlovákiában a kö­vetkező 20 év folyamán több mint 600 kilométer négyforgal­mi sávos autópályát és további 750 ton főútvonalat kellene épí­teni. A közutak és az autópályák fejlesztése Szlovákiában össz­hangban lesz az egész népgaz­daság igényeivel, s az európai tranzitforgalom szempontjából tekintetbe vesszük a köztár­saság fekvését; ÉS A SZOCIALIZMUS VÉDELMEZŐI ERŰNKET SZILÁRDÍTÓ BARAISAG Mind a négy vendéget közeli kapcsolat fűzte a Szovjetunió­ban megalakult csehszlovák hadtesthez: segédkeztek létre­hozásában és kiképzésében, át­adták katonáinknak a fronton szerzett tapasztalataikat, és Ju­lin elvtárson kívül, aki tovább­ra is Buzulukban él, végigjárták velük a harcok útját egészen a Csehszlovák Köztársaság terüle­téig ... KRAJNYUKOV VEZÉREZREDES ÖRÖME Krajnyukov vezérezredesnek, a Nagy Honvédő Háború vete­ránjai szovjet bizottsága kül­döttsége elnökének illik első­nek szót adni. A Honvédő Há­ború alatt tagja volt az 1. uk­rán front katonai tanácsának. „Örülünk annak, hogy az an­tifasiszta harcosok szövetségé­nek bizottsága meghívott ben­nünket Prágába, hogy közösen emlékezhessünk meg a Szovjet­unió területén megalakult cseh­szlovák hadtest 30. évfordulójá­ról. A kijevi hadműveletnél ta­lálkoztam a csehszlovák kato­nákkal, — és személyesen Lud­vík Svobodával is —, mert 1943­ban az 1. ukrán fronton har­coltak. Később is gyakran talál­koztam a csehszlovák brigád katonáival, akikhez kedves em­lékeim fűződnek. Soha nem fe­ledkezhetek meg 1944. október 6-ról, amikor Moszkalenko ve­zérezredes 38. hadseregének szovjet katonái az első cseh­szlovák hadtest katonáival kö­zösen élték meg az örömteli pillanatot, egymás oldalán lép­tek a testvéri Csehszlovákia földjére. CUKOR A ZÁSZLÓALJ SZÁMÁRA Julin elvtárs — a 42-es évben az SZKP buzuluki városi bizott­sága első titkára volt —, em­lékszik rá, hogyan találkozott először Ludvík Svobodával, a csehszlovák zászlóalj parancs­nokával? „Jól emlékszem a Ludvík Iva­noviccsal és a többi tiszttel va­ló első találkozásra. 1942. feb­ruár 8-án történt. Kölcsönös kapcsolataink kezdettől fogva nagyon jók voltak. Svoboda al­ezredest igazi kommunistának tekintettük. Örömmel fogadtuk, hogy támogatja a Szovjetunió hadtápterületének megszilárdí­tását". Miben nyilvánult meg ez a segítség Buzulukban? ­„A csehszlovák katonák nagy segítséget nyújtottak nekünk azzal, hogy felépítették a Sza­mark folyón keresztül vezető hidat. Emlékszem, egyszer va­sárnap a parton ülve beszél­gettünk. A víz tükre csillogott, s elgondolkoztunk azon, hogyan építsük fel a hidat. A zászló­alj éppen a folyón való átke­lést gyakorolta. Mondom Svobo­da elvtársnak: itt egy jó híd állt, de elégett, amikor a pol­gárháború idején a csehszlovák legionáriusok a várost támad­ták. Nem csináltam semmilyen szemrehányást, ő viszont így válaszolt: honfitársaink tették tönkre a hidat, mi felépítjük ... A csehszlovák tábori zászlóalj katonái a mezőgazdaságban se­gítettek legtöbbet, a szovhozok­ban és a kolhozokban bekapcso­lódtak a gabona betakarításába. Buzulukban parkokat létesítet­tek, mert a városnak nagy szüksége volt a zöldre. Zeneka­ruk nagyszerűen szórakoztatta a lakosságot." Önök természetesen szintén nem feledkeztek meg a buzulu­ki kaszárnyákat megjárt cseh­szlovák barátokról... „Gondoskodtunk elszállásolá­sukról, a pőtezrednek átenged­tük a vasutasok művelődési há­zát. Gondoztuk a harcterekről a buzuluki kórházba visszatérő sebesülteket. Emlékszem arra is, egyszer hogyan törtük a fejün­ket azon, miképpen oldjuk meg a cukoradagot. Mi teát, a cseh­szlovák katonák kávét Ittak, így több cukrot fogyasztottak. Mi felemeltük a normájukat, hogy a kávét rendesen megéde­síthessék." Aztán jött 1943 januárja. „Az egész város kikísérte a csehszlovák zászlóaljat a front­ra. Sohasem feledkezem meg a Buzulukban töltött 42-es évről. A csehszlovák zászlóaljnak csak néhány száz embere volt, azon­ban mindent megtettek, hogy minél hamarább a fasizmus el­leni harcba indulhassanak. Olyan volt, mint egy kicsiny szikra, amely zászlóaljjá, bri­gáddá, majd hadtestté nőtt. Az emberek számban és minőség­ben is gyarapodtak. Később ők képezték a csehszlovák néphad­sereg alapját. Ma, harminc év elteltével az Önök hadserege elszánt védelmezője a szocia­lista hazának, és szem előtt tartja a gottwaldi jelszót: Örök időkre a Szovjetunióval." NAGYSZERŰEN MENT A KÖZÖS MUNKA Ebéd után a Park Hotelben magas, karcsú, őszes, szakállas, határtalanul rokonszenves fér­fival beszélgettem. Ismerősöm beszéd közben egy-két cseh szót is használt- Ezredes elv­társ — kérdem SzergeJ Ivano­vics Pašint —-, maga beszél cse­hül? „Nos, beszélni valamivel ne­hezebb, de értek. És otthon Moszkvában olvasom a Rudé právot". Szergej Ivanovics Pasin a Nagy Honvédő Háború egyik hőse, aki 1941-ben mint harc­kocsizó védte hazáját Lvov mellett a határon, a hitleri had­osztályok ellen. Később a Kau­kázusban harcolt. Innen jött a tambovi harckocsi-kiképzőbe, hogy megtanítsa a csehszlovák katonákat a fasiszták elleni harcra. A következőket mondja: „Tambovban együtt voltam instruktor Dimitrij Pavlovics Jegorowal és Jakov Kirilovlcs Vovkkal. Először nem tudtuk, kiket kell tanítanunk, azonban hamarosan megörültünk a cseh­szlovák katonák érdeklődésé­nek. Nagyszerűen ment a közös munka. A harckocsivezetés, a taktika, a fegyverek. Eleinte nemigen értettük egymást, tré­fás, cseh—orosz játékos nyelven beszéltünk. A hangsúlyt főleg a gyakorlati foglalkozásra helyez­tük, ahol a beszédnek nem volt nagy szerepe. Emlékszem, ami­kor eljött közénk Ludvík Svo­boda és bekötötte Bohuä Slivka szemét. „Most szedd szét és rakd össze a géppuskát." Kivá­lóan sikerült. A többiek is jól értettek hozzá. Elérkeztünk az Éleslövészeten éleslövészetekhez. Sok szovjet harckocsibrigád lövöldözött. A csehek és a szlovákok a legjob­bak közé tartoztak." Pasin tartalékos ezredesnek más érdeme is van a csehszlo­vák harckocsi-zászlóalj, később a brigád harci felkészültségé­ben. Novohoperszktól kezdve a zászlóalj fegyvertisztje volt. Biztosította a lőszert, a harcko­csiágyúk és a géppuskák hibát­lan működését. Azonban nemcsak a felszere­lésről volt szó. Gyönyörű emberi kapcsolatok alakultak ki a szov­jet és a csehszlovák bajtársak között. Szergej Pasin soha nem feledkezhet meg Vaszilkovóról, Osztrozsanyról sem Buzovkáról, ahol a csehszlovák elvtársakkal együtt 250 német tank és több tucat fasiszta repülőgép ellen harcolt. Nincs szüksége jegyzet­füzetre, emlékszik rájuk és sze­retettel beszél az elesett és az élő harckocsizókról. Tudja, me­lyik hol halt meg, és aki él, hol lakik. Tisztelettel beszél Vladimír Jankóról, Rudolf Ja­siokról, Richard Tesafíkról, Ser­gej Petrasről, Rudolf PeSkoról, Miroslav Hechtről, Josef Reiner­ről, Ján Ivanecről, Vít Nejedlý­rői, Kobulejről, Toušekról, Váv­ráról, Popoviéról, Celibkőról, Bičišfáról... „Vidám fiatalemberek voltak, mindannyian örültek, s akik még élnek közülük, bizonyára még ma is örülnek az életnek. Akkor mégis égtek a türelmet­lenségtől, hogy velünk együtt harcolhassanak a fasiszták el­len. Igazolhatom, becsületesen harcoltak." GYAKRAN TALÁLKOZTAM LUDVÍK SVOBODÁVAL Pjotr Ivanovics Krjukov ép­pen úgy, mint Pasin elvtárs, a Csehszlovák Hadikereszt tulaj­donosa, a honvédelmi minisz­térium mérnöke, az I. csehszlo­vák önálló harckocsibrigádnál összekötő tisztje volt a Vörös Hadsereg vezérkarának. 1943­ban kezdte ezt a tevékenységét, és Jefremovból Duklán és Ostra­ván keresztül eljutott egészen Prágába. Szívesen emlékezik Cenék Hruškára, akivel gyakran látogatta a legénységet és el­beszélgetett harckocsizóinkkal. Prágában töltött napjaira így emlékezik: „Nagyon gyakran találkoztam Ludvík Svoboda elvtárssal. Meg­tárgyaltuk a szovjet és a cseh­szlovák vezérkar összeköttetésé­nek kérdéseit. Svoboda elvtárs mindig komolyan, felelősségtel­jesen látott hozzá a kérdések megbeszéléséhez. Előbb gondol­kodott, kérdezett és tanácsko­zott, s csak aztán fogadta el a határozatot Soha nem beszélt fennhangon, kiváló emlékező­tehetsége volt. Barátságos volt, mindig mondogatta: OlJ le, meg­iszunk egy csésze teát, és el­gondolkodunk a dolgok fölött. Szeretném még egyszer el­mondani, hogy ma, 30 év eltel­tével sem feledjük el a cseh­szlovák bajtársakkal folytatott közös harcot. Történetét isme­rik gyermekeink is, hisz gyak­ran beszélünk róla. Nemcsak minket, gyermekeinket is sze­retet fűzi népükhöz, országuk­hoz. Kérem, adják át legszívé­lyesebb üdvözletemet a cseh­szlovák néphadsereg katonái­nak és a testvéri Csehszlovákia valamennyi polgárának. A szov­jet katonák és a csehszlovák harckocsizók barátsága nagyon szép volt." (K. K.) Közös erőforrásokból Egy szovjet és egy magyar harckocsizó alakulat közös mun­kával új, korszerű vízi kiképzési bázist épített. A bázison víz alatti ás gátló-átkelési gyakorlatok bajt­hatók végre harckocsival, vala­mint a vízen való átkelés és mód­jai — hídépítés és kompátkelés — egyaránt gyakorolhatók. Az igényeknek minden tekintetben megfelelő, kitűnő objektumot a szovjet és a magyar harckocsizók közösen használják. Ez a létesít­mény egyúttal kiváló lehetőséget nyújt a kölcsönös tapasztalatcsere további kibővítésére és rendsze­ressé tételére. — M—

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents