Új Szó, 1972. december (25. évfolyam, 284-308.szám)

1972-12-04 / 286. szám, hétfő

A moszkvai színház vendégszereplése hazánkban 740 millió terven felül (ČSTK) — Vasárnap érkezett hazánkba a Moszkvai Makszim Gorkij Akadémiai Színház 60­tagú együttese kéthetas cseh­szlovákiai vendégszereplésre. Az együttes tagjait, élükön Konsztantyin Alekszejevics Usa­kovval, A kultúra érdemes dol­gozójával, a színház igazgatójá­val a bratislavai repülőtéren az SZSZK Művelődésügyi Mi­nisztériuminak képviselői — dr. Pavol Koyš, a művelődés­ügyi miniszter helyettese, a Szlovák Színművészek Szövet-, ségénak és a Szlovák Nemzeti Színház képviselői fogadták. A fogadáson jelen volt Mi­hail Mihajlovics Gyejev. a Szov­jetunió bratislavai főkonzulja és a főkonzulátus további tag­jai. A Moszkvai M. G. Akadémiai Színház bratislavai és prágai vendégszereplése a Szovjetunió megalapítása 50. évfordulójá­nak hazánkban megrendezett ünnepségei legjelentősebb ese­ménye lesz. Bemutatja Makszim Gorkij: „Az utolsók", Anton Pavlovics Csehov „A három nő­vér" és a Turovec házaspár: „Az egyetlen tanú" című szín­művét. A Moszkvai Makszim Gorkij Akadémiai Színház iránti nagy érdeklődés miatt a vendégmű­vészek a Szlovák Nemzeti Szín­házban tervezett négy előadás halyett hat elöad5st tarfanak. December 5-én és 6-án Gorkij: „Az utolsók", december 7-én és 8-án Csehov: „A háTom nő­vér", című színművét mutatják b^. Ezen felül december 6-án délelőtt IX őrskor bemutatják Gorkij, december 8-án pedig Csehov drámáját. Az Oktatásügyi Minisztérium jövő évi terve (ČSTK) — A szlovákiai főis­kolák első évfolyamaiba a kö­vetkező tanévben 10 450 hall­gatót, vagyis 1972-hez viszonyít­va 150 hallgatóval többet vesz­nek fel. Különösen nő a mű­szaki, a természettudományi karok új hallgatóinak száma, valamint a matematika-fizika szakos diákok száma. A következő tanévben az ed­digihez viszonyítva 900 fővel több fiú és lány számára biz tosítanak internátusi elszállá­solást. Az alapiskolák 28 700 tanuló­jából a következő évben — a tervek szerint 12 245 diák folv­tatja tanulmányait közép- és szakközépiskolákban, ezek kö­zül 9220 lány. Elsősorban az építőipari, a közlekedésügyi és a mezőgazdasági szakokat ré­szesítik előnyben, ahol bizto­sítani kell a középkáderek tar­talékát. Az új szakembereket tanulmányaik befejezése után elsősorban az automatizálás bevezetésénél és a gépesítés színvonalának emlésénél ve­szik igénybe. A gimnáziumokat a következő tanévben 13 500 diák, ebből 8570 lány látogatja. Az Oktatásügyi Minisztérium tervei szerint 43 322 fiatal ta­nul szakmát az üzemekben és a vállalatokban. (ČSTK) — A rúžom berki V. I. Lenin Gyapotüzem dolgozói a napokban jóváhagyott 1973. évi kollektív szerződésben arra kötelezték magukat, hogy ter­ven felül 15 000 tonna közön­séges gyapotfonallal, 70 000 ki­lométer nyers és több mint 56 000 km nemesített gyapotfo­nallal többet gyártanak. Ezzel teljesítményük ér'éke 740 mil­lió korona lesz. A gyapotüzem dntgozói a kö­vetkező évben 25 ríle szövetet állítanak e'.ő njun' íruhák ké­szítésére, 10 újfajta női ruha­szövet, három újfa 'a férfiing kelme készül, ezenk'vü! fokoz­zák a műszálak gyártását is. Nagy figyelmet szentelnek az üzem szocHlis pro<"-am jának. 1973-ban a vállalat 178 új la­kást ad át alk'ilm->7ottíimak, további 111 laká'OKVí-'ég építé­sét készíti e'.ő, bövüi n hazai és külföldi üdülés lehetősége. Ezenkívül foglalkoznak majd a dolgozó nők sajátos problémái­val. A Barátság Házának programja A szocialista ember nevelése és a szakszervezeti sajtó Főszerkesztők találkozója (ČSTK) — Bratislavában „A szocialista ember nevelése és a szakszervezeti sajtó" cím­mel tegnap kezdődött a szo­cialista országok szakszerveze­ti folyóiratkiadók főszerkesz­tőinek nemzetközi értekezlete. Célja bővíteni a szakszervezeti sajtó vezatő dolgozóinak isme­reteit a szakszervezeteknek a szocialista társadalom fejlesz­tésében való részvételéről, a baráti országok dolgozóinak életéről. Egyike azoknak a ta­lílkozőknak, amelyeket évente megrendeznek a szocialista or­szágok valamelyikében. Ján Višváder, a Práca napilap főszerkesztője, miután megnyi­totta az értekezletet, szívélye­sen üdvözölte a bolgár, a ma­gyar, a mongol, az NDK-beli, a lengya!, a román és a szovjet küldötteket. Az értekezleten a főbeszámo­lót Miloslav Novotný a cseh­szlovák küldöttség vezetője, a .prágai Práce napilap főszer­kesztője tartotta. Jó eredmények a kohászatban (ČSTK) — Az ostravai kohó­művekben az év utolsó hónap­Ját jó rajttal kezdték. A Kle­ment Gottwald Üjkohó és a Vít­kovicej Klement Gottwald Vas­mű folyamatosan termelő üzern­részlageiben a dolgozók az el­múlt 24 óra alatt a kohászati termelés valamennyi mutatójá­ban túlteljesítették a napi fel­adatokat. VítSzslav Petráš, a Klement Gottwald Ojkohó diszpécserje tegnap jelentette a Csehszlovák Sajtóiroda tudósítójának, hogy a vállalat kokszoló részlegének dolgozói 9000 tonna kokszot termeltek, a nagyolvasztókban 7000 tonna nyersvasat gyártot­tak, az acélmunkások pedig több mint 8000 tonna acélt ol­vasztottak. Az acélhengereiéi­ben sem maradtak le a felada­tok teljesítésében — 9000 ton­na hulladékvasat doTgoztak fel, és a vállalati mellékvágányon Összesen 10 000 tonna kész hen­gerelt árut és nyersanyagot raktak be a vagonokba. Ezen­kívül folytatták az flzempróbá­kat az újonnan átépített folya­matosan termelő drótgyártö gépsoron ls. Ladislav Rohel, a Vítkovice! Klement Gottwald Vasmű disz­pécserje is öTömteljes ered­ményekről számolt be. A Vítko­vice! dolgozók a tervezett kokszgyártást 20 tonnával, a AMATŐR FILMEK SEREGSZEMLÉJE (ČSTK) — A bratislavai városi kultúrház a prágai kultúrközpont­tal karöltve tegnap rendezte meg Bratislavában a prágai és bratis­lavai amatör filmesek legjobb rö­vidfilm kollekcióinak versenyét. Hat Prágában felvett fllmkollekció vitte el a pálmát. A bíráló bizottság a legfigye­lemreméltóbb filmként Juraj Ma­lovecký, bratislavai amatőr filmes „Mamko vám netreba" című fil­met jelölte meg, és ez a film nyerte al a nézőközönség díját is. nyersvas gyártását 140 tonná­vá! túlteljesítették, és a blok­koló részlegen 480 tonna önt­vénytömbbel többet gyártot­tak az előirányzott napi ter­ven felül. A régi ós az új acél­gyárban összesen 5260 tonna jó minőségű acélt öntöttek az ön­töde dolgozói, és az üzemi mel­lékvágányon a saját és az ála­mi vagonokból több mint 800-at kiürítettek. Mindkét ostravai kohó disz­pécserjei szerint ma már a Vít­kovicei Klement Gottwald Vas­műben és a Klemant Gottwald Ojkohóban megvannak a felté­telek a kohászati termelés terv­feladatainak túlteljesítésére. Felvételi beszélgetések (ČSTK) — A Szovjet Szocia­lista Köztársaságok Szövetsé­ge megalakulásának 50. évfor­dulójával kapcsolatos rendez­vényekre irányítja figyelmét de­cember hónapban a Csehszlo­vák—Szovjet Barátság Házának vezetősége. Előadássorozatokat rendez­nek a világ első szocialista ál­lamának történelmi jelentőségű megalakulásáról, s megismer­tetik a látogatókkal az Üzbég SZSZK és a kaukázusontúli szovjet köztársaságok fejlődé­sét, valamint azokat a sikere­ket, amelyeket a Szovjetunió­ban az építőművészet, a kul­túra terén és más területeken elértek. Az agyes szovjet köztársasá­gok nemzeti filmgyártásának történetével és sikereivel fog­lalkozik majd egy vetítéssel egybekötött előadássorozat. A Szovjetunió megalakulásá­nak 50. évfordulójával lesz kapcsolatos több vetélkedő mind a felnőttek, mind a gye­rekek számára. A nő és a család (ČSTK) — Smolenicén szom­baton véget ért az a nemzetkö­zi részvétellel megrendezett háromnapos országos szeminá­rium, amelyen a nő társadal­mi halyzetének problémájával, elemzésével foglalkoztak. A szemináriumon a kutató intézetek és főiskolák képvise­lői 40 beszámolót és vitafelszó­lalást tartottak. Rámutattak ar­ra, hogy ezen a téren a kuta­tási feladatokat nemzetközi együttműködési szintre kell emelni. Ezt megerősítették a bolgár, ÍZ NDK-beli és a len­gyel tudományos dolgozók fel­szólalásai is, akik saját orszá­gaikban végzett tudományos kutatások alapján bizonyítot­ták, hogy e probléma alapvető kérdései a szocialista országok fejlesztésénél közösek. (CSTK) — Az alapiskolák utolsó évfolyamának diákjai 1973. január 5-ig jelentkezhetnek továbbképző tanintézetekbe. Ugyancsak január 5-ig kell jelentkezniük azoknak, akik munkaviszonyban vagy ta­n o nc viszony ban vannak és folytat­ni óhajtják tanulmányaikat. Az SZSZK Oktatásügyi Minisztériuma rendeletének értelmében a közép­iskolai felvételi vizsgákat Szlo­vákiában 1973. március 13—14-én és április 10—11-én tartják, a te­hetségvizsgálatokat pedig 1973. február 27—28-án és március 1-én. A gimnáziumok és az általános kö­zépiskolák utolsó évfolyamának diákjai, akik tanulmányaikat szak­középiskolákban óhajtják folytat­ni, május ll-lg kötelesek beadni jelentkezésüket. A felvételi vizs­gák június végén, vagy augusztus végén lesznek. A főiskolákra ápri­lis 15-ig kell jelentkezni. A be­szélgetéseket, mint minden évben, június végén tartják. Hol szilveszterezzünk? A ČEDOK ajánlatai (ČSTK) — A CEDOK Utazási Iroda lehetővé teszi, hogy ha­zánk állampolgárai ebben az évben a Szovjetunióban, Bulgá­riában, vagy Romániában szil­veszterezzenek. A Szovjetunióba külön vona­tot Indítanak. A turisták deu cember 25-től január 4-ig ellá­togatnak Kijevbe, Leningrádba és Moszkvába, s természet asen részt vesznek a szilveszteri mu­latságon is. Bulgáriában december 29-t61 január 2-lg az érdeklődők meg­tekinthetik az ország néhány nevezetes műkincsét, és Szófiá­ban városnézésen vesznek részt. Egyébként Prágából repülőgép­pel utaznak a bolgár főváros­ba. Romániába különvonattel utaznak a kirándulók, és de­cember 29-től Január 3-ig Bu­karest nevezetességeit tanul­mányozhatják, de ellátogatnak Brassóba Is. 1972. december 26-tól 1973. Január 4-ig az érdeklődők repü­lőgépen tehetik meg az utat Moszkva—Jereván—Moszkva között, december 26-től 1973. január 5-ig pedig Moszkvát és Tbiliszit ismerhetik meg. TÁMADNAK A HAZAFIAK (Folytatás az 1. oldalról) Hanoi — A VDK Külügymi­nisztérium — a kormány nevé­ben — a leghatározottabban el­ítéli az amerikai agresszió fo­kozását. Elsősorban azokat a tömeges bombatámadásokat ítéli el, melyeknek következ­ményeként több tartományi székhelyen és járási székhelyen sok polgári lakos vesztette éle­tét. Több várost az amerikaiak romhalmazzá változtattak. Nem teljes adatok szerint a VDK te­rületére egy hónap alatt több mint 38 ezer tonna bombát dob­tak, s több mint 10 ezer lövedé­ket lőttek ki az amerikai hadi­hajók. Az amerikai légierő 5500-szor táraadta a VDK-t, a stratégiai bombázók pedig 850 bevetésben szórták le bomba­terhüket. A nyilatkozat megállapítja, hogy a súlyos háborús bűnök sorát szaporítja, hogy az Egye­sült Államok kormánya tovább­ra is akadályozza a békés ren­dezésről szóló megállapodás alá­írását. A vietnami nép őszintén kívánja a békét — állapítja meg a nyilatkozat — ez a béke azonban a függetlenségtől és a szabadságtól elválaszthatatlan. Washington — Nixon elnök szombaton floridai nyaralójá­ban fogadta az amerikai politi­ka szürke eminenciását, Henry Kissingert. Az elnök a szüksé­ges utasításokkai látta el nem­zetbiztonsági főtanácsadóját, aki tegnap visszaérkezett Pá­rizsba, hogy hétfőn folytassa megbeszéléseit Le Duc Tho-val, a VDK különleges tanácsadójá­val és Xuan Thuy-va\ a VDK küldöttség vezetőjével. Ziegler, a Fehér Ház szóvivő­je szerint Nixon és Kissinger „széles körű megbeszéléseket" tartott. Kissingert párizsi útjá­ra elkíséri helyettese, Alexan­der Haig tábornok és William Sullioan, a külügyminisztérium képviselője is. Európa biztonságáért... Brüsszel — Közös nyilatko­zat elfogadásával ért véget az a tanácskozás, mely pénteken kezdődött Brüsszelben. Az eu­rópai közvélemény képviselői­nek júniusban tartott brüsszeli ülésén létrehozott európai ko­ordinációs bizottság nyilatko­zatában nagyra értékeli azt a fejlődést, mely a legutóbbi ülés óta végbement Európában, s megnyugvással veszi tudomá­sul. hogy Helsinkiben megkez­dődtek az európai biztonsági értekezletet előkészítő tárgya­lások. A bizottság annak a re­ményének ad kifejezést, hogy az európai biztonsági értekez­letet 1973 első felében össze­hívják. Egyben hangsúlyozzák azt is, hogy az európai bizton­ság alapjait azokra az alapel­vekre kell lefektetni, melyet a júniusi brüsszeli tanácskozás során fogadtak el. Ez az állás­foglalás — mint ismeretes — az erőszak elvéről való lemon­dást, a határok sérthetetlensé­gét, a belügyekbe való be nem avatkozás és a nemzeti függet­lenség, valamint a szuverenitás elvének tiszteletben tartását te­kinti a békés egymás mellett élés és a jószomszédi kapcso­latok alapjainak, melyen a földrész biztonsága nyugodhat. A bizottság mostani ülésén úgy döntött, két önálló külön­leges munkacsoportot hoz lét­re, az egyiket az európai szak­szervezetek képviselőiből, a másikat pedig egyházi képvi­selőkből. A háromnapos ülésen több mint 100 kiemelkedő, személyi­ség vett részt 22 európai or­szágból. A csehszlovák küldött­séget dr. Bedrich Svestka egye­temi tanár vezette. A bizottság következő ülését a jövő év tavaszán tartják. Grecsko Moszkvában Párizs — Andrej Grecsko marsall, szovjet honvédelmi miniszter ötnapos párizsi láto­gatását befejezve visszaérkezett Moszkvába. A párizsi repülőté­ren francia kollégája Michel Debré búcsúztatta. Megjelent a Szovjetunió párizsi nagykövete Pjotr Abraszimov ls. A látogatásról kiadott közös közlemény nagyra értékeli azt a kapcsolatot, mely a két or­szág között kialakult, s mely­nek alapelveit Pompidou elnök és Leonyid Brezsnyev, az SZKP KB főtitkára írta alá. A Lynch-kormány mepenekült a bukástól London — Az Ír Köztársaság parlamentje harmadik olvasás­ban elfogadta azt a törvényt, mely különleges jogot biztosít a kormánynak az IRA elleni fellépésre. A szazavást drámai események előzték meg, s a levegőben lógott a kormány bu­kása. Ám egy bombamerény­let, mely Du'Jlin-ban, az ír fő­városban történt a szavazást megelőző percekben, megváltoz­tatta a helyzetet. A város köz­pontjában ugyanis — két autó­ban elhelyezve — bomba rob­bant, mely két személyt megölt, 200-at megsebesített, közülük 10-et súlyosan, s nagy anyagi károkat okozott. Az eseményeket követően a parlament ülését félbeszakítot­ták majd a sokk-hatás alatt az ellenzéki párt visszavonta tör­vénymódosító javaslatát és tar­tózkodott a szavazástól. A kor­mánynak ez a váratlan győzel­me lehetővé teszi, hogy a leg­erélyesebben lépjenek fel mind­azokkal szemben, akik az IRA­val való együttműködéssel gya­núsíthatok. Eamon de Valera, ír köztár­sasági elnök tegnap aláírta a nemzetgyűlés által megszava­zott törvényt. •SSSSSSSSSS/SSSSSSSS/SSSSSS/S/SS/S/SSSS/SSSSSSS/SSSSS/SSSSSSSSSSSSSr/S/SSS/SSSSSSSSSSS néhány sorban FRANTIŠEK HAMOUZ, a KGST Végrehajtó Bizottságának elnö­ke, a csehszlovák kormány alel­nöke, aki ezekben a napokban Kubában tárgyal az ország be­kapcsolásáról a KGST-be, a hét végén Havanna tartományba lá­togatott, ahol a bizottság tagjai­val együtt ipari és mezőgazda­sági üzemeket tekintett meg. RICHARD NIXON amerikai el­nök táviratban köszönte meg Nyikolaj Podgornijnak, a Leg­felső Tanács Elnöksége elnöké­nek azokat a jókívánságokat, amelyeket újbóli megválasztása alkalmából kapott. ALEKSZEJ KOSZIGIN szovjet miniszterelnök a Kreml-ben fo­gadta Le Thanh Nghi-t, a VDK miniszterelnök-helyettesét, aki a gazdasági kormányküldöttséget vezeti a Szovjetunióban. Koszi­gin miniszterelnök a szovjet nép további támogatásáról biz­tosította a hős vietnami népet. SZKOBELCIN akadémikust sokoldalú tudományos és köz­életi tevékenysége elismeréséül 80. születésnapján harmadszor tüntették ki a Lenin-renddel. WILLY BRANDT nyugatnémet kancellár szombaton találkozott Walter Scheel külügyminiszter­rel, az FDP elnökével, akivel az új kormány összetételéről tár­gyalt. TÉVEDTEK A SZAVAZATOK összeszámlálásakor — közölték az NSZK-ban —, így í szociál^ demokratáknak és a szabadde­mokratáknak nem 48, hanem 46 szavazattöbbségük van a bonni parlamentben. A képviselői he­lyek közül 230-caI a szociálde­mokraták, 177-tel a keresz­ténydemokrata unió, 48-cal a keresztényszocialista unió és 41-gyel a szabaddemokraták rendelkeznek. EDWARD HEATH brit minisz­terelnök tegnap megkezdte tár­gyalásait Trudeau kanadai mi­niszterelnökkel. Elsősorban azokról a kérdésekről lesz sző, melyek Nagy-Britannia közös piaci tagságával függnek össze. ALLENDE chilei elnök, aki kéthetes körútja során Mexi­kóban tartózkodik, beszédet mondott a nemzetgyűlésben. Be­szédében Chile fő külpolitikai célkitűzéseivel foglalkozott, va­lamint vázolta azt a helyze­tet, melyet az imperialisták okoznak az országnak. , 1972. XII. 4.

Next

/
Thumbnails
Contents