Új Szó, 1972. december (25. évfolyam, 284-308.szám)

1972-12-30 / 308. szám, szombat

A Szovjetunió — a forradalmi erő és ihlet forrása írta: Gustáv Husák, a CSKP Központi Bizottságának főtitkára A Szovjet Szocialista Köztársaságok Szövetségének a megalakítása, amely a soknemzetiségű államban a nemzetiségi kérdés forradalmi, demokratikus megoldását jelentette, a társadalom azon szocialista átépítésének egyik fontos tényezője lett, amely a Nagy Októberi Szocialista Forradalommal kezdődött meg. A Szovjetunió megalakulásának 50. évfordulója nemcsak a szovjet nép ünnepe és nemcsak alkalom ama félévszázados út Sikereinek mérlegelésére, amelyet a munkásosztály és az SZKP vezetésével tett meg. Ez a jubileum ugyanakkor nagy eszmei erővel ihleti a kommunisták, a munkásosztály és a haladó emberek gondolkodását és büszkeségét világszerte. Ezért a csehszlovák kommunisták, a szocialista Csehszlovákia dolgozói is mélyebben elgondolkodnak afelett, hogy saját munkásosztályuk sorsa és nemzeteink haladó fejlődése milyen szorosan összefügg a Nagy Október és a Szovjetunió történelmi küldetésével. Mi néhány hónap múlva megemlékezünk az 1948. évi februári események 25. évfordulójáról, amelyek folyamán Csehszlovákia munkásosztálya a burzsoáziával folytatott osztályküzdelmek fontos szakaszát zárta le és a hatalmat teljesen a kezébe vette. Nemzeteink számára ilyen módon létrejött a szabad nemzeti, szociális, gazdasági, politikai és kulturális fejlődés szilárd alapja. Népünk saját tapasztalataiból tanulva és azzal az elhatározásával összhangban, hogy a szocialista Csehszlovákia építésének útján haladjon, külpolitikai orientációjául a Szovjetunióval és a többi szociálist a országgal való szilárd, a marxizmus—leninizmus és a proletár internacionalizmus elvein alapuló barátságot és szövetséget választotta. A nemzetisági kérdés megoldásának példája A Nagy Októberi Szocialista Forradalom világtörténelmi jelentősége abban a példamutatásban is rejlik, amelyet a világ népeinek adott korunk egyik legbonyolultabb kérdése — a nemzetiségi kérdés megoldásában. Az Októberi Forradalom már lényegénél fogva, azzal, hogy szétzúzta a kizsákmányolás alapjait, megteremtette a döntő előfeltételeket a nemzetiségi kérdés megoldásához és a soknemzetiségű állam keletkezéséhez, amelyben a szocialista útra közösen lépett szabad nemzetek közötti kapcsolatok a proletár internacionalizmus és testvéri barátság alapján kezdtek kialakulni. A csehszlovák kommunisták maguk is meggyőződtek arról, milyen igényes feladat igazságos, egyenjogú kapcsolatokat teremteni nemzeteink között. Újból megerősítést nyert az, hogy a szocialista forradalom a nemzetiségi kérdést sem oldja meg automatikusan. Lenin pártjának a nemzetiségi kérdés megoldása során számolnia kellett azokkal a rendkívül sokrétű, óriási különbségekkel, amelyek a forradalmi átalakulások kezdetén- az egyes nemzetek gazdasági és kulturális helyzetében álltak fenn, valamint a polgárháborúban és a fegyveres ellenforradalom idején éles osztály-összecsapásokkal. Az SZKP azonban elméletileg felkészült e történelmi feladat megoldására. Nemzetiségi programja szüntelenül fejlődött és pontosabbá vált a forradalmi gyakorlat alapján, s következetesen egybefonódott a munkásosztály osztályküzdelmeivel és a kibontakozó forradalom általános feladataival. Az Októberi Szocialista Forradalom kezdettől fogva valamennyi országban hatást gyakorolt a munkásosztály osztályküzdelmének kibontakozására és hatalmas ösztönzést adott a nomzeti felszabadító mozgalom fejlődésére is. Objektív hatásával segítette megbomlasztani a reakciós osztrák monarchiát is, amelynek egészen 1918 őszéig részét alkották a cseh területek és Szlovákia is. 1917 októbere elmélyítette a cseh és a szlovák nép nemzeti felszabadító küzdelmét és világtörténelmi hatásával hozzájárult az önálló csehszlovák állam megalakításához, amely Ausztria—Magyarország romjain 1918 októberében született meg. Az oroszországi győzedelmes szocialista forradalom fontos eredménye és a nemzetkőzi munkásmozgalom forradalmiságának növelésére gyakorolt hatása képpen jött létre a Kommunista Internacionálé és számos új kommunista párt is, amelyek köré felzárkózott számos ország munkásosztályának legforradalmibb magva. A szovjet köztársaságok, később pedig a Szovjet Szocialista Köztársaságok Szövetségének létezése kezdettől fogva a nemzetközi munkásmozgalom támasza és erősítése volt, s forradalmi távlatot adott e mozgalomnak. Az Októberi Forradalom eszméinek hatása meggyorsította a forradalmi folyamatot a cseh és a szlovák munkásság soraiban "is, amely az opportunista szociáldemokráciától való elkülönülés után 1921 tavaszán megalapított kommunista pártját, mint a Kommunista Internacionálé szerves részét. Csehszlovákia Kommunista Pártjának megalapítása nagy történelmi esemény volt a csehszlovák munkásosztály életében, amely előre meghatározta a reakcióval való 1948 februári döntő osztályösszecsapásnak az eredményét. Csehszlovákia Kommunista Pártja megalakulása után azonnal nemcsak a munkásság Jogaiért vívott szociális harcoknak, hanem a Szovjet-Oroszországgal való szolidaritási mozgalomnak is élére állt. Az ő érdeme, hogy Csehszlovákiában az uralkodó burzsoázia címére egyre erősebben harsant fel a proletár jelszó: „El a kezekkel Oroszországtól!". A csehszlovák burzsoáziának ugyanis kezdeményező és aktív része volt a fiatal szovjethatalom elleni nemzetközi burzsoá hadjáratban, antiszovjetizmust és antikommunizmust hirdetett, még később, abban az időben is, amikor a fasizmus közvetlenül veszélyeztette a csehszlovák állam létét. A kommunista párt volt az, amely a burzsoá Csehszlovákia politikai pártjai közül egyedül, kezdettől fogva baráti kapcsolatokat fejlesztett a szovjet néppel és következetesen kiharcolta a Szovjetunió felé irányuló külpolitikai orientációt is. Dolgozóink egyre több igazságot tudtak meg a Szovjetunióról, amit Csehszlovákia Kommunista Pártjának vezető képviselői és a forradalmi munkások s a haladó értelmiség küldöttségei hoztak onnan. Ebből az alkalomból meg kell említenem Bohumír Smeralnak, a CSKP egyik alapítójának valóban látnoki szavait, „Igazság Szovjet-Oroszországról" című könyvét a szovjetek országáról szóló egyik első tanúságtételt így kezdte: „Más világból, más emberként jövök. Ami Oroszországban történik, az óriási, szédületes, becsületes, ésszerű, elkerülhetetlen, legyőzhetetlen. Oj dolgok születnek az új rendben!" A szovjet köztársaságok munkásosztálya és dolgozói a kommunista párt lenini nemzetiségi politikája és saját tapasztalataik alapján leküzdötték kölcsönös kapcsolataikban a sokéves bizalmatlanságot és elszigeteltséget. A szovjet föderáció és autonómia biztosította osztály- és nemzeti haladó érdekeik kielégítését. Már a polgárháború Idején, de elsősorban .a békés országépítés éveiben érvényesült a szovjetköztársaságok kölcsönös közeledésének, támogatásának és sokoldalú együttműködésének az irányzata. Ez a közeledés azután a szovjet köztársaságokat új szövetségi állam — a szovjet föderáció magasabb formája létesítésének logikus útjára vezette. Ez az új tény, valamint a munkásosztály vezette nemzetek új kapcsolatai újból erősen forradalmasították a tőkés világ dolgozóinak gondolkodását, ahol továbbra is osztály- és nemzetiségi elnyomás uralkodott, s ahol az imperializmus még jobban elmélyítette az osztály- és nemzetiségi ellentéteket. Mindez jelentős mértékben növelte és megszilárdította a fiatal szovjet állam nemzetközi tekintélyét. Jellegzetes és jelképes volt az is, hogy éppen 1922-ben, a Szovjet Szocialista Köztársasá gok Szövetsége megalakításának évében, az első szocialista államhatalom képviselői nemzetközi fórumon — a genovai nemzetközi konferencián — kihirdették a proletariátus diktatúrájának külpolitikai koncepcióját, amelyet már a szovjet hatalom első dekrétuma — az 1917. november 8-án kiadott Békedekrétum jellemzett. A genovai konferencián kifejtették a születő szocialista államnak a tőkés államokkal való békés egymás mellett élése lenini politikáját, amelyet kezdettől fogva osztályszempontból, a szocializmus és a haladás erői világszerte történő erősítésének érdekében értelmeztek. A külpolitikai kapcsolatok területén így az az állam, amely minden növekvő erejével a békét, a dolgozó tömegek érdekeit védelmezte, hatást kezdett gyakorolni és keresztülhúzta az imperialisták terveit. A szovjet külpolitika első nemzetközi lépéseitől kezdve elvhű, aktív és offenzív volt, s ezt a jellegzetes vonását megtartotta, sőt erőteljesebbé tette a Szovjet Szocialista Köztársaságok Szövetsége fennállásának egész félévszázados időszaka alatt. Ma ezek a vonások jellemzik más szocialista országok külpolitikáját is, amelyek Lenin hagyatékának szellemében a Szovjetunió oldalán haladnak. A lenini külpolitika újabb alkotó szellemű továbbfejlesztése az a békeprogram, amelyet az SZKP XXIV. kongresszusa hirdetett meg, amely következetesen és rugalmasan megvalósul, s amely az egész békeszerető emberiség köréljen egyre nagyobb rokonszenvet kelt. Ma az eseményeket félévszázad távlatából értékelhetjük. A békés egymás mellett élés politikája egyre jobban utat tör a nemzetközi kapcsolatok terén, híveinek sorai szélesednek mindenekelőtt a döntő erő — a szocialista közösség növekedése következtében. Ezért tudatában vagyunk, hogy a szocializmus megvédelmezése a tőkés körülzárás közepette azért ís volt lehetséges és sikeres, mert felépült a proletariátus diktatúrájának nagy szövetségi állama, az egységes, megbonthatatlan védőpajzs mindenféle külső ellenséggel szemben. A szovjet soknemzetiségű társadalomban céltudatosan megvalósult azon szociális, gazdasági különbségek kiküszöbölésének folyamata, amelyek a nemzetek életében gyakran egy egész történelmi korszakot képviseltek. Ez a folyamat részét alkotta valamennyi egyenjogú nemzet és nemzetiség közös erőfeszítésének és nemcsak minden egyes nemzet javát szolgálta, hanem ugyanakkor az egész szovjet szocialista társadalom sokoldalú fejlesztésére, egységének és erejének megszilárdítására irányult. Nem lehet eléggé felbecsülni azt, hogy a biztonság és az ihlet milyen forrása volt kezdettől fogva a Szovjetuniónak maga a létezése az egész világ munkásosztálya és dolgozó tömegei számára, később pedig a fasizmus felsorakozása idején az a tény, hogy a Szovjetunió nemcsak a világ munkásosztályának forradalmi vívmányait, hanem számos nemzet és a világcivilizáció létét is megmentette. A Szovjetunió volt az, amelynek népe és hadserege döntő mértékben hozzájárult a fasizmus leveréséhez és felszabadító küldetéssel jött Európa számos államának, közöttük Csehszlovákiának a területére is. Csehszlovákia népe sohasem felejti el 1945 tavaszát, amikor földjén az első szovjet katona — felszabadítóját üdvözölte. Csehszlovákiának a szovjet hadsereg általi felszabadítása történelmi fordulatot jelentett országunk újkori történetében. A közös ellenség elleni harcban megszületett a szilárd és megbonthatatlan csehszlovák—szovjet szövetség. A csehszlovák dolgozó nép a Szovjetunióban önzetlen barátjára talált, akihez azonos eszmék és célok fűzik, jelentős partnerre talált a gazdasági, kulturális és más téren folyó együttműködéshez, de mindenekelőtt nemzeti és állami biztonságának törhetetlen támaszára talált. Klement Gottwaldnnk, a nemzetközi és a csehszlovák kommunista mozgalom jelentős tényezőjének jelszava: „Örök időkre a Szovjetunióval!" egész dolgozó népünk életének hitvallása lett. A Szovjetunió már régen nem az egyedüli szocialista ország a világon. Létrejött a szocialista világrendszer, amelyet joggal tartanak napjaink legnagyobb antiimperialista erejének és korunk legnagyobb forradalmi vívmányának. Vele vállvetve egyesíti erőfeszítéseit a nemzetközi munkásosztály és a nemzeti felszabadító mozgalom s a forradalmi folyamat nagy és páratlan frontját közösen alkotja a jelenlegi világban. Azonban továbbra is a Szovjetunió marad a nemzetközi munkásosztály és a világ összes forradalmi erői leghatalmasabb politikai, gazdasági és katonai támasza. Ez egyáltalán nem szubjektív értékelés, vagy a jubiláns dicsőítése. Közös barátaink is így értelmezik a Szovjetuniónak, mint a világméretekben folyó osztályküzdeleni központjának a szerepét. Az antikommunizmus támadásainak fő éle világszerte elsősorban a világforradalom szíve — a Szovjetunió ellen irányul. Sajnálattal vagyunk kénytelenek megállapítani, hogy ezt az autikommunista hadjáratot követi a jelenlegi kínai vezetőség is, amely nagyhatalmi soviniszta irányvonalával a Szovjetunió és a szocialista országok elleni harc „második frontját" nyitotta meg. Ezért az antikommunizmus, a jobboldali és „baloldali" revizionizmus ellen, valamint a nacionalizmus ellen vívott harc halaszthatatlan, mindennapos feladata marad a világ forradalmi erőinek, amelyek jelenünk valamennyi forradalmi erejét egyesíteni igyekeznek az imperializmus ellen, a békéért, a szocializmusért vívott harcban. Ezt az egész fejlődési időszakot az imperializmus és az újonnan születő szocialista közösség ellentétes érdekeinek összeütközése jellemzi. Az imperializmus, mint a kapitalizmus legmagasabb és végső szakasza nem oldja meg, hanem ellenkezőleg, elmélyíti az ellentéteket a társadalom életének valamennyi területén. A kapitalizmus imperialista stádiumának fejlődésével szüntelenül érvényesül a tőke nemzetközi egysége kialakításának, a nemzetközileg egybefonódó mammut-monopóliumok kialakításának irányzata, amelyek uralni igyekeznek a társadalmi élet valamennyi szféráját. Ezért az imperializmusban nemzetközivé válnak mindezek a szférák és leomlanak a szűk, nemzeti korlátok. Ez az irányzat megfelel a kapitalista értelmezésű integrációnak, amelyet az uralkodó burzsoázia szorgalmaz, s amelyért nyíltan vagy leplezetten erőszakos formákban, a legerősebb nemzetközi monopóliumok nyomása alatt harcol. Ennek az ellentmondásos folyamatnak részét alkotják azonban a nemzeti öntudatra ébredésnek, a monopóliumoktól és az imperialista nagyhatalmaktól való függőség megszüntetésének tendenciái is. Lenin és a történelmi tények elméletileg már régen megcáfolták azt Ü leegyszerűsített elképzelést, mintha a nemzeti öntudatra és a nemzeti érvényesülésre való irányzat csupán a kapitalizmusnak a monopolizmus előtti stádiumában hatna, s mintha az imperializmus alatt csupán az egyesülés és integráció irányzata hatna. A fokozódó nemzetiségi elnyomás a tőkés világban, valamint a népek szabad, egyenjogú fejlődésének példája a szocializmus feltételei között, törvényszerűen számos további nemzet és nemzetiség nemzeti felszabadító küzdelmének erősödéséhez vezetett valamennyi kontinensen. A világban, ahol mintegy 150 államban csaknem 3 ezer különféle nemzet és nemzetiség, néprajzi csoport él, a nemzétiségi kérdés megoldása terén nyert szovjet tapasztalatok, valamint valamennyi szovjet nemzet közös erőfeszítése a szocialista és kommunista társadalom építése folyamán, egyre nagyobb elismerésre talál. A jelenlegi világban a társadalmi mozgás egyik legtömegesebb formája kétségtelenül a nemzeti felszabadító mozgalom Ez vonatkozik az elnyomott és a felszabaduló nemzetek dolgozói milliós tömegeinek politikai aktivitására is. Lenin megjósolta a nemzeti felszabadító mozgalom elkerülhetetlen fejlődését a világ különböző részein, és az imperializmus gyarmati rendszerének összeomlását, Igy új törvényszerűséget fedezett fel, vagyis azt, hogy e mozgalom az imperializmusban a forradalmi világfolyamat oszthatatlan részévé alakul át. A kommunista és munkáspártok nemzetközi tanácskozásainak, mindenekelőtt az 1969-ben Moszkvában megtartott tanácskozásnak a dokumentumai, de a testvéri kommunista pártok, elsősorban az SZKP más dokumentumai is szüntelenül elmélyítik erről az újkori mozgalomról szóló marxista—leninista tanokat. Ezekhez a tanokhoz igazodik harcában a nemzetközi munkásosztály. A tőke elleni harc folyamán minél jobban differenciálódnak a belső szociális erők és a kommunista pártok minél f elzárkózottabbak kapcsolják egybe a nemzeti felszabadulásért vívott harcot a szociális haladásért vívott harcsai, annál nagyobb eredményeket érnek el. A CSKP az SZKP tapasztalataiból merített Csehszlovákia Kommunista Pártjának a nemzetiségi kapcsolatok lenini megoldásáért vívott küzdelme szerves részét alkotta a szocialista társadalmi rend felépítéséért vívott harcának. A csehszlovák állam feltételei között is — amely keletkezésétől fogva nemzetiségi-állam volt — a munkásosztály alapvető érdekei megkövetelték a szociális elnyomással együtt a dolgozókra nehezedő nemzetiségi elnyomás felszámolását ls, mert ez az elnyomás meggáltolta a a dolgozókat abban, hogy egységesen vegyenek részt a kizsákmányolás elleni közös osztályharcban. Csehszlovákia Kommunista Pártja a nemzetiségi kapcsolatok új, szocialista megoldásánál a Szovjetunió gazdag tapasztalataiból merített. Tudatában volt annak, hogy a nemzetiségi kérdést a proletár internacionalizmus marxista—leninista elvei, az egyenjogúság és a nemzetek kölcsönös tiszteletben tartása alapján, csupán a szocialista forradalom győzelme és a munkásosztály hatalmának megteremtése után lehet következetesen megoldani. A kommunisták azonban tevékenységük kezdetétől fogva legalább közvetlen, részleges követelményeket igyekeztek kiharcolni a nemzetiségi kérdésben, és ezt a harcot egybekapcsolták a burzsoázia elleni gazdasági és politikai küzdelemmel. Csehszlovákia konkrét történelmi feltételei között a nemzetek önrendelkezési joga jelszavának fokozatos, alkotó szellemű kidolgozásához és érvényesítéséhez jelentős mértékben hozzá(Folytatás a 4. oldalonj