Új Szó, 1972. december (25. évfolyam, 284-308.szám)

1972-12-28 / 306. szám, csütörtök

MEGÉRDEMELT ELISMERÉS Németh Dezső, a kitüntetett népművelő Enyhe tél /Dávid Nándor felvétele) Apróságok — Népművelési munkánkban a fő súlyt éveken keresztül a dolgozók továbbképzésére he­lyeztük. A 60-as években a mű­velődési otthon dolgozóival kö­zösen lakatos-tanfolyamokat szerveztünk. A végzősök szak­bižonyítványt kaptak. 1961-től rendszeresen szerveztünk angol és német nyelvtanfolyamokat. Ezenkívül varró-, főző-, tánc- és gépírótanfolyamot is, a szük­ségletnek megfelelően. Jelenleg zene- és gépírótanfolyam „fut", de már szervezzük a varró- és szabászat! tanfolyamot is. Ezen­kívül januárban tánciskola kez­dődik. A tanfolyamokat évente mintegy 250—300-an látogatják. Hivatásos művészek 10—12 al­kalommal lépnek fel. Meg kell azonban jegyeznem, hogy a vá­ros kétnyelvű lakosaira való tekintettel egyaránt meghívunk magyar és szlovák együtteseket, színjátszó csoportokat. — Milyen tevékenységet fej­tettek ki az utóbbi időben? — A Szovjetunió megalakulá­sa 50. évfordulójának tiszteleté­re a filmszínházban egész estét betöltő szovjet filmeket vetítet­tünk, a könyvtárban és a helyi hangszóróban propagáltuk a szovjet szerzők alkotásait, a politikai és társadalmi nevelés központjában a városi pártbi­zottság irányításával előadáso­kat tartottunk, főleg a kapita­lizmus válságáról, a világ meg­ismeréséről és a Szovjetunió sikereiről. — A CSKP KB-nak a közel­múltban lezajlott ideológiai plé­numából a városi művelődési otthonra is számos feladat há­rul. Mit tesznek ezek teljesíté­se érdekében? — Elsősorban a fiatalok ne­velésével foglalkozunk. Két elő­adásciklust indítottunk: az egyik az ifjúság ateista nevelé­sével, a másik az ember filozó­fiai problémáival foglalkozik. De nem feledkeztünk meg a felnőttekről sem. „A gyermek nevelése a családban" címmel indítottunk egy előadássoroza­tot. Itt szeretném megjegyezni, hogy már most készülünk a Győzelmes Február és a város felszabadulási évfordulójának megünnepléséra Németh Dezső a népművelé­sen kívül más munkát is vé­gez. Tagja a Polgári Honvédel­mi Szövetségnek, a CSSZBSZ­nek, a sportegyesületnek, a szakszervezetnek és a CSEMA­DOK-nak. Az utóbbi kettőben éveken keresztül vezetőségi tag volt. A szakszervezetben 10 éven keresztül ő intézte a pio­nírok táborozásait, a gyógyke­zeléseket és az üdültetéseket. Munkabírása az évek hosszú so­ráfi nem lankadt, szorgalmasan dolgozik ma is. Megérdemli az elismerést. TŐZSÉR LAJOS Szaporodnak a medvék Télikabát Oj télikabátot keresett. Hosz­szas utánjárás után talált is egy megfelelőt. Tetszett a szí­ne is, a szabása is. A bősége megfelelt, csak egy kicsit hosz­szú volt, az alja a földet seper­te, a kabátujja meg az egész kezefejét eltakarta. Néhány évvel túl volt a nyug­díjkorhatáron. Ebben a korban a hölgyek már nemigen horda­nak sem maxit, sem minit. Le­mondó arckifejezéssel akasztot­ta vissza a kabátot a fogasra. Az elárusítónő azonban jóindu­latúan figyelmeztette: a kabát hosszát a szabóságban megiga­zítják. Egy óra múlva az e célt szol­gáló szabóság fogadószobájában öltötte magára új télikabátját. E foglalatoskodás közben az ott ügyködő mester semmi fi­gyelemre nem méltatta. Energikusan rászólt: — Nézze meg ezt a kabátot! — Talán el akarja adni? — vetett rá egy pillantást a mes­ter és ismét munkája fölé ha­tolt. — Nem. Azt akarom, hogy úgy nézzen ki, mintha rám szabták volna! — Arról lehet szó, de csak egy hónap múlva. A néni benyúlt a kézitáskájá­ba és egy ötvenkoronást lobog­tatott meg a férfi előtt. — Csakhogy én a jövő héten ebben a kabátban szeretnék el­menni üdülésre. A mester hátraszólt valakinek a lefüggönyzött rész felé: — Mancika, hogy is állunk most a munkával? — Hát... — Hagyja itt az ötvenest asz­szonyom, és\jöjjön vissza hol­napután, akkor meglesz a ka­bát! Káposztáshordó Magam is megpróbálkoztam vele néhányszor az idei őszön — sikertelenül. így saját tapasz­talatból tudom, milyen nehéz feladat a savanyúkáposzta ké­szítésére és eltartására szolgáló cseréphordócska beszerzése. Egyik ismerősöm, szintén neje unszolására, ki tudja hányszor végigjárta fővárosunk ilyen faj­tájú árucikkek eladására szako­sított üzleteit és útjáról mindig eredménytelenül tért meg. Vé­gül is más módon próbálkozott. Ismeretséget kötött az egyik üzlet raktári dolgozójával, és miután egy talponállóban né­hány fél liter bort belefektetett az ügyletbe, a raktári dolgozó megígérte neki, hogy mihelyt egy darab is megérkezik a kere­sett cikkből, idejében szól, hogy rögvest lecsaphasson rá, ami­kor beszállítja az üzletbe. Szavát betartotta, és ismerő­söm egy héten belül a káposz­táshordócskával együtt hagyta el az üzletet. S mivel módfelett boldog volt, hogy örömet sze­rezhet feleségének, és azért is, hogy a télen nem kell majd minden csip-csup savanyúká­posztát fagyos ujjai közt csepe­gő nájlon zacskóban a zöldsé­gesboltból hazahozni, ezért azon melegében áldomásra hívta meg a jólelkű raktári dolgozót. Többször két deci bort haj­tottak fel a sikeres vásárlás megünneplésére. Utána kissé in­gadozó léptekkel ballagott ha­zafelé, s miután sikeresen meg­mászta a lépcsőt, a cseréphor­dót diadalmasan magasba emel­ve lépett be az ajtón. — Idenézz, mit hoztam — mutatta ragyogó arccal a fele­ségének ... és akkor ... a cipő­je orra beleakadt a szőnyeg felkunkorodott sarkába ... meg­botlott... és a káposztáshor­dócska tucatnyi darabra törve szóródott szét az előszoba be­tonozott padlóján. Szarkák? — Ezeknek is jól sikerült a karácsonyi ünnep, — állapítja meg a feleségem az árokban heverő személygépkocsi láttán. Megálltam a póruljárt autó kö­zelében. Fiam a hátulsó ülésről máris ugrott kifelé, kezében szaporán kattogott a fényképe­zőgép. Minden oldalról megörö­kíti a csúnyán megcibált Sko­dát. Gyűjti az ilyen felvételeket. — Vadonatúj — állapította meg az unokaöcsém —, akinek kedvéért ruccantunk ki a kará­csonynapi kirándulásra. — Csak ezerháromszázat mutat a kilo­méterórája. Közben számos kocsi megállt a színhelyen, az emberek te­metői arckifejezéssel nézeget­ték a ronccsá vert járművet, amely az útról letérve két fa oldalát horzsolta le, míg a har­madik fa vastag törzse megállí­totta. A sofőrök nézegették a keréknyomot, ahol a Skoda megcsúszott és átkerült a me­netiránnyal szembeni oldalára, majd az árokba. Aztán a veze­tők és utasok fejcsóválva visz­szamásztak a gépkocsikba és továbbhajtottak. Mi is ezt tet­tük. Csak két autó maradt kitar­tóan a roncs közelében. Egy lengyel gyártmányú Fiat meg egy Trabant. A fiatal, jól öltö­zött vezetőket türelmetlenül hívta a Fiat mellett álló csinos fiatalasszony, de azok ügyet sem vetettek rá. Buzgón néze­gették a tönkrement járművet, egyikük beléült, kinyitotta a fiók ajtaját, benézett a csomag­tartó fedele alá. Aztán, látva, hogy gyanúsan nézegetjük őket, kelletlenül megindultak autóik felé. De alig hajtottunk tovább, a hátul ülök . tetnek, hogy a két fiatal gép­kocsivezető visszasietett a roncshoz. Vajnory szélső házai­nál megfordultunk, és visszafe­lé hajtottunk. Közeledtünkre a két férfi kimászott a roncsból és látható zavarban az úttestre kezdtek mutogatni, mintha a nyomokat magyaráznák egy­másnak. A Fiat mellett álló fia­tal nő ki tudja hányadszor vet­te le és rakta vissza a helyére az ablaktörlőket, mintha annak kedvéért állnának ott. Tovább hajtottunk, miközben furcsa érzés kavargott bennem, és akaratlanul is egy filmkocka jelent meg előttem, melyen sö­tét alakok settenkednek az el­hagyatott csatamezőn az elesett katonák körül. A fiam csendesen megjegyez­te: „Ha még néhány ilyen "őszinte csodálója« lesz ennek a szegény autónak, akkor a tu­lajdonosnak, ha él, nem lesz gondja az elszállításával." GÄL LÁSZLÖ Az SZSZK Művelődésügyi Mi­nisztériuma az idén tizenegy népművelőt részesített az „Ér­demes kulturális dolgozó" ki­tüntetésben. Közéjük tartozik Németh Dezső is, a Moldava nad Bodvou-i f Szepsi) Művelő­dési Otthon igazgatója. Munká­ját más fórumokon is értékel­ték: a Szlovák Szocialista Aka­démia KB-ja az „Elismerés a sokévi aktív tevékenységért" díszoklevéllel jutalmazta. — Most, két évvel a nyugdíj­ba vonulásom előtt, jólesik tu­domásul venni, hogy munkámat számon tartják és megbecsülik — jegyezte meg beszélgetésünk­kor. Magabiztosság és büszkeség csengett szavaiból, s ez utóbbi­hoz tegyük hozzá: a megérde­melt elismerés nyomán fakadó jogos büszkeség. Ezek után azt vártam, hogy nagyon sokat be­szél majd önmagáról, de életé­ről csupán ennyit mondott: — Jászon születtem 1915. ja­nuár 29-én. Iparos családból származom. Szülőfalumba és a kassai gimnáziumba jártam is­kolába. A katonai szolgálat után a vasútnál dolgoztam — egészen a felszabadulásig ... — A felszabadulás után né­hány évig egy textilüzletet ve­zettem. Közben a szülőfalumban két évig párttitkár voltam, s kivettem részem a szövetkezet megalapításából. Az embereket igyekeztem meggyőzni, hogy közösen nagyobb sikereket ér­hetnek el. Ez irányú tevékeny­ségemet 1956-ig folytattam. Mint járási művelődésügyi szak­felügyelő cserelátogatásokat szerveztem a szövetkezetek és az üzemek dolgozói között. Az volt a célom, hogy az emberek saját szemükkel győződjenek meg a jól működő szövetkeze­tek és üzemek eredményeiről. — Hogyan került kapcsolat­ba a kultúrával, mi késztette arra, hogy ezt a pályát válasz­sza? — kérdeztem. — Még nagyon fiatal voltam, amikor a falunkban a sport­egyesület mellett alakult egy színjátszó csoport, s én is gyak­ran szerepeltem. A felszabadu­lás után ls. A szereplések köz­ben annyira megkedveltem a kulturális munkát, hogy szeret­tem volna hivatásomnak tekin­teni. Ez a vágyam teljesült. Németh elvtárs később a kö­vetkezőket mondotta: Szlovákiában negyven év óta törvény védelmét élvezik a bar­namedvék. Egészen 1932-ig a mackókat szabadon pusztíthat­ták. Számuk különösen az el­ső világháború után, majd 1931-ben annyira csökkent hogy egész Szlovákiában csu­pán húsz élt belőlük. Az átfo­gó védelemnek köszönhető, hogy 25 év után számuk már közel 200 volt, ebben az évben pedig 460 barnamedvét tarta­nak nyilván. Csehországban az utolsó medvét 116 évvel ez­előtt, Morvaországban pedig 79 évvel ezelőtt ejtették el. A medvék azonban károkat okoz. nak a gazdasági állatállomány­ban, ezért 1961 óta rendkívüli esetekben engedélyezik kilövé­süket. Az utolsó 11 év alatt 77 vadász dicsekedhetett valóban ritka zsákmánnyal. AZ IDEOLÓGIAI PLÉNUM TÜKRÉBEN A szocialista társadalom egységének elmélyítése A Rudé právo a közelmúltban közölte Vlastimil Brychnáč cik­két, amelyben a CSKP Központi Bizottsága októberi ülésével kapcsolatban a szocialista tár­sadalom egységének kérdései­vel foglalkozik. Az alábbiakban ismertetjük írásának fontosabb gondolatait. A szerző bevezetésképpen megállapítja, hogy a szocialis­ta társadalom fejlődésének egyik célja a társadalom poli­tikai, ideológiai és erkölcsi egységének a marxizmus—leni­nizmus alapján történő elmé­lyítése. Ez hosszú folyamat, amely összefügg a gazdasági, a szociális és az osztályválto­zásokkal, az emberek tudatá­nak megváltozásával, a kispol­gári és a burzsoá hagyományok felszámolásával. Amint Bilak elvtárs a CSKP Központi Bi­zottságának októberi plénumán hangsúlyozta, a válságos idő­szak tapasztalatai alapján a dolgozók szocialista öntudatá­nak olyan fokát kell elérnünk, hogy minden helyzetben helye­sen tudjanak tájékozódni, min­dig megkülönböztessék a szo­cializmus igazi értékeit az ál­értékektől, hogy mindig tudják, mit kell védelmezniük, megszi­lárdítaniuk, fejleszteniük, hogy már sohasem váljanak az ideo­lógiai destrukciók áldozataivá. A szocialista társadalom egy­sége a társadalmi élet vala­mennyi szakaszának szocialista jellegén, a marxizmus—leniniz­mus és a proletár Internacio­nalizmus következetes érvénye­sítésén alapszik. Husák elvtárs a CSKP XIV. kongresszusán le­szögezte, hogy az osztályok és a szocialista csoportok közele­dése, a nép egységének megszi­lárdítása csakis a marxista­leninista ideológia alapján va­lósítható meg, amely kifejezi a munkásosztály objektív érde­keit. A szocialista társadalom fej­lődése szempontjából döntő fon­tosságú a szociális, az osztály­és a politikai egység. A kom­munista párt politikájában kife­jezi a munkásosztály, valamint a szövetkezeti parasztság, a kü­lönböző szociális és társadalmi csoportok objektív érdekeit, melyek lényegüket tekintve azonosak a munkásosztály alap­érdekeivel. Az érdekek azonos­sága a szocialista társadalmi vi­szonyok jellegének következ­ménye. A politikai egységnek fontos szubjektív oldala is van. Első­sorban a politikai öntudatra, a politikai nézetek egységére vo­natkozik. A nemzetközi kérdé­sekben a Szovjetunió és a szo­cialista országok iránti interna­cionalista kapcsolatot jelenti. Nemcsak a párt politikájával való egyetértést, hanem a poli­tika megvalósításáért folytatott harcot is. A politikai egység a szocia­lista társadalom fejlődésének és stabilitásának fontos ténye­zője. Ez az egység mindig konkrét és osztályjellegü. A kommunista párt küzd az egy­ség ilyen tartalmáért. Egyúttal a tartós szilárd egység kialakí­tására törekszik. Az egység tar­tós tényezői döntő jelentősé­gűek. Ezt bizonyítja a pártnak a nemzeti és demokratikus for­radalom időszakában kifejtett tevékenysége. Az egész nemzet, a dolgozó osztályok és rétegek támogatásának megnyerése döntő feltétele volt a forrada­lom fejlődésének és a reakció legyőzésének. 1948 februárja az ilyen politikai egység megnyil­vánulása volt. Az 1968—69. évi mély társa­dalmi válság után pártunk mar­xista—leninista és internacio­nalista politikája eredménye­képpen sikerült felújítanunk a politikai egységet. Az antiszo­cialista tevékenység által meg­bontott politikai rendszer tel­jes mértékben felújította szo­cialista funkcióit, a munkásosz­tály és a párt vezető szerepe felújult és megszilárdult. A párt és a dolgozók viszonya a mar­xizmus-leninizmuson alapszik. A konkrét politikai egység ki­alakításának alapja a CSKP XIV. kongresszusának határo­zata, amely kitűzi a szocialis­ta társadalom fejlesztésének feladatait, valamint az idegen elemek és hatások elleni harc céljait is. Azt akarjuk elérni, hogy minden erőnket, kezdemé­nyezésünket és aktivitásunkat R a kongresszusi határozatok kö- U vetkezetes megvalósítására összpontosítsuk. A válságos 197 időszak tapasztalatai megmu­tatják, milyen fontos a társa­dalom, a párt és a nép politi­kai egysége marxista—leninista /A tartalmának megvédése, ~ XII

Next

/
Thumbnails
Contents