Új Szó, 1972. december (25. évfolyam, 284-308.szám)

1972-12-03 / 48. szám, Vasárnapi Új Szó

mberek szemében tiszta szánünhetett fel legalábbis maga s. De nyomban hallatta hangipi kispolgár, s gyorsan megkínálkozó lehetőséget. Ezzel olyan „Igazságokat" fedezlekilnk, hogy Csehszlovákia, nem tartozik a szocialista iz, gyökerei a Nyugathoz, z" kötik, mint egyes publit állították. Hogy továbbá árja, tehát a szocialista forés a szocializmus építése, megszüntettük a kizsákmás amely megnyitotta az utat tömegek előtt, hogy részt ve! ország politikai életében, nemzeti létünket sodorta ve-, ha nem akarunk vademberi és nem akarjuk elveszítelemzet" voltunkat, s ezzel a életformára" való jogunkat, den erőnkkel azon kell len;y újra visszatérhessünk a lére". Mindezt — különösen ,iértelmiség" köreiben — ügy , mint az úgynevezett cseh gvltatását rdés már el volt döntve, és lehetett szó, hogy ezt a meggyis a szocializmusnak a ival közösen és a szocialista saládjában történő további ha csak rövid időre is lehogy visszafordítják-e a töríjlődést a kapitalizmushoz, » sikerül megvédeni a szoMindenki tudja, mit jelen8-as müncheni szerződés. Az iszlovák állam megalakulása izeti burzsoázia népeink sorati imperialista hatalmak érötötte. München után, amely ilitikának a csődje és a nemik aljas elárulása volt, a faszállás következett, és ezzel z út Hitler előtt a háborús felé. A megszállók ellen, a ;abadságjogok és az állami ig visszaszerzéséért folytaban népünk szilárd és biztos alált a Szovjetunióval való ín és barátságban. A szovvalő szövetségben és harátilt támaszra népünk a háboidőszakban is, a fontos tárirdések megoldása során. A határozottan támogatta nézt a törekvését, hogy véget kapitalista elnyomásnak, s megteremtse az új társadalmat, amelyben a dolgozók megbecsülésben részesülnek és reális lehetőséget kapnak sorsuk alakítására, vagyis elnyerik az igazi szuverenitást. És míg a múltban a nyugati hatalmaktól való függés szuverenitásunk felszámolására vezetett, a Szovjetunióval való szövetség és barátság népeink állami szuverenitásának, önállóságának és szabadságának biztosítéka. Ez az egyik legfontosabb — ha nem a legfontosabb — tanulság, melyet népünk leszűrt. Az antikommunista stratégák tervei szerint ezt a tanulságot el kellett volna felejtenünk, ki kellett volna törölnünk népünk emlékezetéből. Különösen arra törekedtek, hogy diszkreditálják azt a segítséget, amelyet a Szovjetunióból a szocializmus építése során kaptunk. A jobboldali irányzatú tömegkommunikációs eszközök rágalmakat szórtak mindenre, ami szovjet, és az egekig magasztaltak mindent, ami nyugati. Tették pedig mindezt állítólagos hazafiságuktól vezérelve, bár az újsütetű hazafiak többségének soha semmi köze sem volt hazánkhoz, sem a csehszlovák néphez, életéhez és sorsához. Bizonyítja ezt az a tevékenységűk is, amelyet most az emigrációban kifejtenek. Olyan emberek népellenes tevékenységére gondolok, mint Pelikán, Sík, Goldstiicker és a többiek. A legrosszabbat kívánják országunknak, és boldogok lennének, ha nyomorban, káoszban, barátok nélkül láthatnának minket. Nacionalizmusuk helyébe sznob, cinikus kozmopolitizmus lépett. A szocialista országok és elsősorban a Szovjetunió testvéri segítsége kudarcba fullasztotta a szocializmussal szemben ellenséges erők legfontosabb terveit. Ez a segítség teljes összhangban volt embereink, népeink létérdekeivel, ez a segítség biztosította a szocializmus 1948 februárjában meghirdetett irányvonalának teljes védelmét. A szocialista vívmányok megvédését szolgálta. Ez az internacionalista segítség újra megerősítette népünknek a Szovjetunió népéhez fűződő hagyományos barátságát. A CSKP XIV. kongresszusán megállapíthattuk. hogy az 1970-es szovjetcsehszlovák szerződésben megerősített barátság és együttműködés szilárdabb, mint a múltban bármikor volt. A válságos fejlődés tapasztalata — bár nagy árat fizettünk érte, de lehet, hogy éppen ezért — elmélyítette népünkben annak megértését, hogy a Szovjetunió és a többi szocialista ország népeivel való barátság és együttműködés a CSSZSZK politikájának alapja, országunkban a szocializmus sikeres fejlődésének feltétele és biztosítéka, megbízható pajzs az ellenforradalmi erők, az imperializmus mesterkedéseivel szemben. Népünk számára az előrehaladás azt jelenti, hogy tovább erősítjük a Varsói Szerződés és a KGST-országok népei közti barátságot, hogy kéz a kézben haladunk a Szovjetunióval, a szocializmus és a kommunizmus úttörőjével, azokkal, akik a világ forradalmi mozgalmának élén Járnak, Lenin országá val. Népünk számára az előrehaladás azt Jelenti, hogy tanulunk a szovjet néptől, lenini élcsapatától, az SZKP-tól, a marxizmus-leninizmus szellemében tökéletesítjük a szocialista társadalom irányításának rendszerét, erősítjük a munkásosztály hatalmát és a szocialista rendszert, megteremtjük és erősítjük a nép erkölcsi-politikai egységét, mélyítjük országunk nemzeteinek és népeinek barátságát. A CSKP kijavította a hibákat és a Szovjetunió példája alapján a csehek és szlovákok közötti viszony problémáját a szocialista föderáció alapján oldotta meg. Elmondhatjuk, hogy ez a fontos lépés teljes mértékben igazolódott és hozzájárult a szocialista rendszer megszilárdításához. Annak idején még Klement Gottwald, pártunk felejthetetlen vezetője mondta, hogy a Szovjetunióhoz, a Szovjetunió Kommunista Pártjához való viszony a proletár internacionalizmus kritériuma, ugyanúgy, ahogyan az igazi hazafisár: kritériuma is. A Csehszlovák—Szovjet Baráti Társaság nemrég megtartott kongresszusán Husák elvtárs kijelentette: „Akinek valóban drága népe és állama, aki törődik hazájának jelenével és jövőjével, az mindig mély meagyőződéssel fogja támogatni a Szovjetunióhoz fűződő baráti és szövetségesi kapcsolatainkat, és minden módon elő fogja seqiteni e kapcsolatok erősödését." A szocialista internacionalizmus és különösen a Szovjetunió iránti szeretet, a kommunizmus felé rendületlenül haladó szovjet nép Iránti tisztelet szellemében történő nevelést a CSKP elsőrendű feladatának és kötelességének tartja. Igor Grossman felvétele az elkötelezett képzőművészek bratislavai kiállításán készült: J. KULICH: JEGOROV HMM Mi mm z imperializmus ás, a kizsákmáhatalmi terjeszperialista ellens ideológiája és lene lépten-nyoímperialisták a ukban mostanák a legnagyobb ihoz a tanításámarxizmus öszvizionizmus és a jobboldali opportunizmus. A párt, az állami, a gazdasági és a társadalmi szervek munkájának az a legfontosabb kritériuma, hogy miként küzdenek az itt-ott még ma ls felbukkanó téves elmélet és gyakorlat ellen. A kommunistáknak látni és tudni kell, hogy a revizionizmusnak és a jobboldali opportunizmusnak milyen a konkrét megjelenési formája a politikai, a gazdasági és a kulturális életben. Az ideológia területén nincs és nem is lehet megalkuvás, békés egymás mellett élés. A marIfiZDIIEM g i a i plénuma után al, még a »leglegfinomabb és il is. A marxiz! helyébe az intár a klasszikua kommunisták l osztályszolidaerejének és legyben kötelesek ?mző szűkkeblűellen, harcolni talánost vegyék zérdekeket aláu eológiai munkát ä, és a politika xizmus—leninizzgatására haszse a kommunisiógiai és társasonytalansághoz, :ély ma is a rexizmus—leninizmussal szemben álló ellenséges nézetek arra kényszerítenek, hogy elszántan és következetesen küzdjünk ellenük. Ideológiánk tisztántartása bonyolult, sokrétű feladat. Az osztályharc más területeihez viszonyítva az ideológiai munkának több sajátossága van. A legfontosabb, és ezt egy pillanatra sem hagyhatjuk figyelmen kívül, hogy az ideológiai osztályharc frontjai nem. ennyire nyilvánvalóak, mint a politika és a gazdasági élet területén folytatott küzdelemé. Az utóbbi esetében a frontvonalak világosan láthatók, az előbbi esetében mostanában azonban többnyire már rejtve maradnak, kerülő úton, alattomosan jelentkeznek. Előfordulhat, és elő is fordul, hogy a termelésben,' a szocialista építés sikeréért együttműködünk olyanokkal is, akikkel ideológiai nézeteltéréseink vannak, akikkel szemben az ideológia területén harcot vívunk. Gyakori, hogy életünkben egyszerre van jelen a harc és az együttműködés. Ilyenkor is azt kell tudatosítani, hogy az ideológiai osztályharc általában nem az emberek ellen, hanem az emberek meggyőződéséért, az eszmei tisztánlátásért, az igazságért, a marxizmusleninizmus diadaláért folyik. A nacionalizmus ellen folytatott harc sikere azt igényli, hogy a nevelésnél és a propagandamunkában azokat a történelmi anyagokat használjuk fel, amelyek a szocialista hazafiságot fejlesztik. Nem érdemes, sőt káros „szépítgetni" azokat a történelmi személyiségeket, akiknek a neve bármilyen hangzatos volt is valamikor, a burzsoá osztályuralomhoz kötődött. akik a reakciónak tolták a szekerét. A múlt értékeit csak úgy menthetjük meg, és ápolhatjuk helyesen, a szocialista hazafiságra csak akkor nevelünk, ha a nevelés a szocialista országok és népek közös érdekeit segíti elő. Ellenkező esetben a „nevelés" nacionalista törekvések hálójába keriil. A marxisták—leninisták állandóan internacionalisták, a szocialista építés minden kérdését a világszocializmus fejlődésének, a forradalmi harc közös érdekeinek a figyelembevételével döntik el. A Csehszlovákiának 1968-ban nyújtott internacionalista segítség, valamint a szocialista országok részéről az azóta is megnyilvánuló minden oldalú segítség, ékesen bizonyítja az említett elvek gyakorlati megvalósulását. A nacionalizmus és a szocialista hazafiság között az óriási különbség az, hogy az előbbi szemben áll az osztályelvvel, a nemzeti tényezőt abszolutizálja és az osztályérdekek fölé helyezi, az utóbbinak viszont az osztályszemlélet a lényege, az osztály szemszögéből és érdekében ítéli meg mind a nemzeti érdeket, mind a nemzeti szemléletet és érzelmeket. A nacionalizmust a fentebb már említett negatívumai mellett még az jellemzi, hogy rendszerint lekicsinyl! az adott országban folyó harc és világméretű küzdelem közötti összefüggés jelentőségét, mesterségesen szembeállítja a nemzeti érdeket a nemzetközi forradalmi folyamat érdekével, gyengíti a szolidaritás érzését, elszigetelődésre, a forradalom erőinek megosztására és szétforgácsolására vezet. A jobboldali opportunizmus reformista koncepciókkal cseréli fel a marxizmus-leninizmus alapelveit. Ilyen vagy olyan formában és mértékben, de tagadja a munkásosztálynak és pártjának vezető szerepét, megkérdőjelezi a szocialista forradalom célját és a proletárdiktatúra szükségességét. Rendszerint megfeledkezik Marxnak arról az útmutatásáról, hogy amikor a szövetségi politikáról van szó — a közös ellenség elleni akciók érdekében — köthetők egyezmények, az alapelvekről azonban a kommunisták nem mondhatnak le. A nemzetiségi kérdés marxista—leninista szellemű megoldásának az előtérbe állítása azért is szükséges, mert a mai antikommunizmusnak a nacionalizmus és a nemzeti érdekek túlhangsúlyozása a leggyakrabban használt fegyvere. Az antikommunizmus jól átgondolt, a konkrét helyzetet és lehetőségeket differenciáltan figyelembe vevő intézményesített hadjárat a kommunisták, a haladás erői ellen. Tulajdonképpen a burzsoázia eszmei fegyvere a munkásosztály és ideológiája, a marxizmus—leninizmus ellen. A munkásmozgalom kialakulása és megerősödése idején azzal a céllal keletkezett, hogy védje a burzsoázia érdekeit. Ma azonban már több mint ideológia. Magában foglalja az imperialista burzsoázia és szövetségesei politikai, gazdasági, ideológiai, katonai, diplomáciai akcióinak egész komplexumát. Jellemzője, hogy világméretű harcot folytat a kommunizmus elvei és a kommunizmus hívei ellen. Az antikommunizmus, mint ideológia olyan reakciós befolyásolási és propagandarendszer, amely arra törekszik, hogy elnyomja a haladó és demokratikus mozgalmakat. A szocialista világra alkalmazva fő célja a szocialista országok szembeállítása a Szovjetunióval és egymással. Fegyvertárába tartozik a szocializmus vívmányainak a lekicsinylése, a nyugati életforma dicsőítése, a szocializmus Iránti bizalom és vonzódás csökkentése, a perspektiváltlanság érzetének a kialakítása. Állandó törekvése, hogy a szocialista társadalmi rend politikai, ideológiai és gazdasági alapjainak fellazításával a burzsoá Ideológiát és életszemléletet becsempéssze az emberek tudatába. Az antikommunlzmus elleni harc leghatásosabb fegyvere a marxizmus—leninizmus elmélete alapján folytatott helyes gyakorlat, a társadalmi haladással, az imperializmus elleni harccal összefüggő kérdések alkotó, marxista—leninista megválaszolása, az_elvi alapon kibontakoztatott egységes fellépés a téves nézetek valamennyi megnyilvánulásával szemben. Az ideológiai plénum irányt mutatott. Az egyik legfontosabb tanulsága az, hogy a régi és téves nézetek elleni harcban nincs és nem is lehet megállás. BALÁZS BÉLA fffjníTimrnn ifl