Új Szó, 1972. december (25. évfolyam, 284-308.szám)

1972-12-24 / 51. szám, Vasárnapi Új Szó

Csincsa Klub Furcsa patakocska Stár­fia (Szárnya) községben a Csincsa-patak. 1914-ben az esőzések miatt megáradt, és félelmetesen rátört a községre. Legutóbb 1955 nyarán, az egyik éjjelen megismételte. A Sajó sza­bályozási munkálataival egyidőben azonban a patak medrét is rendbebozták. így már veszélytelen. Nos, a falubeli fiatalok, amikor megszervezték az ifjúsági klub tevékenységét, erről a patakról nevezték el a klu­bot. Jelkép ez. Azt akarják a fiatalok, hogy a patak is, a klub is hirdesse az ember igazát, aki fokozato­san ura lesz a természet félelmetes erejének. Válent László Csak akarni kell Veľké Dravce (Nagyda­rócj községben csak az is­koTá nagycsarnokában időnként Összészerelfszín­pad nyújt arra lehetőséget, hogy a régóta kívánt, öhaj­totť kultúrház hiányát le­küzdve- szórakozzon, műve­lődjön, ünnepeljen a falu népe. A szerény lehetősé­gek ellenére is szép sike­reket értek el. Urbán Béla elvtárs példamutatóan fog­lalkozik a fiatalokkal. A SZISZ helyi szervezetének műkedvelő színjátszói be­tanultak egy háromfelvo­násos színdarabot, mely­nek bemutatásával a járási versenyben második helye­zést értek el. De a brigád­munkákban is jeleskednek vezetésével a fiatalok. Parkot létesítettek a falu közepén, körülkerítését már az évzáró taggyűlés előtt befejezték. A tömegszervezetek ve­zetőivel közösen érdekes, tanulságos, de ugyanakkor szórakoztató vetélkedőt is szerveztek. Ügyes segítő­társaknak bizonyultak ezen a téren a Princ házaspár, mindketten pedagógusok, Kapsa János, Ocsovay Jó­zsef és Ocsovay Gábor. Most a CSEMADOK helyi szervezetével közösen nép­dalest megvalósítására ké­szülnek. Siilyi lstoánné Három év mérlege A kisállattenyésztők he­lyi szervezete három évvel ezelőtt alakult meg Vefké Ludince (Nagyölved) köz­ségben. Tizenegy alapító tag kezdte meg a munkát Korcsek Sándor elnök ve­zetésével, s ma már 74 tagja van a szervezetnek. Három év munkájával el­érték, hogy ma már A­törzsállományú, vagyis el­ső osztályú, tiszta fajú kis­állatokat tenyésztenek. Az időben sokkal előbb ala­kult, a környező falvakban működő szervezeteknek még most sem sikerült ezt elérniük. Főleg a Plymouth-féle baromfiak tenyésztésével foglalkoznak, kisebb mér­tékben a Csincsilla fajnyu­lak nevelésével. Jövőre megkezdik a Landesz faj­ludak nagyarányú tenyész­tését. Számottevő azonban a tagok galamb, pulyka és kacsa állománya ls. Min­den esetre elsődleges cél­juk, hogy a szervezet tag­jai csak fajtiszta állatok tenyésztésével foglalkozza­nak. A tagok évente kétszer kedvezményes áron tápke­veréket kapnak állomá­nyuk számára. A három év alatt több tanulmányi ki­rándulást ls rendezett a tagok számára a szervezet vezetősége. Tehát a három év mérlege bizonyítja, hogy a kisállattenyésztők jó munkát végeztek. Hasznos munkát. Maguk és a lakos­ság javára. Vavreczky Attila Néveadóünnepély Sok, kedves, színvonalas ünnepélyt, jó néhány emléke­zetes találkozót rendeztek már a Vinicai (Ipolynyék) KAI pionírjai. A legjelentősebbet azonban akker tartot­ták, amikor a csapat megkapta Klement Gottwald nevet. Felsorakozott a csapat 356 tagja. Klement Gottwald elv­társ életét, munkásságát Kusicktj Ernő pionírvezető is­mertette velük, majd BakSa elvtárs, a járási pártbizott­ság dolgozója ünnepi beszédet mondott, s átadta a zász­lóvivőnek - csan®'-ászlót. Az ünnepségnek internacionalista jelleget adott az, hogy megjelent a Vietnami Demokratikus Köztársaság két, hazánkban tanuló diákja. Le Tri Lten és Nguen Ba Hong is. Az ünnepség után még néhány órát a pionírok­kal töltöttek, részt vettek a kilencedikesek által rendezett teadélutánon. Távoli hazájukról beszéltek, népeik szoká­sairól, az egyre borzasztóbb háborúról, közvetlen élmé­nyeik alapján. Anyanyelvükön énekeltek, majd a lemez­játszó hangjainál karikába fogódzva táncra perdültek a pionírokkal. A névadóünnepély, valamint a vietnami diákokkal való találkozás csak megerősítette a pionírokban az elhang­zott fogadalomtétel szavait: ígérem, hogy szocialista hazám becsületes polgára, a dolgozó nép Igaz ügyének támogatója, a béke hü védelmezője leszek egész élete­men át. Böjtös János Versenyben Az év végén adják át rendeltetésének Lekárovce (La­kárt) községben a felvételen látható új létesítményt, melynek építése 1 millió 850 ezer koronába került. Az épületben kap helyet a kultúrház, a helyi nemzeti bi­zottság irodája és a postahivatal. Már Igazán csak az úgynevezett „utolsó simítások" hiányzanak, s a község lakosainak örömére beköltözhetővé válik néhány hét múlva az épület. Diószegi Lajos A köz javára Náluk maradt Éppen 100 éve, hogy a prágai egyetemen katedrát nyert a klasszikus régészet, amely a nagyközönség szá­mára ls nyitott, megtekinthető, ásatásokból származó szoborgyűjteményt állított össze: Kétszáz pontos másola­ton kívül eredeti szobrokat és csonkokat gyűjtöttek ösz­sze. A gyűjteményt tudósok, műgyűjtők, a görög kormány adományaibői, de vásárlásokból is bőven gyarapították azóta. A szobrok Prágában, a Klementinumban voltak el­helyezve, a Műszaki Könyvtár rovására. Midőn 1965-ben hírül vették, hogy Hostinné nad La­bem községben, mely Karel Klíč, a mélynyomás feltalá­lójának szülőhelye, az ódon templomot rossz állapota miatt lebontásra ítélték, az egyetemi, múzeumi és nép­művelési dolgozók javasolták, hogy az épületet hozzák rendbe, s tegyék lehetővé benne az ókori szobrok méltó elhelyezését. így 1969 óta igazi műcsarnok a templom. Olyan, melynek párja alig található Közép-Európában. Az ókori szobrok rekonstruált, patinával ellátott má­sait megcsodálhatja itt a nagyközönség. Az értékes régé­szeti leletek nagy részét eredetiben is ki szokták állíta­ni. Tavaly a homéroszi Görögország művészi vázáit, am­fórált és más használati tárgyait mutatták be. Az idén Solontől Mártonig címmel az archaikus görög váza és terrakotta művészet figu-ális jellegű emlékeit állították ki. Az Idénykiállltásokat a galéria erkélyén tartják. A Krkonoše hegység és Trutnov tájmúzeumához tarto­zó, hajdani ferencesrendi templom ma az Antik Művészet Galériája, melynek kiállításait sokan megnézik. Szántó György Néhány hét múlva Jó ütemben halad Zelie­zovcén (Zselíz) a városi nemzeti bizottság választá­si programjának megvaló­sítása. A beruházási akció­kon kívül az idén 2 millió 586 ezer korona értékű munkát végeztek el. Az 5478 lakosú városkában-' a köz Javára a lakosok 204 408 munkaórát dolgož-' tak. Különösen örvendetes, hogy az ifjúság 47 245 bri­gádórával járult hozzá a munkálatok sikeréhez. Bő­vült a városban a járda­hálózat, több helyen szennyvizet levezető árko­kat ástak, zöldterületeket, kisebb parkokat létesítet­tek. A Zrakció keretében jelenleg több, mintegy 312 ezer korona értékű létesít­ményt építenek. Közülük talán a legjelentősebb az új telepen épülő játszótér, amely 120 ezer koronába kerül. Benyák József Beszédes számok A Naszvadi KAI tanulói a sport terén sok szép ki­magasló eredményt értek. el Vlahy Jenő igazgatóhe­lyettes és Polgár József ta­nító vezetésével. A torna­terem hiánya azonban szin­te kényszeríti a tanulókat, hogy főleg asztaliteniszt játsszanak, sakkozzanak. Egymás után három éven keresztül mindig megnyer­ték a Járási Pionírház ál­tal meghirdetett versenyt a sakkozók, így a vándor­kupa náluk maradt. Tóth Jánosné Sokan megnézik A komáromi postán 7 munkabrigád versenyez a szo­cialista munkabrigád címért. Ezek egyike a telefonköz­pont interurbán részlegén dolgozó csoport, melynek ve­zetője Szabóné Kurdi Mária. Nincs könnyű dolguk, hisz nagyon sok bonyodalom jön össze a távolsági beszélge­tések bebiztosításánál. Itt ugyanis több körzetet vesz­nek igénybe. Viszont a járásban a városok közötti össze­köttetés még nem elég korszerű. Nem lehet például egyenesen, kitárcsázással hívni a hurbanovói (Ögyalla) körzetben levő községeket. Ennek ellenére ez a munka­csoport 117,09 százalékra teljesíti a körzetek kihasználá­sának tervét. Nagy türelemre van szükségük, Hisz ke­vés a vonal, rengeteg a rendelés. A távlati tervek szerint éppen a komáromi Járásban fogják utoljára kiépíteni az önműködő hálózatot, tehát még hosszú ideig szükség lesz türelmükre. Košicén 22 800 nyugdí­jast tartanak nyilván. Szá­mukra 15 évvel ezelőtt szervezték meg az óváros­ban a nyugdíjasok klub­ját, melynek ma már 1300 tagja van. Az utóbbi évek­ben még három új klubot rendeztek be a nyugdíja­sok számára a város észa­ki, déli részén, valamint az új városrészben. Ma már a nyugdíjasok több mint 10 százaléka tagja a klubok valamelyikének. Anyagi feltételeket is biztosítanak működésükhöz. A körzeti nemzeti bizottság ebben az évben az óvárosi klub anyagi támogatása címen 90 000 koronát utalt ki. Igaz, hogy a klubhelyisé­gek bérlete 16 500 koroná­ba került, de így ls nyil­vánvaló a közölt néhány adat és szám alapján, hogy államunk példásan gondos­kodik a nyugdíjasokról. Jeiovit Jozef A nyolcvanévesek ünnepe Városunkban, Fifakovóu (Fülek), amikor a Rokkan­tak Szövetsége helyi szer­vezetének tagsága évzáró gyűlést tartott, megrendez­ték a nyolcvanévesek ün­nepét is. Meghívták mind­azokat a lakosokat, akik az idén töltik be életük 80. évét. A városi nemzeti bizottság polgári ügyekkel foglalkozó testülete meg­ajándékozta a jubilálókat, majd az ünnepeltek beírták nevüket a vnb emlékköny­vébe. Mács István A brigád tagjai. Borka Zsuzsa, Cibulka Erzsébet, Ka jan Sarolta, Hamran Mária, Rövid Edit, Sebők Darina, Ta­kács Margit, Takács Aliz, Widermann Ilona, Bélainé Pau­lisz Ilona, Juhász Mária, Soós Márta és Balkó Mária azon­ban mindent megtesznek annak érdekében, hogy a tele­fonálók elégedettek legyenek, s brigádjuk megkapja a szocialista munkabrigád címet. Eddig elért munkasikerei­ért a posta igazgatóságától köszönő levelet kaptak. Kolozsl Ernő

Next

/
Thumbnails
Contents