Új Szó, 1972. december (25. évfolyam, 284-308.szám)

1972-12-18 / 298. szám, hétfő

Türelmesen várakoztak sorukra, de jól ismerték a türelmet: harminc évig gyakorolták rendületlenül mind a hárman megmásíthatatlan elhatározással. Egész életükben csak erre a pillanatra készültek, és most, ha nem is magabiztosan, hiszen az nem illett volna a magasztos alkalomhoz, de bátran és reménykedve várták a döntést. Az erényes élet útját választották, hiába terült elébük h vogatólag a bűn virágos mezeje; emelt fővel álltak ellene a kísértésnek, noha vérzett a szívük; és most, a megpróbáltatásokkal teli út végén várták jutalmukat. Nem volt szükségük szavakra, hiszen ismerték egymás gondolatait, és érezték, hogy mindhármuk lelkét a megkönnyebbülés és a hála érzése tölt' el. Micsoda kínok gyötörnék őket most, ha engedtek volna az akkor majdnem leküzdhetetlennek látszó szenvedélynek, milyen őrültség lett volna néhány rövid, boldog évért feláldozni az Örök Eletet, amely végre olyan csodásan fényesedik nekik. Mindegyikük úgy érezte magát, mint aki hajszál híján menekült meg a hirtelen, erőszakos halálból, és most tétova csodálkozással tapogatja kezét-lábát, s alig tudja elhinni, hogy megmenekült. Semmit sem követtek el, amiért szemrehányást tehetnének maguknak, s amikor megjelennek angyalaik, hogy közöljék velük az idő elérkezését, úgy lépnek majd előre, mint ahogyan a messze mögöttük maradt földi életben eddig ís jártak, szívükben azzal a boldog tudattal, hogy megtették kötelességüket. Kissé oldalt álltak, mert nagy volt a tolongás. Szörnyű háború dúlt a földön, és már évek óta vonult az ítélőszék elé a sokféle nemzet temérdek katonája, az ifjúságuk és erejük teljében elesett férfiak végeláthatatlan sora; akadtak asszonyok meg gyermekek is: az erőszak, vagy még sajnálatosabb módon a bánat, a betegség és az éhség nyomorúságos áldozatai; és a mennyország bírósági termeiben alapos fejetlenség uralkodott. A három halovány, reszkető árny is a háború következtében állt Ht most, ítéletre várva John és Mary hajóját tengeralattjáró torpedója süllyesztette el; a nehéz munkában eltöltött áldozatos élettől megrendült egészségű Ruth pedig, az imádott férfi haláláról értesülve holtan rogyott össze a csapás súlya alatt. John voltaképpen megmenekülhetett volna, ha nem próbálja a felesége életét menteni; gyűlölte az aszszonyt; szíve mélyéből gyűlölte harminc hosszú éven át, da mindig teljesítette kötelességét iránta. Végre kézen fogták őket angyalaik, és bevitték az Or szine elé. Az Örökkévaló egy darabig ügyet sem vetett rájuk. Az igazat megvallva rosszkedvű volt. Egy perccel azelőtt egy tiszteletben megőszült filozófus jelent meg ítélőszéke előtt, és az Örökkévaló szemébe vágta, hogy nem hisz benne. Nem mintha ez a közlés megzavarhatta volna a Királyok Királyának nyugalmát, ezen csak mo solygott; de a filozófus — rútul visszaélve a Földön egyidejűleg lezajló sajnálatos eseményekkel — azt kérdezte tőle, hogy a dolgok tárgyilagos mérlegelése alapján össze lehet-s egyeztetni az Isten mindenhatóságát és végtelen kegyelmét. — Senki sem tagadhatja a Gonosz létezését — jegyezte meg a filozófus nagyképűen. — Tehát, ha Isten nem tudja megakadályozni a Gonosz tetteit, akkor nem mindenható, ha pe dig meg tudja akadályozni, de mégsem teszi, akkor nem végtelen kegyelmű. Ezt az érvet a Mindentudó természetesen már ismerte, de soha nem volt hajlandó vele behatóbban foglalkozni; mert, mi tagadás, tudott ugyan mindent, de erre a kérdésre nem ismerte a választ. Még az Isten sem csinálhat kétszer kettőből ötöt. A filozófus azonban, tisztességtelen előnyét kihasználva, és a filozófusok szokása szerint egy ésszerű elvből indokolatlan következtetéseket levonva, olyan megállapítással fejezte be ellenvetését, amely az adott körülmények között egyenesen elképesztő volt: — Nem hiszek — jelentette ki — olyan Istenben, aki nein mindenható és végtelen kegyelmű is egyben. Talán némi megkönnyebbüléssel fordult az Örökkévaló az alázatosan, bár reménykedve előtte álló három árnyhoz. Az élők. bár oly rövid földi pályafutásuk, ha önmagukról beszélnek, szószátyárra válnak; és a halottak, az örökkévalóság küszöbén, olyan bőbeszédűek, hogy csupán az angyalok képesek udvarias türelemmel meghallgatni őket. Rövidre fogva ez volt hármunk története. John és Mary öt évig éltek együtt boldogan, és amíg a férfi nem találkozott Ruthtal. szerették egymást, márahoW. S. MAUGHAM: Az ítélőszék gyan általában a házastársak szokták egymást szeretni, az őszinte ragaszkodás és kölcsönös megbecsülés alapján. Ruth tizennyolc éves volt, Johnná! 10 évvel fiatalabb, bájnos. kecses, megiepő és lenyűgöző szépségű fiatal lény; a testben és lélekben egészséges ifjú teremtés vágyott az élet természetes boldogságára, de fel tudott emelkedni a lelki szépség magaslataira is. John beleszeretett a leányba, és Ruth viszonozta érzéseit. Nem mindennapi szenvedély kerítette őket hatalmába; érzésük elemi erejű volt, hogy úgy vélték: az egész hoszszadalmas világtörténelemnek csak az adott jelentőséget, hogy találkozásuk időpontjához és helvéhez vezette el. Ogy szerették egymást, mind Daphnis és Chloé. vagy mint Paolo és Francesca. De az első önfeledt pillanat után, amely a szerelmi vallomást követte, elfogta őket a félelem. Becsületes emberek voltak, tisztelték önmagukat, a beléjük nevelt meggyőződést, és a környező társadalmat. Hogyan csábíthatna el a férfi egy ártatlan leánykát, és annak mi dolga lehet egy házasemberrel? Azután ráébredtek arra. hogy Mary tud szerelmükről. Férje iránti bizalma és szeretete megrendült; érzései közé olyasmi keveredett, amelyre soha nem hitte volna magát képesnek; féltékenység és félelem, hogy a férfi elhagyja. harag afölött, hogy elveszítheti a férfi ragaszkodását, és a iéleknek valami furcsa éhsége, amely sokkal fájdalmasabb volt a szerelemnél. Biztos volt abban, hogy meghal, ha a férje elhagyja; habár tudta, hogy férje nem kereste az új szerelmet, és ez az érzés akaratán kívül, váratlanul lépett az életbe. Nem hibáztatta. Imádkozott, hogy erős legyen; hallgatagon sírt keserű könnyeket. John és Ruth látták, hogyan sorvad el a szemük előtt. Hosszú és keserű volt a küzdelem. Néha cserbenhagyta őket bátorságuk, s úgy érezték, nem tudnak ellenállni a minden sejtjüket emésztő szenvedélynek. De ellenálltak. Ogy küzdöttek a Gonosszal, mint ahogyan Jákob küszködött az Or angyalával, és végül győztek. Elváltak, összetört szívvel, de büntelenségük büszkb tudatával. Ruth nagyon is szenvedélyesen szeretett ahhoz, hogy újra szerelmet érezhessen, és megkövült szívvel fordult Istenhez és a jócselekedetekhez. Fáradhatatlan volt. Ápolta a betegeket, és segített a szegényeken. Árvaházakat alapított, jótékony egyesületeket szervezett. Lassanként a szépsége, amellyel többé nem törődött, eltűnt és az arca, szívéhez hasonlóan, megkeményedett. Vallásossága erőszakos volt, és mert nem szeretetre, hanem józanságra épült: türelmetlen és bosszúálló zsarnokká vált. John pedig a lemondástól komoran és haragosan vonszolta magát hosszú éveken át, és várta a megváltó halált. Az élet elvesztette számára értelmét; minden erejét megfeszítette, és bár győzött, ő volt a vesztes; egyetlen érzés élt benne már csak, a szüntelenül égő, titkos gyűlölet felesége iránt. Gyengéden, figyelmesen bánt az asszonnyal; mindent megtett, amit csak egy keresztény úriembertől várni lehetett. Teljesítette kötelességét. Mary jó Ss hűséges, sőt (meg kell mondani) kiváló feleség volt, soha nem tett szemrehányást férjének őrült szenvedélyéért, de nem tudta megbocsátani neki az érte hozott áldozatot. Keserű lett és házsártos. S bár gyűlölte önmagát emiatt, mégsem állta meg. hogy ne vágja férje fejéhez mindazt, amivel bánthatta. Készséggel feláldozta volna érte az életét, de nem bírta el, hogy a férfi egy pillanatig is boldog legyen, amikor ő maga olyan szerencsétlen, hogy szüntelenül csak a halálra vágyik. Hát most már meghalt, és mindhárman meghaltak; az életük szürke volt és örömtelen, de elmúlt; nem követtak el bűnt, és most méltó jutalmukra vártak. A történet elhangzott és csend lett. Csend támadt az ég összes bírósági termeiben. „Menjetek a pokolba" — akarta az Örökkévaló mondani, da nem ejtette ki az ajkára toluló szavakat, mivel ezek olyan köznyelvi gondolattársítást idéztek, amelyet — igen helyesen — nem tartott méltónak az ünnepélyes alkalomhoz. És egy ilyen ítélet voltaképpen nem ls felelt volna meg az ügy lényegének. Az Örökkévaló homloka elborult. Azt kérdezte magától, vajon ezért teremtette-e a végtelen tengereken ragyogó felkelő napot, a havasok csúcsán csillámló fehérséget, ezért énekelnek-e önfeledten a domboldalról lefutó hegyi patakok, és ezért hullámzik-e a játszi esti szélben az aranyló búzamező? — Néha azt hiszem — szólalt meg az Isten, — hogy a csillagok soha nem ragvognak olyan fényesen, mint amikor egy árok sáros vizében tükröződnek vissza. De a három árny ott állt előtte, és most miután elmondták szerencsétlen történetüket, önkéntelenül is elégedettség töltötte al szivüket. Keserű volt a küzdelem, de megtették kötelességüket. Az Örökkévaló fújt egyet, mint ahogy az ember ráfúj az égő gyufára, és íme? ott, ahol a három szegény lélek állt... semmi sem volt. Az Örökkévaló megsemmisítette őket. — Sokszor törtem már a fejemet azon, hogy az emberek miért gondolják, hogy olyan nagy fontosságot tulajdonítok a nemi szabálytalanságoknak — jegyezte meg az Isten. — Ha figyelmesebben olvasnák műveimet, látnák, hogy mindig rokonszenvet éreztem az emberi gyengeség e fajtája iránt. — Nem tagadhatja — mondta az Örökkévaló — hogy ez esetben nagyon szerencsésen egyesítettem mindenhatóságomat és végtelen kegyelmemet. Karig Sára fordítása TMí Koloman Sokol: MENEKÜLTEK. SZITÄSI FERENC: Kötődések i. Hamuban keresem az erdőt: levelek folyosóin tenyér nélküli kezek, csak csonkok, csak csonkok nyúlnak eltörni a kilincseket. Anyám a tój gyökere, szára, lombja, apás fájdalom zizeg bennem - - félpartú folyókat őriznek a fák: fekete homok az éjszaka. Ujjaktől népes a kezem, a mozdulat árnyékot vet homlokomra: késekben született pillanat a magány. Feltört magban a fa csak a magban. A gyümölcsben gyökeret hajt a hajnal, o halálból minden tükör visszanéz, szemek helyére rakódik a mész, a mész bejártam magamon minden tájat: a tájat. Nyelvem oz időből kivált: madárrá lett a folyó ..././ II. Kalászok udvarán egy marék föld a szerelem. Tüske és vas ölelkezik csontjaimmal: szaporodik a tavasz - - rügyek ülnek ki az ágak ablakába. A tájat levéllé emésztik. A lomb anyaöl teleszórt virággal. Bekerített a hervadás: üres ágy a fészek. Lábammal több az udvar - - mindenki átlépett: kegyetlen volt mozdulataival a kötél is: karjaid gyökere Fölrepedt gyümölcse kertje-nincs fának. Érett Hold gurul szemed gödrébe - - kérted magadat termő anyagnak, s most, mint vessző füstölögsz a tűzben. Nedved mosolyom - : zöld koszorúk oz arcok. ILLÉS BÉLA: Csoda 1923 őszén Zalka Mátéval Moszkva belvárosában sétáltunk. Akkor még állott az ősrégi kereskedőváros fala, az úgynevezett kínai fal. Annak tövében, földre terített ponyvákon utcai könyvárusok ajánlották hangos kiáltozással áruikat. Megállottunk az egyik Ilyen utcát árus előtt — hátha találunk valami értékeset. TaláltunkI Zalka a kétes értékű régiségek között egy magyar könyvet fedezett fel. — Mibe kerül? — kérdezte. Ogy emlékszem, huszonöt kopekért vásárolta meg Zalka Petőfi Sándor 1847-ben kiadott Összes költeményeit. Sokat beszélgettünk arról, mily módon jutóit Moszkvába és hogyan maradt meg az tdők forgatagában ez a minden szempontból nagy értékű könyv. Zalka annyira fellelkesedett, hogy könyvet akart írni, regényt a Petőfi-kötet útjáról. Valahogy úgy képzelte, hogy egy orosz tiszt, aki nem mint ellenség jött Magyarországra Paszkevics hadseregével, hanem rokonszenvezett a magyar néppel és a magyar forradalommal, hogy egy ilyen orosz tiszt emlékül magával vitte a Petőfi-kötetet. Zalka fantáziájában ez a tiszt részt vett egy, a cárizmus ellep Irányuló forradalmi mozgalomban. Elfogták és elítélték. Könyvtárát elkobozták. így került a könyv valamilyen csendőrlaktanya levéltárába, esetleg bűnjelül is szolgált, bizonyítékul a forradalmi érzésű orosz tiszt ellen. 1917-ben felfegyverzett munkások rohamozták meg a csendőrlaktanyát, a levéltárban bizonyítékokat kerestek, árulók, besúgók névsorát. Mikor így kutattak a levéltárban, valahogy napfényre került a Petőfi-könyv is, amiről azok, akik az irattárat átnézték, nem tudták, nem tudhatták, hogy milyen nagy, milyen szent emlék. A könyv valamilyen magánkönyvtárba vándorolt, s onnét a régi, „használatlan" darabokat alkalmasint kilószámra adták el a papírkereskedőnek. Az élelmes papírkereskedő a sértetlen darabokat eladta egy antikváriusnak. Az antikvárius nem tudta, hogy mit vesz, és nem tudta, hogy mit ad el. Így került a ritka Petőfikönyv Žalka Mátéhoz. — Nagyon érdekes regény lennel — mondotta Zalka. — Csak a vége hiányzik. Arra volna szükség, hogy ez a Petőfi-kötet valami csodát műveljen. Zalka Máté nem írta meg a könyvet, de a csoda megtörtént. Egy este a moszkvai írók ülésén Zalka elmesélte Lunacsarszkijnak (akt akkor Szovjet-Oroszország közoktatásügyi népbiztosa volt], hogy milyen különös szerencséje volt a Petőfi-könyvvel, Lunacsarszkij szerette volna a könyvet megnézni, de a szerencsés vásárló már túladott rajta: a moszkvai forradalmi múzeumnak ajándékozta. Lunacsarszkljt nem hagyta aludni a történet. Az ö fantáziája is lóra kapott. Másnap eqy könyvtárból kivette Petőfi német és olasz fordítású műveit. Egy hét múlva magához hívta Zalkát. — Szeretnék lefordítani egy kötet Petőfit oroszra — mondotta. — A német és olasz fordítás segítségével, ha maga, Zalka elvtárs, felolvassa nekem a magyar eredetit, hogy ismerjem a költemény zenéjét, és aztán elolvassa az orosz fordításokat, nehogy valahogy eltérjek az eredeti szellemtől, szóval így közös erővel el lehetne végezni ezt a munkát. Szükséges munka, mert Petőfi a világirodalom egyik legnagyobb zsenije. Nem ismerek egyetlen költőt sem, aki olyan közel állna az Októberi Forradalom eszméihez, mint a maguk Petőfije — az emberiség Petőfije. A fordítás Zalka segítségével elkészült, és megjelent. Ilyen módon fedezte fel Lunacsarszkij Petőfit. Azóta Petőfi nagy, hatalmas utat futott be a Szovjetunióban, ma a világ legnagyobb és legszabadabb országának egyik leqnéns^rűbb költője. De ez már nem csoda. Ez a világon a legtermészetesebb dolog. Mert Petőfi arról álmodott és azért harcolt, amit a szovjet nép megvalósított.