Új Szó, 1972. december (25. évfolyam, 284-308.szám)

1972-12-18 / 298. szám, hétfő

NEMCSAK DRÁGAKÖVEK Itt, ebben az öreg moszkvai házban, mint Salamon király föld alatti bányáiban, összegyűjtötték a föld kincseit. Csillognak a drágakövek, az aranyrögök szemcsés oldalai, elgyönyörködtet egy fa alakú kőképződmény, melyet nem művész faragott, hanem maga a természet alkotott. Nagy érdeklődést tanúsítónak Ám nemcsak a különleges formák és ékszerek ejtik ámulatba az embert ebben a régi moszkvai házban, az A. J. Ferszman Ásványtani Múzeumban, ahová most meghívjuk egy rövid kirándulásra az olvasót, az orosz geológiai és mineralógiai tudomány története vonzza a látogatókat. Ez a múzeum a legrégibb oroszországi tudományos intézetek közé tartozik. 1716-ban alapították, tehát öregebb, mint a tudományos akadémia. Ebben a múzeumban keletkezett századunk elején a V. I. Vernadszkij nevéhez fűződő orosz tudományos mineralógiai iskola. Vernadszkij akadémikus tanítványa volt A, J. Ferszman, akinek a nevét ma az Ásványtani Múzeum viseli. A forradalom után Ferszman a szovjetország népgazdaságának szolgálatába állította. Azóta ez a hagyomány fennmaradt és fejlődik. A múzeum kiállítási szekrényei hü képet adnak a Szovjetunióban folyó egész geológiai kutatásról. Megtalálhatjuk Itta Szovjetunió és más országok legnagyobb lelőhelyeiről származó ásványmintákat. Foglalkoznak itt a világ ásványkincseinek kutatásával; e célból több laboratóriumot rendeztek be, köztük egy röntgenológiai laboratóriumot és egy olyat, ahol az ásványok kémiai elemzését végzik. A múzeum a Szovjetunió több tucat intézetét és laboratóriumát látja el tudományos-kutatások céljaira — ésványmintákkal s a világ hetven országával cserél ilyen mintákat. A szakemberek tudják, milyen feltételek között és milyen mélységben alakul ki egyik, vagy másik ásvány, hogyan függ össze összetétele a hőmérséklettel, a nyomással és a geokémiai folyamatokkal. Ám ebben a múzeumban vannak ásványminták, amelyek a szakembert is képesek zavarba hozni. Például az egyik üveges szekrényben a legutóbbi leletek között ott fekszik egy vevelit nevű félig áttetsző ásvány, amelyben csodák csodájára egymás mellett találhatók a szervetlen vegyületek és a szerves oxálsav kristályai. A kikristályosodott oxálsav világos háromszög formájában ékelődött be a sárgás színű ásványba. De a szakembert nem lepi meg a szerves és a szervetlen anyagoknak ez a szomszédsága. A legtitokzatosabb számára az a tény, hogy a geológusok a vevelitet nem közvetlenül a földfelszín alatt találták, mint általában, hanem nagy mélységben fekvő mészkőerekben. Ezek a föld mélyéből feltörő forró oldatokban keletkeznek. Ez azt jelenti, hogy valahol a fortyogó föld alatti katlanban szerves vegyületek is keletkeznek. Ezen ér demes elgondolkodni. A tudósok évről évre újabb és újabb ásványokat fedeznek fel. Itt van például ez az arzénvegyület, amelyben szórványosan, alig észlelhetően megtalálták egy új ásványnak, a galachaltnak a nyomait. Ezt az ásványt a Szovjetunióban fedezték fel, ugyanígy további négy ásványt is, amelyeket egy fiatal tádzsik tudós, Duszmatov talált a Pamíron. A Pamíron végzett kutatómunkájának eredményeiért Duszmatov elnyerte a Lenini Komszomol díját. Élve a felfedező jogával, ő maga nevezte el az általa felfedezett ásványokat szogdianitnak, Tyansanitnak, tadzsikitnek és Cezijkuplekszitnek. A múzeumvezetőnek gyakran teszik fel a látogatók a kérdést: miért éppen az utóbbi években fedeznek fel annyi ásványt? A legfőbb okokat az új kutatási módszerekben kell keresni. Az ásványokat elektronokkal bombázzák, röntgennel átvilágítják, lézerfényköteget irányítanak rájuk, elektronmikroszkóp alatt vizsgálják őket. A geofizika és a geokémia segítségére jött a geológiának és a mineralógiának. Ilyen „kövecset" látva az emberben önkéntelenül felmerül a gondolat: Milyen hatalmas mennyiségű információt hordoz magában, információkat, amelyeket az emberek megtanultak megfejteni. A tudomány gyakorlati célokra használja fel őket: tudjuk, hogy a modern ipar ma már szintetikus úton tud gyémántot és korundot előállítani. Az Itteni vitrinekben ilyen mesterségesen előállított ásványokat is láthatunk. A szovjet ipar minden évben tonnaszámra dolgoz fel ilyen, porrá őrölt ásványokat. Hiszen nyilvánvaló, hogy ipari célokra lehetetlen ilyen nagy mennyiségben biztosítani természetes anyagokat. Aztán itt van a szintetikus csillámpala, amely sokszorosan jobb szigetelőanyag, mint a természetes csillám, mivel nem tartalmaz vasat, amely jó hővezető. Az itt kiállított szintetikus csillámpalaminta mellett elhelyezett felirat arról tanúskodik, hogy éppen itt, a Szovjetunióban, ahol a villamos energiát távvezetékeken óriási távolságokra szállítják, állították elő első ízben ezt a kiváló szigetelőt. Ugyanilyen sikerrel helyettesítette az ember a természetes kvarckristályokat a mesterségesen képződő kristályokkal. A természetes kvarckristály-halmaz szögletes, áttetsző kristályfürtökkel. S mellette üveg alatt ott fekszenek a mesterséges kvarc teljesen szabályos formájú, speciálisan előállított áttetsző hasábjai, amelyek nélkül az optikai ipart ma már nem tudjuk elképzelni. A múzeum e termének végignézésére egy, másfél órára lenne szükség. De egy hónap se elegendő arra, hogy részletesen elmeséljük, mi minden található az itteni kiállítási szekrényekben. A föld kincseit s az emberi agy termékeit, aki látva lát, kiolvashatja belőlük ásványtelepek és kutatók sorsát, akiknek sikerült megtalálniuk őket ós kiikutatniuk titkaikat. J. TOKÁRÉVÁ „A Szovjetunió 50 éve" címmel Prágában megrendezett kiállítás néphadseregünk katonái körében is nagy érdeklődést keltett. Ogy is mondhatnánk, hogy a kiállítás megtekintése a katonák ideológiai nevelésének egyik tényezője. A katonák nagy csoportjait láthatjuk naponta a kiállítás látogatói sorában. Élénk érdeklődéssel tekintenek meg mindent, ami a kiállításon látható. Az ott szerzett gazdag élményeket azután lelkesedéssel mondják el barátaiknak, akik szolgálati okokból nem vehettek részt a kiállítás megtekintésében. Egyszóval „A Szovjetunió 50 éve" kiállítás magával ragadta őket, mert saját szemükkel láthatták a Szovjetunió — a világbéke zálogának hatalmas erejét. Az elmúlt napokban megtekintették a kiállítást annak az alakulatnak a katonái is, ahol a politikai munka irányítója Vladimír Cisár tiszt. A közelmúltban annak az alakulatnak katonái mentek el a kiállításra, ahol Németh Sándor tiszt a CSKP alapszervezetének az elnö1941 novemberében, 31 évvel ezelőtt a hitleri csapatok Tájfun fedőnév alatt hadműveletet indítottak Moszkva ellen. E hadművelet második fázisában Moszkva térségébe helyezték át hadseregük egyharmadát. A legerősebb támadás a Panfilov hadosztály katonáit érte. A fasiszták át akarták törni a duboszekovói vasúti állomás védelmi állásait, ahonnan aztán megnyílt volna az út Moszkva felé. Az egész környék lakosai e napokban emlékeznek meg e történelmi jelentőségű eseményről, a Panfilov-hadosztály hősiességéről. Hogyan is történt? A szovjet főváros, Moszkva védőinek állásait hatalmas tüzérségi és aknavető támadás érte. A tüzérségi támadás fedezete alatt egymás után megmozdultak az ellenséges gyalogság egységei. Támadást támadásra indítottak, ám valamennyi csődöt mondott. Á Panfilov-hadosztály katonái elszántan védelmezték állásaikat. Rövid szünet után motorberregés hasított a levegőbe. Húsz fasiszta páncélos ágyúkból és golyószórókból tüzelve támadt az állásokra, amelyekben a Panfilov-hadosztály 28 katonája tartózkodott. Ebben a percben hangzottak el a lövészárok felett a ma már halhatatlanná vált szavak: — Oroszország hatalmas, még sincs hová hátrálnunk. Mögöttünk már Moszkva vanl Ezeket a szavakat Vaszilij Klocskov politikai vezető mondotta. Duboszekovo térségében az erőviszonyok aránytalanok voltak. A fasiszta páncélosok az ágyúk tüzében leálltak. A szovjet katonák lehetetlent vittek végbe. 28 hős teljesen megsemmisített négy páncélost. Hat megrongált tank visszavonult. Ám a Panfilov-hadosztály 28 ke. E nagyszerű kiállítást megtekintik a katonai iskolák és szaktanintézetek tanulói is. A látogatók között volt Ján Kovái vezérőrnagy, a felsőfokú repülőszaktpnintézet parancsnoka is. A kiállításon szerzett élményeiről a következőképpen nyilatkozott: — „A kiállítás gyönyörű. Az embert már a bejáratnál olyan érzés keríti hatalmába, mintha egy más, egy szebb világba lépett volna. Magam már gyermekkorom óta szeretem a Szovjetuniót. És ezt a nagyságot a kiállítás teljes mértékben igazolja. A propaganda nagyon erős fegyver és ez a kiállítás kézzelfoghatósága miatt a legnagyobb propagandát jelenti. A Szovjetunió nemzeteinek sikereiről ad kézzelfogható tanújelet, minden kételkedőnek világos és meggyőző választ a szocialista társadalmi rendszer előnyeiről, a Szovjetunió sikereiről, amelyeket történelmi szempontból oly rövid időn belül ért el. Mindezt szavakkal ki sem lehet fejezni. Ezt látni kell. — gf — emberéből ekkor már csak 15 maradt. És a harckocsik második hulláma — 30 tank — ellenük indult. Több mint négy óra hosszat tartott ez az egyenlőtlen küzdelem. A bátorság és a hősiesség győzedelmeskedett. A páncélosok visszavonultak. A katonákból azonban már csak öt maradt életben. Abban az időben, amikor Vaszilij Klocskov politikai tiszt századával fedezte a támadást, a túlsó oldalon, a Volokolamszki úton, Sztrokovo falucska mellett az árkászok egy csoportja felvette a harcot azokkal a tankokkal, amelyek a parancsnoki állások felé vették az irányt, ahol a küzdelmet Ivan Vasziljevics Panfilov, a hadosztály parancsnoka vezette. Az egyik támadásnál halálos sérülés érte. Nyolc ellenséges páncélos egészen a parancsnoki állásig hatolt be. És velük szemben rohant ki tankjával Dimitrij Lavrinenko, aki hét fasiszta tankot harcképtelenné tett. ... Volokolamszk, Naro—Fominszk, Mozsajszk — 1941 őszén itt akartak áttörni a Szovjetunió fővárosa, Moszkva felé a fasiszta hordák. A szovjet katonák önfeláldozó hősiessége meghiúsította a hitleri parancsnokság terveit. Moszkva határánál kezdődött meg a fasiszta hadsereg bukása. A Moszkva mellett lezajlott nagy küzdelmek immár a múltba merültek. A város peremén, Klímában, Naro—Fominszkban, Isztrában, Mozsajszkban, Zvenogorodban, Ruzában, Malojaroszlavecen és Volokolamszkban nyugodt ütemben megy az élet. Oj lakónegyedek, új üzemek épültek, új parkok virágzanak, de Moszkva soha sem feledkezik meg a hős katonákról — a város védelmezőiről. Ján Mičátek alezredes Kiérdemelt bizalom Mint a többi fiatal, Václav Pefchal is jókedvűen jelent meg a sorozó bizottság előtt. Amikor megkérdezték, milyen alakulathoz szeretne bevonulni, gondolkodás nélkül kijelentette: a gépkocsizókhoz. Az orvosok azonban más véleményen voltak. A szemével ugyanis baj volt, gépkocsivezetőnek nem, de katonai szolgálatra alkalmasnak találták. A sorozóbizottság véleménye egy kicsit elszomorította, de másnap már jókedvűen fogott hozzá a janovicei szövetkezet egyik trak torának javításához. Még magasan járt a nap, amikor a gép pöfékelve elhagyta a javítóműhelyt. Václav arcán jóleső mosoly jelent meg. Teltek a napok, a hetek. A postás hivatalos levelet hozott Pefchalékhoz, Václav katonai behívóját. Gyors csomagolás, búcsúzás az itt honmaradt barátoktól, no meg a lányoktól, és észre sem vette, hogy itt az indulás ideje. Vonatra ült, s amikor célhoz érve kiszállt, a rájuk váró katonák jelvényéről látta, hogy a harckocsizókhoz került. Nagyot dobbant a szíve . . . Az alapkiképzésen hamar átesett. Nem volt könnyű, de a fegyelmezett fiú minden nagyobb nehézség nélkül túljutott rajta. ÜgyesneM bizonyult, nemsokára az oH tiszti iskolába harckocsizómechanikusnak osztották be\ 1 Mint odahaza a szövetkezetben, az itteni műhelyben éi f az itteni altiszti iskolábari is helytállt. Ahogy mondani szokás, behunyt szemmel is, szétszedte és összerakta 4 gépóriás motorját. Persze azt mondani sem kell, hogd mint a többi újoncnak, netíI is alig volt eleinte szabad ideje. Aztán ennek is vége sza-i kadt. Örvezetővé léptettéú elő. az egységnél kiváló ja ' I vító címre tett szert.. Csakhogy ... újra újoncok lépték át a laktanya kapu ját. Václav Pejchal rajpa rancsnok lett, ugyanakkor felvették a párt tagjelöltjei nek sorába. — A közelmúltban behív tak a parancsnokságra — mondja. — Azt mondták, hogy egy „Bteöko" (páncélos szállítójármű) javítását bízzák rám. Kivert a vere; ték, mivel szolgálatom alatt még ilyen géppel nem találkoztam. Mit válaszolhattam: „A parancsot végrehajtom." Néhány álmatlan éjszaka után az őrvezető ismét a parancsnokságon volt. A szóbanforgó jármű műszaki leírását kérte el. Amikor dolgavégeztével hátra arcot csinált, nem láthatta, hogy pa rancsnoka elégedetten mo solyog. Minden bizonnyal ar ra gondolt, hogy ez a katona minden körülmények között feltalálja magát, bízni lehet benne. — Hogy miért ilyen izgatott az első páncélosszállító jármű javítása előtt? — teszi fel a kérdést Brezna őrnagy, majd maga válaszolja meg. — Ez a tény is azt bizonyítja, hogy Pejchal őrvezető felelősségteljesen végzi jeladatát. A rajában van még egy ilyen hozzá hasonló legény, Vyskočil közkatona személyében. Megvan a feltétele annak, hogy a példás raj címet megvédik, illetve megszerzik. Sn bízom bennük ... —né— Gyárorias épül a Karma partján A Moszkvában akkreditált külföldi sajtétudósítók egy csoportja a szovjet külügyminisztérium sajtóosztályának meghívására nemrégen ellátogatott Naberezsnije Cselnibe, a Káma folyó partjára, ahol Európa legnagyobb teherautógyárának — a Kamaznak — az építése folyik. Az első külföldi újságírók, akiknek alkalmuk nyílt a szovjet ötéves terv legfontosabb építkezését megtekinteni, a látogatás során találkoztak az építkezés és a leendő nagyüzem vezetőivel, a váró si és területi pártbizottság vezető munkatársaival, s bejárták a mintegy száz négyzetkilométeres körzetben épülő objektumokat és városi létesítményeket. A Káma menti gyárváros építkezése most érkezett el döntő szakaszához. A teherautó- és Diesel-motor gyár összesen mintegy négyszáz ipari objektumot egyesít majd, köztük tizenkilenc nagy. üzemet. Az utóbbiak között lesz a világ legnagyobb öntődéje, valamint az évi 230 ezer Diesel-motor gyártására tervezett motorgyár és az évi 150 ezer Kamaz-tehergépkocsit gyártó szerelde, amely 1200 méter hosszú és 400 méter széles lesz. A négymilliárd rubel értékű építkezésen jelenleg csaknem nyolcvan, ezren dolgoznak. A PANFILOV-HADOSZTÁLY HŐSIESSÉGE Ütközet előtt