Új Szó, 1972. december (25. évfolyam, 284-308.szám)
1972-12-13 / 294. szám, szerda
Gazdasági fejlődésünk irányvonala és problémái Tisztelt Elvtársak! Ülésünk közvetlenül Csehszlovákia Kommunista Pártja Központi Bizottságának plenáris ülése után valósul meg. Határozatai és a megtárgyalt kérdések alapján részletesebben akarunk foglalkozni a gazdaság fejlődésének szlovákiai eredményeivel, és a figyelmet az 1973. évi állami végrehajtási terv legfontosabb feladataira akarjuk irányítani. Csehszlovákia Kommunista Pártjának Központi Bizottsága és a mi központi bizottságunk a XIV. kongresszus irányelveit teljesítve az idén már harmadszor foglalkozik gazdasági kérdésekkel. Ezeket a problémákat nem értelmezzük az ideológiától és a pártmunkától elszigetelten, hanem ellenkezőleg, abból indulunk ki, amint ezt a CSKP Központi Bizottságának és az SZLKP Központi Bizottságának az ideológiai kérdésekről folytatott tanácskozásai hangsúlyozták, hogy a gazdaságpolitika eredményei, az emberek létfeltételei a párt ideológiai hatásával kapcsolatban pozitívan befolyásolják a dolgozók tudatát, politikai aktivitását, munkakezdeményezését, ami aztán kedvezően tükröződik vissza a gazdasági feladatok teljesítésében. A gazdaságpolitika fő célja és a GSKP XIV. kongresszusának stratégiai irányvonala a lakosság szükségleteinek nagyobb fokú kielégítése a szocialista életmóddal összhangban, valamint a dolgozók létbiztonságának további megszilárdítása a társadalmi termelés állandó fejlesztése és hatékonysága növelésének alapján. Ha ebből a szemszögből értékeljük az elmúlt időszakban, elsősorban a CSKP XIV. kongresszusa és a februári plénumok után elért eredményeket, s amikor összehasonlítjuk a mai helyzetet a gazdaság 1968—69. évi helyzetével, az eredmény meggyőzően bizonyítja a pártnak a XIV. kongresszuson kitűzött gazdaságpolitikájának helyességét. Megcáfolhatatlanul bizonyítják, hogy a dolgozók nemcsak megértették a párt gazdaságpolitikáját, hanem el is sajátították és mindennapi munkájukban fokozatosan megvalósítják. Az elmúlt időszakban megszilárdult a párt vezető szerepe. Pozitívan értékeljük, hogy a párt- és az állami szervek valamennyi fokon feldolgozták a plenáris üléseknek a gazdasági kérdésekkel kapcsolatos határozatait, és a dolgozók széles körű részvételével megtárgyalták őket. A februári és az áprilisi plénumok határozatai fokozták a pártszervek és -szervezetek politikai aktivitását a gazdasági feladatok teljesítésében, valamint a dolgozók kezdeményezése fejlesztéséhez szükséges politikai feltételek kialakításában. Ennek eredménye a „Mindenki szocialista módon" mozgalom további kibővítése, valamint a jelentős évfordulók, a társadalmi szervezetek kongresszusai tiszteletére elfogadott és teljesített kötelezettségvállalások, valamint a nemzeti bizottságok közti verseny. Dolgozóink egyértelműen támogatják a párt politikáját. Munkájukkal és állásfoglalásukkal azt bizonyítják, hogy normális, konszolidált viszonyok között akarnak élni, fejleszteni kívánják hazájuk gazdaságát, valamint a szocialista országokkal való testvéri szövetségünket és együttműködésünket. A CSKP Központi Bizottsága és az SZLKP Központi Bizottsága februári és áprilisi plénuma óta eltelt időszak túlságosan rövid ahhoz, hogy már ma értékelhessük valamennyi határozat és intézkedés jelentőségét. Megállapíthatjuk, hogy megtettük az első lépéseket a népgazdaság hatékonyságának növeléséhez, s amikor az idén elért sikerekről beszélünk, ez távolról sem jelenti azt, hogy nem látjuk a még tapasztalható fogyatékosságokat és nem oldjuk meg őket fokn7.;itncan Elvtársak, a Központi Bizottság tagjai részletes alapanyagokat kaptak a mai tárgyalásra, ezért csak az eddigi fejlődés fő irányvonalára és problémáira akarok rámutatni, s ezekből le szeretném vonni a következtetéseket további munkánkat illetően. Ügy, ahogy a CSKP Központi Bizottsága pozitívan értékelhette a Csehszlovák Szocialista Köztársaság népgazdaságának eddigi fejlődését, az állami terv teljesítésének eredményei arra a megállapításra jogosítanak fel bennünket, hogy Szlovákiában is reális feltételek alakulnak ki az évi feladatok teljesítéséhez. Az 1971. évi terv teljesítésének, de elsősorban az Idei terv teljesítésének pozitív tényezője, hogy a termelést a tervezett terjedelemben biztosítsuk, miközben a munkatermelékenység az előirányzott ütemben növekszik. Az idén, különösen a második félévben, fokozatosan megszűnt az anyagi és az összköltségek emelkedése. Az elmúlt évekhez viszonyítva relatíve jobb eredményeket érünk el a nyereség kialakításában. Jó eredményeket érünk el a külkereskedelemben, és a lakosság ellátottsága a hazai piacon is megjavult. Többéves nehézségek után jobban biztosítjuk a gazdaság tüzelőanyag- és energiaszükségletét. Az elmúlt két év alatt sikerült konszolidálnunk a szilárd tüzelőanyaggal való ellátást. Kedvező a helyzet a villanyenergia-ellátásban is. Ezt a javulást a kőszénfejtés növelésével, a fogyasztás racionalizálásával, valamint a kedvező éghajlati viszonyok hatására értük el. Az éghajlati viszonyok következtében a fogyasztóknál nagy széntartalék gyűlt össze. Ezzel kapcsolatban külön értékeljük a cseh területek, valamint a szlovák szénbányák munkaközösségeinek jó munkáját és áldozatkészségét. Fogyatékosságok merülnek fel azonban továbbra is a földgázzal való ellátásban, különösen a fogyasztás idényjellege miatt. Ezért föld alatti tárolókat építünk, melyek jelentős mértékben megszüntetik ezeket a fogyatékosságokat. Az idei téli időszakban még bizonyos feszültséggel kell számolnunk a villanyenergia-rendszer teljesítményi mérlegében. Ezért nagyon következetesen kell takarékoskodnunk a tüzelőanyagokkal és az energiával, teljesítenünk kell a vojanyi II. villanyerőmfi kapacitásai átadásának és más energetikai források átadásának időpontját, hogy jövőre elérjük a csehszlovák energetikai mérleg tervezett javulását. Szlovákiában a gazdaság fejlődésében sajátságos helyzete van a gépiparnak. Az ötödik ötéves terv szerint továbbra is dinamikusan fejlődik ez az ágazat úgy, hogy állandóan emelkedjen részaránya a Szlovák Szocialista Köztársaság egész ipari termelésében. A vegyipar terve teljesítésének mai helyzete Szlovákiában azt bizonyítja, hogy 1972-ben teljesítjük a termelési és szállítási feladatokat. Egyes kapacitások átadási határidejének meghoszszabbítása, a gépberendezések gyakori meghibásodása egyre nagyobb feszültséget' okoz az ágazat feladatainak teljesítésében. Az ötödik ötéves terv szerint 1971—72-ben az árutermelés évi növekedésének 35,6 százalékát az új kapacitások biztosítják. Ez nagy igényeket támaszt a kommunisták és az illetékes irányító szervek munkájával szemben a folyamatos építés biztosításában, a kapacitások üzembe helyezésében nemcsak a beruházóvállalatokban, hanem a kivitelezők építőipari munkáját és technológiáját illetően is. A közszükségleti iparban a pozitív eredmények ellenére problémáink vannak a hazai piac igényeinek kielégítésével. Elsősorban a ruházati, a kötöttáru- és részben a bútoriparban. Ezzel szemben a hazai piacon bizonyos árufajtákkal kapcsolatban az utóbbi időben egyre jobban a szükségletek kielégítettsége nyilvánul meg, miközben a fogyasztók egyre nagyobb igényeket támasztanak a választékkal és minőséggel szemben. A termelésnek előrelátóbban és rugalmasabban kell reagálnia a változó igényekre, hogy dolgozóink a becsületesen megkeresett pénzükért azt vehessék meg, amit akarnak. A kereskedelemnek jobban kell felmérnie a fogyasztói keresletet, és nagyobb időbeli előnnyel kell bejelentenie igényeit a termelés' nél. Szlovákiában a mezőgazdaságban biztosítjuk a CSKP XIV. kongresszusának irányvonalát, amely szerint az élelmiszerfogyasztás növekedését saját forrásokból kell fedeznünk. Meggyorsult az ütem a gabonanemüek termelésében és felvásárlásában, a hús, a tej és a tojás termelésében és felvásárlásában, valamint az élelmiszeriparban. Nagy gondot fordítunk a gabonanemüek termelésére és a szarvasmarha-tenyésztés növelésére. Az ötéves terv által előirányzott feladatokat figyelembe véve az első két év alatt a gabonanemüek területe átlag 7000 hektárral, és az átlagos hektárhozam 29,9 mázsáról 32 mázsára növekedett. Sikereket értünk el elsősorban a búza termelésében, miközben teljes mértékben elterjesztettük a szovjet nemesített fajták, a kukorica, a terimés takarmányok és a cukorrépa legjobb fajtáinak termesztését. Ez kedvezően befolyásolta a gazdasági állatok jövedelmezőségét, a szarvasmarha- és a sertésállomány növelését. A szocialista szektorban az idén csaknem 2900 literes tejhozamot érünk el, ami hozzávetőlegesen 150 literrel több, mint 1970-ben. Az egy tyúkra eső tojáshozam 212 lesz, és a sertéshizlalásban a napi gyarapodás több mint 50 deka. A mezőgazdasági szervek az egész év folyamán fokozott figyelmet szenteltek a tervezett szarvasmarha-állomány biztosításának. Az egyénileg gazdálkodó földművesek állatállományának aránytalan csökkenése fokozott igényeket támaszt a szocialista szektor állatállományának növelésével szemben. Az állományok növelésével kapcsolatos feladatok igényesek, de a tervet lehet és kell is teljesíteni. Ennek érdekében az összes mezőgazdasági üzemben következetesen érvényesíteni kell a CSKP KB és az SZLKP KB áprilisi plénumainak határozatait, elsősorban a tehenek számának növekedését, és a szarvasmarha valamennyi fajtája jövedelmezőségének növelését illetően, mégpedig az állomány felújítása színvonalának emelésével, a borjúnevelés nagyüzemi formáinak bevezetésével, a fiatal állatok hizlalásának racionális módszereivel. Az ötödik ötéves terv tervfeladatait az élelmiszeripar is túlteljesíti. Az első két év alatt az ötéves tervben tervezett össztermelést 2,3 milliárd koronával teljesítjük túl és a piaci élelmiszerszállítmányokat mintegy 1,5 milliárd koronával. Az élelmiszer-fogyasztásban egyre jobban megnyilvánul a minőség és a bő választék iránti kereslet. Az élelmiszeriparnak meg kell birkóznia ezekkel a változásokkal. Csehszlovákia külkereskedelmének jó eredményeihez a Szlovák Szocialista Köztársaság kormánya által irányított üzemek is hozzájárultak. A foglalkoztatottság területén és a munkatermelékenység növekedésében lényegében biztosítottuk a terv által előirányzott fejlődést. Az idén januártól októberig az iparban 5,6 százalékkal, az építőiparban 7,4 százalékkal növekedett a munkatermelékenység, ami ezekben az ágazatokban a termelés növekedésének mintegy 70 százalékát fedezi és lehetővé teszi az évi feladatok teljesítését. Az elmúlt évhez viszonyítva megjavult a munkaidőalap kihasználása; az iparban 0,8 százalékkal, az építőiparban mintegy 1 százalékkal, elsősorban a betegségek számának csökkenése következtében. Ezzel szemben a túlórák száma a tavalyi színvonalon marad. Látnunk kell azonban, hogy még mindig jelentős tartalékaink vannak a munkaidőalap kihasználásában, és sokkal határozottabban kell fellépnünk az olyan negatív jelenségek ellen, mint a munkafegyelem megsértése, a rossz munkaszervezés, az anyagellátás, a pótalkatrész-ellátás fogyatékosságai miatti várakozások. Munkánk mérlege kedvező A párt februári plénuma határozatainak teljesítése pozitívan hat az újratermelési folyamat minőségi oldalára. A termelésben a nagyobb gazdaságosság útjának közvetlen megnyilvánulása a termelés összköltségeinek fokozatos csökkenése, elsősorban az anyagi költségek nem kívánatos emelkedésének megállítása. Ez megnyilvánult az üzemek pénzügyi helyzetének megjavulásában, a termelés rentabilitásának növekedésében, a tartalékok fejlődésében és az állami költségvetéshez való hozzájárulásokban. A termelés anyagi igényessége fejlődésének problémáival foglalkozott a CSKP Központi Bizottságának Elnöksége is, amely intézkedéseket tárgyalt meg az ezen a szakaszon elérendő javulás érdekében. Nem minden ágazatban, elsősorban a gépiparban és a közszükségleti iparban nem sikerül csökkentenünk a nyersanyag- és az anyagfogyasztást. A termelés hatékonyságának növelésére negatívan hat a beruházások rossz minőségű végrehajtása, a korszerű termelési berendezések kihasználatlansága, valamint az elévült, nem hatékony üzemegységek felszámolásának lassú folyamata. Ezeket az üzemegységeket gyakran a magas termelési költségek árán is megtartják. A nem hatékony üzemegységek felszámolása nagyon igényes politikai és gazdasági feladat, amely a központi, a kerületi, a járási és az üzemi szervekre vonatkozik, melyeknek egységesen kell érvényesíteniük az össztársadalmi érdekeket. A gazdaság pozitív fejlődése lehetővé teszi, hogy teljesítsük a Szlovák Szocialista Köztársaság állami költségvetésének és a nemzeti bizottságok költségvetésének bevételi részét. A Szlovák Szocialista Köztársaság állami költségvetésének bevételéből október végéig már több mint 80,4 százalékot teljesítettek. Az évi költségvetésből a kiadásokat 75 százalékra teljesítik. Valószínű, hogy az évi költségvetési gazdálkodás kisebb felesleggel zár. A népgazdaság más területeinek fejlődésével összhangban fokozatosan megjavul az építkezési beruházások helyzete. 1972-ben a beruházások nagyságát illetően a tervet mintegy 900 millió koronával teljesítjük túl, ebből a lakásépítésben 500 millió koronával. Az építkezési beruházások problémáiról és megoldásukról a jövő évi feladatokkal kapcsolatban bővebben beszélünk majd. Az össztársadalmi források kialakítását illetően teljesítjük az idei terv céljait és feladatait az életszínvonal további emelésében, s így biztosítjuk az Kulcsfontosságú év ötéves terv első két évének irányvonalát. Valószínű, hogy 1972-ben az egy főre eső pénzbevétel több mint 800 koronával emelkedik. A jó munkaeredmények és a gazdasági stabilitás viszszatükröződik abban is, hogy a lakosság reáljövedelme gyorsabban emelkedik, mint a névleges jövedelem. Ez pártunk céltudatos politikájának, a CSKP XIV. kongresszusa határozatai teljesítésének eredménye. Megállapíthatjuk, hogy a gazdaság mérlege tavaly és az idén is kedvező. Ez annak eredménye, hogy a pártszervek és -szervezetek nagyobb figyelmet szentelnek a gazdasági kérdéseknek. A szervek és szervezetek többsége mélyebben behatol a gazdasági problémákba, bírálóan értékeli őket, és igényes irányvonalat követ a fogyatékosságok kiküszöbölésében. Leszögezhetjük, hogy a gazdasági feladatoknak a párt általi biztosítása fejlődő irányzatú. Pozitívan értékelhetjük azt a tényt, hogy a februári plénum határozatainak megvalósítása az összes társadalmi szervezet, elsősorban a Forradalmi Szakszervezeti Mozgalom és a Szocialista Ifjúsági Szövetség ügyévé vált. A pártszervek és -szervezetek vezetésével széles körű politikai .és munkaaktivitás bontakozott ki, amely a párt politikájával való egyetértést és támogatást bizonyítja. A dolgozók megértéssel fogadják és értékelik azt a megfontoltságot, realitást, céltudatosságot és igényes irányvonalat, melyet a központi bizottság a gazdaság területén érvényesít. Egyre többen tudatosítják, hogy a gazdasági tervek sikeres teljesítése az alapfeltétele az életszínvonal állandó emelésének. Az embereknek a párt politikája iránti bizalma annak következtében is elmélyül, hogy a hazai piacon egyre jobban kielégítjük a lakosság szükségleteit, emelkedik valutánk vásárlóereje, és intézkedéseket hozunk a szociálpolitika területén. A CSKP Központi Bizottságának a családi pótlék emeléséről és a fiatal házastársaknak nyújtott segítségről hozott legutóbbi határozata azt bizonyítja, hogy a szocialista társadalomban kialakított értékek és források valamilyen formában visszatérülnek a dolgozóknak, az ő érdekükben használják fel őket. A dolgozók aktivitására és kezdenyezésére, valamint arra a bizalomra támaszkodva, melyet a dolgozó nép tanúsít a párt politikájával szemben, megállapíthatjuk, hogy kedvező politikai és gazdasági alapunk van ahhoz, hogy az ötéves terv további éveiben is sikeresen teljesítjük a feladatokat. ElvtársakI A Csehszlovák Szocialista Köztársaság kormánya és a nemzeti kormányok az elmúlt napokban Jóváhagyták az 1973. évi állami tervet. A Szlovák Szocialista Köztársaság népgazdaságfejlesztési terve az országos népgazdasági terv része, és hozzájárul a csehszlovák gazdaság belső egyensúlyához. Az eddig elért eredményekből Indul ki és arra törekszik, hogy maximálisan biztosítsa az ötödik ötéves terv feladatainak teljesítését. Az ötéves terv céljai megvalósításának szempontjából kulcsfontosságú az 1973-as év. Ezt elsősorban az okozza, hogy jövőre olyan kapacitásokat helyezünk üzembe, melyek az ötéves terv további éveiben döntő mértékben befolyásolják majd az Ipari termelés növekedését. Ezért a mai Mnácskozáson ls nagy gondot fordítunk az építkezési beruházások megvalósítására. Jövőre ls biztosítjuk az ipari termelés gyorsabb növekedési ütemét. Míg a Csehszlovák Szocialista Köztársaságban az ipari termelés 5,8 százalékkal emelkedik, Szlovákiában 8,1 százalékkal. Az 1973. évi terv az ötéves terv célkitűzéseinek megfelelően biztosítja a személyi fogyasztást és a társadalmi fogyasztás anyagi részét, s ezáltal megteremti a feltételeket a lakosság életszínvonalának további emeléséhez. Az ötéves tervhez viszonyítva a beruházások összege mintegy 2,8 milliárd koronával lesz nagyobb 1973-ban. Ezzel fedezzük az építkezések költségvetési költségeinek egyes eltéréseit, valamint azt a szükségletet, hogy gyorsabb előrehaladást kell elérnünk a komplex szocialista racionalizálásban. Jövőre rendkívüli figyelmet kell szentelnünk Szlovákiában a gépipari termelés prob(Folytatás az 4. oldalon 1