Új Szó, 1972. december (25. évfolyam, 284-308.szám)

1972-12-12 / 293. szám, kedd

A CSKP Központi Bizottsága 1972. december 7—8-i plenáris ülésének vitája Peter Colotka elvtárs felszólalása Rudolf Rohlíček elvtárs felszólalása A népgazdaságfejlesztés idei pozitív eredményei, valamint a jövő évi végre­hajtási tervjavaslat bizonyítják, hogy a párt gazdaságpolitikája meghozza gyü­mölcsét. A termelési alapok jobb ki­használásával és mindenekelőtt a mun­katermelékenység növekedésével elér­jük az anyagi források tervezett alkotá­sát, ami lehetővé teszi, hogy biztosítsuk és túlteljesítsük a lakosság életszínvo­nalának emelésével összefüggő felada­tokat is. A kedvező politikai és gazdasági helyzet kialakítja a feltételeket arra, hogy a Központi Bizottság vezetésével kapkodás nélkül, lépésről lépésre meg­oldjuk azokat a problémákat és felada­tokat, amelyekről Štrougal elvtárs a Központi Bizottság Elnökségének jelen­tésében beszélt, és Így további haladást érjünk el a XIV. kongresszus irányel­veinek és pártunk Központi Bizottsága februári ülése határozatainak megvaló­sításában. örülünk annak, hogy a szlovákiai népgazdaság fejlődése hozzájárul az egységes csehszlovák népgazdaság po­zitív fejlődéséhez. Az eredményes 1971-es év után ebben az évben is arra számítunk, hogy az ipari termelés telje­síti meghatározott terjedelmi mutatóit és növekedésének üteme valamivel gyorsabb lesz a tervezettnél. Jelentő­sen túlteljesítik a feladatokat az építő­Iparban ls. A beruházások terjedelme ls nagyobb lesz mind az építőipari mun­ka, mind a gépek és berendezések sza­kaszán. A szlovákiai építőipari vállala­tok jelentősen részt vettek a tranzitgáz­vezeték építésében és betartották a ter­vezett határidőt. Pozitív előjellel be­szélhetünk a mezőgazdaságban, minde­nekelőtt az állattenyésztésben elért eredményekről ls. November végéig a felvásárlási ütemtervet vágóállatból 14 400 tonnával, baromfiból 6000 tonná­val, tejből pedig több mint 30 millió literrel túlteljesítettük. A szlovákiai népgazdaságban javul a minőségi mutatók fejlődése, az iparban és az építőiparban is elérik ?á munka­termelékenység tervezett növekedését, sikerült megfékezni az anyagi költsé­gek növekedését és csökkenteni az össz­költségeket. Tudatában vagyunk azon­ban annak, hogy a helyzet az egyes ágazatokban még eltérő, és a termelés gazdaságossága és realizálása továbbra is egyike a döntő fontosságú feladatok­nak. A szlovákiai terv teljesítése meg­követeli néhány olyan probléma és ne­hézség megoldását, amelyek alapjában véve az egész csehszlovák népgazda­ságban láthatók. Ezek közül néhány azonban — tekintettel Szlovákia gazda­sági szerkezetére és a további fejlődé­sét biztosítani hivatott útra, — kidom­borodőbb, mint országos méretekben. Rendkívül igényes feladat — az or­szágoshoz mérten — a szlovákiai ipa­ri termelés jelentősen gyorsabb növe­kedésének biztosítása. Ez a feladat mindenekelőtt azért bonyolult, mert egyes Ipari üzemek az utóbbi időben nem voltak képesek feladataikkal meg­birkózni. Colotka elvtárs a továbbiakban rá­mutatott. a szlovákiai ipari termelés növekedésével összefüggő néhány prob­lémára az ötéves terv további éveiben. Hangsúlyozta: a szövetségi szervek ál­tal irányított területen mindenekelőtt az a cél, hogy kihasználják a szlovákiai gépipari kapacitásokat, és fejlesszék a gépipart. Azokban az ágazatokban, ame­lyekért a Szlovák Szocialista Köztár­saság szervei a felelősek, mindenekelőtt meg kell gyorsítani mindazoknak a ka­pacitásoknak az építését, amelyektől a termelés, és különösen a vegyipari, és közszükségletipari termelés növekedése függ. A szlovákiai gépipari vállalatok termelési programjának tisztázása és stabilizálása szempontjából nagy jelen­tőségű a CSKP KB és a szövetségi kor­mány határozata a csehszlovákiai sze­mélygépkocsi-gyártás fejlesztésének biztosításáról. A Német Demokratikus Köztársasággal tervezett integrált ter­melés, amelyben részt vesz a Magyar. Népköztársaság is, számol egy bratisla­vai karosszéria-szerelő üzem építésével is. Ezzel a szlovák fővárosban jelentő­sen megerősítik a gépipari ágazatot és megfelelően kiegészítik a város ipari profilját. Biztosítani akarom a Központi Bi­zottságot arról, hogy a szlovák nemzeti szervekre háruló feladatokat és a sze­mélygépkocsi-gyártás fejlesztési prog­ramját következetesen teljesíteni fog­juk, és hatékony segítséget nyújtunk a szövetségi szerveknek a beruházási tö­rekvések megvalósításában, a dolgozók előkészítésében. Mivel a považskéi gép­gyár az eredeti elképzelésektől eltérően nem vesz részt az integrált személygép­kocsi-gyártás programjában, a kohó- és gépipari miniszter feladata, hogy meg­oldja e vállalat termelési programját, és az erre vonatkozó javaslatot ez év vé­géig elkészítse. A szlovákiai gépipar fejlesztését cél­zó koncepció további kidolgozása során a szövetségi szervekkel együttműködve, keresni fogjuk a gépipar megerősítésé­nek lehetőségét Kelet-Szlovákiában Is, ahol a munkaerő többlet erre kedve­zőbb feltételeket biztosít.. Szlovákiában az ipari termelés ter­vezett üteme növekedésének elérése nemcsak a gépipartól, hanem a vegyi­partól és a szlovák kormány szervei ál­tal irányított más ágazatoktól Is függ. Nem könnyű feladat elérni fejlődésük­nek olyan színvonalát, amelyet az öt­éves terv meghatároz, mert a szlovákiai szervek által irányított iparban a ter­melés növekedése az országosnál na­gyobb mértékben függ az új kapacitá­sok üzembe helyezésétől. Tudatában vagyunk annak, milyen je­lentősége van a szlovákiai vegyipar építésének az egész csehszlovák nép­gazdaság további kemizálása szempont­jából. A vegyipari termékektől függ az egész köztársaságban számos feldolgozó ágazat termelésének fejlődése. A műtrá­gya ellátás növelése a mezőgazdasági termelés és az alapvető élelmiszerek­ből való önellátás alapvető feltétele. Mivel a textíliák ára a külföldi pia­cokon emelkedik, még sürgetőbb a mű­szálgyártás programja. Ebből ered az a nagy felelősség, amellyel biztosítanunk kell a szlovákiai vegyipar fejlődését. Jelenleg figyelmünket a Slovnaft, a Salai és a novákyi kapacitások befejezé­sére, továbbá a petrokémiaí komplexum építésének sokoldalú tervezési, területi és kivitelezési előkészítésére összpon­tosítjuk. Azt akarjuk, hogy a szlovákiai vegyiparnak ez a legjelentősebb építke­zése kezdettől gyors ütemű legyen, és tekintette) a munka terjedelmére, az épttőmunkák tökéletes összhangban álljanak a szerelési munkálatokkal. A kitűzött időpontok is nagy Igényeket tá­masztanak az építkezés valamennyi résztvevőjével szemben. Az új kapacitások hasonlóképpen fontos szerepet játszanak a közszük­ségleti iparban is. Tudva, hogy milyen problémákkal küzdünk az építkezési beruházások területén országos és szlo­vákiai méretekben is, elképzelhetjük, hogy e feladatok teljesítése nem lesz könnyű. És éppen ezért kell kétszeres gondot fordítani az építkezési beruhá­zásokra. A tervezett építkezések megvalósítása megköveteli számos nehézség felszá­molását, amelyeknek gyökere az épít­kezések hiányos előkészítésében rejlik, amikoris az elmúlt években a beruhá­zók nem tudtak megbirkózni a beruhá­zási folyamat bonyolult feladataival. Az 1973-as évi tervben céltudatosan össz­pontosítjuk az építőipari kapacitásokat elsősorban is a befejezetlen akciók be­fejezésére, és korlátozzuk az új épít­kezések megkezdését. Ügyelni fogunk arra, hogy a beruházók is kihasználják az Időt, rendesen előkészítsék az akció­kat és a további években elérjék az épí­tés rövidebb időtartamát. Azokat az építkezéseket, amelyektől már 1973-ban döntő mértékben függ a termelés növekedése, rendkívüli rend­szerrel fogjuk biztosítani. Tizenhét ki­választott vegyipari és közszükségleti akcióról van szó. Hogy megszilárdítsuk oz építkezések irányítását, javítsuk a szlovákiai, a szövetségi, illetve a cseh­országi tárcák koordinációját és elér­jük az intézkedések nagyobb hatékony­ságát, a beruházási és a kivitelezési te­rület dolgozóiból a központi szervek szintjén munkacsoportokat alakítunk. A munkacsoportok ellenőrzését és ko­ordinálását nemzeti kormányunk kije­lölt alelnöke végzi, és maga a kormány különleges figyelemmel fogja kísérni ezeken az építkezéseken a feladatok tel­jesítését. Mivel a tizenhét építkezés többségét a jövő év folyamán kell be­fejezni, fontos lesz nemcsak az építő­ipari munkákat teljesíteni, hanem bizto­sítani a szállítások folyamatosságát, be­leszámítva a műszaki berendezések ki­fogástalan minőségű szerelését is. Ezzel kapcsolatban azzal fordulok a szállításokat végző gépipari és a kül­kereskedelmi vállalatokhoz, amelyek a technológiák behozataláról gondoskod­nak, hogy elvtársi módon értsék meg törekvéseinket és kötelezettségeik ide­jekorán történő teljesítésével segítse­nek nekünk a tervezett kapacitások üzembehelyezésénél. Segítsék elő azt, hogy elérjük a tervezett termelést is. Néhány olyan problémát említettem meg, amelyek összefüggnek a jövő évi és az 5. ötéves terv további évei fel­adatainak teljesítésével. Ha erőinket ezek megoldására összpontosítjuk, ak­kor Szlovákia és egész Csehszlovákia további fejlődésének feladatait a CSKP XIV. kongresszusa értelmében felelős­ségteljesen teljesítjük. A CSKP Központi Bizottsága és El­nöksége, valamint a szövetségi kor­mány állandó figyelmet fordít a haté­konyság és a gazdaságosság kérdései­re. Ez az összpontosított erőfeszítés és főleg a CSKP KB februári ülését köve­tő politikai és szervező pártmunka meg­hozza eredményeit, mindenekelőtt a népgazdaság területén. Ez szemléltető­en megmutatkozik nemcsak a teljesít­mények terjedelmi mutatóinak teljesí­tésében, hanem mindenekelőtt a ter­melési önköltségek csökkenésében. Ez a jövő évi költségvetési terv és a pénzügyi források tervezése szem­pontjából nagyon kedvező tényező, mi­vel az elmúlt években az önköltség és mindenekelőtt az anyagi költségek és ezzel a nyereség is gondokat okozott. Ezzel azonban nem akarom azt állíta­ni, hogy az újratermelési folyamat mi­nőségi területe problémamentes. A problémák alatt gondolok a készletek­re, a költségekre, az állóalapok kihasz nálására és hasonlókra. E problémák megoldása a termelés fokozott haté­konyságának alapvető feltétele. A problémák kifejezően megmutat­koznak az építkezési beruházások fi­nanszírozásában ls. Ezzel kapcsolatban Rohlíček elvtárs hangsúlyozta a beruházási kölcsön sze­repét. A CSKP XIV. kongresszusa és Köz­ponti Bizottságunk határozatai értelmé­ben az 1973-as évre is biztosltjuk a la­kosság életszínvonala további növelé­séhez szükséges eszközöket, vagy a társadalmi vagy a személyi fogyasztás formájában. így pl. különféle felvásár­lási dotációkkal, a nagykereskedelmi árak vagy a szolgáltatás árainak dotá­lásával. Ahogyan a közelmúltban Husák elv­társ kijelentette, a társadalmi fogyasz­tásra fordított kiadások összege mint­egy 90 milliárd korona vagyis az állami költségvetés kiadásainak 44,6 százalé­ka. Senki számára nem lehet közöm­bös, hogy ezeket az eszközöket hogyan használják kl. Ezért Igyekszünk szün­telenül javítani a költségvetési kiadá­sok normáin. Beszéde további részében Rohlíček eilvtárs foglalkozott a jövő évi állami költségvetés előkészítésével. Kijelentet­te, hogy egyes tárcák és nemzeti bi­zottságok csak kismértékben törekedtek a tartalékok feltárására és arra. hogy saját szükségleteinek a termelés gazda­ságosságának fokozásával és költség­megtakarítással elégítsék ki. Ebben a helyzetben néhány erélye­sebb intézkedésre volt szükség. Minde­nekelőtt felül kellett bírálni az állami költségvetés tervezett bevételeinek rea. litását. E bevételeket Józanul igyek­szünk elbírálni, mivel esetleges irreá­lis növelésük a korlátlan költséglehető­ségek Indokolatlan illúzióját ébreszt­hetik. Az J.z évi pénzgazdálkodásban várha­té eredmények csakúgy mint az elmúlt évi tapasztalatok azt mutatják, hogy népgazdaságunkban valóban hatalmas tartalékok vannak. A pénzügyi tervek megvitatása so­rán ragaszkodunk ahhoz, hogy a nö­vekvő szükségleteket mindenekelőtt a létező készletek jobb kihasználásával fedezzék. Elsősorban javítani kell ezek szerkezetét és használhatóságát. A gazdaságosság megszilárdítása ér­dekében kénytelenek voltunk szabá­lyozni a szolgálati utakkal kapcsolatos (kiadásokat. Ezek a kiadások — aho­gyan azt Husák elvtárs már Üstí nad Orlicín kijelentette — évről évre mint­egy félmilliárd koronával emelkednek és 1971-ben elérték a 6 milliárd 700 millió koronát. Aránylag gyorsan — évente több mint 15 százalékkal — emelkednek a külföldi utakra fordított kiadások is. Nem szándékunk bürokratikusán el­járni. Figyelembe vesszük azt a tényt, hogy e kiadások bizonyos része külön­élésl illeték és a családok látogatásá­val áll kapcsolatban. Érzékenyen fog­lalkozunk valamennyi tárca ilyen prob­lémáival és az 1972 évi fejlődést figye­lembe véve feltételezzük, hogy az in­tézkedések meghozzák az óhajtott ha­tást. Látni kell, hogy még igen sok terü­let van, ahol a társadalmi ráfordításo­kat, tehát a tudományos és a techni­ka fejlesztésére ráfordított összeget is nagyon hiányosan, nagy késedelemmel használjuk ki és gyakorlati eredményei nemcsak nem hozzák meg a kívánt ta­karékosságot. hanem ellenkezőleg, ÚJ igényeket támasztanak a tervvel és a költségvetéssel szemben. Befejezésül szeretném hangsúlyozni, hogy a pénzügyi tervek teljes mérték­ben fedezik a népgazdaság szükségle­teit. Ezzel kialakulnak annak felté­telei, hogy idejekorán felbontsák és jó­váhagyják az 1973 évi állami tervet és a pénzügyi terveket és a jövő év feb­ruár 15-ig jóváhagyják a pénzügyi ter­veket. Meggyőződésem, hogy az 1973 évi terv és költségvetés felbontása és megvalósítása további lépést jelent az ötödik ötéves terv sikeres teljesítése útján. Josef Šimon elvtárs felszólalása A párt jelenlegi gazdaságpolitikáját a XIV. kongresszus gazdasági jellegű döntéseinek következetes megvalósítá­sa jellemzi. A Központi Bizottság fi­gyelme az elfogadott határozatok kö­vetkezetes ellenőrzésére és folyamatos elemzésére összpontosul. Ez minőségi változás a megelőző időszakkal szem­ben, amikor gyakran előfordult, hogy az elfogadott határozatok teljesítése és végleges értékelése helyett újabb és újabb intézkedéseket hoztak. A XIV. kongresszus határozatainak megvalósítása szempontjából kulcsfon­tosságú a kohó- és gépipar. A népgaz­daság további ágazatai feladataikat csak akkor teljesíthetik, ha egyebek között új, nagy produktivitású gépeket kapnak, ha biztosítva lesz a fémszük­ségletük, ha a kohó- és gépipar terü­letén kialakulnak a külkereskedelmi számlák nagyon aktív egyenlegei, lehe­tővé téve a tervezett import megvaló­sítását. A párt XIV. kongresszusának hatá­rozatalt, valamint a Központi Bizott­ság februári plenáris üléseinek dönté­seit a részletes realizációs tervekben dolgozták fel, amelyeket folyamatosan ellenőriznek, és a problémákat fokoza­tosan megoldják. Az 1971-ben és 1972 eddigi részében elért eredmények, valamint az 1973-ra tervezett feladatok alapján már előre felmérhető, hogy ezek a kulcsfontos­ságú ágazatok milyen irányban segítik az ötéves terv megvalósítását, és me­lyek a továbbra ls nyitott problémák. A munkatermelékenység 1973-ban az előző évhez viszonyítva egyötödével magasabb lesz Ezzel egyidejűleg azon­ban növelni kell a foglalkoztatottságot a karbantartó- és szerelőszervezetek­ben, valamint a kereskedelmi és a mű­szaki szolgálatok hálózatában. A termelési folyamatot eddig nega­tív módon befolyásolja, hogy a kulcs­fontosságú vállalatokban hiányoznak bizonyos szakmunkások, és hiányos a szakmunkás-utánpótlás is. Természete­sen ezekkel a tendenciákkal szembe kell szállni. Nem az a feladat, hogy a tervvel szemben növeljük a foglalkoz­tatottságot, hanem hogy a XIV. kong­resszus határozatainak értelmében ru­galmasan fejlesszük a munkaerő-áram­lás szabályozásának érvényes rendsze­rét. Az 1973. évi tervfeladatok megvalósí­tása érdekében még jobban és szerve­zettebben kell kihasználni a dolgozók kezdeményezését. A Fémipari Dolgozók Szakszervezeti Szövetsége föderális bi­zottsága a minisztérium vezetőivel együtt ilyen irányú közös dokumentu­mot fogadtak el, amelyben rögzítették, milyen konkrét irányt kell adni a kez­deményezés fejlődésének. Ennek elle­nére számos szervezetben nem vitatták meg kielégítő módon a terv előkészí­tését és nem tűzték kí a szocialista munkaverseny és az újítómozgalom konkrét céljait és irányait. Ezért a szakszervezeti szervekkel együtt az 1973. évi terv lebontásával egyidejűleg ismertetjük — termelési egységek szerint konkretizálva — azo­kat az indítványokat, amelyeket az ez évi végrehajtási terv előkészítése során ismét részletesen meg kell vitatni va­lamennyi dolgozóval. Vladimír Pirosak elvtárs felszólalása Pártunk Központi Bizottsága ebben az évben — a XIV. kongresszus dönté­seit megvalósítandó — harmadik ízben foglalkozik a gazdasági kérdésekkel. A CSKP KB ez évi februári ülésén azt kellett megoldani, hogy a XIV. kong­resszus döntései értelmében növeljük a népgazdaság hatékonyságát. A Köz­ponti Bizottság áprilisi ülésén ugyan­ilyen szempontból tárgyaljuk meg a mezőgazdasági termelés néhány sajá­tos problémáját. Most az év végén itt az ideje, hogy értékeljük az elért ered­ményeket, és kitűzzük az egész nép­gazdaság fejlődésének további világos útját úgy, ahogyan az ötéves tervben rögzítettük. E kérdéseknek nagy figyel met szentelt a mi, közép-szlovákiai ke­rületi szervezetünk is. A kerületi pártbizottság ez év már­ciusában a kerület megelőző népgazda­sági fejlődésének tüzetes elemzése alap­ján olyan intézkedéseket hozott, ame­lyek elősegítik a CSKP KB és az SZLKP (Folytatás az 5. oldalon 1

Next

/
Thumbnails
Contents