Új Szó, 1972. december (25. évfolyam, 284-308.szám)
1972-12-10 / 49. szám, Vasárnapi Új Szó
Herrera nemcsak az olasz ligában győzedelmeskedett csapatával, az lnter Milanóval, hanem a nemzetközi mérkőzéseken is. Száz és száz ember átkozta el a nagymágust, millió és millió szurkoló pokolba kívánta, de az Inter-„hlvők" számára „kisisten" volt csupán azért, mert otthon l:0-ra győzött az lnter, idegenben pedig „kibekkelte" a 0:0-át. Ebben az időben született meg az olasz labdarúgóbajnokság egyik szomorú rekordja: egy fordulóban, tehát nyolc mérkőzésen mindössze három gól esettül Hat találkozó gól nélkül végződött, kettőn pedig háromszor került a labda a hálóba. Hogyan született meg az „antifutbalľ? Negyven évvel ezelőtt a labdarúgás alapjában véve örömet és szórakozást jelentett á futballistáknak és a nézőknek egyaránt. A technika rohamos fejlődése azonban megtette a magáét a futballban ls. A repülőutak lerövidítették a távolságokat a kontinensek között. Gyakorlatban ez anvnyit is jelenthetne, hogy a futballista Bratislavában megreggelizik, délután lejátssza a mérkőzését Madridban, és éjjel már saját fürdőszobájában, otthon zuhanyozhat. A következmények különbözőek. A labdarúgás a nemzetek egymáshoz való közeledésének egyik fontos eszköze lett (egy-két ellenkező példát is fel lehetne hozni), és egyben propaganda is, sokszor hatásosabb, mint a bonyolult és drága reklám, fs nem szabad megfeledkeznünk arról sem, hogy nagyszerűen jövedelmező üzlet is. A kapitalista világ ezt tökéletesen ki is használta. A nagy klubok szinte egyik napról a másikra meggazdagodtak a játékosokból pedig élő á<ru lett. Az attraktív klubcserék hozták a „konyhára" a pénzt, és a sztárok vonzották a nézőket. Valahol itt született meg az „antifutball". A pályán elért eredmény — főleg nemzetközi kupameccseken — nagyon fontos láncszem a klub költségvetésében. A futball szépsége már régen nem számít, az idegenben elért gól nélküli eredmény jelenti az igazi örömet a klubnak és az elvakult szurkolóknak. A labdarúgást hatalmába kerítette a tudomány. Az orvosok. tudósok, szakvezetők a rendszerek tökéletesítésén dolgoznak, aminek az értelme röviden így fejezhető ki: lehetetlenné tenni a csatároknak, hogy a gond nélküli gólszerzéssel visszaadják ennek a szép játéknak eredeti tartalmát, küldetését. Az eredmény lett a labdarúgás alfája és ómegája. És ennek mindent alárendelnek: elsősorban a játék szépségét és értelmét: a gólokat. TOMI VINCE ÖTŐm és szomorúság, Így szokott ez már lenni a futballpályákon. Az utóbbi időkben azonban egyre kevesebbet örülhetnek a labdarúgók és á nézők a íróinknak. Gerd Müller mintha űrhajós lenne... E mlékeznek a mexikói labdarúgó VB elődöntőjére, az Olaszország—NSZK mérkőzésre? A fojtó légiköri viszoriyok között, szokatlan tengerszint feletti magasságban érvényét veszítette az előre gondosan kitervelt taktika, a két csapat játékosai úgy dobták félre az egyéni feladatokat, mint valami felesleges koloncot. Szinte emberfeletti vágy hajtotta őket a győzelem felé, keresték az ellenfél kapujához vezető legrövidebb utat. Az Azték-stadionban a hosszabbítás után 30 percre mintha visszatért volna a labdarúgás ősi formája: minden pillanatban gyönyörű, technikailag tökéletes akció, minden hatodik percben egy-egy gól... Balzsam volt ez a mérkőzés a szurkolók fájó sebeire, akik az utóbbi évtizedben esztendőről esztendőre kevesebb gólt látnak, s nem telik valami nagy gyönyörőségük a játékban sem. Bizony, napjainkban meggondolják, hogy egyáltalán kimenjenek a meccsekre, mert a szurkolóban szinte semmilyen élményt nem hagy a 0:0ás eredmény vagy a védekező játék. A szurkolók nagy többsége nem szereti a só nélküli eledelt, a gól nélküli labdarúgást. Minden játéknak megvannak az alapelvei. A futball lényege a gól; aki többet rúg, az nyer. Manapság a labdarúgó-mérkőzéseken a játék a két 16-os között folyik, a kapusok a találkozók kétharmadában csupán szemlélői a mérkőzéseknek, és a szurkoló azzal az érzéssel távozik a meccsről, hogy feleslegesen dobta ki pénzét és fecsécsérelte el szabad Idejét. Feletet találni azonban arra a kérdésre, hogy miért használják mind gyakrabban azt a kifejezést, hogy „antifutball", nem agyszerü dolog. Mindenesetere nem lehet megelégedni azzal az abszurd állítással, hogy kihaltak az igazi „mesterlövészek", még annak ellenére sem, hogy a statisztikák éppen ezt bizonyítják. Megkeseríteni a csatárok életét Nem egészen 30 évvel ezelőtt Josef Bican a bajnoki évad 26 találkozóján 57 gólt lőtt, éá ezt a rekordot mind a mai napig nem szárnyalták tú) nálunk. Bican egy mérkőzésre eső átlaga, 2,19 gól! Csak egy kis összehasonlítás: a tavalyi bajnokságon Ján Capkovič lett a gólkirály, 30 mérkőzésen 19 gólt rúgott, ami 0,63-as átlagot jelent. Anélkül, hogy lebecsülnénk a régi nagy elődök góllövő tudományát, nem téveszthetjük szem elől: az ő idejükben egészen mások voltak a viszonyok. Számukra akkor elegendő volt a tökéletes technikai tudás és a gyorsaság, hogy aránylag könnyen jussanak gólhelyzetbe. Ma viszont nem nagyon érvényesíthetik a csatárok ezeket a tulajdonságokat, mert a gólszerzés előtti pillanatokban az ellenfél megengedett és meg nem engedett eszközökkel akadályozza meg őket szándékukban. Ugyanis az utóbbi 20 esztendő labdarúgásának fejlődése egy cél felé halad: megkeseríteni a csatárok életét, a minimumra csökkenteni a kapura törő veszélyt. Valamikor, a játékosok klasszikus elhelyezkedésének korszakában, a kapus előtt kőt szélső hátvéd, előttük három fedezet és elöl öt csatár volt. A felállási rendszer így festett: 2— 3—5. A középfedezet feladata volt az ellenfél középcsatárának őrzése, gyakran elébe is ment a támadások során. Ha a középcsatár gyors volt, előfordult, hogy faképnél hagyta robusztus őrzőjét, és előre törhetett. Ott már csak egy akadály várta, az ugyancsak robusztus és kemétif szélső hátvédek egyike. Vagy átjátszotta őt, ami nem is volt túlságosan nehéz, Az 1971/72. évi bajnokság legjobb európai góllövői. Felső sor, balról: Santrac (jugoszláv, „bronzcipős"), középen Antoniadisz (görög, ezüstcipős"), mellette Lee (angol, ugyancsak „bronzcipős"). Alul láthatjuk balról a gólkirályok gólkirályát, Gerd Miillert, aki a tavalyi évadban negyvenszer vette be az ellenfél kapuját, s ezért „aranycipőt" kapott. kosoknak a lábát pályafutásuk után lefényképeznék és nyilvánosságra hoznák, a kezdőknek bizonyára elmenne a kedvük a labdarúgástól. Most valaki joggal mondhatná: mégiscsak gólhelyzetbe kerülnek ma is a csatárok, mert a védők a legtökéletesebb rendszerben is hibázhatnak — és mégsem tudják belőni a labdát. Miért? Állítólag ez lélektani következmény. Amikor a csatár átverekedj magát a fogcsikorgató védőkön, vagy amikor a véletlen folytán gólszerzósi lehetőség adódik előtte, annyira megzavarodik, hogy néhány lépésről mellé vagy fölé lövi a labdát, de legtöbDször a kapus kezébe. Van egy ellenpélda is: Gerd Müller. A góllövők legnagyobbika feje tetejére állított minden játékrendszert és elméletet, s lövi a gólokat. Bárhol, bárkinek. Nem számít. Az űrhajósokat juttatja eszünkbe, akik figyelembe se veszik a súlytalanság állapotát. Kár, hogy Gerd Müller csak pici kis sziget a labdarúgás háborgó tengerén. Herrerát átkozta a világ Nehéz lenne megállapítani, hogy ki is tulajdonképpen az antikoncepció szülőatyja a labdargúsásban. Talán a svájci Riegel-rendszer feltalálója, aki ezzel a speciális „retesszel" sokáig rémítgette az ellenfél csatárait? Nehéz megmondani. Tény viszont, hogy a labdarúgás antikoncepciiója felé a döntő lépést az olaszok tették meg. A hírhedt „catenaccio" először saját bajnokságuk „söprűje" lett, majd mint valami ragályos betegség, elterjedt egész Európában. Csehszlovákia sem kivétel. A catenaccio alapjában véve biztosíték arra, hogy gól csak valamilyen csodálatos módon születhet. Két, legfejlebb három játékost kivéve, mindenki az aktív védekezéssel törődik, s az ellenfélnek csak egyetlen remény marad: hátha 11-est ítél a játékvezető, s ez ellen még a catenaccio is tehetetlen. A játékrendszer mindenható „főnöke" Herrera volt, aki azt vallotta: nem az a csapat győz, amelyik gólt rúg, hanem az, amelyik nem kap gólt. vagy kapura lőtte a labdát, és abból gól lett. Nézzük csak tovább a rendszerek fejlődését; később jött a 3—2—5, amikor a két szélső hátvéd között megjelent a középhátvéd, s ráadásul még az egyik „half" is a védelmet segítette, és egy csatár is rendszerint hátrahúzódott. Gondoljunk csak a csehszlovák válogatott klasszikus felállására: Schrojf — Lála, Popluhár, Novák — Pluskal, Masopust. Pluskal tulajdonképpen Popluhár mellett játszott, s így megszületett a 4—2—4es rendszer, és hivatalosan is elismerték a két középhátvéd funkcióját. Később 4—3—3-ra módosult a felállás, tehát egy játékos ismét közelebb került saját kapujához. Ráadásul a söprögető szinte a második kapust játszotta, azzal a különbséggel, hogy nem érhetett kézzel a labdához. Bárhol, bárkinek... Mindebből kitűnik, hogy nagyon keserűvé vált a csatárok élete, „lélegzési" területük a minimumra csökkent. A középhátvédek rendszerint jól megtermett emberek, akik szinte élvezik a testtel való játékot. A szélső hátvédek sem a régi őlomlábú futballisták többé, hanem gyors atléták, akik értenek a cselezés művészetéhez is. Amint az ellenfél csatára a félvonalnál megugrik, utána iramodik a jó középpályás, aki taktikai dancscsal szétrombolja az ellenfél támadását. A mai modern rendszerek korszakában, sajnos, gyakran többre értékelik a védekező képességet, mint a csatárerényt. Ha nincs is külön szabály a védők és a támadók számára, általában a hátvédek a helyzet urai. És ha ráadásul megérzik, hogy a játékvezető elnézi a kemény játékot, akkor nagy baj van. Talán elegendő szemléltetőnek egyetlen statisztikai adat: a sérült futballisták 70 százaléka csatár! fis 50 százalékban olyanok jutnak erre a sorsra, akik nem félnek kapura törni és gólt rúgni. Akik arról ismertek, hogy a szabályok keretein belül hajlandók szembeszállni a könyörtelen védőkkel. Ha ezeknek a támadójátémmpi, Kiodja Szlovákia Kommunista Pártja Központi Bizottsága. Szerkeszti a szerkesztő bizottság. Főszerkesztő: Lőrincz Gyula. Szerkesztőség: Bratislava Gorkll utca 10. Telefon: 169, 312-52, 323-01, főszerkesztő 532-20, titkárság 550-18. sportrovat 505-28. gazdasági Ügyek 506 39. Távíró: 09308. Pravda Kiadóvállalat, Bratislava,; Volgogradská 8. Nyomja a Pravda Nyomdavállalat bratislavai Üzeme. Bratislava. Štúrova 4. Hirdetőiroda. Jesenského 12. Telefon 551-83. Előfizetési dfj havonta 14.70 korona, a Vasárnapi Oj Sző negyedévre 13,— korona. Terjeszti a Posta Hirlapszoigálat. Előfizetéseket elfogad minden postahivatal és postai kézbesítő. Külföldi megrendelések: PNS — Ústredná expedícia tlače, Bratislava, Gottwaldovo námestie 48 /VII.
