Új Szó, 1972. december (25. évfolyam, 284-308.szám)

1972-12-10 / 49. szám, Vasárnapi Új Szó

város ünnepre készül. S mintha az ősz is tudná... A végtelenbe futó sugárutakat friss záporokkal söpri végig, csillogó-tisztára fürdeti a tereket, szobrokat, bágyadt sugaraival újaranyba vonja a Kreml hagyma-kupoláit. Az állványrácsozatok mögül előtűnik a házak fényesedő homloka, a borongós reggelek ködfátylába burkolózva, fürge léptű lányok, nagy kesztűs munkások alakja villan el a deresen hunyorgó kirakatok előtt. Moszkva ünnepre készül. A Vörös téren kisebb-nagyobb csoportokba verődve kíváncsi idegenek topognak, majd a felcsattanó díszlépés ,,varázsszavára" hangyabollyá keveredve tódulnak a Mauzóleum elé. őrségváltás. A Kreml órája méltóságteljesen elkongatja a kilencet, a tömeg széthullámzik a környező utcákba. A Forradalom terén autók áradata száguld szakadatlanul, titokzatos körforgásban. A gyalogjárók délelőtti emberfolyama — mint lomha, se vége, se hoszsza óriáskígyó — végigterpeszkedik a városon, ám az ünnepi láz villanyárama rejtélyes drótfonalain végigbizsereg acélszürke testén. A Kalinyin sugárút felhőkarcoló vonulatánál, az aluljáró korlátjához támaszkodva, egyedul-elveszetten próbálom kifürkészni a világváros kulisszái mögött vibráló, ünnep előtti, feszült, várakozó készülődés örömeit. Csúcsforgalmat bonyolítanák le a hatalmas üzletházak. Minden különösebb cél nélkül elvegyülök a tömegben. Hagyom, sodorjon,... Most éppen a hangKét korszak találkozása. Kongresszusi Palota és a Kreml nevezetes kupoláinak egy csoportja. ELŐTT szerosztályhoz „értünk". Élénk tekintetű, mokány, fekete bajszos legényke — nyilván grúz — „gyóntat" egy tangóharmonikát. Csakhamar népes közönség gyűlik köréje. A hangszerből édesbús dallamok törnek elő, a legényke szaporán pislog, kissé oldalt hajtja a fejét, hogy jobban hallja saját játékát. Két elárusítónő is álldogál mellette, leplezetlen érdeklődéssel nézegetik a jóvágású fiatalembert, aki most vérbő ritmusokba csap át, majd egy hirtelen mozdulattal összecsukja a harmonikát. Az emberek mosolyognak, lassan tovább mozdul a tömeg, a grúz legényke fizet, azután boldogan fénylő szemekkel — mint aki jó vásárt csinált — megindul a kijárat felé. A két elárusítónő már újabb vevővel foglalkozik, tanácsol, magyaráz nagy nyugalommal. Nem sürgeti őket senki. Akkor vásároljon hangszert az ember, ha ráér — tartják a moszkvaiák. S most nyilván újabb bemutató következik. Gimnazista korú lány hajói ábrándos tekintettel égy karcsú nyakú gitár fölé!... Egy csokor története r Dél körül járhat az idő. Ma nyitva a Mauzóleum. Hosszú tömött sor vonul végig a Vörös téren, a vége valahol lenn, az Ismeretlen Katona sírjánál kígyózik. Az emberek türelmesen várakoznak, lassan lépegetnek előre. A hatalmas téren ilyenkor szünetel a forgalom, a járókelők a szűk gyalogjáróra kényszerülnek. Akinek futja idejéből, a GUM áruházon keresztül halad át a túlsó oldalra. Idős, hajlott hátú asszony lép le a járdáról, jókora meleg kendőbe burkolózva. A kezében szerény virágcsokor. Megjelenéséből, mozdulataiból kitűnik: nem moszkvai, messziről jöhetett. Otját a téren keresztül egyenesen a Mauzóleum felé veszi. Apró, óvatos léptekkel igyekszik a síkos köveken, a virágokat kissé ügyetlenül tartva maga előtt. Élesen harsan a rend őrének sípszava. Katonás léptekkel indul meg a nénike felé, a tér közepe táján utoléri. Élénk gesztikulácló következik, az idős asszony láthatóan nem érti meg, vajon miért kellene félútból visszatérnie. Nem mozdul. A párbeszéd egészen szokatlanul ér véget. Az egyenruhás fiatalember gyengén karon fogja a „rendbontót", a Mauzóleum bejáratához kíséri. Közös erővel elhelyezik a virágcsokrot, majd szép egyetértésben megindulnak a téren keresztül visszafelé. Az „esetet" több száz ember figyelt. Nem mosolyog senki. Hallgatagon álldogálnak - az emberek az áruház kirakatai előtt, majd hogy a kendőbe bugyolált néni eltűnik a tömegben, lassan továbbindulnak. A sarkon Ismét megszólal az idegenvezető kézi hangszórója: a Kreml megtekintésére invitálja az érdeklődőket. Messze még az este. Az egyre növekvő-sűrűsödő forgalom, a gyalogjárókat teljes szélességben ellepő embertömeg sejtetni engedi: lassan elérkezik a moszkvai „csúcs" ideje. Az élelmiszerboltok szűknek bizonyulnak, az éttermek, kávéházak ajtajára felkerül a „megtelt" feliratú tábía. A mozik, színházak, képtárak, kiállítások pénztárainál tetőfokára hág az izgalom. De tumultus támad a különben tágas metróállomásokon is, az aluljárók nagyvonalúan és tökéletesen kiépített rendszerében. Elképzelni is rossz, mi történne, ha a moszkvaiakat egyszeriben cserbenhagyná közmondásos nyugalmuk. „Szicsász ... szicsász" — hallani úton, útfélen. Lassan járj, tovább érszl Viszont a metró szerelvényei nem járnak lassan. Szélsebesen repítenek, kilométereket száguldasz percek alatt, tán nem is tudatosítod, hogy feletted a sugárutak autópályáin ezer és ezer gépkocsivezető, gyalogos türelmét teszik próbára a forgalmi lámpák. A moszkvai metró riportok, beszámolók hagyományos vándortémája. Ezzel szemben a metrót Igénybe vevő ember ezernyi arca szinte leírhatatlan. Tán iegmegkapóbb a könyvet olvasó ember látványa. Az általános nyüzsgés kellős közepén álldogáló, vagy éppen üldögélő olvasó emberé, aki tudomást sem véve rohanó-száguldó környezetéről messzi tájakon jár, más világba'lényegül át, csupán az állomások elnevezését bejelentő hangszóró hangjára emeli fel a fejét, hogy azután a mozgólépcsőn eltöltendő másfél perc alatt még befejezze a megkezdett oldalt. * * « Visszatérve a „földre", az állomás épülete előtt embercsoport. Ogy tűnik, árusítanak valamit. Eltart néhány percig amíg a hevenyében felállított kis asztalka közelébe ér az ember. Az asztalkán, mellette és alatta kötegszámra jubileumi képeslap. Nyilván most jelenhetett meg a piacon. Ötösével, tízesével vásárolják. Ünnepre készül a város. S ez nem csupán örömmel, hanem gondokkal ls jár. Persze, tegyük hozzá: kellemes gondokkal, többek között azzal, hogy ki-ki köszöntse távol levő szeretteit, ismerőseit. Š ha belegondolunk — csupán Moszkvából több millió színes képeslap indul el útjára, hogy szerte a világon hirdesse: ünnepel a város!. • • ünnepel az ország! ... Utazás az űrben Óriásrakéták fémes teste ível karcsún felfelé, távközlő mesterséges holdak denevérszárny-antennái merednek fejünk felett. A Szovjet Népgazdasági Kiállítás ürpavilonját járva, megannyi régi ismeretlen ismerőssel találkozhatunk. Az első szputnyik, Lajka űrhajója — ez már történelem. A látogatók megilletődve időznek a Gagarin emlékét őrző űrhajó és hordozórakéta előtt. Az érdeklődés középpontjában természetesen a holdjáró áll, gyerekek, diákok, hajlott korú emberek vegyest veszik körül, nagy figyelemmel hallgatva egy egy csoportvezető magyarázatát. A hatalmas pavilon egyik „sarkában" asztalosok dolgoztak. S lám, mennyire „telhetetlen" az ember. Bár az életében most lát először valódi rakétát, Őrhajót, műholdat, de máris a most készülő exponátum érdekli a legjobban. A barkácsoló asztalosok alig győznek válaszolni a kíváncsiskodó kérdésekre: Idé mi kerül? Mikor állítják ki a legújabb Molnyifát? A kozmikus korszakot természetesen nem csupán az űrpavilon jelzi. A különböző klállígísok mindmind példázzák: a tudományos-műszaki forradalom korában élünk. Esteledik. A bágyadt őszi napsugarak élettelenül törnek meg a kiállítás világhírű szökőkútrendszerének magasba törő víznyálábjain. Fázósan, feltűrt gallérral igyekszem a büfé felé, messziről körülleng á forró tea illata. Mellettem kócos fejű moszkvai lurkók majszolják jóízűen a fagylatot. Állítólag kellemes, langyos őszi alkonyat ez a mai! .. . Moszkvai msték Kigyúlnak Moszkva fényei. A nap nyugtával válóban tavaszias szellő kergetőzik a Lenin-hegy fáskertjeiben. Innen a magasból megismételhetetlen látványt nyújt az esti Moszkva. Megpróbálok tájékozódni a fények útvesztőjében. Aligha sikerül. Biztos támpontot csupán a Moszkva folyó nyújt, amelynek tükrén pajkosan csillámlanak a főváros villogó neonjai. Bolyongok a diákváros kő- és farengetegében. Az ablakokból zene, vidám nevetés hangjai szűrődnek ki áz estébe. A sétányokon, a lombjavesztett nyírfák között, hallgatag sétálgató párok árnyai imbolyognák. Ez itt már a csend országa ... Lenn, a város lüktető ütőerein még viharzik a forgalom. Aztán kialszik a színpadi lámpák fénye, elhallgat az éttermek muzsikája, elsötétül a mc^Ak vászna — újabb és újabb emberáradat önti el az utcákat. Később az utcák ís elnéptelenednek. Egy-egy taxi száguld csupán haza igyekvő utasával. Elfáradt a város, pihenni tér. Éjfél felé közeledik az idő. A Vörös téren lassan gyülekeznek az emberek. Moszkvaiák, külföldiek vegyest. A Kreml toronyórájának éjfélt jelztí kongatására várnak. És ismét felcsattan a díszlépés. Őrségváltás. A Mauzóleum bejáratánál feszes vigyázállásba merevül a díszőrség. A Kreml kupolái — megannyi éber őrszem — aranylóan villannak a holdfényes oszi éjszakában. Moszkva ünnepre készül. Holnapokat számlálgató vággyal. BALOGH P. IMRE A metróhid. Szédületes sebességgel száguldanak el a folyó vize felett a szerelvények, majd ismét eltűnnek a föld mélyében.