Új Szó, 1972. december (25. évfolyam, 284-308.szám)
1972-12-10 / 49. szám, Vasárnapi Új Szó
VIANTIKA ÉS LKÜL INDIÁNSORS A XX. SZÁZAD HETVENES ÉVEIBEN # NÉPIRTÁS A GYAKORLATBAN # EGY SÜLLYEDŐ VILÁG KÉPVISELŐI # AHOL AZ ÁLLATNAK NAGYOBB AZ ÉRTÉKE AZ EMBERNÉL # KIHALÁS VAGY ERŐSÖDŐ ŐNTUDATOSODÁS? H árom évvel ezelőtt világszerte meglepetést keltett egy esemérty: hét indián megszállta a San Francisco közelében levő Alcatraz szigetét, az Itteni egykori börtönrendszer épületeit, majd amikor a hatóságok tilalma ellenére százak követték példájukat, kikiáltották a független indián köztársaságot. Az indián területfoglalók vezetői nem törzsfőnökök voltak, hanem értelmiségiek, mint az akciót irányító Richard Okes 27 éves egyetemista, egyike azon keyeseknek, akik az indiánok közül magasabb műveltségre tehetnek szert. Az amerikai indiánok vállalkozásának inkább erkölcsi, mint gyakorlati értéke volt. Először is a társadalom mostohagyermekei életkörülményeikre terelték a nagy nyilvánosság figyelmét, másodszor kísérletet tettek a sok kicsi, létszámában egyre inkább megfogyatkozó indián törzs összefogására, hogy mint nemzeti kisebbséggel tárgyaljanak velük, teljesítsék szociális, gazdasági és egyéb követeléseiket. Az alcatrazi vállalkozás a maga nemében győzelemnek könyvelhető el, mert a hatóságok nem tudták keresztülvinni eredeti szándékukat: az elhagyott, és árverésre bocsátott szigetbörtön teljes kiürítését. Ellenkezőleg, _a bátrakat százak követték. Annyit már elértek, hogy a volt börtönépületekben bizonyos szociális intézményeket rendeznek be, ezenkívül lesz Itt egy múzeum ls, amely az amerikai indiánok emlékeit fogja őrizni az utókor számára. Az alcatrazi vállalkozást a legtalálóbban egyik részvevőjének megállapítása fejezi ki: „Megtanultunk együtt dolgozni, törzsek a többi törzzsel, viszálykodás nélkül. Ez azelőtt sohasem volt. Ez egy újjászületett nemzet létének a kezdete." Az alcatrazi vállalkozás sikerét az Indiánok összetartása mellett az is elősegítette, hogy az értelmiség kiváló képviselői felemelték szavukat a rézbőrű amerikaiak érdekében. Köztük neves színészek ls, mint lane Fonda, MarIon Brando, akiket a vietnami háború aktív ellenzőinek soraiban is megtalálunk. Az alcatrazi vállalkozás azonban egy kihalásra ítélt nép sikolya is volt. 1 társadalom peremén Az újvilág őslakóinak története elválaszthatatlan a véres hódítások, erőszakosságok, népirtás, agresszió és az imperializmus történetétől. Cortez és Ptzarro óta nagy változások mentek végbe e földrészen, s kihatottak az őslakó indiánok életére is, de az indiánsors — enyhén szólva — mostohasors még ma ls, a civilizáció felvilágosodott korszakában. Hány indián él még manapság? Pontos számot nehéz mondani, mert vannak amerikai államok, ahol egyáltalán nem tartják őket nyilván a hivatalok, a becsléseket rendszerint néprajzkutatók, régészek, antropológusok végzik. Sőt, vannak olyan indián közösségek, amelyek létezéséről még nem is tudnak a fehér emberek! Az indiánok létszáma — sorsuk alakulásától függően — államok szerint változik. Az Egyesült Államokban a múlt század utolsó évtizedeinek indiánirtó háborúi után a „csendes megbékélés" Borszaka következett be. Mintegy 650 000re becsülik az észak-amerikai indiánok számát — valaha sok-sok milliót számláltak e föld őslakói. Soraikat nagyon megritkították a fajirtó háborúk, életviszonyaik megváltozása a fehér ember térhódítása következtében, megismerkedésük a fehér civilizáció negatív oldalaival, aminek következtében az alkoholizmus, a különféle, azelőtt nem ismert betegségek szedik áldozataikat az indiánok soraiból. Mintegy ötvenezer indián rezervátumokba szorítva él, a többi szétszórva, a városok peremén. Egy felmérés szerint hatezer indiánnak nincs rendes otthona, autőroncsokban vert tanyát. A mindenképpen hiányos statisztika Így is szörnyű vádat tartalmaz a fehér ember társadalma ellen: míg az Egyesült Államokban az átlagos korhatár 65 év, az Indiánoknál 44 év. Negyvenéves indián férfiak már aggastyánoknak látszanak. A munkanélküliség az Egyesült Államokban hat százalék körül mozog, de az Indiánokat, mindjárt a négerek után, rendkívül nagymértékben sújtja: az indiánok körében 40 százalékos a munkanélküliség. A 650 000 észak-amerikai indián különféle törzs fia. Köztük vannak a közkedvelt indiánregényekben, May Károly műveiben megörökített apacsok, sziúk, navajók, csejenek, komancsók és sok, már kihalófélben levő törzs tagjai, jobb-e hozzájuk az amerikai társadalom, mint a múlt század Indián háborúinak idején? Aligha. A különbség az, hogy most lassú pusztulásra vannak ítélve. Ma már nem jelentenek semmilyen erőt, ezért a rezervátumokba és a városok peremére kényszerítve amolyan „színfoltként", „romantikus dekorációként" használja £el őket az üzlet világa. Ügy is mondhatnánk: az amerikai indiánok idegenforgalmi látványosságnak számítanak. Bemutatják a bámészkodó idegeneknek őseik öltözetét (ma már ez is sokszor hamisított utánzat), emléktárgyakat árulnak, mint például May Károly regényhősének, Winnetounak, az apacsok legendás hírű törzsfőnökének 98 esztendős unokája, Ciyé Nino Cochiso. A rezervátumok lassú kiveszést jelentenek. Korlátozott a mozgási szabadság, hiányzik a munkaalkalom, nincs tanulási lehetőség. Nem csoda, hogy terjed az iszákosság, a prostitúció, elharapóznak a különféle tizedelő betegségek. De a rezervátumokon kívül sem rózsás az Indián élete. Az 1967-es nagy árvíz idején az arizonai hegyekben megbújva élő navajókat egyenesen éhhalál fenyegette, s a társadalmi szervezetek ekkor határozott mentőakciókat követeltek a kormánytól. Az indiánok pusztulását más is előidézi. Életveszélyt jelent, ha településükön ásványkincsekre vagy drágakövekre találnak. Egyszerűen elkergetik őket. Az állhatatosakat kiirtják. Erre a sorsra jutottak az Egyesült Államokban a csiroki indiánok. Az Egyesült Államokban a fő probléma az indiánokkal kapcsolatban emberhez méltó életkörülmények biztosítása, annak elérése, hogy egyenrangú polgárokként kezeljék őket. Az amerikai indiánok körében nagy az asszimilálódás. A rezervátumokon kívül egyes helyeken bennlakásos Iskolákat létesítettek indián gyermekek számára. Erőszakkal veszik el őket szüleiktől, akiket sohasem látnak viszont. Igazi amerikaivá így sem válnak. Ha felnőnek, ők is harmadrendű polgárok lesznek, mint a négerek. Még a néhai Kennedy elnök megígérte, hogy előmozdítja az indiánok helyzetének igazságos megoldását. Ez azonban máig is várat magára, s a Nixonkormányzatnak minden gondja nagyobb az indiánkérdésnél. Ezért az indiánok cselekszenek. Harci elszántság? Az utóbbi hetekben megszaporodtak az olyan sajtójelentések, amelyek arról számolnak be, hogy indiánok elfoglalták az amerikai kongresszus lépcsőházát. vagy behatoltak valamelyik szenátor irodájának előszobájába, és harciasan előadták követeléseiket. Az ilyen polgárjogi harcosokat azonban egyszerűen kivezetik, vagy ha sokan vannak, az incidensek elkerülése végett egy ideig megtűrik, aztán lelkükre beszélnek, esetleg ígérnek valamit, csak menjenek békével. Nem kétséges, hogy az indiánok spontán mozgalmának szervezeti alapokat kell adni, hogy hatásos lehessen. Ebben az irányban tevékenykednek indián értelmiségiek, akik élethivatásul választották, hogy őrizzék népükben az ősi szellemet, harcra mozgósítsanak, ugyanakkor leleplezzék a hatóságok önkényességeit, és megnyerjék a közvélemény támogatását. Az indián múlt elevenedik meg Yma Sumac, Sziu indiánok tiltakozó gyűlése Alcatrazon T7?? T . ' T1 1 ' .'J ÜIÜT majd újabban Bujfy Saint-Mary sajátos dalaiban, melyeknek lelkesítő hatása konkrétan lemérhető. Az öntudatosodó indiánok már nem hajlandók a rezervátumok bejáratánál modellt állni bámészkodó fényképészeknek. „Tilos a fényképezési Fehérek, kifelél" — ilyen feliratok díszelegnek nem egy északi rezervátum kapujában. Ehhez nem kell különösebb kommentár. Szervezkednek az indiánok Kanadában is. Itt már megalakult az „Indián Hatalom" elnevezésű harcos szervezet, amely a néger és más, hasonlóan szélsőséges szervezetek mintájára kíván harcolni a faji egyenlőségért, az indiánok felemelkedéséért. Más a helyzet a latin-amerikai országokbán, ahol sok esetben a diktatúrák irtó hadjáratot folytatnak az ország őslakosságának kései utódai ellen. Az indiánok mozgalma ennek megfelelően bontakozik ki, vagy válik eleve lehetetlenné. A mérsékelten haladó politikát folytató Peruban 1967 óta földfoglaló mozgalmat indítottak az Indiánok, .JFöldet vagy halált!" jelszóval. A kormány igyekszik igazságosan rendezni az indiánkérdést, de még sok a tennivaló, és érthetetlen a szenvedő fél türelmetlensége. Más a helyzet Chilében. Salvador Allende Népi Egység koalíciója igen fontosnak tartja az indiánkérdés rendezését. annál is Inkább, mert a rendszer egyik fő támaszát alkotiák a különféle törzsekhez tartozó, rézbányákban és más fontos gazdasági helyeken dolgozó indián munkások. Az indiánok helyzetének rendezése azonban elválaszthatatlanul összefügg a gazdaságfejlesztési programmal. A Tűzföldön például tucatnyi ona indián él, akiknek sajátos, a többiétől különböző nyelvét tudósok tanulmányozzák, míg nem késő, mert ez a törzs természetszerűen kihalásra van ítélve. Reményteljesebb a mapuche indiánok sorsa, de a gazdasági reformok megvalósulásával párhuzamosan nyer megoldást. Talán Brazíliában a legkegyetlenebb az Indiánsors. 1969-ben megdöbbentő tények láttak napvilágot arról, hogy az „Indiánvédelmi Hivatal" tisztviselői hatalmukkal visszaélve, kalandoroknak szolgáltatták ki a rájuk bízott törzseket. A Matto Grosso táján rabszolgaként kereskedtek velük, ültetvényekre hurcolták őket. Az elégedetlenkedőket lemészárolták. Egy Chico nevű szadista egy gyermeket anyja szeme láttára lőtt agyon, az anyját pedig a lábánál fogva felakasztotta, és nádvágó késsel, a hírhedt macsetával kettéhasította. Az itteni földbirtokosok, a fazendeirók élethalál urai. A katonai diktatúrák is segítettek az indiánok irtásában: arzénnal preparált élelmiszert, himlőbacilusokat, robbanóanyagokat használtak ellenük. A középkorinál is borzalmasabb népirtás ez a XX. század második felének derekán. A kaiganok, timbirik, kayapok sorsa megpecsételődött. Nyolcvan, negyven, illetve tíz lelket számlálnak, őket már nem fogják irtani... Az emberiség nevében Míg a mozivásznakon megelevenednek az indián történetek hősei, egy, még nemzetté nem vált nép élethalálharcot vív fennmaradásáért. Fennmaradnak-e az indiánok, vagy pedig a „vad patkányoknak" nevezett paraguayi guayaguíl indiánok sorsára jutnak-e, akiket Stroessner birodalmában erdei vadként vadásznak? Erre a kérdésre nehéz válaszolni. Az indiánok létét ugyanis csak a szocialista eszmék terjedése, a szocializmus útjára térő rendszerek biztosíthatják a jövőben. Mozgalmuk ezért minden haladó mozgalom szerves része. ... Jelképesnek tűnik, hogy Alcatraz elfoglalói cserében 24 dollár értékű üveggyöngyöt és csecsebecsét ajánlottak fel a washingtoni kormánynak. 1624-ben ugyanis ennyiért vásárolták meg őseiktől Manhattan földjét... L. L.
