Új Szó, 1972. november (25. évfolyam, 258-283. szám)

1972-11-04 / 261. szám, szombat

Orvosi tanácsadó A felső légutak megbetegedései Most, hogy hűvösre fordult az Idő, nagyon időszerű a meg­hűlésről beszélni és írni ezzel kapcsolatban a felső légutak megbetegedéseiről is. Nagyon gyakori betegség ez, amely egyaránt megtámadhatja a kisgyermeket és a felnőttet. Mik is azok a felső légutak? A felső légutak fogalmába tartozik a száj, a garat, a torok és a lég­cső. Az alső légutak fogalma alatt értjük a légcsövek legvé­konyabb nyúlványait és magát a tüdőt. A felső légutak betegsé­gei azért olyan gyakoriak, mi­vel ezek közvetlenül ki vannak téve a hideg, poros és kóroko­zókkal teli levegőnek. Az alsó légutakba a levegő már bizo­nyos mértékben felmelegedve és a portól, valamint a kóroko­zóktól megtisztulva kerül. A felső légutak betegségei között leggyakoribb a nátha, amely valójában az orr nyálka­hártyájának gyulladása. Az orr nyálkahártyája megvastagodik, nehezebbé válik a légzés, és ezért a náthás ember szájon ke­resztül lélegzik. Bizonyos ese­tekben a náthás ember lázas, láza elérheti a 39—40 C fokot, fáradt, fájdalmai vannak. Az étvágytalanság és az általános levertség érzete a kórképhez tartozik. Az orrból vízszerű, vagy sűrű gennyes váladék fo­lyik, ami nagyon kellemetlen elsősorban magának a beteg­nek. Nem szabad a nátha jelen­tőségét sem lebecsülnünk, mi­vel a huzamosabb ideig tartó nátha étvágytalanságával, lázá­val a szervezet legyengüléséhez vezet, és komolyabb betegségek kiindulópontja is lehet. E gya­kori meghűléses kór kezelése abból áll, hogy a beteget néhány napra ágyba fektetjük, forró cit­romos teát itatunk vele, amelyet a legjobb mézzel édesíteni. A méznek a meghűléseknél na­gyon nagy a gyógyhatása! Orr­cseppeket adunk és igyekszünk a beteget kiizzasztani. Nagyon jó hatása van a friss, sok C­vitamintartalmú gyümölcs fo­gyasztásának, vagy a különfé­le vitaminkészítmények szedésé­nek is. Ilyen eljárással a nátha néhány nap leforgása alatt nyomtalanul elmúlik. A ki nem kezelt nátha azonban komoly szövődmények kiindulópontja lehet, mint például a tüdőgyul­ladás, a középfültő-gyulladás, reumatizmus, vesegyulladás stb. A felső légutak megbetegedé­sei közé tartozik a szintén na­gyon gyakori mandulagyulladás. A mandulagyulladás (tonsillitis, angina] lehet egyszerű katar­rális, amikor a nyálkahártya megvastagszik és megpirosodik (egyszerű gyulladás), de lehet gennyes is, amely veszélyesebb. A mandulagyulladás magas láz­zal, fáradsággal, izületi fájások­kal, fejfájással, gyomorfájással, hányással és étvágytalansággal jelentkezik. A nyaki nyirokcso­mók megduzzadnak és a fájdal­mas duzzanat több hétig tart, míg maga a mandulagyulladás pár nap leforgása alatt a meg­felelő orvosságok használata után elmúlik. Minden mandu­lagyulladás komoly betegségnek számít, mivel ugyanolyan szö­vődményekkel járhat, mint a náthánál, csak a mandulagyul­ladásnál e szövődmények gya­koribbak. E betegségek kezelé­se csakis az orvosi vizsgálat után lehet sikeres. Most leg­inkább antibiotikumokat haszná­lunk, mint a penicilín, chlora­fenikol, tetracyklín stb. A felső légutakhoz tartozik a torok, és gyakoriak a torok­gyulladások is. A torokgyulla­dás főképpen száraz, kutyauga­tásra emlékeztető köhögéssel tűnik fel, amelyhez rendszerint fáradékonyság, fejfájás, gyo­morfájás, hányinger és magas láz társul. Itt hívom fel a fi­gyelmet arra, hogy minél ki­sebb a gyermek, annál gyak­rabban helyezi a kis beteg a fáj­dalmakat a has tájékára, a köl­dök környékére és annál gya­koribb a hányás és a hányinger tünete nálal A torokgyulladás, a felső légcsőszakasz gyulladá­sa főképpen azért veszélyes, hogy innen a gyulladás nagyon hamar átterjedhet a tüdőre és a mellhártyára, és akkor sú­lyossá válhat az előzőleg . csu­pán csekélynek vélt meghűlés. A torokgyulladást csakis orvos kezelheti sikeresen. A súlyo­sabb eseteket lehetőleg kórház­ban kell kezelni, főképpen a kisgyermekeknél és a legyen­gült egyéneknél. A betegnek ágyha kell feküdnie. Sok meleg, citromos, mézes teát itatunk ve­lük. Az étkezés legyen vitamin­dús és főleg állati fehérjékben gazdag. A láz csillapítására láz­csillapítókat, a köhögés csilla­pítására köhögéscsillapítókat adunk (codein, Diolan, Kody­nal), a nyálka feloldása végett köptetőket (jódkált, Ipecarin, Solutan stb.) alkalmazunk, jó hatással van a száraz köhögés esetében a kamillatea, sósvíz, ásványvizek páráinak belélegzé­se-inhalálása. Az okozati keze­lést a kórokozó szerint legin­kább antibiotikumokkal (peni­cilín, chloranfenikol, tetracyklín, sztreptomicin) vagy szulfonami­dokkal (sulfametodixin, sulfa­thiasol, sulfadimidin) végezzük. Az természetes, hogy a beteg­nek nem szabad dohányozni, szeszes italt fogyasztani és po­ros, szennyezett levegőn tar­tózkodni, mivel így a betegség nem javul, hanem krónikussá válik és komoly komplikációk­hoz vezethet. Végezetül csak annyit, hogy a felső légutak meghűléses be­tegségeinél is azonnal fordul­junk orvoshoz és tartsuk be pontosan utasításait, hogy meg­előzzük a súlyos szövődménye­ket! Dr. JUHÁSZ ISTVÁN Josef Mánes a szintézis és harmónia mestere Nagyszerű körkép, egy élet­művet felölelő, mintegy 400 rajz és festmény fogadja a bra­tislavai vár termeiben a nézőt. Az alkotások a XIX. század ele­ji cseh képzőművészeti kultúra alapító személyisége, J. Mánes 150. születése napjára s elhalá­lozása 100. évfordulójára emlé­keztetnek. Prága tavaly ünnepel­te ezeket a jubileumokat, s mi most kissé megkésve emléke­zünk. De ez a hazai hagyomány­hoz ragaszkodó, úttörő, előrené­ző, a falut és népét heroizáló Mánes esetében ma is időszerű. A művek zöme a Nemzeti Ga­léria s más közintézmények, meg magángyűjtők tulajdona. Közülük több kép most került először a mai nemzedék szeme elé. J. Mánes teljesen átéli korát, történeti eseményeit, társadal­mi küzdelmeit. Műve szorosan hivatott megőrizni klassziciszti­kus történeti és mitológiai fest­mények segítségével. Mánes rö­videsen München szabad légkö­rében folytatja tanulmányait. Itt kristályosodik ki népéhez való viszonya. Tudja, hogy nem­zete függetlenségéért, a jog­fösztottak szabadságáért kell küzdenie. Kitört az 1848-as for­radalom, az Országgyűlést a lá­zongó Bécsből Kroméŕížbe te­szik át. Az Akadémiával szem­beforduló Képzőművészeti Tár­saság megbízza Mánest az Or­szággyűlés tagjai arcmásának meg f estévé vei. Kiválik közülük Rieger egész valóját, szellemi­ségét kifejező portréja. Már ek­kor a termékeny Hanán tanul­mányozza a nép életét. Ezekből a benyomásokból születik meg az új eszmei mondanivalói ú, csupán kőrajzról ismert Boldog­ság a Hanán. Az ünneplőbe öl­J. Mánes: Krkonoše-i motívum (1840) kapcsolódik nemzete újjászüle­téséhez. Fontos helyet foglal el az Európa-szerte virágzó roman­tika csehországi fejezetében. Ez az irányzat a racionálisát hát­térbe szorítja az érzéssel szem­ben. Egyéni elképzelések, ál­mok és vágyak dominálnak s fontos tényezője a jelkép. Gyön­géd és szenvedélyes érzelmek, társadalmi, világnézeti problé­mák szövik át. A regék titok­zatos világa s a középkor éled újra benne. Gondolat- és kép­zeletvilága így is a történelem­hez s a társadalmi jelenségek­hez igazodik, s e bonyodalma­kat metaforákban fejezi ki. Mánes művészi munkássága roppant széles skálájú. Miniatűr, arcmás, táj- és életkép, törté­neti festmény, humoros jelene­tek, rokokó képecskék, virág-, és néprajzi tanulmányok s ke­vés megvalósított monumentá­lis mű jelzi a sokszínű palettát. Első mestere apja, Antonín, az újító szellemű tájfestő. A fogé­kony Josef tizenöt éves, mikor az Akadémiára kerül, abha az intézménybe, mely európai min­tára a monarchia örök rendjét tözött, esküvőjéről hazatérő fia­tal morva pár mintha még a ro­mantika korát idézné. Az 1849­es mű, bár régebbi kifejezési eszközökkel, de már szabad, derűs parasztokat s nem gond­terhelt, robotos jobbágyokat áb­rázol. 1854-ben indul el „nagy keleti útjára". Morvaországon át a Vág völgyébe, TrenCínbe, majd Jabinkovba. Vázlatkönyve megtelik szeretettel rajzolt s színezett, jellegzetes apróságok­kal. A korai parasztfigurák fo­kozatosan vetik le dokumentá­ris jellegüket. Már nem a nép­viselet, hanem az arc, a kéz kifejezése, a tartás és magatar­tás, az egész ember, jelleme és sorsa érdekli, amit sikerül is megragadnia. Detván véli meg­találni a nép romlatlanul tiszta gyermekeit, kiknek alakját át­költi, megnemesíti. Ezekkel a típusokkal akarta népét öntu­datra ébreszteni, lelkesíteni. Valós részletekben bővelkedő, röpke vázlatait összhangzó egy­ségbe foglalja. A nemzeti kul­túra realista korszakát éli, s a későbbi illusztrátor, a realista Mánes idővel értékeli ezeket a Strauss „Cigánybáró"-ját 1885. október 24-én mutatták be a bécsi Theater an der Wienben. A bemutató olyan óriási siker­rel ért véget, amilyennel a színháztörténet ls csak ritkán dicsekedhet. A zenés alkotás a világ csaknem valamennyi ope­rettszínpadán a színházi szak­emberek és a lelkes közönség példátlan és valóban forró ér­deklődésével találkozott. Vonz­erejét az egzótikus környezet­ben játszódó történetnek (a szövegkönyvet Ignaz Schnitzer Irta Jókai egyik novellájából), a bécsi bájt, eleganciát, köny­nyedséget a magyar tempera­mentummal és ritmussal meste­rien egyesítő melodikus, zené­jének köszönheti. A Cigánybáró dalai, kupiéi valóban világhí­rűek lettek s máig sem veszí­tettek varázsukból és hatásuk­ból. Bár az idő a korízlést szol­gáló „Cigánybáró" szövegének értékét csökkentette, zenéje to­vábbra is a klasszikus bécsi operett egyik gyöngyszeme. A „Cigánybáró" az idősebb bratislavaiaknak is kedvence volt évtizedeken keresztül. Rö­viddel a bemutató után német és magyar együttesek előadá­sában többször láthatták váro­sukban. 1920-ig szinte minden Idényben Játszották. A követke­ző években is a Szlovák Nem­zeti Színház egyik legvonzóbb műsorszáma volt. 1945 után a A CIGÄNYBÄRÔ AZ Oj SZÍNPADON Sikeres felújítás Strauss-operettek iránti érdek­lődés alábbhagyott. Az utóbbi 27 évben Bratislavában csak szórványosan bukkantak fel Strauss-operettek. A „Cigánybá­ró" csaknem három évtized múlva tért vissza — tegyük hozzá nagy sikerrel. A mostani előadást Bedfich Kramosil ren­dezte, a librettót Marián Kováčik írta át. A dalszövegek Ľubomír Feldek, a zenei betanítás Zde­nék Machäček munkája. A ko­reográfus Boris Slovák, a kó­rusvezető Stanislav Ďuriš. A díszleteket Ladislav Vychodil, a kosztümöket Judita Kováčová tervezte. A színpadraállítást a szöveg alapos dramaturgiai módosítá­sa előzte meg. Kramosil átgon­doltan és érzékenyen fogott ehhez hozzá és anélkül, hogy a történet atmoszférájának kor­jellegét megváltoztatta volna, igyekezett hitelt és színházi lo­gikát adni a történetnek. Nagy segítségére volt M. Kováčik és E. Feldek, akik versbe foglalták az eseményt, meghagyták a korra Jellemző beszédmódot és hatásosan emelték ki a múlt század jellegét. Az 6 érdemük a rendkívül szellemes, szójáté­kokban és célzásokban bővelke­dő fordítás. Kramosil a korlá­tozott színpadi lehetőségekhez viszonyítva csodálatraméltó ta­lálékonysággal és fantáziával „mozgatta" a cselekményt. \z említett okok kényszerítették arra, hogy lemondjon a nagy­operai rendezésről és zárt, ka­marajelleget adjon az előadás­nak. Néhány esetben azonban így is észrevehetők a nagyope­rett jellegzetességei, főleg a szilárd kompozíciójú és kidol­gozott tömegjelentekben. A színvonalas előadáshoz termé­szetesen az egészében megbíz­ható, bár nem mindig perfekt énekes-teljesítmények is hozzá­járultak. Az előadás legjobb alakítása kétségkívül Jozef Ku­chár Zsupánja volt. Sikerrel ér­vényesítette a színészetére jel­lemző derűt, humorérzékét és szép hangját. A legértékesebb énekesteljesítmény a Czifra sze­repét alakító, vendégként fellé­pő Jaroslava Sedláfováé, bár a prózai részekben alakítása nem volt hibátlan. Kiugró sikert ho­zott ez a szerep a másik sze­reposztásban Elena Sálkovának. A Barinkayt alakító Karol Vlachtól többet vártunk. Hang­ja fáradt volt és ezért sokban maradt adós a szerep énekré­szében. Anna Starostová, Zsófia megszemélyesítője szép telje­sítményt nyújtott, helyenként azonban zavarosan hatott, hogy túlságosan lefoglalta figyelmét a valóban nem könnyű szóla­mokra való összpontosítás. Má­ria Schweinghoferová Arsene szerepében ismét bebizonyítot­ta sokoldalú énekes-színészi adottságait, ami viszont az al­ternáló Viera Drobnánák nem sikerült teljesen. Gizela Veclo­vá Mirabella megformálásában a szerepnek megfelelő színvo­nalú teljesítményt nyújtott (a másik szereposztásban Olga Gallová). Jaroslav Rózsival Ho­monay gróf szerepében túlsá­gosan forszírozta a hangját. Ernest Kostelník és František Hudek Carner királyi biztos szerepében élvezettel érvénye­sítették ismert komikus tehet­ségüket, anélkül, hogy túllép­ték volna az ízlés határát. Zdenék MacháCek zenei be­tanítása frissebb és tempera­mentumosabb is lehetett volna, de a lassú tempójú részekben így is érezhető volt Strauss melodikus, elbűvölő zenéje. A „Cigánybáró" az utóbbi évek egyik legsikeresebb elő­adásának számít az Oj Színpa­don. A. G. hangulati megfigyeléseket. Em­lékezetébe szívódnak a szálas férfiak, a karcsú asszonyok, s majd életre kelnek kompozíciói­ban, litográfiáiban, így a Hazá­ban ls. A jellegzetes dallamú és ritmusú zene-sorozat a cseh népdalból indul kl s az emberi lét teljes foglalata. A szlová­kokkal való rokonszenvét tol­mácsolja a fölényes akvarell­technikájú Szlovák család. A század közepén cseh népdalo­kat illusztrál. Majd az akkor eredeti ó-cseh irodalmi emlék­nek vélt Dvür Královy-i kézira­tot ékesíti árnyalt tollrajzokkal. J. Mánes mint gye msk, apja vezetésével isméi t • .neg a ter­mészet varázsát, s összefüggé­seit, növényeit, áila'ait s az em­bert, akit mindig a natúréhoz való kapcsolatban ábrázolt. Gya­logosan az Alpokig vándorolt. Látjuk egyik rajzán, vállán fes-. tékdobozzal, kezében bottal, szivarral. Otján követte a Na­pot. Šalda „a napfény vándorá-. nak" nevezte. Foglalkozott a tér, a légkör, a fényben rezgő leve­gő, s a színes foltok problémá-. jávai. Az egykori romantikus a barbizóniak példája nélkül ju­tott el a plenerhez, a nagy újí-. tásokhoz. A század közepi táj-, festés lagnagyobbjai közt van a helye. Az emberábrázoló Mánes a hősi típuson kívül kifejezi az élő valósághoz való viszonyát, művészi vérmérsékletét. Meg-, csillogtatja palettája gazdagsá-. gát. A színevesztett korban a rokokó festői hagyományaihoz folyamodik a század 40-es évei­től. Ez a „Mánesi-rokokó" ide< je. A minden gondját, testi-lelki baját enyhítő Silva-Taroucca grófok áldozatkész barátai. Vál­ságos korszakaiban hónapokat tölt náluk. Rokokó modorában festi meg a család portréit. Bű-, bájos akvarell-sorozata: egy Kastély élete játékos kedvessé* gével egészséges, meztelen ki3 cseh gyermekfiguráival minden nézőt magához vonz. A Négy évszak pajzán puttói a csodála­tos, ismerős és mindig újat mon­dó körforgásában költői allegó­riák. Ez a modor teljesíti ki Mánesben, a rajzolóban a festőt. Néhány hangulatos életkép, az atmoszféra keltő Kirándulás, s a szívjósággal ecsetelt Varrónő s a Reggel és Este elbűvölő akt­jai érzékeltetik mesterük pom­pás színkezelését, a női test lel­kesítő szépségét. Több európai országban ugyanekkora második rokokó fejezte ki a polgári élet­érzést, a fényűzési hajlamot. Mánes humanista volt. Az em­ber érdekelte. Realista olajarc­másai szintetikusan fejezik ki a modell testi megjelenését, jel­lemét, érzésvilágát, társadalmi helyzetét. A gazdag polgárok fényűző környezetben, ékes ru­házatban örökítették meg mu­landó énjüket. A külső pompát is utolérhetetlen finomsággal ludta ábrázolni Mánes. A leg­megindítóbb Josefina képe. Raj­ta semmi dísz. Talányos mosoly suhan át bűbájos arcán. Egész­séges, tiszta teste érzékiségtől meleg. Ö volt Mánes nagy sze­relme, a kismorva cselédleány, akit elűzött a háztól a festő nővére s ezzel boldogtalanná tette Joseíet. Díszítő művészetéhez tarto­zik több kulturális egyesület se­lyemre festett zászlója. Leg­szebb a roudnicei Rip Egyesü­let, a jelképes sárkányölő Györggyel. Alkotásainak koro­nája a prágai Övárosháza csil­lagászati órájának képtáblája, melyen 1864-től másfél évig dolgozott. Nehezen sikerült sa­ját elképzeléseit értetlen meg­bízói beavatkozása mellett meg­valósítania. 1867-ben megrendült egész­séggel Moszkvába utazik kül­döttséggel. Állandóan rajzol, de tervezett sorozatát képtelen megvalósítani. Betegsége roha­mosan elhatalmasodik rajta. Egy műgyűjtő Itáliába küldi, amitől gyógyulását remélik. Még élvezi Velencét, a Paradi­csom kapuját Firenzében, a Si­tina utolérhetetlen mennyeze­tét. Szívszorongató utolsó vász­na: a zavaros lélekkel festett Római romok. Ilyen rom volt maga is, a Fontana di Trevi ká­váján ülő Mánes, akit testvére hozott haza. Már csak a teste tengődött tovább, ötvenegy éves korában bekövetkezett halálá­ig. BÁRKÁNY JENÖNÉ 1972. XI. 4.

Next

/
Thumbnails
Contents