Új Szó, 1972. november (25. évfolyam, 258-283. szám)

1972-11-26 / 47. szám, Vasárnapi Új Szó

Amikor 1952-ben a Magyar Területi színház megalakult, feladatul kapta többek között, hogy a szocialista realista művészet eszközeivel, dramaturgiai politikájában pedig a szocialista realista irodalom legjelesebb alkotásaiból válogatva, egy új — az eddigitől merőben más — korszerű színházat hozzon létre. Mivel abban a korban a szocialista realizmus legavatottabb művelői elsősorban szovjet írók voltak, nem véletlen tehát, hogy a MATESZ megalakulásától kezdve előszeretettel mutatott be új szovjet darabokat. De kötelezett bennünket a hála is a felszabadító szovjet nép d rámairodalmána k népszerűsítésére, hogy a csehszlovákiai magyar dolgozók is ismerjék meg az egyszerű, a kommunizmust építő szovjet ember köznapi életét ezeken a darabokon keresztül. Minden túlzás nélkül állíthatjuk, hogy a megindulás után eljátszott darabjaink hasznosak voltak és alkalmat adtak arra, hogy színészeink korunk emberének ábrázolásában is előbbre lépjenek. Első szovjet darabunk Szimonov „Az orosz kérdés" című színműve volt, mely az akkori amerikai hidegháborús Időket bírálja és megmutatja azokat az erőket és emberi magatartásokat, pozitívumokat, amelyek jellemzőek voltak erre a korra. Az amegas szintű tolmácsolója volt a szovjet színműirodalomnak. A második évtizedben is több értékes szovjet darabot mutattunk be. Lavrenyev drámáját, a Leszámolást, a Nagy Októberi Szocialista Forradalom 50. évfordulója tiszteletére játszottunk. A darab az AURORA cirkáló és annak forradalom mellé álló parancsnoka, Berszenyev kapitány történetét meséli el, egy kis darab történelem abból az időből, mely a „nagy" történelmet úgy átformálta. Kornyejcsuk Platón Krecset című drámáját (nálunk „A nagy műtét" volt a címe) követte Arbuzov Én szegény Maratom című háromszemélyes kamarajátéka — ezt már az 1970-ben létrehozott košicei Thália Színpadunk mutatta be. Ezután került sor Rozov egyik új művének, az Érettségi találkozó nak a bemutatására, melyet ma ts játszunk és vendégként Szilágyi Albert, a győri Kisfaludy Színház rendezője állított színpadunkra. A jubileumi évadban Košicén decemberben adjuk elő Vampilov fiatal szovjet író új darabját, a „Búcsúzás júniusban" című, Beke Sándor rendezésében. Az említett 14 szovjet dráma (vegyesen színmű és komédia) természetesen nem sok, de nem is kevés. Ha olyan színház lennénk, amelynek a szovjet dráma bemutatása főfeladat, akkor nagyon keSzínházunk húsz éve és a szovjet dráma rikai újságíró, Smith, aki bátran kiállt a Szovjetunió mellett, akkor elbukott, mert el kellett buknia. De ma? Húsz év kellett ahhoz, hogy az amerikai elnök Moszkvában volt kénytelen tárgyalni a béke és egymásmellett-élés kérdéseiről, melyet Szimonov újságírója már 1950-ben hirdetett. A következő vígjáték a szovjet kisemberek egymásért való tenniakarását, a közös ügyért való lelkesedését tárja elénk Iszajev-Galics „Nem magánügy" című darabjában. Jól sikerült komédia volt, tele fordulattal, sok humorral, de a darab kicsengése volt a legértékesebb: a szocialista építés ügye nem magánügy. A harmadik évad elején került sor Rahmanov Viharos alkonyat című drámájának bemutatására, melyen a haladó tudóst, Polezsájev professzort ismerjük meg (Király Dezső játszotta nagyszerűen) és az értelmiség szovjet államhoz fűződő pozitív viszonyáról szól. Még abban az évadban eljátszottuk a bűbájos „Kisunokám" című színművet, Afinogenov drámáját, és később Katájev vígjátékát, a Bolondos vasárnap-ot. Ebben Zajcev, egy bölcsőde gondnoka (nekem volt szerencsém alakítani ezt a bájos figurát) fehér fénymázt hajszol kalandos körülmények között egy szanatóriumban és sok kellemetlen tortúrát is kiáll, csak hogy a kicsinyeknek minden meglegyen a bölcsődében. Bővérű humorral és meleg szívvel megírt komédia volt, amelyet nagy sikerrel adtunk elő. De nézzük tovább a sort. Következett az első Rozov darabunk, Boldogság merre vagy? címen, melyben az ifjúság kérdéseit tárja elénk az ismert szovjet szerző, utána Zarudnij Szivárvány című vígjátéka, mely egy kolhoz életének humoros, de munkás hétköznapjait, harcait és küzdelmeit viszi a néző elé. Sikeres előadás volt a Nyári kaland is, melyben a szerző ízelítőt adott egy szovjet üdülőközpont mindennapi életéből, könyörtelenül leleplezve annak korrupt Igazgatóját és titkárát. Tízéves volt már a színház, amikor műsorára tűzte és eljátszotta az általunk azóta is egyik legjobb szovjet alkotásnak elismert színművet, Alekszej Arbuzov Irkutszkl történet-ét (mi Egy szerelem története címen játszottuk). Ebben a jövőt építő szovjet embert Ismertük meg, aki a természetet alakítja át, gátat épít és energiát termel. És persze a mindennapi munka és konfliktusok mellett két ember nagyszerű és szép szerelmét... Ferenczy Anna, Bugár Béla és Turner Zsigmond játszották felejthetetlenül a darab három fiatal hősét és bizonyára sokan emlékeznek még Fazekas Imre bájos, mackósan kedves munkavezetőjére. A kitűnő előadás rendezője Munk István volt, akiről akkor még nem tudtuk, hogy alig fél év múlva, fiatalon Itthagy bennünket. Lelkes propagátora és mavés. De színházunk, amely a húsz évad alatt a hazai magyar szerzőknek, a kortárs és klasszikus magyar íróknak, a kortárs és klasszikus cseh és szlovák íróknak, a világklasszikusoknak és a haladó nyugati írók mellett a szocialista államok drámairodalmának ls színpadot adott, akkor ez a 14 bemutató már szép eredmény. S ha hozzátesszük azt a tényt, hogy az orosz klasszikusok bemutatásában sem voltunk tétlenek, akkor egész tevékenységünk 13 százalékát teszi ki a szovjet és orosz irodalom bemutatása. Tudjuk, hogy a Szovjetunióban nagy hagyománya van a klasszikusok hagyomány ápolásának. A Szovjetunió magáénak tartja az orosz klasszikusokat, és darabjaikat rendszeresen játszszák a szovjet színházak. Maga Sztaniszlavszkij, aki a szovjethatalom idején tevékenyen működött közre az új színház megteremtésén, egyik legfontosabb színházi feladatnak tekintette a klasszikusok bemutatását. Mi annak idején, a meginduláskor Gogol Leánynéző című vígjátékával kezdtük el az orosz klasszikusok bemutatását. Ezt követte évadok múltán Csehov (Ványa bácsi) és Osztrovszkij (Kéz Kornyejcsuk A nagy műtét című színmüvének egyik jelenetében FERENCZY ANNAT ós DRAFI MÁTYÁST örökítette meg a fényképezőgép lencséja Rahmanuv Viharos alkonyaiánaK tgyiK jelenetében Bottka Zsuzsa és Király Dezső kezet mos). Az utóbbi évadokban újra színpadunkra került orosz klasszikus Tolsztoj (Anna Kareninaj és legutóbb Osztrovszkij másik drámája, a Vihar, melyet a színházunk Thália Színpada vitt színre. A Tolsztoj-drámában Ferenczy Anna és Turner Zsigmond játszották a Karenin-házaspárt, felejthetetlenül szépen, kiváló színészi eszközökkel és itt alkalma volt egyik fiatal művészünknek, Ropog Józsefnek is megmutatni „oroszlánkörmeit", Vronszky gróf szerepében. Az előadást vendégként Jozef Felbaba. a Prešovi Ukrán Nemzeti Színház igazgatója rendezte nálunk. így hát — beleértve a Vidám Színházi Estünk keretében bemutatott Háztűznézöt (Csehov egyfelvonásosát) színházunk összesen 20 orosz nyelven írt darabot mutatott be, amely összes bemutatóinknak majdnem egyhatoda. Én úgy érzem, szép munka volt ez a húsz évad alatt és nem is kevés .. . Persze, ilyenkor, az értékelés és visszatekintés idején rájövünk azokra a bizonyos „tartozásokra" is, melyek megmutatkoznak. Például a szocialista Makszim Gorkij drámáinak színpadra-vitele. Többször terveztünk Gorkij-bemutatót, de eddig különböző okok miatt erre nem került sor Az Éjjeli menedékhely írója ma világklasszikusnak számít, darabjait az egész földtekén játsszák társadalmi berendezésre való tekintet nélkül, még az Egyesült Államokban is, így nem késhet soká nálunk a MATESZnál sem az első Gorkij-bemutató. Ha már a szovjet íróknál tartunk, Majakovszkij, Bulgakov, Leonov, Pagodin, Visnyevszkij és a többi jeles szovjet író művei is sorra kerülnek, főleg a fiatalok, akik a mai szovjet valóságot, a fiatalok, a mai emberek szemével látják. (Rozov, Vampilov). És a klasszikusok közül bizonyára sor kerül majd Turgenyev, Dosztojevszkij. Scsedrin, Puskin, Lermontov világhírű alkotásaira is. Itt említem meg, hogy egy színházi ember egyszer azt mondta nekem, Gogol „Revizora" a legszebb ajándék egy színész számára. Remélem, rövidesen a MATESZ is megajándékozza egyik érdemes tagját és vele több művészét azzal az élménnyel, hogy ebben a komédiában játszhat. Nem csupán Hlesztyakr>v, a címszerep kitűnő ebben a vígjátékban, hanem a polgármester és korrupt társai, az inasok, mind-mind kitűnő epizódszerep és nagy szerep. Színházunk és a szovjet drámairodalom kapcsolatához tartozik még az a nem kevésbé figyelmre méltó tény, hogy kollektívánk minden alkalommal, mikor a moszkvai Nagy Művész Színház vagy más szovjet társulat a fővárosban bemutatta művészi előadásait, az előadáson megjelent és igen sokat „vittünk haza magunkkal" az előadásról. A MCHAT előadásában látott Kreml toronyórája vagy a leningrádiak előadásában megtekintett Professzor Polezsájev színházi élményt jelentett mindnyájunknak, de egyben igen magas fokú és értékes tapasztalatot ls. A kevés eszközzel és nagy művészi intenzitással dolgozó szovjet művészek játéka nekünk, szakmabelieknek igen sokat jelentett. Az elmúlt húsz év bizonyítéka annak, hogy színházunk műsorpolitikája helyes úton jár akkor, amikor időről időre nem feledkezve meg a többi, nem kevésbé fontos feladatról sem, a testvéri szovjet nép életéről visz színpadra müveket. Azzal, hogy a húsz év alatt bemutattuk a mai szovjet embert a MATESZ színDadán. hozzá akartunk iárulni a népek barátsága nagy művéhez, hozzáférhetővé akartuk tenni a csehszlovákiai magyar dolgozót egy értékes irodalom megismeréséhez, erősíteni akartuk a népek barátságát Oey érzem: sikerült SIPOSS JENŐ 1972. XI. 28. 8