Új Szó, 1972. november (25. évfolyam, 258-283. szám)

1972-11-13 / 268. szám, hétfő

Ä SLOVAN SÚLYOS VERESÉGE Az I. labdarúgó-liga 13. fordulója után továbbra is a Tatran Prešov áll a táblázat élén. A kelet-szlovákiai együttes Plzeüben 3:1 arányú vereséget szenvedett, de üldözője, a Spartak Trnava nem tndta kihasz­nálni a hazai pálya előnyét és erejéből g6! nélküli döntetlenre futotta a VSS-szel szemben. Váratlan eredménnyel ért véget a Slávia—Slovan találkozó, ahol a vendégek 4:0-ás vereséget szenvedtek. Cgy látszik, a Slovan játékosait a Las Palmastól elszenvedett vereség mélyen meg­viselte. Figyelemre méltó a Lokomotíva gólzsákja, Józsának teljesít­ménye, aki mesterhármast ért el és újra egyedfii áll a góllövő lista élén. A következő fordulő párosítása: Slovan—Sparta, Žilina—Brno, Hradec—Ostrava, Prešov—Lokomotíva, VSS—Plzeň, Tfinec—Trnava, Nitra—Teplice, Slávia—Dukla. Trnava VSS 0:0 2:0 (1:0) Trnava, 12 000 néző, játékvezető: Fiala. A BEK negyeddöntőjének újdon­sült részvevője hazai pályáján messze elmaradt Brüsszelben az Anderlecht ellen mutatott telje­sítményétől. A találkozó elején mindkét csapat lassan, óvatosan játszott. Az első lövést a VSS ka­pujára a 16. percben Kabát küld­te. Az első 45 percben a vendé­gek nyíltan játszottak és a kö­zéppályán ügyesen állították meg a hazai csapat kísérletezéseit. Szü­net után jelentősen változott a játék képe. A VSS a kínálkozó pontszerzési lehetőséget minden, áron ki akarta használni és teljes csapatával beállt védekezni. Ritka ellentámadásai megakadtak a jól játszó trnavai védelmen, mlndösz­sze az 57. percben Stransz lövése jelentett veszélyt Kéket! számá­ra. Néhány perccel később a ha­zai Martinkovlč szalasztott el két nagy gólhelyzetet. Az átlagos színvonalú találkozón a kelet-szlo­vákiai együttes megérdemelten szerezte meg az egy pontot. Lokomotíva q . í /l.n\ Hr. Králové <5-1 VI.U; Košice, 1000 néző, játékvezető: Kopcio. Góllövők: Józsa (3), ill. Lubas. A Lokomotíva jő teljesítménnyel lepte meg ellenfelét. Az első 15 percben jelentős fölényre tett szert és teljesen beszorította a Hradec csapatát kapuja előterébe. Kimagasló teljesítményt nyújtott Józsa, aki mesterhármasával is­mét egyedül áll a góllövőlista élén. A második félidőben javult a vendégek védelmi Játéka és kü­lönösképpen a fiatal kapus, Cho­lenský teljesítménye érdemel fi­gyelmet, aki rengeteg gólhelyzetet tett ártalmatlanná. A vendégek tiszteletgólját néhány másodperc­cel a mérkőzés befejezése előtt védelmi hibából Lubas szerezte. A Lokomotíva megérdemelten győ­zött és legjobbjai Slosiarik, Knapp, Farkas és Józsa voltak, míg a ven­dégeknél Kuchaf, Plocek, és Lu­bas játéka tetszett. 2:0(1:0) Dukla Nitra Prága, 2000 néző, játékvezető: Horbas. Góllövő: Slaný (2). A fővárosi katonacsapat erő­sen tartalékosán állt kl e találko­zóra, hisz több játékosa sérülés­sel bajlódik. A Dukla jól kezdett és a vendégek kapuja már az el­ső percektől kezdve veszélyben forgott. A 22. percben született az első gól, amikor a fiatal Slaný nagyszerű helyzetfelismerése után volt eredményes. Szünet után, a 46. percben meglepő gólt kapott a Nltra. Játékosai sokáig nem tudtak felocsúdni a meglepetés­ből és nem voltak veszélyesek Viktor kapujára. A Dukla győzel­me megérdemelt. A csapat leg­jobbjai a nagy kedvvel játszó Móder és Slaný voltak. 4:0 (2:0) 3:1 (1:0) Plzeň Prešov Plzeň. 8000 néző, játékvezető: Cejka. Góllövők: Plass, Bican, Mi chálek (tizenegyesből), ill. Bnben­ko. A bajnokság éllovasa ezúttal halványabb teljesítményt nyújtott. Meglepetésre a Plzeň játékosat gyorsabbak és pontosabbak vol­tak, mint ellenfelük. Az első ha­zai gól Plass nagyszerű alakítása nyomán született a 19. percben. A Prešov rákapcsolt, de a csúszós, nedves talajon nem tudta áttörni a jól összeszokott plzeňi védelmi falat. A második félidő 57. percé­ben megsérült Igor Novák, a ven­dégek válogatott játékosa, akit lecseréltek. A későbbiek során érezhető volt hiánya. A 72. perc­ben Bican fejjel talált a hálóba, Biajd kilenc perccel később Go­molát Turcsányi felvágta a tizen­hatosán belül és a megítélt tizen­egyest Michálek biztosan értékesí­tette. Slávia Slovan Prága, 12 000 néző, játékvezető: Krňávek. Góllövők: Barták, M. Medviď, Bouška és Grospič. A vendégek az első tíz percben nyíltan játszottak. Több ügyes ak­ciót vezettek és csak a balsze­rencse akadályozta, meg őket a góllövésben. A 12. percben Barták szerezte a Slávia első gólját. A 33. percben Cipro beverekedte ma­gát a Slovan tizenhatosán belül és két Slovan-játékos próbálta őt sze­relni. Cipro elesett és a játékve­zető némi tétovázás után tizen­egyest ítélt. Bouška lövését Ven­cel kiütötte, de a játékvezető meg­ismételtette a büntetőt. M. Med­via a Slávia újdonsült játékosa már nem hibázott. Az első félidő utolsó perceiben több szabályta­„Ul szerelte L. Zlochít «mre ez megütötte őt. Erre a jatekvezető piros lapot mutatott Zlochanak. L Zlocha bátyja Ián odafutott Krňá vekhez és kitépte kezéből a piros lapot. Kisebb huzavona és három perces szünet után folytatódott a játék. A játékvezető a Zlocha fi­véreket kiállította. A második já­tékrészben a Slovan csak kilenc játékossal játszott, de ez eleinte nem volt érezhető teljesítményén. Az 55. percben a partblró a Slá­via-csatárok lesét jelezte, a Slovan védelme leállt, és Klimeš senkitől sem zavartatva lőtt a hálóba. A Slovan játékosai ezután e! akar­ták hagyni a játékteret és csak a csapat vezetője közbelépésére tér­tek vissza. A találkozó sportsze­rűtlen jelenetek sorozatával ért véget. - PRÉMIUMOK ­Gyűjtőhely sorozat és szám sorszám összeg TJ Gottwaldov vl 722 946 5 422 60 000 Kčs Slezan Frýdek Místek nl 945 874 30 020 60 000 Kčs Pošta Staňkov. domažlicei járás Fd 553 064 120 60 000 Kčs TJ Kablo Kladno ol 438 754 4 554 20 000 Kčs Pošta faslovské Bobunice, trnavai járás Tb 847 898 81 60 000 Kčs TJ Inter Bratislava, Bratislava Slovnalt nm 091 249 10 289 60 000 Kčs TJ Dynamo Pardubice yi 420 109 5142 60 000 Kčs Pošta Svidník zl 018 227 121 60 000 Kčs Pošta Nymburk 1 Ke 075 494 326 60 000 Kčs SZEMÉLYGÉPKOCSIK: TJ Montáže Praha zl 929 970 47(1 Pošta Praha 85 Zb 199 876 1 398 TJ Lokomotiva Malacky em 977 213 768 Pošta Svedovce, trebišovi járás sí 505 596 289 Pošta Svidník zl 018 291 177 Pošta Krížová, Havličkov Brod-i járás Gd 164 549 145 TJ Železiarne Prostöjov tl 572 321 60 045 TJ ŠK Slávia Praha De 971 542 2 316 Pošta Studénka 3, Nový ličín i járás !d 319 704 625 Pošta Žaclér 1, trutnovi járás Vb 858 529 • 138 2:3 (2:3) Teplice Trinec Teplice, 5000 néző, játékvezető: |ursa. Góllövők: Žalud és Stratil. Már a 4. percben gólt értek el a hazaiak, melyet a játékvezető Stratil lesállása miatt nem adott meg. Többnyire a Tflnec térfelén pattogott a labda. A 42. perc­ben Stratil ügyes átadása Zalud­hoz jutott, aki megszerezte a Tep­lice vezetését. Szünet után az 50. percben Stratil egyéni alakítása után teljesen egyedül állt a kapu előtt, de mellé gurított. Negyed­órával a mérkőzés befejezése előtt a hátvéd Koubek elfutott és beadását Stratil küldte a hálóba. Zbrojovka Sparta Brno, 14 000 néző játékvezető: Jelinek. Góllövők: Cvetler, Miklós, ill- Kára, Jurkanin és Stránský. A hazaiak jutottak a vezetéshez, miután a harmadik percben Cvet­ler szerencsés gólt lőtt. A Sparta csak nehezen lendült játékba, és a 24. percben Kára egyenlített. Há­rom perccel később meglepő ve­zetéshez jutottak a vendégek. Ká­ra beadását Jurkanin fejelte a há­lóba. A következő gólt tíz percig váratott magára. Mtklos Karásek szabadrúgását fejjel érintette és a vendégek meglepett kapusa már nem tudott közbenyúlnl. A .félidő és egyben a mérkőzés utolsó gólja a 45. percben született. Ismét sza badrúgáshoz jutott a Sparta és Stránský éles fejese a hálóba vá­gódott. A második félidőben elma­radt a hazalak várt nyomása, és a jobb Sparta irányította a játékot. A bajnokság állása: 1. Tatran Prešov 2. Sp. Trnava 3. ZVL Žilina 4. VSS Košice 5. Slovan Brat. B. Hr. Králové 7. Dukla Praba 8. AC Nitra 9. Lok. Košice 10. Sparta Praha 11. SU Teplice 12. Skoda Plzeň 13. T2 Tfinec 14. Zbrojovka Brno 15. Slávia Praha 16. Banik Ostrava 13 9 2 2 20:9 20 13 6 6 1 19:9 18 13 8 1 4 23:12 17 13 6 3 4 19:11 15 13 5 4 4 11:14 14 13 B 2 5 13:22 14 13 4 5 4 14:12 13 13 8 1 6 16:17 13 13 5 3 5 19:20 13 13 5 2 6 18:21 12 13 4 3 6 15:13 11 13 4 3 6 16:17 11 13 3 5 5 7:13 11 132 5 6 18:23 9 1325611:17 9 1332811:20 8 Prágai Korcsolya A 19 éves amerikai GORDON McKELLEN győzött férfi egyes ben a IX. Prágai Korcsolya nem­zetközi műkorcsolyázó versenyen. 6 volt az egyetlen a mezőnyben, aki megugrottá a hármas Salcho­wot. A második helyet a csehszlo vák PAZDlREK szerezte meg, a harmadik helyen a kötelező gya korlatok győztese, a francia MRO ZEK végzett. A csehszlovák indu­lók közül Pechár az előkelő 4. helyre került, míg Angustovič a 7. lett. A sportfogadás hírei A Športka 46. játékhete I. húzásá­nak nyerőszámai: 5 12 16 37 44 46 A II. húzás nyerőszámai: 16 26 27 29 35 42 A MATES nyerőszámai: S 7 13 19 32 A Sazka 48. játékhete 12-talála­tos szelvénye: 123456789 10 11 12 111112221 1 2 2 Levický (bal oldalt) egy góllal járult hozzá az Inter Bratislava győzelméhez a Jednota Trenčín elleni II. ligás labdarúgó-mér­kőzésen. ' Alexy felv.) A CSSZTSZ KB XV. plenáris ülése Az olimpiai szereplés értékelése A CSSZTSZ Központi Bizottsága szombaton Prágában tartotta XV. plenáris ülését, melyen értékel­ték a csehszlovák sportolók rész­vételét a müncheni nyári olimpiai játékokon és megtárgyalták a lestnevelési mozgalom fő felada­tait az évzáró taggyűlések és a CSSZTSZ KB 1973 őszére tervezett IV. kongresszusa előtt. Antonín Himl, a CSSZTSZ KB elnöke beszámolójában nagy­ra értékelte a CSKP KB októberi ülésének jelentőségét a CSKP XIV. kongresszusa határozatainak telje­sítésénél a dolgozók ideológiai és politikai nevelése terén. A test­nevelési szervezetek munkájában tovább kell növelni az igényes­séget és a követelményeket a szervezési és főleg eszmei-politi­kai tevékenység során. Antonín Himl, a CSSZTSZ KB elnöke beszéde további részében értékelte a csehszlovák küldött­ség szereplését a müncheni olim­piai játékokon. Megjegyezte, hogy a csehszlovák küldöttség teljesí­tette politikai-társadalmi és kultú­rális küldetését. A küldöttség tagjai példás magatartással és fellépéssel tűntek ki. Antonin Himl nagyra értékelte azt a tá mogatást és segítséget, melyet a CSSZTSZ nek a párt- és kormány­szervek nyújtottak. Ugyancsak po­zitívan értékelte a többi baráti állammal való együttműködést is. — A müncheni olimpiai játékok bebizonyították, bogy a sport és a teljesítmények világszerte jelen­tősen fejlődnek, — hangsúlyozta Antonin Himl. — Tovább növeke­dett azoknak az országoknak a száma, melyek betörtek a világ­élvonalba és melyek joggal pá­lyáznak olimpiai érmekre. Az olimpiai játékok eredményei rá­mutattak arra, hogy a sport sok­kal jelentősebb és gyorsabb fej­lődésen megy át a szocialista or­szágokban, mint a tőkés államok­ban. Kivételt csupán Csehszlová­kia képezett, mely a baráti or­szágok közötti értékelésben az utolsó helyen végzett. Az olimpiai játékokon kiosztott aranyérmek 51 százalékát a szo­cialista államok sportolói szerez­ték meg, miközben a 122 részvevő ország közül csupán 12 volt szo­cialista. Ez óriási siker, hisz az aranyérmek löbb mint fele vándo­rolt baráti államokba. Ez azt hi­szem, nagyszerű bizonyítéka an­nak, bol és kik számára nyílnak óriási lehetőségek a testnevelés és sport továbbfejlesztése terén. A csehszlovák sportolók ered­ményei arra késztetnek minket, bogy komolyan és bíráló módon elgondolkodjunk Csehszlovákia je­lenlegi helyzetéről a sport terén. Nem szabad elfelednünk, hogy mi­közben a többi országok négy évig készültek az olimpiára, ha­zánk sportolói csupán másfél évig. Nem szabad megfeledkez­nünk arról az objektív valóságról, hogy a négyéves időszak elején hazánk súlyos válságon ment át. Mialatt országunk és pártunk sor­sa fölött aggódtunk, nem maradt elegendő idő arra, hogy megfe­lelően biztosítsuk sportolóink olimpiára való felkészülését. Az 1968-as mexikói olimpiához viszonyítva sportolóink négy hely­lyel rontottak. Míg Mexikóban 163,5 ponttal a 11. helyen végez­tek az országok közötti nem hiva­talos pontversenyben, így Mün­chenben 74 ponttal a 15. helyra estek vissza. Ennek okait vizsgál­ta beszéde további részében a CSSZTSZ KB elnöke. — Az 1976-os és az 1980 as olim­piai játékokra való felkészülés so­rán nem szabad szakvezetőinknek ugyanazokat a hibákat elkövet­niük, — hangsúlyozta Antonin Himl. Beszéde utolsó részében • CSSZTSZ KB elnöke kihangsúlyoz­ta a politikai nevelőmnnka minő­sége javításának fontosságát. E téren nagy munka vár az egyesü­letekben működő edzőkre, szakve­zetőkre és funkcionáriusokra. — A CSSZTSZ 1973 őszére ter­vezett IV. kongresszusa előtt fo­koznunk kell erőfeszftésünket a CSKP XIV. kongresszusa testneve­lés terén hozott határozata telje­sítéséért — mondotta Antónia Himl. A FERENCVÁROS ÁTVETTE A VEZETÉST A magyar NB I. kilencedik for táblázat élén. Az eddig veretlen szenvedett a Videotontól, és a na esett az ötödik helyre. Üldözői kö rült győznie, ami azt jelentette, pont előnnyel átvette a vezetést, máját, ezúttal a Tatabányát fekte különbsége révén felnyomnlt a m az elkeseredetten védekező Egyet ta erejéből ugyanúgy, mint a Hon szerepelt. Azonban 12 ponttal min ben áll az élbolyban. Egyetértés—Vasas 1:1 (1:0). Góllövők: Szuromi, ill. Puskás. A 14. percben Szuromit húsz méterre a Vasas kapujától felvág ták. A szabadrúgásnak ő állt ne­ki és bombája Tamás kapujának bal felső sarkában kötött ki. A gól után a vendégcsapat rohamo­zott, de akcióit nem kísérte sze­rencse. A szünet után is inkább a Vasas támadott, de egyenlítenie csak nyolc perccel a mérkőzés vége előtt sikerült. Szöglet után Puskás elé került a labda, aki öt lépésről a hálóba talált. Videoton—MTK 2.:0 (1:0) Góllövők: Csnkovics, és Wollek. Alacsony színvonalú mérkőzést vívott a két együttes, és sok ke­mény belemenés tarkította a já­tékot. Az MTK teljesítménye ezút­tal elmaradt a várakozástól. A székesfehérvári együttes, amely már a találkozó első perceiben megszerezte a vezetést, fegyelme­zetten és jobban játszott ellenfelé­nél. Ojpesti Dózsa—Tatabánya 3:1 (2:1) Góllövők: Bene, Fazekas (tizen­egyesből), Kelln:r, 111. Zöldi. A szerdal kupatalálkozó alaposan megtizedelte a lila-fehér együt­test, amely tartalékosan lépett pályára. Ennek ellenére ügyesen, szellemesen játszottak az újpesti dulöja újabb változást hozott a MTK Székesfehérvárott vereséget gyon tömör élmezőnyben vissza­zül csak a Ferencvárosnak sike­hogy a zöld-fehér együttes egy Az Cjpesti Dózsa tartja kupafor­tt3 biztosan kétvállra, és jobb gól ásodik helyre. A Vasas nem bírt értéssel és csak döntetlenre futot­véd, amely a Rába partján vendég­dkét csapat továbbra is verseny­fiúk. Elsősorban Tóth András je­leskedett, minden labdájának sze­me volt. Bene már a 4. percben megszerezte a vezetést, majd Fa­zekas tizenegyesből növelte a ha­zai csapat előnyét. A 27. percben Zöldi szépített, és a 48. percbcn Kolár elfutása után Kellner be­állította a végeredményt. Az új­pesti csatárok távolról sem hasz­nálták kl góllal kecsegtető hely­zeteiket. Ferencváros—Csepel 3:2 (2:1). Góllövők: Szőke, Bálint, juhász, 111. Szurgent (2). A fehérvárosi Szőke az első 2(J) percben csak lézengett a pályán. Az edző már le akarta cserélni, amikor megjött játékkedve. Elő­ször egy veszélyes támadást ve­zetett, majd egy húszméteres sza­badrúgásból megszerezte a ha­zaiak vezető gólját. Továbbra ls rohamozott a Ferencváros és a 36. percben Bálint előretört, Albert ügyesen visszapörgette a labdát és Bálint 16 méterről a hálóba talált. Két perccel a félidő vége előtt Pető elfutott és Szurgent a tétovázó Fradi-védők között szépi tett. A második félidő elején az előre lopakodó Sándor egyen­lítést alkalmat hagyott ki. Az 58. percben Szőke szabadrúgását Haj­dú szögletre ütötte, melynek be­ívelése után Bálint kapura lőtt, Juhász beletette a lábát a labda útjába és így jutott harmadik gól­jához a Ferencváros. Ezután szo­rongatott a Csepel és Szurgent újabb gólt ért el. Rába ETO—Honvéd 1:1 (1:0) Góllövők: Keglovicb, ill. Ko:ma. A mérkőzés nagy r£ izében a ha­zalak irányították a játékot. A má­sodik félidő közepén megtorpan­tak és az elég volt a rutinosabb fővárosi csapatnak az egyenlítés­hez. Szeged—Salgótarján 2:0 (2:0) Góllövők: Antal és Magyar. Az első 45 percben idei legjobb játékát nyújtotta a Tisza-parti együttes és ezzel győzött. Komló—Diósgyőr 2:2 (0:1) Góllövők: Bnús (tizenegyesből), Juhász, 111. Fekete és Kiss. A vendégcsapat jobban mozgott a nedves talajon, mégis csak a hosszabbításban sikerült egyenlí­tenie, ami egy értékes pontot jelentett számára. Zalaegerszeg—Pécsi Dózsa 1:0 (0:0) Góllövő: Józsi. Többet támadott a Zalaegerszeg, de csak egy Ízben sikerűit beven­nie a pécsi kaput. Az NB I. állása: 1. Ferencváros 9 8 1 2 21:13 13 2. Ojpest 9 6 0 3 18:8 12 3. Vasas 9 5 2 2 18:10 12 4. Honvéd 9 4 4 1 14:7 12 5. MTK 9 4 4 1 14:10 12 6. Rába ETO 9 S 1 3 19:18 11 7! Videoton 9 4 2 3 15:12 10 8. Csepel 9 2 3 2 16:14 9 9. Zalaegerszeg 9 4 1 4 10:8 9 10. Tatabánya 9 3 3 3 11:13 9 11. Szeged 9 2 3 4 10:17 7 12. Egyetértés 9 2 3 4 9:18 7 13. Salgótarján 9 3 0 6 14:18 S 14 Komló 9 1 4 4 9:17 6 15. Diósgyőr 9 1 3 5 7:14 5 18. Pécsi Dózsa 9 0 4 S 3:13 4

Next

/
Thumbnails
Contents