Új Szó, 1972. november (25. évfolyam, 258-283. szám)
1972-11-13 / 268. szám, hétfő
G ondolatban sokszor elkezdtem ezt a riportot. Mikor kocsink a paletta minden sünében pompázó Szepességen át hol feljelé kapaszkodva, hol lefelé száguldva közeledett Levoča (Lőcse) felé, akkor is a címadás számos variációja foglalkoztatott. „Hegedűszó sír az éjszakában" vagy Mikszáth regényének címe alapján: „Fekete város és fehér pálcák." Amikor megérkeztünk a világtalanok hazánkban egyedülálló szaktanintézetébe, s órákon át tanulmányoztuk, hogyan élnek, tanulnak, dolgoznak a csökkentlátásúak és a világtalanok, minden előregyártón változatra rácáfolt a válóság. Életunt, fásult arcok, üres tekintetek, letargia helyett sokoldalúan művelt, tájékozott, a világ eseményeiről tudó, szakmáját tökéletesen ismerő lányokkal, fiúkkal, férfiakkal, nőkkel találkoztunk. Ha a kézfogásnál kissé tétován kinyújtott jobbjukat nem kellett volna korrigálnom, ha a tárásuk nem emlékeztetne a súlyos és éppen álomba merülő beteg látogatóinak gyengéd lépteire s főleg, ha nem tudom, hogy világtalanul beszélnek, a tanítási óra végét jelző csengetés után a folyosóra özönlő és fiatalos lendülettel zsivajgó lányokról, fiúkról talán nem is tudtam volna meg, hogy vakok. S hogy ez így van, hogy megtalálták helyüket az életben, hogy érzik létük értelmét, fontosságát, az a velük foglalkozó, és munkájukért nagy tiszteletet érdemlő tanároknak és nem utolsósorban szocialista társadalmi rendszerünknek köszönhető, mely létrehozta ezt az intézményt, fenntartja é& fejleszti. Ha régen valakire azt mondták, hogy vak, ez talán a halálos ítéletnél is rosszabbat jelentett. Húnyja csak be a szemét egy pillantásra a kedves olvasói Hova lettek a színek, formák? A későőszi barnás-sárga avar, a falon függő festmény, a nagy magasságok felé törő pompás toronyház, az utca sokszínű forgataga? Hová lett kedvesünk arca, piros színű, finom ívelésű ajka, az ég kékje, a polcon illatozó sárgászöld körte, piros alma? És hova lett ez a bennünket sok-sok színárnyalattal, kecses formákkal, gyönyörködtető létesítményekkel, aranyló napfénnyel, kékes holdvilággal és szeretteinkkel körülvevő világ? Elég viszont egy pillanat és újra látjuk az iskolából e percben hazatérő, a sietéstől és hidegtől hamvaspirosra csípett arcú kislányunkat, az áramvonalas autókat s a múzeumok csendjében függő műkincseket. De mit tegyen, aki hiába nyitja ki a szemét, mert akkor is sötétség, tárgyak, színek nélküli sötétség veszi körül? Nyilván sokan arra gondolnak: megtébolyodnának, ha elveszítenék a szemük világát. A világtalanok között is sokan gondoltak erre. Michal Dzurňák, a világtalanok levočai szaktanintézetének igazgatója több ilyen esetet említett. Amikor egyesek életuntán, letargikusan az intézetbe kerültek és megtanultak egy, a világtalanok által is elsajátítható szakmát, tudatosították: a látás nagy érték, az élet azonban még nagyobb. Ma megbékélten dolgoznak, tanulnak, szórakoznak, érzik társadalmi fontosságukat, tudják, hogy aktív részesei a bennünket körülvevő világ formálásának. Cél, értelem, munka. Ez teszi emberré az embert s a lőcsei világtalanok szaktanintézetében mindenkinek van célja, munkája. Kultúra, sport Egy nagyteremben vagyunk. A nézőtéren bőrfotelek, a dobo. gón zongora. Michal Dzurňák arról tájékoztat, hogy a szaktanintézet tanulói érdeklődnek a kultúra iránt. Van zenekaruk és többen különféle hangszereken játszanak. A világtalanok nagy többsége szereti a zenét. Ezek közé tartozik a košicei Ladislav Boda is, aki kérésünkre sietve hozta be harmonikáját és jó ritmusérzékkel Játszott. — Zongorázni is tudsz? — Igen. Hároméves korom óta tanulók. Először édesapám tanított, később magam tanultam. A hangjegyek lényegét nem sikerült megértenem. De enélkül is tudok játszani; Míg ujjai vidáman táncoltak a fekete-fehér billentyűkön, az arcát néztem. Vidám volt és derűs. Üde, mint az a dal, melyet játszott, mely még most is a fülemben cseng... — Persze a kulturális élet fellegvára nem itt van — mondja az igazgató — hanem a ! Fél és negyed század Levočán kereken 50 évvel ezelőtt alapították meg a világtalanok iskoláját. Ma is hat éves koruktól tizenötödik életévükig ismerkednek itt az alapfokú kilencéves iskola tananyagával. Huszonöt évvel ezelőtt kezdte meg működését a csök. Ikentlátásúak és világtalanok szaktanintézete, melyben több, mint 130 vak tanul szakmát. Három évig tartó tanulás után könyvkötők, takácsok, kefekötők, kárpitosok és kosárfonók kapnak segédlevelet. A közeljövőben rehabilitációs masszát is tanítanak majd. Akik ezt a finom tapintóérzéket igénylő szakmát elsajátítják, két év után gyógyfürdőkben, kórházakban helyezkednek el. — A múlt év novemberében készült el a szaktanintézet új részlege — mondotta Dzurňák igazgató. — Az építkezés 14 millió koronába került. Ez év január elsején kezdtük meg az oktatást. Ha nem lenne ez az intézet, a világtalanok tétlenül Ülnének odahaza, nem tudnának bekapcsolódni a gyakorlati életbe ... S hogy milyen jól bekapcsolódnak, milyen szorgalmasan dolgoznak, arról a szép subaszőnyegek, heverők, színes ko. sarak, műanyagból készült füzet- és könyvborítók győztek meg bennünket: Évente fél millió korona értéket termelnek ki tanítóik, mestereik szakszerű irányításával. Az elméleti oktatáson egy osztályban — a tanítás sajátos formái miatt — mindössze 12-en, a gyakorlati órákon pedig nyolcan, tizen vesznek részt. Mivel az elkészítésre váró tárgy rajzát nem lát. Ják, plasztikus segédeszközöket használnak. Ujjukkal érzékelik a formákat, kifinomult hallásuk, ösztönük pótolja a látást. Az intézet fennállása óta eltelt negyedszázad folyamán sokan tanultak Lőcsén mesterséget és helyezkedtek el kisipari termelőszövetkezetekben. A szaktanintézet vezetősége nem szakította meg velük a kapcsolatot. Leveleznek, olykor személyesen is találkoznak. — Problémát okoz egy világtalant üzemben elhelyezni — mondja az igazgató —, mert a vezetők arra gondolnak, hogy terhükre lehet. Pedig a vakok szorgalmasak, jó magaviseletűek s ha a kezdeti nehézségeken átsegítik őket, nem okoznak csalódást. A mesterséget tanult csökkentlátásúak és vakok elhelyezkedésével kapcsolatos problémákat az illetékes szervek segítségével úgy oldjuk meg, hogy olyan munkahelyeket létesítünk, ahol csak ők dolgoznak. A rožňavai járásban levő Sirk községben már működik egy ilyen kisipari szövetkezet és a közeljövőben Levočán is átadnak egyet. Ez utóbbiban 250-en dolgoznak majd. Az itt felépülő üzemben minden világtalan a kitanult mesterségét folytathatja. Lakásokat is kap. nak. Üj nyomda és kultúrközpont is épül számukra. Érzelmes párbeszéd Hány éves? »«- Harminckettő. »•• Mióta világtalan? A TUDÁS FÉNYE ELOSZLATJA A SÖTÉTET — Születésem óta. — Foglalkozása? — Szlovák—történelem szakos tanár vagyok. — Itt tanít az intézetben? — 1946-ban jöttem ide. Kitanultam a kárpítosmesterséget. Leérettségiztem és Bratislavában elvégeztem a főiskolát. Visszajöttem Lőcsére s azóta itt tanítok. — Szépen beszél magyarul. Hol született? — Az érsekújvári járásban, Baracska községben. — Elégedett a sorsával? — Természetesen. Nagyon jól érzem itt magamat és szeretem a munkámat. — Rokonai, ismerősei meglátogatják! — Igen. Édesanyám is, testvérem is felkeres. — Most ősz van. Tudja azt, hogy milyen változások mennek végbe a természetben? Van elképzelése arról, milyen a zöld, a sárga, a barna szín? — Tanítóim nagy súlyt he lyeztek arra, hogy a természe ti jelenségeket megismerjük. Ki vittek bennünket az erdőbe, elmagyarázták, milyenek a fák, a növények. Milyen átalakulások ra kerül sor ősszel és tavasszal — Szereti a zenét? — Nincsen rám mindig jó hatással. Szabad időmben inkább hangos könyvet, vagy tudományos előadást hallgatok magnetofonról. A rádióból figyelem, mel kísérem a világban történő eseményeket. — Mennyi a fizetése? — Eddig 2200 koronát keres tem havonta, de nemrég emelték a pedagógusok fizetését, fgy én is többet kapok majd. — Ügy tudom, tudományos anyaghoz nem jutnak hozzá olyan terjedelemben a világtalanok, mint azok, akik nyomtatott könyveket is olvasnak. Hogyan tudta mégis jó eredménnyel elvégezni az egyetemet? — Ha mi egyszer meghallunk valamit, nem felejtjük el. Ha nem lenne átlagon felüli emlékezőtehetségünk, tanulni se tudnánk, mert mindent nem tu. dunk lejegyzetelni, így ismétlésre sincs lehetőségünk. — Az írókat, költőket ismeri? — Természetesen. A magyarok közül legjobban Petőfit, Adyt, Móriczot, Jókait, Mikszáthot szeretem. — Milyen kívánsága van? — Szeretnék kapni egy jó lakást, melyet kedvem szerint rendeznék be. Műhelylátogatás • Az ipari kollégium a legkorszerűbb építészeti módszerek alkalmazásával készült. A falak szétszerelhetők és a termek a szükségnek megfelelően kicslnyíthetők vagy nagyobbíthatók. A tantermekben — csakúgy, mint a többi iskolában — önkormányzat van. A könyvkötőknél az elnök Gergely, az alelnök Dránová. A műhelyben fűzött ívek várnak a szorgalmas ipari tanulókra. Van itt egy papírvágókés, prés és egy Maxima gyártmányú elektromos meghajtású vágógép. Síknyomással dolgozó nyomdákból ismerjük ezt a gépet melyet itt védőberendezéssel láttak el. A vakok biztonságosan kezelhetik. Egy másik teremben műanyagból készült ajtócimkéket és borítólapokat csinálnak. Ügyesen dolgoznak az aranyfüstlemezzel. Több borítólapra Lőcse várának kliséjével nyomtatnak aranydíszítést. A kosárfonóműhelyben ismertük meg a 18 éves csécsi Varga Gizellát. — Három éve foglalkozom kosárfonással — mondotta. Teljesítménynorma nincs. Mindenki annyi kosarat készít, amennyit tud. A legjobb eredményeket elérő ipari tanulókat külön ju. talmazzák könyvtárban, ahol a világtalanok számára készült könyvek, újságok, magnószalagra feljátszott, úgynevezett hangosköny. vek találhatók. A fiatalabbak részére „Naše ráno", az időseb, bek számára pedig a kéthetenként megjelenő „Nový život" című újságot adják ki. Az újság hallatára szakmai kíváncsiság kerített hatalmába. Miről írhat vajon a Nový život? Egy világtalan készségesen felolvasta a lap tartalmát. Az első oldalon „Tettek viszik előbbre a jövőt" címen vezércikk jelent meg. A belső oldalakon egyRimavská Sobota-i (Rimaszombat) riport foglalkozott az ott élő világtalanok életével, munkájával. A külpolitikai hírek után egy nagyobb cikk méltatta az NSZK-ban élő világtalan tudós, Ludvík Hans életét születésének 80. évfordulóia alkalVilágtalanok és csökkentlátásúak atlétikai viadala. A szőnyegkészítő-műhelyben nagy munkában találtuk Anna Titukovát. Ez a prešovi kislány 19 éves korában súlyos üzemi baleset következtében veszítette el a szemevilágát. Egy ideig a szüleinél volt s amikor megtudta, hogy Levočán szakmát tanulhat, kérte felvételét a szaktanintézetbe. Ma már olyan ügyesen dolgozik, mintha látna. Keze alól szép, színes szőnyegek kerülnek ki. Egy nappal lá. togatásunk után Košicén, a Slovan szálló 10. emeletén láttunk egyet azokból a szőnyegekből, melyeket ebben a műhelyben készítenek. Lehet, hogy éppen Annuska csinálta ... Látogatásunk alkalmával a kárpitosok éppen ebédeltek. A műhelyben kész és félkész heveröket, különféle színű bútorhuzatokat, fonalakat láttunk. — A heverők faszerkezetét bútorgyárakból vásároljuk — mondotta az igazgató —, a saaktanintézet növendékei készítik el a matracokat. Ebből a műhelyből évente sok bútor kerül az üzletekbe. mából. A hátsó oldalon orvosi és jogi tanácsadó, sport, humor. Közölt még a lap egy cikket arról, miért dohányoznak az emberek és foglalkozott a háziállatoknak a lakásban való tartásával. Ami a sportot illeti, az se „mostoha gyerek". A világtalanok atlétizálnak, futballoznak, jégkorongoznak. Az utóbbi két sportágnak ebben az intézetben való űzését először nem értettem, de aztán megmagyarázták: a labdarúgás kedvelői olyan focival, mérkőznek, melybe apró kavicsokat helyeztek el és a labda csörög. A jégkorongozók pedig korong helyett üres konzervdobozt használnak. A tornateremben a bordásfal, gyű. rű, 16 egészen természetesnek hatott, a kosárlabdapálya azonban már nem. Kísérőm elmondotta, hogy a vakok átlagon felüli tér-érzékkel rendelkeznek, pontosan kiszámítják, hány lépésre kell eltávolodniuk a kosártól, hogy azután magabiztos mozdulattal dobják bele a labdát. Az atléták nemzetközi vetélkedőkön is részt vesznek. Nemrég a magyarokkal mérkőz. tek. A találkozó után a vendégek a következőket írták be az intézet emlékkönyvébe: „Köszönetet mondunk a szívélyes fogadtatásért. Örömmel jöttünlk jubileumi atlétikai versenyükre. Ezzel is ápolni kívánjuk a népeink közötti barátságot és növelni Ifjúságunkban a sportszeretetet. Gratulálunk az új Ipari kollégium létrehozásához. Kívánjuk az iskola nevelőinek ós tanítóinak, hogy eredményes, jó munkával járuljanak hozzá a szocializmus építéséhez és népeink barátságához". Aláírás" Vakok és csökkentlátók Wesselényi Miklós sportköre, Budapest. Beszélő számok Egy világtalan 3 évig tartó kitanítása megközelítőleg 100 ezer koronába kerül. Ezt az állam fizeti, a kiskorúak szülei vagy hozzátartozói csak a családi pótlékkal járulnak hozzá a tanítási és internátusi költségekhez. Korábban említettük, hogy a világtalanok évente félmillió korona értékű munkát végeznek, ennek az önköltsége viszont 3 millió korona, melyet szintén az állam fizet. Ezek a számok szocialista társadalmi rendszerünk végtelen nagy humanitását, nagyvonalúságát bi. zonyítják. A világtalanok — a többi ipari tanulóhoz hasonlóan — szintén kapnak zsebpént. Ez 40—180 koronáig terjed havonta. Huszonnégy tanító és 15 nevelő tevékenykedik az intézetben. A tervek szerint 1975ben elkészül Lőcsén a vakok korszerű új nyomdája, mely 10 millió korona ráfordítást igényel. Tervek, elképzelések — Hazánk évről évre egyre jobban iparosodik — mondotta Dzurňák elvtárs —, ezért a szaktanintézetnek is lépést kell tartania a követelményekkel. A közeljövőben már nem tanítjuk a takácsmesterséget és idővel megszüntetjük a kárpitosok képzését is. -Helyette elektromos szerelőmunkára oktatjuk a világtalanokat. Ebben az iparágban olyan műveleteket végez, nek, melyeknél nagy szerepe van a tapintásnak. Vil lány mo-torok forgórészeinek a tekercselésénél nem annyira a szemre, mint inkább beidegződött mozdulatokra van szükség. Megtanítjuk a világtalanokat egyszerűbb szerkezetek, gépek összerakására. Természetesen a készülő gyártmányt nem tudják komplettre készíteni, de jelenfősen besegítenek. Mint már említettük, az in. lézet létrehozása jelentős anyagi ráfordítást igényelt. A szaiktanintézet igazgatósága annaik a lehetőségén gondolkodik, a jövőben nem lehetne-e a szocialista államokban élő világtalanokat és csökkenflá'tásúakat is Lőcsén taníttatni. Ez az intézet ugyanis már működik és bő. vítése nem kerülne annyiba, mint mondjuk Lengyelországban, Bulgáriában vagy másutt egy ilyen vagy ehhez hasonló ipari kollégium létrehozása. Ésszerű tervek, elképzelések ezek, melyeknek megvalósítása a vakok és csökkentlátók további boldogulását segítik elő. Ma a XIII. század közepe táján épült, műemlékeiről az egész világon ismert Levoča felé tekint a világ szeme, ugyanis minden évben november 13án tartják meg a vakok világnapját és ez a város a már említett fél és negyed század alatt világviszonylatban rangos helyet vívott ki a világtalanok oktatása, mesterségretanítása terén. Gondoljunk ma megkülönböztetett tisztelettel azokra a pedagógusokra, szakoktatókra, aki'k a tudás fényével világítják be a világtalanok életútját. Napjában sok bonyolult emberi és pedagógiai problémával kell megküzdeniük. Illesse őket köszönet azért az Igyekezetért, mellyel szerencsétlenül járt embertársainkba az élet és munka szeretetét oltják be s a tudás legyőzhetetlen fegyverével vértezik fel őket. KOMLÚSI LAJOS 1972. XI. 13.
