Új Szó, 1972. november (25. évfolyam, 258-283. szám)

1972-11-13 / 268. szám, hétfő

KEI FRONTON A HALAI ELLEN Viliam Thurzo professzor köszöntése Hatvan évvel ezelőtt — 1912. november 13-án — a komáromi várost kertész felesége fiúgyermeknek adott életet. A kor mélyében világot rengető robbanások feszültek. Az egykori gyermek, aki az első világháború időszakában kezdett eszmélni, most itt ül velem szemben, fehér köpenyben, szemében valami különös, optimizmust és kamaszos vidámságot sugárzó mosollyal. Hat évtizedes életújáról kérdezgetem dr. VILIAM THURZO professzort, a Szlovák Tudományos Akadémia levelező tagját, a bratislavai Onkológiai Intézet igazgatóját, a Szlovák Béketanács elnökét, a Béke világtanács tagját. Thurzo professzor két fronton harcol a halál ellen — az em beriségért, mindnyájunkért: amikor a laboratóriumban a mikroszkóp fölé hajol és amikor az emberiség békés életéért küzd! — Nyíregyházán és Košicén jártam iskolába, majd Banská Bystricán érettségiztem. Tizenöt esztendős koromban már a filozófiai problémák érdekeltek, és talán ennek eredményeként jutottam el a marxiz.nushoz. Később érdeklődésem megoszlott a filozófia és a természettudomány között — így és ezért lettem orvos. 1940-ben avattak a bratislavai Komenský Egyetemen, de az egyetemi évek alatt sok kellemetlenségem volt, hiszen mindenki tudta, hogy kommunista vagyok. Igen, kommunista vagyok, 1932 óta párttag. Miért? Azért, mert tudtam és tudom, hogy a kommunizmus az emberiség jövője, az emberiség fiatalsága! Mint kezdő orvos a Magas Tátrába kerültem, ahol tagja lettem az Illegális nemzeti bizottságnak, részt vettem a Szlovák Nemzeti Felkelés előkészítésében. A felszabadulás után körülbelül hat hónapig az SZNT egészségügyi megbízottja voltam, de 1945 decemberében már áthelyeztek a jelenlegi munkahelyemre. A békemozgalomba 1954-ben kapcsolódtam be, és 1956-ban megkaptam a Csehszlovák Békedíjat. Persze indokolt kérdés, hogy egy kutató-curvos miért vállal ilyen felelőségteljes társadalmi funkciót. Nekem egész életemben az volt a meggyőződésem, hogy az egyén nem szigetelődhet el a társadalomtól, az emberek között, az emberekkel és az emberekért kell élnie. Szóval szer&tem az emberiséget, segíteni akarok, ahogy lehet, amennyire erőmből, képességeimből futja. Nehogy félreértse — nem várok csodákat, csak úgy élek, úgy cselekszem, ahogyan azt legfőbb elvem — a szocialista humanizmus — parancsolja. Ugyanis a rákkutatás terén biztató a jövő. Véleményem szetlnt tíz év múlva már oltással védekezünk a rák ellen. De a háború és a béke kérdésében iaár szkeptikusabb vagyok: amíg létezik imperializmus, amíg léteznek olyan egyének és csoportok, amelyek munka nélkül Öoarnak haszonra szert tenni Thurzo professzor hatvanadik nepeljük! Kívánjuk, hogy még és értünk, és segítsen elérni a lóban sapiens legyen! — addig a tartós béke mindig veszélyben lesz, addig a békéért harcolni kell! Nem nyilatkozik — diagnózist mond. A világról, az emberiségről. A tudós kötelező objektivitásával és emberféltő szeretettel. A munkáról beszél a legszívesebben, a megoldásra váró feladatokról. Arról, hogy vigyázni kell, mert a természetes környező világ éppúgy, mint ahogy - az ember által átalakított, visszahat átalakítójára, az emberre, tehát minél többet tudunk a körülöttünk élő világról, annál inkább tudjuk azt a magunk számára megfelelővé tenni és tudjuk saját magunkat megvédeni annak behatásaitól. Vágyairól, sikereiről, mintegy hetven tudományos publikációja felől érdeklődöm, de kitér a válasz elől, és ismét csak azt hangsúlyozza, hogy dolgozni kell, szünet nélkül, megállás nélkül, mert rendkívül sok a feladat, a tisztázandó probléma: a rák megelőzése, a szervezett rákellenes küzdelem, a kromoszómák titka, a citosztatikus szerek előállítása ... Thurzo professzor a hatvanadik születésnapját ünnepli. Nem hiszem, hogy a mágikus „60", az úgynevezett nyugdíjkorhatár változást hoz az életébe. Nem azért, mert — ahogy mondani szokták — tíz-tizenöt évet nyugodtan letagadhatna életkorából, hanem azért, mert tele van tettvággyal, fiatalos lendülettel, kutató-kereső nyugtalansággal. Reggel hat órakor már tanul. többnyire angolul, hét óra után bent van az intézetben, ahol naponta legalább három órán át dolgozik a laboratóriumban, naponta vesz részt tanácskozásokon, konferenciákon, naponta vállalja a jelen minden problémáját és terhét az ember szép és boldog jövőjéért — naponta újfent vállalja a harcot: két fronton a halál ellen! Naponta harminc olyan perce van, amikor magánember lehet, amikor a tudós professzor, a nemzetközi békemozgalom kiváló egyénisége egyszerűen csak — nagyapa. születésnapját ünnepli — ünnagyon sokáig harcoljon velünk nagy célt: hogy a h o m o vaPÉTERFI GYULA Értékesebb az aranynál Az emberi vért vegyi vagy egyéb Gton előállítani nem lehet. Egyegy nagyobb operációnál, vagy balesetnél néha 2—3 liter vérre van szükség. Az önkéntes véradóknak köszönhetjük, hogy polgártársaink felgyógyulva, egészségesen térhetnek vissza családjnkhoz, a inindennapi munkájukhoz. Szlovákiában az idén már 43 677en adtak térítésmentesen vért. Aki tízszer ajándékoz vért, az megkapja a Jánsky emlékérem bronzfokozatát. Az idén 267-en dicsekedhetnek azzal, bogy az emlékérem tulajdonusai lettek. így tehát 1969-től számuk 731-re növekedett. MindegyikSk csaknem 5 liter vért adott az egészségügynek az emberi élet megmentéséért. A közelmúltban Bratislavában megtartották az emlékérem viselőinek III. szlovákiai konferenciáját. A jelenlevő egészségügyi dolgozók, az állami szervek és intézmények képviselői nem fukarkodtak az elismerő szóval. Az idén először nyújtották át 37 önkéntes véradónak húszszor! véradásukért az emlékérem ezüst fokozatát. Anton Majer nyugalmazott őrnagy 47 (az 1969 előtti éveket is beleszámítva 101) és Štefan Pilát 41-szeri véradásért megkapta a Jánsky emlékérem arany fokozatát. Szlovákai önkéntes véradói tehát ünnepi hangulatban emlékezhettek meg az elért eredményekről, az előttük álló feladatokról. Ugyanakkor felhívással fordultak Szlovákia lakosaihoz, hogy aki csak teheti, évente legalább egyszer ajándékozzon vért, amely bizony nem egy esetben az aranynál is értékesebb. — nj— 1972. U. 13. Szeretik a galambokat Bogdány Géza felvétele BÉ KE JSSS&II ÉS A SZOCIALIZMUS VÉDELMEZŐI LEGFIATALABB A PARANCSNOK Strausz Ferenc még az érettségi előtt azon töprengett, hogyan tovább. A kohászati Ipariskola elvégzése elég jó lehetőségeket ígért. A Čierna nad Tisou-t (Tiszacsernyő) fiú azonban mást gondolt. Amikor az iskolába ellátogattak a járási katonai parancsnokság dolgozói, elhatározása megérett. — Először is a szolgálati nyelvet kellett minél jobban elsajátítanom mondja. — Magyar iskolába jártam, a szlovák nyelv elég nehezen ment. Különösen" a szakkifejezések megtanulása volt nehéz. A szünidő után belépett az egyéves , tiszti iskolába. Vele egykorúakkal került össze, új tantárgyakkal ismerkedett. Matematika, fizika és acélöntés helyett taktika, lövészet, rendgyakorlat és főleg a hadászati technika. Sok gondot okozott neki a korai kelés, a reggeli torna, a rendgyakorlat... „Néhány hót alatt ezt is megszoktam és az év gyorsan eltelt. Nagy előnyt jelentett, hogy sportszerűen fogtuk fel az egészet. Néha elkeseredtem, de a kollektíva és a legközelebbi barátok mindig tudtak segíteni, tanácsot adni." Már akkor, az iskolaév kezdetén tudták, hogy századparancsnoki tisztségre képezik ki őket. Egyikük sem sejtette, milyen élet folyik a harci alakulatnál, s még ennél is kevesebb elképzelésük volt a kiképzés, a nevelés problémáiról, a tizenkilenc — húszéves tankisták éle tőről. Az iskola nem tanította őket arra, hogyan büntessenek és neveljenek, milyen módon szervezzék meg a kulturális és sportéletet. Az egy év eltelt, s a kohászati ipariskola volt diákjából parancsnok, nevelő lett, aki miiliós értékek és különféle emberi jellemek felett „uralkodik" Szülővárosától kilencszáz kilométerre kapta meg a vadonatúj aranycsillagot. — Napokig nem tudtam mihez kezdjek, csak járkáltam lélektelenül. Belelapoztam a század irataiba és rémülten állapítottam meg, hogy csak egyetlen katona fiatalabb nálam. Ez nem is lett volna olyan nagy baj, de a többiek már néhány hónapot töltöttek a századnál, harci akcióiban vettek részt, számos gyakorlat volt mögöttük. Strausz alhadnagy a tőle telhető legjobbat választotta. Az idősebbek és tapasztaltabbak között keresett segítséget. A kollektívában jó szokás vert gyökeret — a tapasztaltabb soha nem utasítja vissza a segítségre szorulót. Az új századparancsnok is megtalálta a segítő kezet — Miroslav Smolka kapitány nemcsak tanácsokkal látta el, de azokat a gyakorlatban is bemutatta. Az első lövészeten az ő százada kezdte meg az akciót. Mindent megfigyelt. A lövészet megkezdésekor a lámpaláz és a bizonytalanság azonnal elmúlt. Szabályos időközökben váltotta egymást a tankok személyzete, zavartalanul folyt minden. — A fiúk mintha összebeszéltek volna, hogy mindenképpen segítenek nekem. Mindenekelőtt Ján Beleš és Ján Dvoran alhadnagy. Ma már otthon vannak, számomra azonban továbbra is a barátság példaképei maradnak. Nélkülük, de Vladimír Hybše tizedes, kiváló katona, a század legjobb altisztje nélkül is a századnál álmatlanul töltöttem volna az első hónapokat. Néhány héttel ezelőtt kihallgattam egy idősebb századparancsnokot, aki pár évvel lehetett idősebb nálam. Gondterhelt, szomorú volt, elégedetlen min'°nnnl és mindenkivel. Cml&tt Támadásra készeFIGYELMET KELL SZENTELNI A FŐ FELADATNAK Az egységnél töltött egy év alatt sok mindent megtanultam és remélem segítettem a fő feladat megoldásában — az alárendeltek eszmei-politikai nevelésében. A múlt évben került a szakaszunkhoz gépkocsivezetőnek Lasin közkatona. Derék, ügyes fiú volt, kezdetben azonban nem tudott megbarátkozni a fegyelemmel. Ezért a szolgálati időn túl is fokozott figyelemmel kísértem, rendszeresen ellenőriztem megértette-e a témát. Eleinte kelletlenül válaszolgatott, de nem éreztettem vele bosszúságomat. Türelemmel bántam vele és ügyeltem rá, hogy a kérdést újra, gondosan átgongolja. Előbb a többi katonát vizsgáztattam, és azután fordultam Ismét Lasinhoz. Türelmem és következetes módszerem meghozta gyümölcsét. Egyre gyakrabban láttam Lasint újsággal a kezében, a politikai nevelés óráin érdeklődött néhány számára nem világos problémáról, és felelősségteljesen fogott hozzá szolgálati munkájához. Nevelésében jelentős segítséget nyújtott a Komszomol és a példás katonák is. Marcsenko és Omelcsenko nevét kell külön kiemelnem. A Komszomol-aktivístá kkal együtt hozzájárultak az iskolázás jó színvonalához és szükség esetén a kiképzésnél is segítettek. A katonák nevelésében fontos szerepet játszott a Szovjetunió megalapítása 50. évfordulója ünnepségeinek előkészítése. Egységünknél az ünnepi esteket és akciókat a komszomolisták kezdeményezték. Különböző nemzetiségi? katonáink vannak. A nemzetek barátságáról és az egyes köztársaságok sikereiről rendezett beszélgetések a katonákban megerősítették a jogos büszkeséget szocialista hazájukra és a katonai kötelességek jobb teljesítésére ösztönzik őket. A nevelőmunka eredményességét az emberekkel való foglalkozás befolyásolja. Csak az nevelhet politikailag, aki állandóan emeli eszmei színvonalét. Nemrég végeztem el a katonai iskolát, amely szolid alapokat és tudást adott. Az ember az idő múltával azonban sokat felejt. Ezért rendkívül fontos az önálló tanulás, enélkül el sem képzelhető a tisztek sikeres munkája. Ojra és újra vissza kell térni a marxizmus—leninizmus klasszikusainak gondolataihoz és alaposan kell tanulmányozni a párt ós a kormány határozatait Meggyőződésem, hogy az egységnél végzett munkám segít a Szovjetunió megalakítása 50. évordulójának tiszteletére tett vállalásunk teljesítésében. SZ. ZAJCEV hadnagy (Szovjetsxkij szóidat) belőle a „kritika". Lélekben párhuzamot vontam. — Akkor örülök a legjobban, ha történik valami. Az embernek nincs ideje arra. hogy unatkozzon. Azért voltam olyan elégedett a Pajzs—72-n. Mozgás és állandóan új dolgok. Századának külön feladata volt. Az ellenség üldözésébe villámgyorsan vetették be, és a harcoló egységek között egy elárasztott térségből kellett elszállítania a fegyvereket és a harci technikát. — Csodálkozva figyeltem sok mindent, de a magas fokú fegyelem és a feladatok pontos teljesítése meghozta nekünk elvtársaink dicséretét. Nem az elsőt, de erre annál büszikébbek vagyunk, mert ez a Pajzs— 72 hadgyakorlaton történt. Az alhadnagy elhallgatott, majd kis ideig gondolkozott a következő mondaton. Legyintett és egy szuszra elmondta: — Tudja, ón boldog vagyok Itt a századnál. A munka nagyon érdekei, minden fiatalt kell, hogy érdekelje. Örülök, hogy a századnál minden jól megy. Strausz alhadnagy fiatalos életkedvével mindenkit magával ragad. Keresi és beismeri, a hibáit. Megismerte önmagát, képességeit és lehetőségeit, a kollektíva erejét és a felelősséget is megtanulta. FRANTIŠEK HO Š A Gondoskodnak az utánpótlásról A párt, a kormány és a néphadsereg parancsnokságának határozata értelmében Szlovákia fővárosában az idén katonai politikai iskolát létesítettek, amelynek feladata, hogy néphadseregünket jól képzett politikai dolgozókkal és funkcionáriusokkal lássa le. Az első lépésekkel kapcsolatban dr. Jiŕí Rendi vezérőrnagynak, a Klement Gattwald nevét viselő politikai akadémia parancsnokának tettünk fel néhány kérdést: • Milyen feladatok várnak az akadémiára és a hallgatókra? — A feladatok nem könynyűek, de igyekszünk azokat minél jobban megvalósítani. Hallgatóink két fakultáson tanulhatnak: politikai, pedagógiai és az önálló felsőbb katonai politikai iskolán. Ez tehát az indulás, a tapasztalatok mutatják majd meg, hol kell esetleg menet közben változtatást eszközölni. • Miiyen végzettséget szerezhetnek a hallgatók? — Az első két fakultáson hallgatóink felsőbb fokú katonai és társadalomtudományi végzettséget, míg a felsőbb katonai politikai iskolán felsőbb fokú társadalomtudományi és középfokú katonai végzettségre tesznek szert. • Hogyan kapcsolják öszsze az elméleti oktatást a gyakorlattal? — Erre is jó előre gondoltunk. Hallgatóink tanulmányi idejük alatt ellátogatnak az egyes egységekbe, ahol a tanultakat a mindennapi élettel konfrontálhatják. • Az első napok, hetek elteltek. Milyen segítséget kaptak az illetékesektől? — Szlovákia állami és politikai intézményei, a főváros vezetői eddig is hathatós segítségben részesítettek bennünket. Mi igyekszünk est viszonozni mépedig úgy, hogy a parancsnoki és a pedagógiai kar, valamint a hallgatók egy része mint aktivisták segítik a polgári pártszervezeteket, szerveket, többen a SZISZ ben, illetve a pionírszervezetekben töltenek be vezetői és tanácsadói funkciót. Minden tőlünk telhetőt megteszünk, hogy méltók legyünk névadónkhoz nemcsak szóban, hanem főleg tettekben. (né)