Új Szó, 1972. november (25. évfolyam, 258-283. szám)

1972-11-12 / 45. szám, Vasárnapi Új Szó

TÖRÖK ELEMÉR ÚJ VERSEI lamint az ú] szerepeknek, amelyeket a XX. század második telének dinamikus társadalmi élete hozott magával A „termelési regény" ifjú hősét a mennyiségi felhalmozás kora hozta létre, amikor a „mennyit termeltél" fontosabb volt a „hogyannál", amikor még, mondhatnánk, a termelés aritmetikája uralkodott az algebra fölött. L. I. Brezsnyev szavai szerint a Szovjetunió a NÉP és az első ötéves tervek éveiben a szocialista gazdálkodás alapiskoláját járta. Ma már a szocialista ökonómia főiskolai feladataival kell megbirkóznia. A problémák nagy része tehát alapjában véve a fejlődésből adódik, abból, hogy a Szovjetunió ma már elérte a fejlődésnek azt a fokát, amikor már lehetetlen a régi szerint dolgozni, új módszerekre, új megoldásokra van szükség. Az életben a „szocialista gazdálkodás alapiskolájának" korszaka már régen véget ért. A társadalmi igényekben beálló változásokat tükröző társadalmi tudatban, tehát az Irodalomban is ez az átmenet „a szocialista ökonómia főiskolájához" lassabban megy végbe, és sokkal nagyobb ellentmondásokkal jár. S az ifjú hős fejlődésének elemzésében nem hagyhatjuk figyelmen kívül ezeket a tényeket sem. A hős pozitív volta nem attól függ, hogy megszerezte-e a diplomát, vagy sem, szellemi vagy fizikai munkát végez-e — hiszen a szocialista társadalomban minden munka egyformán értékes. Elérhette valaki a doktori fokozatot és az akadémiai babérokat, mint Deniszov („Viharba indulok"), ettől még sincs „szociális jövője". Másrészt lehet valaki egyszerű falusi művezető, mint Pasztuhov („Széttépett rubel"), és mégis a társadalmi fejlődés hajtóereje, reménye, hőse. Nem csupán az „önvallomás prózájában" kell keresni a választ arra a fontos kérdésre, milyen is a hatvanas évek ifjú irodalmi hőse. Ez az irodalom nem önmagában érdekes, hanem csak mint egy láncszem, mint az irodalmi folyamat egy átmeneti korszaka, mint az ifjú nemzedék belső fejlődésének, hullámzásának tanúja. Mint minden korban, a hatvanas évek elején is nem csupán „forrott" és született valami új, hanem valami „kihűlőben is volt", elavult, feladta pozícióját Janov két ifjú hőst különböztet meg a 30-as évek prózájában: kortársak ezek, akik egymás mellett dolgoznak. Az egyik jellemében azonban túlsúlyban vannak „a régi tapasztalat" vonásai, amelyet „rossz tanácsadónak" tartunk, a másik jellemét meg a szemünk láttára alakította ki „a szocialista ökonómia főiskolája". Az első úgy bírta a munkát, mint senki más, időnként emberfeletti nehézségekkel birkózott meg, önfeláldozó és becsületes volt, de nem tudta összemérni egyéni erőfeszítését a közössel, a globálissal. Mindenben kiváló volt, egyet kivéve: nem vett részt a saját kis kollektívájának vezetésében, képtelen volt megvalósítani a rekonstrukció pozitív programját. Más szóval ez a fiatalember szociális szempontból infantilis volt, a „szocialista ökonómia főiskolai feladatait" „a szocialista gazdálkodás alapiskolai" módszereivel akarta megoldani. Milyen a vetülete ennek a 60-as évek irodalmában? Nézzük meg közelebbről Neszida bi igádvezetőt is, A. Prisztavkin „Kortársam feljegyzése" című elbeszéléséből. Ez az elbeszélés már abból a szempontból is érdekes, hogy tulajdonképpen két műfaj ötvözete: „önvallomáspróza" és „termelési regény" egyaránt. S ennek megfelelően jelen van az elbeszélésben a kis nemes lelkű, de Infantilis elbeszélő hős és Neszida. a hagyományos pozitív „építő" hős is. Neszida az elbeszélő hős szemében valóságos isten, akit követendő példának tekint nemcsak ő, hanem a többi fiatal építő is. Miben rejlik Neszida ereje és gyengesége? Neszida erős, izmos, egészséges, minde„ nütt ott van, és mindent elintéz, amihez fizikai erő szükséges. Nyers, de ugyan_ akkor érzékeny, becsületes, bátor, képes a végkimerülésig dolgozni, a munkahelyén minden nehézséget megold: kezével, hátával, ügyességével. Mit csinál azonban Neszida a termelésben mutatkozó hiányosságok láttán, valamint az elbeszélésben előforduló konfliktus esetében, amikor munkája teljesen kárba veszett? Szétveri a tintatartót az építkezés vezetőjének asztalán, majd megnyugszik, és alacsonyabb beosztásba kéri magát áthelyezni. Ebben merül ki lázadásának ereje és beletörődésének mélysége. Akszionov „Kollégák" című könyve még meglehetősen kiforratlan alkotás, hősei még nem találták meg a választ az égető kérdésekre, de már puszta létükkel demonstrálják a Neszidák szociális infantilizmusát, intellektuális életképtelenségét. Neszida mellett megszületett tehát az új hős, aki még vérszegény ugyan és elvont, de már jelen van, s mellette Neszida már egyáltalán nem tűnik olimpiai bajnoknak, gyenge, éretlen kamasz csupán, akit aligha lehet hősnek nevezni. A 60-as évek prózai műveinek egész során mutatja be Janov az előbbi hős életképtelenné válását, s az új társadalmi körülmények megkövetelte hős születését, izmosodását, s végül — győzelmét. Említsük meg többek között M. Roscsin „Tanítóm Grisa Panyin" című elbeszélését, amelyben az iskola padjaiból érkező ifjú hős Panyinban, a Neszida-féle példaképben már felfedezi a hibákat is, rádöbben műveletlenségére. Panyin azonban mégiscsak jó tanító, mert az ifjú hősnek elvetendő példaként állítja saját életét, és tanulásra, művelődésre, gondolkodásra ösztönzi őt. Az új hősök a régiekkel vívott harcban kezdetben még alulmaradnak, mint pl. Tendrjakov elbeszéléseiben, főleg a „Nehéz természet" című karcolatában, vagy Sz. Antonov „Széttépett rubel"-jában (Pasztuhov), de már van bátorságuk szembeszállni szűkebb kollektívájukkal a tarthatatlanná vált körülmények megváltoztatásának érdekében. Pasztuhov ereje a vakmerő bátorságban, igazságos felháborodásában rejlik, de még gyengének bizonyul, mivel nem tudja programját keresztülvinni. A hős művészeti fejlődésének logikája azonban megkövetelte, hogy a hős ne csak bátor és önfeláldozó legyen, hanem rendelkezzen kellő eréllyel, határozottsággal, s tudjon a rendelkezésére álló eszközökkel harcolni is eszményeiért. Ezt a lépést teszi meg a 60-as évek prózájában V. Lipatov a sokat vitatott „Proncsatov igazgató történeté"-ben. Helyén való-e, hogy Proncsatov, a fiatal főmérnök oly nyíltan, szégyentelenül harcol egy faúsztató vállalat igazgatói székéért? Ez a vita központi kérdése. A szovjet irodalomkritikusok körében ezt az alkotást ellentétesen magyarázták és elemezték. Egyesek pozitívan, mások viszont negatívan értékelték Proncsatov alakját. Janov a cikk első részében ismertetett szempontok, valamint az irodalmi hős fejlődésének törvényszerűségei szarint vizsgálja a felvetett problémát. Proncsatovnak szüksége van az igazgatói székre, s ezzel a kezébe került hatalom ra, hogy Tagarban megvalósítsa a műszaki forradalmat. Vetélytársának, Cvetkovnak, akit magas funkcióban álló barátja von maga után egyre feljebb a ranglétrán, azonban csupán arra kell, hogy a tegnapi tervet a tegnapelőtti eszközökkel teljesítve, előkészítse magának a következő „ugrást" a karrier létráján. Proncsatovnak még azért is szüksége van az igazgatói hatalomra Tagarban, hogy kialakítsa a technikai forradalomhoz szükséges kádereket is, mert a hatalmon kívül minden forradalomhoz emberekre, új hősökre van szükség. Ha lesznek új emberek, megvalósul a forradalom is, ha nem — marad a „vergődés". Proncsatov harcát tehát mindenképpen igazolja korunk szelleme. Persze, Proncsatov sem angyal, alak. ja még vitatható. De milyen a szociális, emberi magatartása? Nem akar többé Neszidára hasonlítani, elege van a szellemi tunyaságból, szabadon, gazdagon akar élni, játszva akarja építeni a vízi erőműveket, az élet ura akar lenni, nem pedig téglája. Míg Pasztuhov egyedül akarta forradalmasítani a közösséget, egyedül állt szemben a konzervatív erőkkel, Proncsatov mellé már felzárkóznak ifjú hívei, akik támogatják őt a tudományos-műszaki forradalom megvalósításában. Proncsatov érdemei — az előbbi hősökkel ellentétben — a jövőben vannak, nem a múltban. Valóban, ez a hős már biztosította magának „szociális jövőjét". Ez a jövő azonban nem a főiskolai diplomában, nem a Lanscsikov bírálta mitikus „elit" elméletében rejlik, hanem abban, hogy az új hős képes megvalósítani életprogramját. Továbbá abban, hogy ez a program egybevág a társadalom történeti fejlődésének irányvonalával. A tudományos-műszaki forradalom korának új irodalmi hőse még fejlődőben van. S ha a 60-as évek prózájában még nem is találjuk meg művészileg kiforrott alakját, a 70-es évek irodalma előtt mindenesetre sokat ígérő távlatokat nyitott. A Novij Mír nyomán OLEXO ANNA Halászok is hallják Versem, légy tükör, hadd lássa meg magát mindenki benned. Szavaid harangok legyenek, a harangszó messzire hallik. Halászok is hallják. S halászok mindenütt élnek. Könözsi felvétele a „Gyerkőcök" sorozatból Tisztaság A falu tenyerében tisztaság csend A lányok az utcára dobják mosolyukat S szerelmes sóhajtások úsznak kacajuk habjain Mennek rendületlen a kezdettől togva mindig megérkezők Szemükben sötéten zörrenő barázdák Mennek konok daccal hallgatásukkal is folyton kérdezők Őket látom mindig a beérhetetlen térben és időben Bennük hallgat múltam hosszú néma csöndben Bennük hallgat múltam A mindenség forgó kerekén A mindenség forgó kerekén mint petty o körteták levelén oly parányi az emberi lét s nem elég csak élni a csöppnyi életet ha nem vagyunk teljes emberek s tiszták mint a fény a fűszálakon ringó harmat cseppjén Vörösre mérgült a Nap a horizont mint Dózsa iszonyú tüzes trónja €