Új Szó, 1972. november (25. évfolyam, 258-283. szám)

1972-11-12 / 45. szám, Vasárnapi Új Szó

Szociológiai észrevételek a 60-as évek szovjet—orosz prózájáról II u AZ IRODALMI HOSOK RSEGVALIASA, MASY NOVIJ MIR ez évi 7. számában A. Janov a 60-as évek szovjet-orosz prózájának hősével foglalkozik. Egyes művek alapján szemlélteti az irodalmi hős fejlődését. Tanulmányában hangsú. lyozza, hogy e fejlődés az élet, a kor követelményeinek megfelelően, valamint az irodalom törvényszerűségei. logikáia szerint történik. A. Janov bevezetésként Lanscsikov irodalmi kritikussal polemizál, akinek „Az önvallomás prózája és hőse" című cikke többször is megjelent. Lanscsikov a „negyedik nemzedékből" indul ki, amelyre rányomta bélyegét a háború okozta gyötrelmes gyermekkor, a háború utáni nehéz ifjúság, valamint az a tény, hogy nem szerezhette meg időben a szükséges műveltséget, normális fejlődése tehát törést szenvedett. A „negyedik nemzedék" túlnyomó többsége megsínylette ezt, csak a kisebbik része került viszonylag kedvező körülmények közé, szinte konkurrencia nélkül jutott be az egyetemekre és a főiskolákra. Két nemzedék egy nemzedék keretén belül: az egyiket a háború megkárosította, a másik pe dig — eltekintve a mindenkit érintő nehézségeket — nyert általa. Az egyik kellő műveltség, képesítés hiányában a hasznos fizikai munkában találta meg érvényesülését, a másik meg felzárkózott az értelmiségi réteg sorai ba. Lanscsikov ugyan saját szavai szerint nem akarla elmarasztalni az ún. „szerencsés generációt", mégis felteszi a ravasz kérdést: „És mi lesz belőled a főiskola elvégzése után?" S a következő választ várja: nem leszek munkás, paraszt, katona. Ogy tűnik, hogy az önvallomás prózájának hősét nem elhivatottságának kérdése nyugtalanltja, hanem inkább érvényesülése, szerencsés szociális jövője: bármi legyek, csak ne munkás, paraszt vagy katona. Lanscsikov keményen elítéli ezt a „szerencsés nemzedéket", amely létrehozta az önvallomás prózájának Irodalmi hősét, aki az életben vezető szerepet akar játszani, újítónak adja ki magát, de mivel az életben nem sikerült minden úgy, ahogy azt előre elképzelte, a XX. század szenvedő weftherek szerepébe helyezkedik, a világfájdalom látszatát kelti,, hogv magára vonja a közvélemény figyelmét. A. Janov rendkívül egyoldalúnak ta lálja kritikus kollégája koncepcióját, amely nem a vezető társadalmi típusok megformálásának és leváltásának szociális elemzéséből, az irodalom tegnapi és mai hőseiből, egymáshoz való viszonyuk dialektikájából indul ki. Tanulmányának keretében Janov nem vállalkozik ugyan e globális feladat megoldására, csupán a 60-as évek egyes prózai műveit áttekintve meg akarja állapítani, milyen anyagot adnak egy Irodalomkritikus rendelkezésére, hogy elemezhesse az új irodalmi hős problémáját. Törvényszerű, hogy a társadalmi féjlődés új szakasza, vagy már az előkészület erre a szakaszra, sőt ennek előérzete megteremt egy új irodalmi hőst, aki jellemvonásaival, intellektuális és erkölcsi arculatával a legnagyobb mértékben megfelel korának — tehát azt a hőst, aki a társadalmi tudat hajtóerejeként szolgálhat. Egyszerűbben: a társadalmi légkör, a kor szelleme elvégzi a hős nélkülözhetetlen tulajdonságainak sajátos, láthatatlan szelekcióját. Bazárov annak idején leváltotta Anyegint, Pável Vlaszov meg Bazárovot. És ez így volt törvényszerű, így volt rendjén a dolog, de nem jelentette azt, hogy Bazárov TIIDOMANYOS-MUSZAKE FORRADALOM KIS korában az Anyeginok egyszerre megváltoztak. Hiányosságaikkal együtt továbbra is jelen voltak az életben, csupán a determináló irodalmi hősök szerepében tűntek le, mivel elveszítették pozitív társadalmi funkciójukat. A társadalom az irodalomban kísérli meg felvázolni a kornak megfelelő egyéniséggel, jellemmel szemben támasztott igényét. Ez az igény azonban még nem a tudatos elemzés eredménye. Éppen ezért először az irodalomban realizálódik. nem a tudomány szintjén, mivel a társadalmi tudat még nem képes ezt logikusan megfogalmazni. A tudomány csak aztán következik: általánosít, s az élő jellemeket tankönyvben szabályokká, erkölcsi típusokká szentesíti. Az irodalmi hős problémáját azonban nem vizsgálhatjuk csupán az irodalom keretében, figyelembe kell vennünk a társadalmi fejlődés fő irányvonalát is. S ha a pozitív hős nem csupán jő ember, pozitív szociális funkció hordozója, hanem a történelem aktív alakítója, akkor az irodalmi hős problémáját is magáévá teszi. Ez Janov első szempontja. A másik szempont szerint minden konkrét kornak megvannak a maga pontosan körülhatárolt objektív szociális funkciói vagy társadalmi szerepei, amelyek keretein túl nem léte zik semmiféle pozitív történelmi tevé kenység. Az író természetesen bármilyen elő forduló jellemet megtehet művének hősévé, elhelyezheti bármiféle körül mények közé. „önkényessége" azonban ezzel ki is van merítve. Miskin hercegből sohasem lesz forradalmár. Brutus megölheti ugyan Cézárt, de az zal ő még nem lesz Cézárrá Mlér!? Vajon az író tulajdon alkotásaival kapcsolatban nem egyenlő a teremrő vei? Egyenlő. Csakhogy a teremtő el képzelésbe belopódzik a józan szűk ségszerűség. Már Marx leszögezte hogy az emberek ugyan maguk alkot ják történelmüket, de nem önkénye sen, nem a tetszés szerint kiválasz tott körülmények, hanem az eleve adott és örökölt körülmények közötHa például a múlt század dereka 1 Franciaországban már nem volt adva a nagy Napóleon szerepe, a XIX szá zad második felében már csupán a karikatúrájával találkozhattunk volna Ott, ahol nincs szerep, nem lehet azt egyszerűen kitalálni. Turgenyev Rugyinjának már nem jutott szerep a 40es években, s abból az emberből, aki nagy szónok lehetett volna a Konventben, csupán a szalonok szórakoztatója lett. Miskin herceg a keresztény ség első éveiben akár próféta is lehetett volna, a reform utáni Oroszor szágban azonban már csak a félkegyelmű szerepe jutott neki. Mindebből az következik, hogy szub Jektlve bármilyen rokonszenves is legyen ez vagy az a jellem — ha egv adott kor adott körülményei között nem játszik pozitív szerepet, irodalmi hős nem lehet. A szerep határozza meg az egyéniséget, a jellemet, és nem fordítva. Ez a második módszertani utalás, amelyet Janov szem előtt tart a 60-as évek irodalmi hősének elemzésében. A harmadik szempont értelmében Lanscsikovval ellentétben Janov az adott korban nem látja a nemzedék ketté válását, egv részének eltávolítását a tudomány, tanulás, művelődés világától, hanem éppen fordítva az intellektualizálás progresszív folyamatát, amely elősegítette a nemzedék konszolidálását az élet új tényei alapján. Janov ezt a folyamatot „művelődési forradalomnak" nevezi. S az önvallomás prózája hősének megszületése, akit Lanscsikov annyira elmarasztalt, e „művelődési forradalom" viharos fejlődéséről tanúskodott, jelezte, hogy az ország a tudományos-műszaki forradalom korszakába lépett. Termé, szetesen, ez a hős még nagyon vérszegény. ellentmondásos volt, a hiányosságok garmadáját mutathatnánk ki nála, de intelligenciájának semmi köze az „élősdiséghez" és a „brutalitáshoz", amellyel őt Lanscsikov vádolja. Szem előtt kell tartanunk, hogy korunk egyik sajátossága a tudományosműszaki forradalom és a szocialista gazdálkodás bonyolult egyesítésében rejlik. Ez a tény is meghatározza az irodalmi hős jellemvonásainak szelekcióját. Továbbá, éppen ez a folyamat determinálja a szociális szerepeket, amelyeket a mai hősnek vállalnia kell. Az egész világon óriási összegeket áldoznak a tudományos kutatásra, amelyek a kimutatások szerint jobban megtérülnek, mint a közvetlen termelésbe fektetett beruházások. Ez pedig azt jelenti, hogy a társadalom fő termelőerejének szerepét a szellemi munka veszi át a fizikaitól, tekintet nélkül arra, hogy az intellektus a gép, a rajztábla vagy az íróasztal mellett áll-e. A munkásosztály, főleg az ifjú nemzedék, a nép egyre műveltebb lesz, olyan, amilyennek lennie kell a tudományos-műszaki forradalom munkásosztályának. Az élet nem áll egy helyben, és a tudományos-műszaki forradalom höso nem lehet olyan, mint az elmúlt évtizedek „termelési regényének" hőse. A hősnek egyszerűen eleget kell tennie az új idők új követelményeinek, vaAbdurahmanov: GYAPOTTERMELO MUNKÁSOK m