Új Szó, 1972. október (25. évfolyam, 232-257. szám)

1972-10-29 / 43. szám, Vasárnapi Új Szó

MIROSLAV VÁLEK VERSEI LÁBUNK ALATT A FÖLD TófJig érő sár Zuhog még. Rájuk szakadt az ólmos ég. Magányos holló, ide szállsz? Szilárd talajt, földet, hol találsz? Ez a te földed, ez ad kenyeret isznak, mint a gödény, hallgatag emberek. Isznak bátorságra, ha bánt a félelem. Imbolyog a kocsma, mint gunár a vizén. Asztalon a fejük, mint kemence kenyér. Templomban füstölög kormos gyertyabél. Reggel óta szakad, súlyos, süket eső S te föld, csak hollgatsz, felszántott temető Az arcuk eltakarják, a könnyük lemossák, szájukból nem szűnik a keserű panasz. Ahogy kezdetben volt, örökké úgy marod. Az elszunnyadás előtt egy perccel, a mozdulatlan időben, arccal feléd hátrálok visszafelé. Ott alszik gyermekrajzaim zöld napja, a háromlábú kutya értelmes, emberi hangon beszél, a tintarigó halkan fütyörész az itatóspapiron. ^ Feltárul a tárgyak valódi alakja és értelme. Messze, de minden úgy maradt, ahogy régen, érintetlenül és tisztán, mert mindenki gyermekkora egyetlen kulcsra van zárva, mely örökre elveszett. Nehéz pillanatokban jövünk ide, dörömbölünk a kapun és parancsoljuk: Nyílj kii De a kacsalábon forgó ház nem áll meg, csak a néma rigó repül riadtan a napba. Zárva . . M'lbó évre bezárva, mindörökre. Ezért, ha ternincmgon emlékezünk, gyermekeink sírnak, és azt mondják: Hagyd abba! Hagyd abba ezt a borzalmas mesét, melyben minden szomorú. Szomorú álmok, szomorú pirkadat, az éjszaka égboltjáról letépett bánatos, hgnyatlő csillagok. Igy járt-kelt o halál a szesz kék lángját gyújtva az apák fajében Fekete kenyérszelet, szájak felett függő, mint fantasztikus holdkaréj, de százszor gyorsabban elfogyó, és kétségbeesett gyermekszemek bolygója kísért nyomon, míg elenyész. Anyanyelv édessége és ez ártatlan két szó keserűsége: Mama, adjl Tulajdonképpen milyen hangot ad az abszolút csöndben? hulló tiszta, áttetsző könnycsepp? Tenyérbe hajtott fejjel töprengünk, igaz volt e mindez? Hol vagy te síkság, melynek arcán ragyaként ég a földesúri bricskák nyoma? Hol vagy, béresek síksága, sárral fröcskölt és megfáradt, csavargók és falusi bolondok síksága? Megalázva és mezítelenül, remegtél szegénységed rongyai alatt és az igazságos isten szeme előtt, kit három batyu búcsúért megvásároltak. Elfeledkeztünk rólad, elfeledkeztünk róluk, az élve eltemetett kezekről, a tétlen kezek, konkrét értelem nélkül, fölöslegesek, A júliusi este csodálatos homályában, a gyümölcsérés előtti feszült csöndben, mikor az utolsó cserép kerül házatok tetejére, abban a pillanatban, mikor elalvás előtt lehunyjátok szemeteket, ti, mindannyian, akik dicséritek az elmúló napot, hívjátok a vizeket. Hívjátok a rég elfolyt vizeket, szóljatok hozzájuk száz alakban: Jöjjetek, ősi tolyók, folyjatok visszafelé régi medretekben. Hullámok, csak az öngyilkos végzetes ugrása után boruljatok össze. Zöldüljetek ki, kutak vak szemei, törüljétek le tükrötöket, melyre ez vagyon írva: betegség, nyomor, éhség. Lépj ki a föld mélyéből véres veríték, dicsérd a kezet, mely letörölt, könyörüljetek óceánok, adjátok vissza az asszonyok és anyák könnyének sóját, akik lerogytak az élet terhe alatt. Egyesüljetek, múlt idők és ősidők vizei, tanúskodjatok az élőkért, akiknek, mig kezük már a naphoz ér, szükségük van a megismerés bizonyosságára, szilárd pontra, OZSVALD ÄRPAD fordítása SZONETT ÉS EMLÉKEZTETŐ Mikor a költőnek elcsuklik szava, mert elvesztette verse hitelét, azt mondják: Hanyatlik fáradt csillaga, azt sem tudni, miért és minek élt. Mikor a versnek megszűnik varázsa, o költő némán elrejti sebét, minden érintés s szó szíven találja. Meg is halhatna Ugyan minek élt? Ha szívében meghal a vers varázsa, elveszti hangját, kedvét, mindenét. Szüksége volna gyógyító tanácsra, hogy értse végre meg: kór rágja életét, s ha nem talál szilárd talajra lóba, ki mondja meg, hogy vajon minek élt? RACZ OLIVÉR fordítása kl EMBER ÉS A TUDOMÁNY Sotér István: Az ember és műve E kötetben az irodalomtudős, s nem a szépíró Sőtér István lép Ismét az olvasó elé. Már régóta megfigyelhető nála a szintézisre törekvés, többféle értelmezésben is: az irodalmi anyag vizsgálatában, a módszerben, saját irodalomtudósi pályája tanulságainak Összegezésében. Sőtér István akadémi­kus törekvéseiben korábban még csak bizonyos ielek mutattak erre (láték és valóság. 1946, Romantika és realiz­mus, 1956, valamint a Világtátak című világirodalmi érdekű gyűjteményes kötet, 1957-ből). A Nemzet és haladás az első nagylélegzetű könyv. 1963­ban melv a Világos utáni magyar irodalom összegezését kívánja nyújta­ni. Az ezt követő Tisztuló tükrök (1966) pedig a két világháború utáni magyar irodalom problémáit boncolja; s ezek között többet megtalálunk már az előttünk fekvő kötet anyagából Az ember és müoé-bői. Sőtér István könyve arra bizonyság, hogy az író, a tudós nem homogén korban él, s talán szerencséje is. hogy sok változásnak lehet hiteles tanúja. Kötete így (A tisztuló tükrök-kel együtt) tulajdonképpen számvetésre kötelez. De Az ember és müve című kötet­nek van, létezik két központi, általá­nos érvényű problémaköre, amelyek felől a leghelyesebb megközelíteni könyvét. Az egyik: a múlt és jelen kapcsolata. „Az irodalomtudomány egyszerre a fnúlt és a jelen tudomá­nya" — írja jelen könyvében (A tisz­tuló tükrökben arra utal, hogy léte­zik a múlt, „mely átnyúlik a jelen­. ben", másfelől „a jelen, melv a múlt­nak és részese"). A másik, igen fontos problémakör, amely tulajdonképpen minden eddigi Sőtér-tanulmánytól és könyvtől elvá­lasztja a mostanit: címében is ezt vi­seli — az ember és műve „A mű nem feledtetheti velünk az embert, s az irodalom megértése érdekében nem­csak a műből, hanem az emberből is kell kiindulnunk" — vallja Sőtér Ist­ván könyve előszavában. „Az ember és műve kölcsönösen meghatározzák egymást, egyiket nem foghatjuk föl a másik nélkül" — folytatja bizonyí­tó érvelését. Vagyis a mű létrejötté­hez szükséges, gyakran a háttérben meghúzódó élmény fontosságára hívja fel a figyelmet. Ez tulajdonképpen dialektikusan következik az előbb em­lített két központi problémakörből. S nem csak ez, hanem az évek óta oly sok vitát kiváltott és felkavaró kor, stílus, módszer, irányzat kapcso­lata stb. Sőtér István fugaszerűén felépített kötetének szerkezete az elméletitől a konkrétig, tulajdonképpen ezt sugal­mazza. Hiszen az alkotói módszerről szól könyve első harmadában, ame­lyet a korszakok és irányzatok vizs­gálata követ; ezt kellőképpen egészí­ti ki a nemzetközi irodalomtudomány­ban is méltán rangos helyet elfogla­ló összehasonlítás és szembesítés, amely — saját bevallása szerint — „a komparatista módszer új útjait ke­resi", vagyis „az irodalmi hatások vizsgálatának régi iskolája helyett, az egyes irodalmak jelenségeinek, irány­zatainak szembesítő vizsgálatát". Ki­bontakozóban lévő, új, nemzetközi igényre is számot tartó vizsgálati módszer marxista értelmezését kutat­ja. Problémák^ vet fel; gyakran a megoldás azonnali, s konkrét megol­dása nélkül. A tudománynak nem is lehet sokszor látványos mutatványok­ba bocsátkozni. Érvek és ellenérvek találkoznak, néha látatlanul is; s fő­leg azt magyarázzák: a tudományos kutatás végeredményben kollektív al­kotás. Akarjuk-e vagy sem. Sőtér Ist­ván könyve utolsó nagy fejezete, a líráról szóló bizonyltja ezt talán a legékesebben. A Ura műfaji, nemzeti és nemzetközi stb. problémáit vizs­gália. s keresi-kutatja az összefüggé­sek konkrét, történelmileg is nvomon követhető szálait. Mindez azt is jelenti: Sőtér István nem „kész" tételekkel Igyekszik igaz­ságát „bizonyítani". Valóban igazi tu­dóshoz ez méltatlan is lenne. Gyakran újraértelmezésről van saü (mint pl. a „preromantika" kérdése, a Sturm und Drang, az osszianizmus stb.). Egy va­lamiben Ső'ér István viszont követ­kezetes: az egymást követő irodalmi korszakok, korjelenségek láncolatát szerves, egymásból következő jelensé­geknek fogja fel. A múlt és jelen — már említett kapcsolata — ezt sugal­mazza Még akkor is, ha a fejlődés­Den, szükségszerűen — az evolúciós folyamatokat revolúciós megrázkódta­tások váltják fel. Gyakran keverednek is e vonások (gondoljunk csak köteté­nek nagv fejezeteire, mint a felvilá­gosodás problematikája, vagy éppen­séggel a Bánk bán-értelmezése stb.). Minden esetre kínálkozik egy im­manens vizsgálati módszer: az irodal­mi alkotáson keresztül az embert megérteni; ehhez pedig nagyon is szükséges a mű benső világának esz­tétiKGi-kľitikai vizsgálata. Bizonyos, hogy — vitatható pontjai ellenére — „bánk tündéri láncait" nem is ért­hetnők meg másként, csak ilv meg­közelítéssel. Vagy a romantika kora is rejtve maradna e nélkül. Jóllehet: a revolú­ciós folyamatoknak ez esetben foko­zott mértékben van szerepük, hiszen magának a romantika létrejöttének motívumait sem érthetnők meg a francia forradalom nélkül; hát még a szocialista realizmust, vagy a gorkiji realizmust — az Októberi Szocialista Forradalom ténye nélkül. Vagyis: hangsúlyozza-e, vagy sem Sőtér Ist­ván — az egyes korszakok irodalmi irányzatai között ha létrejön is az átmenet, az sohasem egyértelműen evolúciós. Jó példa erre Bánk bán. Lázadása az őt körülvevő világ ellen azon a ponton éri el — érzelmileg ls igazolt — tetőfokát, amely ponton leginkább köthető (vissza) a Sturm und Drang-hoz, a felvilágosodáshoz. Különben, s teljes egészében — a Bánk bán-problematika csakis (a for­radalom utáni) korai romantika kor­szakából érthető meg. Ez vitapont — a Bánk bán-kutatók között. Ezt som­másan a felvilágosodáshoz kötni nem lehet. Éppen Sőtér István utal arra, hogy Az ember és műve című kötete, „e kötet tanulmányai kísérletek arra, hogy valamely korszakot, — a kor­szakban mozgó, változó jelenségeket, melyek több-kevesebb egyöntetűséggel irányzatokba is rendeződnek — a ma­ga mozgásában, változásában, s dia­lektikus viszonylatainak élő szövevé­nyében lehessen felfogni". Csakis így követhetjük nyomon mindazt, ami egy korszakban — a többihez képest — újként, újításként jelentkezik, s a mi visszapillantó szemünkkel, vagyis történelmileg annak fogható fel. A megvalósítás példáját, az újítás lehe­tőségét ismerjük fel benne. (Sőtér István éppen Gorkiit idézi ilv példa­ként. ) S az ideológiai iránytű: Lenin mód­szere. Annak lényege pedig, amely­nek egyik alapvető tételét a Filozó­fiai füzetekben jegyezte fel Lenin: „Az eszmei átalakulása valóságossá — ez mély gondolat: nagyon fontos a történelem szempontjából. De az em­ber személyes életében is látható, hogy sok igazság van benne..." A módszer ebben az esetben nem csak a dialektika materialista alkalmazását jelenti, hanem azt is — erre Sőtér István nyomatékosan felhívja a fi­gyelmet —, hogy „Lenin gondolkodá­sában és cselekvésében a szabadság és a szükségszerűség egybeesnek ..." így. ilyen alapokon nyugodva kap­hat helyet Sőtér István kötetében — a már jelzett témacsoportok mellett — Petőfi, Arany, vagy Madách és a koreszmék kapcsolata, a nemzeti kér­dés történelmi dilemmái, a Bartók­analógiák, avagv Herder, másfelől Her­zen stb. A tudomány, az irodalomtudomány egy új kapcsolatára — az ember és a tudományéra kívánja felhívni a fi­gyelmet Sőtér István. Nem hallgatva el az irodalomtudomány megannyi di­lemmáját, kérdőjelét. Sőtér István kö­tetére, gondolatainak, tanulmányainak sürgetéseire nyomatékosan oda kell figyelnie a szaktudománynak; általá­ban a társadalomtudományoknak. Er­re azért van szükség, hogy korunk rohanó idejével, s az annak megfelelő változó kutatói módszereivel lépést tudjon tartani. KOVÁCS GYOZÜ

Next

/
Thumbnails
Contents