Új Szó, 1972. október (25. évfolyam, 232-257. szám)

1972-10-29 / 43. szám, Vasárnapi Új Szó

Sohasem késő A megírt jegyzőkönyv aláírására szólítottam fel ügyfelemet, akí kissé bi­zonytalankodva nyúlt tol­lam felé. Zavartan bár, de elmondta, hogy nem tud ír­ni, de most 51 éves korá­ban hozzákezd a tanulás­hoz, mert az üzem igazga­tósága gondoskodott arról, hogy a cigányszármazású alkalmazottak is megtanul­janak írni és olvasni. Az 51 éves ügyfelem távozása után felhívtam telefonon az üzem igazgatóságát, s meg­tudtam, hogy Komárnoban a technikai szolgáltatások üzemének vezetői a Szak­szervezetek Házának nép­művelői segítségével tanfo­lyamot indítanak mintegy 25 cigányszármazású dol­gozó részére, akik sajnos ez idáig analfabéták voltak. Tornyossy László Évfordulót ünnepel Az idén ünnepli fennál­lásának hetvenedik évfor­dulóját a rozsnyói Bányá­szati Múzeum. 1902-ben alapították, de akkor még Városi Múzeum néven volt ismeretes. A múzeum épü­letét 1904—1905-ben And­rássy Fraciska alapítvá­nyából a gömörmegyei Bá­nyászati és Kohászati Egyesület építette fel. 1967. június 27-én a múzeumot újra átrendezték. Sok régi, érdekes, a bányászattal kapcsolatos eszközt látha­tunk itt. Kőzetgyűjtemény is található a múzeumban. Fából, pléhből és kövekből készített makettek, melyek a bányászok munkáját, életkörülményeit ábrázol­ják. A látogatók száma évente több, mint tízezer. A múzeum igazgatója La­bancz István elvtárs, aki mindig szívesen fogadja az érdeklődőket. Tóth Ilona Szép volt Csak ezt lehet mondani arról a kiállításról, melyet Hrubý Š úr (Hegysúr) köz­ségben rendezett a Ker­tészkedők és Gyümölcster­mesztők Szövetségének he­lyi szervezete. Virágok, szobanövények, ikebana­tálak, pompás gyümölcsök és a helyi efsz kertészeté­nek termékei pompás lát­ványt nyújtottak. Kiküldött szakbizottság értékelte a kiállítást. A harmincöt ki­állító közül az első cso­portban aranyérmet ka­pott: Pápay Gyula, Katona Zoltán, ezüstérmet: Pozso­nyi Tibor, bronzérmet: Ka­tona Oszkár, Azsoth Titusz. A második csoportban aranyérmet kapott: Plo­czek Tibor, Duray Szilvesz­ter, ezüstérmet: Kiss György, Takács György, Suplata Erzsébet, bronzér­met: Takács Sándor, Botló Gyula. Többen dicsérő ok­levelet kaptak. A helyi va­dászok pedig külön vadász­sarkot rendeztek be ezen a kiállításon. Hamerlik Irén Üzemi iskola A Dunajská Streda-i (Du­naszerdahely) Járási Épí­tőipari vállalat technikusai számára üzemi iskolát szerveztek. Ennek kereté­ben havonta egyszer érde­kes előadásokat tartanak a meghívott szakemberek. Legutóbb Feigler mérnök, a kórház higiéniai osztá­lyának dolgozója tartott nagyon érdekes előadást. A beruházási építkezések egészségügyi előírásairól beszélt. Nagy figyelemmel kisérték előadását a terve­zési és az előkészítő osz­tály technikusai. Jövőbeli feladataikat a hallottak alapján jobban átgondolva tervezhetik meg. Az üzemi iskola keretében munkabiz­tonsági előírásokról, fűtés­technikai megoldásokról és más, fontos témákról hal­lanak majd hasonló előa­dásokat. Méri Mihály Sokan látogatják Nimnice falucskában lakik egy népművész, akit Ján Ct­bulának hívnak. Fából faragott domborműveinek bemu­tatásával már sokfelé sikert aratott. A Liptovský Pe­ter községből származó földműves első műveit még gye. rekfejjel alkotta. Igazi művészi alkotások kerülnek ki a keze alól. Ez azzal ls bizonyítható, hogy „Csűr a Kriváň alatt" című alkotásával a prešovi népművészeti kiállításon első dí­jat nyert. Ezt a művét a Martini Múzeum megvásárolta. Több domborműve a Liptovský Hródok-i Múzeumban van. S nagyon büszke rá, hogy a közelmúltban a járásban sze­replő grúz táncegyüttest egy általa készített dombormű­vei ajándékozták meg. A felvételen egyik alkotása. Chvila Irén Hubovo (Hubo) község­nek nincs kultúrháza. He­lyette eddig az iskola tan­termét használták. Méltá­nyolta ezt a körülményt a járást nemzeti bizottság, s jóváhagyta, hogy a község lakosai a Z-akció kereté­ben, jövőre megkezdhessék a kultúrház felépítését. Va­lószínű, hogy szorgalmas munkával rövid időn belül majd fel is épftik. Válent László A šalai (Vágsellye) DUS­LO vegyikombinát építését még nem fejezték be. Ál­landóan bővítik. Legutóbb Kozár mérnök, a munka­ügyi miniszter helyettesé­nek vezetésével a központi és járási pártszervek kép­viselői jelenlétében egy új, modern iparitanuló-iskola alapjait rakták le, hisz a bővítés megkívánja, hogy sok-sok szakmunkást ké­pezzenek. Pintér Veronika Négy és fél millió korona befektetéssel újjáépítették Gabčikovón (Bős) a nyugdíjasok otthonát. Érdemes be­nézni az új köntösbe öltöztetett épület helyiségeibe, ahol 150 idős ember lakik ök is, úgy mint családi környezet­ben élő hozzájuk hasonló korú embertársaik nem tudnak meglenni munka nélkül, ősszel kevés munka akad szá­mukra, de a 38-tagú személyzet mindent megtesz, hogy azért ne unatkozzanak. Műsoros esteket rendeznek szá­mukra, kiállítják azokat a kézimunkákat, festményeket, melyek védenceik keze alól kerültek ki. Könyvtára is van az intézetnek, s mintegy tízféle újságot járatnak. Továbbá két televízió és gramofonos rádió szolgál una­loműzésra. Bogdány Géza Exportra is A nitrai járásban Nová Ves nad Žitavou (Zsitvaújfalu) községben egy nagyon szép park van, közepén pedig két szép kastély. Az egyikben a kilencéves iskolát helyezték el, a másikban pedig egy gyermekgondozási Intézményt. A védett területté nyilvánított parkot sokan látogatják. Kór. hogy sehol sem helyeztek el padokat, hogy a turis­ták séta közben megpihenhetnének. Boncsek László Komáromban a járási pionírház az idén ls sokrétű szakköri tevékenységet biztosít a pioníroknak és a fia­taloknak. A rádióamatőrök a HESZ járási bizottsági31 adó-vevő rádióállomást kaptak ajándékba, így a fiúk nagy kedvvel láttak a munkához. Állandó képzéssel tö­kéletesítik tudásukat. Molnár Béla elvtárs, a szakkör vezetője szívesen tanítja őket. hisz néhány éve már ő is „járja" az űr hullámait. Nagy az érdeklődés ez évben a hajómodellezők köré­nek munkája iránt. Érthető ez, mert a hajómodellezésnek már hagyományai vannak városunkban. A modellezők ve­zetője Szláoik elvtárs, az ipariskola tanára. A szakkör tagjai az idén motoros modelljeikkel komoly versenye­ken is szeretnének részt venni. Szabó Ferenc Egyik alkotása A komáromi járásban a helyi ipar és a közszolgál­tatások közös üzeme a PRIEMKO vállalat. Vezetői Virágh Károly, igazgató, s helyettese Lásik Štefan elvtárs, a termelés techni­kai felelőse. A műhelyek legnagyobb része a város­ban található, bár bizonyos részlegek a járás más vá­rosaiban, falvaiban is mű­ködnek. Ettől függetlenül minden üzemegység bekap­csolódott a szocialista munkaversenybe. Ennek keretében vándorzászlót kaptak a vasöntők, a szol­gáltatások terén elért szép eredményekért pedig di­cséretet kaptak a cipészek. Nagyon fontos üzemegység a varroda, melynek vezető­je Hojfer Ferenc elvtárs. Az egyik részlegen 17 nő foglalkozik ágyneműk és bútortextil készítésével. A másik részlegen 13 dolgozó futószalagon munkaöltö­nyöket és munkaköpenye­ket varr. Az év elején ve­zették be a szalagmunka­rendszerű munkát. Kezdet­ben nagy nehézségekkel küzdöttek, de az első hó­napban túlteljesítették ter­vüket. 4 millió 714 ezer ko­rona érték helyett 4 millió 795 ezer korona értéket termeltek. Sárközi Béla szabómester jól megszer­vezte a munkát. A varroda dolgozóinak átlagkeresete havonta 1870 korona. A vállalat célja: minél többet termelni és minél színvonalasabb szolgálta­tást nyújtani a lakosság­nak. A termelés vonalán igyekeznek úgy megszer­vezni a munkát, hogy iga­zán jó minőségű árut adja­nak népgazdaságunknak. Sőt, a jövőben bizonyos árucikkeket exportra fog nak gyártani, tgy külföl­dön is ismert lesz a válla­lat neve. B. L. Műgyűjtő Akik Sátán (Vágsellye) felkeresik a férfifodrászat műhelyét, úgy ismerik Bé­ták László személyét, mint a szakma mesterét. Külön­féle dicsérő oklevelek ta­núsítják kiváló szaktudá­sát, hisz három évvel eze­lőtt a fodrászok országos versenyén is mesteri címet nyert. Szaktudásáról egyéb­ként könnyen meggyőződ­hetnek a vendégek. Csak ki kell várni, míg sor kerül rájuk. Kevesen tudják azonban, hogy a mester nagyon ko­moly műgyűjtő. Háromszo­bás szövetkezeti lakásának P bútora biedermayer stílusú f! Saját maga rekonstruálta, sj A szobák falát régi falió­rák, dísztányérok díszítik. Öragyüjteménye több mint 30 darabból áll. Dísztá­nyérjainak száma mintegy 70. A legszebb példány egy több mint 200 éves bőrkár­pitozású dívány fölött függ. Más érdekességek, régiségek is találhatók la­kásában: agyagpipák, por­celánból készült sodrófa, bronz tintatartó, 1814-ben készített pisztoly, asztali öngyújtó, réztálak, petróle­umlámpa és kvarckőből összeállított, különleges kép. Különösen azért érté­kesek számára ezek a régi Í műtárgyak, mert egytől egyig mind a város kör­nyékéről valók, s a múlt idők emlékét őrzik. Krajcsovics Ferdinánd Rádiósok és modellezők

Next

/
Thumbnails
Contents