Új Szó, 1972. október (25. évfolyam, 232-257. szám)

1972-10-25 / 252. szám, szerda

I A mi kommunista pártunk számára is. elvi Jelentőségű a nemzetiségi kérdés lenini megoldása. Gustáv Husák elvtárs, a Béke és szocializmus kérdései folyóirat szerkesztőségének kérdéseire válaszolva kijelentette: a lenini eszmék és a Szovjetunió tapasztalatai szerint Jártunk el. Teljes mértékben bevált a nemzetek egyenjogúságának elvén kialakult szövetség formája, és ez a forma a nemzetek és a nemzetiségek internacionalista együttműködésének szilárd alap. Ját képezi. A soknemzetiségű szovjet állam építésének és fejlődésének ötéves időszaka alatt szerzett tapasztalatok teljes mértékben megerősítették a nemzetiségi kérdés megoldására vonatkozó marxista—leninista tézist. — a nemzetiségi kérdés csakis a társadalom szocialista megvalósítása alapján oldható meg következetesen. Csakis a szocialista forradalom teszi lehetővé a népi erők egyesülését, élükön a munkásosztállyal, az egész kapitalista kizsákmányolás rendszerének, valamint a nemzetiségi elnyomás rendszerének a felszámolására. A soknemzetiségű országban a nemzetiségi kérdés megoldása a szocialista társadalom építése folyamatának egyik fontos része. A formális burzsoá demokráciától eltérően, amely csak szavakban hirdeti a nemzetiségek közti egyenlőséget, de a gyakorlatban sohasem valósítja meg, a szocialista társadalom megszünteti a nemzetiségek elnyomását, azonos Jogokat és lehetőségeket biztosít a nemzeteknek és megteremti a feltételeket ahhoz, hogy a nemzetiségek közti különbségeket a különböző nemzetek és nemzetiségek dolgozói létérdekeivel összhangban oldják meg. - A szocialista rendszer lényegéből eredő egység széles körű együttműködés és fejlődés, valamint a nemzetiségek közti különbségek következetes kiküszöbölése, s a nemzetek és a nemzetiségek sokoldalú közeledése a szocializmus fejlődése általános objektív törvényszerűségeként nyilvánul meg. - Az egyenjogú szocialista köztársaságok föderatív szövetsége a soknemzetiségű állam legéletképesebb és legtökéletesebb formája, amely harmonikusan, a munkásosztály osztálypolitikájával összhangban egyesíti az egész társadalom érdekeit minden nemzet és nemzetiség érdekeivel. - A munkásosztály és a szocialista országok kommunista pártjainak politikájában a nemzetiségi probléma megoldásának alapelve és egyúttal módszere is a proletár internacionalizmus elveinek következetes érvényesítése, melyek egyúttal szilárd védelmet jelentenek a burzsoá nacionalizmus veszélyével szemben. Lenin a „Kritikai megjegyzések a nemzetiségi kérdéssel kapcsolatban" c. tanulmányában 1913-ban ezt írta: A burzsoá nacionalizmus és a proletár internacionalizmus — ez két kibékíthetetlenül ellenséges jelsző, amelyek megfelelnek az egész tőkésvilág két nagy osztálytáborának, és két politi. kát (sőt: két világszemléletet) fejeznek kl a nemzetiségi kérdésben. (Lenin Művei 20. kötet. 11. oldal.) A történelem nem Ismert még egy olyan országot, ahol olyan sok különböző nemzet és nemzetiség élt volna, mint Oroszországban. A nemzetiségi kérdés egyúttal gyarmatosító kérdésként is megnyilvánult, még bonyolultabbá tették a vallási különbségek, valamint az ország különböző részeiben elszórtan élt nemzetiségi kisebbségek problémái. Az SZKP megtalálta e problémák megoldásának helyes módját. Óriási tapasztalatokat szerzett, melyek nemzetközi viszonylatban is érvényesek. Ezt bizonyítja a Szovjetunió példája és hatásának növekedése, valamint az, hogy az egész világban a legszélesebb néptömegek ismerik fel az igazságot a szovjetek országáról. Ezt többek között az okozza, hogy a nemzetiségi kérdések a fejlődés mai szakaszában egyre nagyobb hatást gyakorolnak és különböző sajátosságokkal rendelkeznek. A szovjet tapasztalatokat figyelembe véve röviden így jellemezhetnénk a nemzetiségi kérdések új szakaszának alap. vető jellemvonásait: Elsősorban az emberiség társadalmi fejlődésében egyre szilárdabb a dialektikus kapcsolat a nemzeti és internacionalista vonások között. Az egyik oldalon a nemzetek klala. kulnak, fejlődnek és fáradhatatlanul harcolnak gazdságl, szociális és kulturális fejlődésükért. Ugyanakkor kibővülnek a gazdasági integráció, a nemzetek közti akadályok kiküszöbölésének, és a fokozatos nemzetközi munkamegosztás objektív feltételei. Egyre jobban nyilvánul meg érdekeik azonossága a békéért, a demokráciáért és a szociális haladásért folytatott harcban. A korszerű technikai eszközök lehetővé teszik, hogy a kulturák világviszonylatban kölcsönösen hassanak egymásra. Az integrációs irányzat az osztályokra osztott világban megy végbe, s ezért különbözőképpen nyilvánul meg. A világ kapitalista részében a nemzetközi gazdasági munkameg. osztás objektív irányzata abban a formában nyilvánul meg, hogy az erős nemzetközi monopolszövetségek és a nagy imperialista államok uralomra jutnak, s a kisebb kapitalista államok tevékenységét saját érdekeiknek vetik alá. Ez nyilvánul meg például a Közös Piachoz társult országok jogainak korlátozásában, de elsősorban a kisebb államok egyenlőtlen helyzetében és abban, hogy az egyes tagállamok politikájukban kénytelenek respektálni a Közös Piac nemzetek feletti szerveinek döntéseit. A mai nemzetközi fejlődés jelentős tényezője, hogy a szocialista világrendszer országaiban megoldották a nemzetiségi kérdést. A második világháború után a szocializmus túllépte egy ország keretét, és fokozatosan új forradalmi erő — a szocialista világrendszer alakult ki. A Nagy Októberi Szocialista Forradalom és a szovjet állam megalakulása után ez a nemzetközi munkásosztály legnagyobb vívmánya. A szocialista államok új, a kommunisták ideológiájából. nemes céljaiból eredő elveket és normákat érvényesítenek a nemzetközi életben. A szocialista országok, melyeknek azonos a társadalmi rendszerünk, közösek a céljaik a szocialista és a kommunista társadalom építésében, közösen biztosítják a forradalmi vívmányok védelmét, a nemzetek közti kapcsolatok kérdését a szocialista internacionalizmus elvei, vagyis a kölcsönös bizalom, a szuverenitás, a nemzeti államiság és az igazi testvéri együttműködés alapján oldják meg. A világviszonylatban végbemenő forradalmi fejlődés egyik eredménye, hogy a volt gyarmati és félgyarmati területek óriási térségeiben érvényesülnek a nemzetek önrendelkezési jogának elvei, és fokozatosan konszolidálódnak a kis nemzeti államok. Az imperializmus gyarmatosító rendszerének szétesése szorosan összefügg a szovjet szocialista társadalom megalakulásával és fejlődésével. Oroszország munkásosztálya a Nagy Otőberi Szocialista Forradalom győzelme után az osztályfelszabadulásért folytatott harcát összekapcsolja az elnyomott nemzetek nemzeti felszabadító mozgalmával. Oroszország a nemzetei közti kapcsolatokban demokratikus és humanista elveket érvényesített, melyek leleplezték az imperializmus agressziós politikáját. A volt cári birodalom peremterületein élő 33 millió embert szabadítottak fel a nemzetiségi elnyomás alól. Hatálytalanították a szomszédos államokkal — Kínával, Perzslával, Afganisztánnal és Törökországgal — kötött nem egyenjogú megállapodásokat. Ezzel szemben az imperialista államok már az első világháború folyamán és különösen befejezése után arra törekedtek, hogy a világot újra felosszák, s a német gyarmatok és az Oszmán Birodalom felosztásánál a lehető legnagyobb területeket zsákmányolják. Telhetetlenségüket a versailles-i, a sévres-i és a washingtoni szerződéssel biztosították. A forradalom hatására nemcsak a közvetlen szomszédoknál fejlődik a nemzeti felszabadítási mozgalom. Október gondolatai visszatükröződnek Indiában, a Fülöp-szigeteken, Indonéziában, Marokkóban, Tunéziában, Egyiptomban és Mexikóban a különböző tüntetésekben, sztrájkokban, a szovjetek megalakításában stb. Emilion Zapata, a mexikói parasztforradalom vezére kijelentette: „Az az ügy, amelyért a forradalmi Mexikó harcol, a forradalmi Mexikó és a nemrég felszabadult Oroszország harcol, az egész emberiség közös ügye, valamennyi elnyomott nemzet érdeke." A nemzetközi erők új erőviszonya, a szovjet nemzetek és a többi szocialista állam sikerei a gyarmati rendszer végleges felszámolásához vezettek. A nemzetek egyenjogúsi8 lését. Éppen ebben a feltételben különbözik a nemzeti kérdésben elfoglalt álláspontunk a burzsoá demokratikus állásponttól. (Lenin Müvei 6. kötet 474. old.). V. I. Lenin a párt első programjában, melyet az OSZDMP II. konferenciáján fogadott el, megfogalmazta az összes nemzet önrendelkezési jogára vonatkozó szabályt, valamint azt a gondolatot, hogy minden polgár nemzetiségétől függetlenül teljesen egyenjogú, és az összes nemzet valamenynyi munkásának egységes osztályszervezetben kell egyesülnie. Az orosz bolsevikok pártja volt az egyetlen, amely következetesen internacionalista pozíciókra helyezkedett, s minden időszakban szembeszegült a burzsoá nacionalizmus különböző válfajaival, védelmezte és továbbfejlesztette a marxista pártnak a nemzeti kérdéssel kapcsolatos elméletét és programját. V. I. Lenin és a bolsevikok a monopolkapitalizmus végleges fellépésével, valamint az imperializmusnak mint a kapitalizmus utolsó stádiuma és a szocialista forradalom előestéje elméletének feldolgozásával a nemzetiségi kélrdés megoldását összekapcsolták a proletariátus szociális forradalmának előkészítésével, és a szovjetek köztársaságának megalakításával. Ez azért volt szükségszerű, mert az imperializmus korszaka nemcsak a proletár forradalmak korszaka, hanem egyúttal a nemzeti felszabadító mozgalmak korszaka is, melyek egységes, a munkásosztály által vezetett forradalmi mozgássá egyesülnek. Leninnek a nemzetiségi kérdés demokratikus megoldására vonatkozó gondolatait csakis a proletárdiktatúráért folytatott harc kérdésével összefüggésben érthetjük meg helyesen. Leninnek a proletárdiktatúrára és a nemzetiségi kérdésre vonatkozó tanítása elválaszthatatlan. A nemzetiségi kôrdés megoldásának forradalmi programja, a gazdaságilag fejlettebb nemzetek munkásosztályának az előzőleg elnyomott nemzetek és nemzetiségek dolgozó tömegeivel való szövetségének kialakítása ugyanis feltétele annak, hogy a soknemzetiségű államban proletárdiktatúra létesüljön és megszilárduljon. Ugyanakkor a proletárdiktatúra győzelme feltételezi a nemzetiségi kérdés következetes megoldását, és a nemzeti állam sikeres felépítését. A bolsevik párt V. I. Lenin közvetlen vezetésével az internacionalista egység és felzárkózottság példája lett. A bolsevikok a fejlődés valamennyi szakaszában következetes harcot folytattak azért, hogy Oroszország valamennyi nemzetének és nemzetiségeinek szociáldemokratái egységes proletár pártban egyesüljenek. A proletariátus párt- és más szervezeteinek az internacionalizmus elvein felé'pülő követelménye a lenini nemzetiségi program elválaszthatatlan része volt. A bolsevik párt érdeme, hogy az éles osztályharcban megszilárdult a cári Oroszország proletariátusának egysége és harcos összetartása, amely már régen a Nagy Októberi Szocialista Forradalom előtt egységes internacionalista erőként hatott. A Nagy Októberi Szocialista Forradalom győzelme után a forradalom folyamán kialakult valamennyi szovjet köztársaság még szorosabban egyesült az Orosz Szovjet Szövetséges Szocialista Köztársaság köré, és sokoldalú kapcsolatokat létesítettek egymás között. A társadalmi fejlődés objektív szükségletei, a gazdasági a politikai és a kulturális fejlődésre kifejtett közös törekvés, a szocialista vívmányok megvédésének szükségszerűsége egyre jobban lehetővé tette a szovjet köztársaságok egyesülése irányvonalának megvalósulását. A szovjet föderáció megalakulásában történelmi szerepe volt a szovjetek Ili. összoroszországi konferenciájának, amely 1918 januárjában valósult meg. Ezen jelen voltak Ukrajna, Fehéroroszország, Lettország, Észtország, Finnország, Közép-Ázsia és Baku képviselői is. A konferencia elfogadta a dolgozók és a kizsákmányolt nép jogainak deklarációját, és jóváhagyta a szovjet kormánynak a nemzetiségi elnyomás megszüntetésére vonatkozó valamennyi határozatát és rendeletét. Ezek tartalmazták Oroszország szovjet köztársaságai szövetségének alapelvét is. A dokumentum leszögezte: „Az Oroszországi Szovjet Köztársaság szabad nemzetek szabad szövetségének alapján mint a nemzeti Szovjet Köztársaságok föderációja alakul meg". Továbbá megállapítja:..." minden egyes nemzet munkásaira és parasztjaira bízva, hogy teljhatalommal rendelkező szovjetkongresszusaikon önállóan határozzák el, részt óhajtanak-e venni és milyen feltételekkel a föderális kormányban és a többi föderális szovjet intézményben (Lenin Művei 26. kötet 438 és 442. oldal). A szovjet hatalom külső és belső ellenségei ellen folytatott harc folyamán megerősödött a szovjet állam nemzeteinek barátsága. Közösen harcoltak az intervenciós csapatok, a fehéroroszok ellen, a nemzeti függetlenségért, a szovjet hatalomért és a szocializmusért. Az Orosz Szovjet Szövetséges Szocialista Köztársaság Vörös Hadserege segítséget nyújtott az ukrán dolgozóknak a Központi Tanács megdöntésében, az ukrán munkásokkal és parasztokkal együtt űzte el az intervenciós csapatokat és csapást mért Gyenyikinre és Wrangelre. A szovjet állam valamennyi nemzetének és nemzetiségének tagjai részt vettek az intervenciós csapatok és az ellenforradalom elleni harcban. A közös vörös zászló alatt az orosz nemzet köré zárkóztak fel a nemzetek. így a polgárháború alatt kialakult a volt Oroszország nemzeteinek katonai-politikai szövetsége. V. I. Lenin az Ukrajna munkásaihoz és parasztjaihoz intézett levelében kiemelte e szövetség fontosságát, amikor arra figyelmeztetett, hogy a nagyorosz és ukrán munkásoknak „okvetlenül szoros katonai és gazdasági szövetségre van szükségük, mert különben az „Antant" kapitalistái, vagyis a leggazdagabb kapitalista országok: Anglia, Franciaország, Amerika, Japán, Olaszország szövetségének kapitalistái egyenként eltipornak és megfojtanak bennünket." (V. I. Lenin Művei 30. kötet, 292. old.). Amint a nemzetiségi területeket megtisztították az intervenciós csapatoktól, a szovjet hatalom hatalomra lépésével együtt megalakultak az Illetékes szovjet köztársaságok. Már a polgárháború végén hat szovjet szocialista köztársaság és két népi köztársaság, a buhari äs a horezemi létezett. Az orosz föderáció keretében a polgárháború folyamán számos autonóm köztársaság és terület létesült. A nemzeti-állami felépítés az intervenció befejezése után is folytatódott. Így 1922-ben csak az Orosz Szovjet Szövetséges Szocialista Köztársasághoz tíz autonóm szovjet szocialista köztársaság és 11 autonóm nemzetiségi terület tartozott. Az OSZSZSZK a soknemzetiségű szocialista állam példája lett. Egyúttal folytatódott az összes köztársaság egyesülési folyamata. A független köztársaságok katonai szövetségét kiegészítették a gazdasági és diplomáciai téren kötött szövetségi szerződések. Az együttműködés formái egyre gazdagabbak lettek, és azt a szükségszerűségek bizonyították, hogy meg kell alakítani az egységes szövetségi államot. Az összes szovjet köztársaságnak egységes állami szövetségben való egyesülése szükségszerű volt a gazdaság és a kultúra sokoldalú fejlődése és a szocialista építés érdekében is. Az állami egyesülés gazdasági alapja a termelőeszközök közös tulajdona volt, ami közelebb hozta egymáshoz a dolgozókat és ezáltal nemzeteiket is. A szovjet nemzetek egységes állami alakulatban valő egyesülésének döntő politikai feltétele a proletárdiktatúra volt. Mivel a szocialista hatalom lényegét tekintve internacionalista hatalom, egyesíti az összes nemzetet és demokratikus jellegével biztosítja sokoldalú és szabad fejlődésüket. Az új helyzetben, amikor a nemzetek felszabadultak, és egyúttal növekedett a nemzeti öntudat is, szeparatista megnyilvánulások is előfordultak, melyeket a nacionalista burzsoázia idézett elő és támogatott Ukrajnában, Grúziában stb., é(s önálló nacionalista államok megalakításával próbált elszakadni a forradalmi központtól, az OSZSZSZK forradalmi munkásosztályától. Olyan megoldást kellett találni, amely kifejezi a volt Oroszország nemzeteinek vágyát az állami szuverenitás iránt, de egyúttal lehetővé teszi az új szovjet hatalom állami szövetségének megszilárdítását. Ilyen megoldás volt a soknemzetiségű szovjet állam kiépítése egy új típusú szocialista föderáció formájában, amely biztosítja 8 forradalmi munkásosztálynak az össz&s nemz©*