Új Szó, 1972. október (25. évfolyam, 232-257. szám)

1972-10-22 / 42. szám, Vasárnapi Új Szó

JELENE ÉS JÖVŐJE Valamennyiünk képzeletében végtelen sztyeppék, sötét tajgák, havas tundrák merülnek fel, ha Szibériáról olvasunk vagy hallunk. A huszadik században már kevés olyan romantikus sarka maradt a világnak, mint az óriási kiterjedésű Szibéria. Ez a világrésznek is beillő országrész azonban ma már nemcsak ősi szépségéről Ismert, hanem szinte felmérhetetlen gazdagságáról is. Ásványi kincseinek túlnyomó részét csak a szocialista forradalom után tárták fel, s így vált az elmaradott Szibéria a Szovjetunió gazdasági fejlődésének jelentős bázisává. Észak-Szibériában Norilszkbaň és környékén a harmincas években alapították meg az első nagy kohászati és bányászati kombinátot, amelyet „Tajmir orosz csodájának" is neveznek. Norilszk, a körzet legmodernabb városának fényei vetekednek a „hideg" sarki fénnyel. Tyumen körzetében fedezték fel a kutatók a világ leggazdagabb kőolaj- és földgázlelőhelyeit. Ezt a felfedezést joggal nevezik az „évszázad felfedezésének". A fejlődő Észak mögött azonban nem maradnak el Dél-Szibéria körzetei sem. Éjjelente a kohók vörös lángja festi pirosra az eget. De nemcsak kohókat találunk itt, hanem óriási vízi erőmüveket, amelyeket több ezer kilométeres hálózat köt össze a Szovjetunió szinte valamennyi nagy városával. A bratszki, a krasznojarszki, a novoszibirszki és az irkutszki vízi erőművek a legnagyobbak közé tartoznak a világon. Kelet-Urál vidékén termelik ma a Szovjetunió elektromos energiájának egynegyed részét, de ilyen arányban viszonyul a földgáz és a cement gyártása is a Szovjetunió össztermeléséhez, s ennek a területnek a gazdasági jelentősége állandóan növekszik. Voltak idők, amikor még csak a költők képzeletében élt Szibéria „jövőjének szép tavasza", ma rnár tudósok, mérnökök és közgazdászok számításai támasztják alá az álom megvalósulását. A rohamos fejlődés, amely a természeti kincsek felhasználásának terén mutatkozik, bizonyítja Szibéria lakosságának, dolgozóinak optimizmusát. Míg a Szovjetunió ipari termelése a szovjethatalom fél évszázada alatt a 99-szeresére emelkedett, addig Szibéria keleti részében 242-szeresére, a nyugati részen pedig a 896-szorosára növekedett az ipari termelés. „Szibériai stratégiának" nevezhetnénk azt a tervet, amelynek alapján Szibéria természeti kincseinek felhasználása történik. Az SZKP XXIV. kongresszusának Korszerű ipari üzemek épülnek az Angara folyó portján. (ČSTK — TASZSZ) irányelvei tartalmazzák mindazokat a terveket, amelyek a szovjet ipar súlypontjának keletre helyezését szolgálják. Ez azt jelenti, hogy Szibéria nemcsak nyersanyag-bázist alkot, hanem kifejleszti gépiparát, könnyű- és vegyiparát, közlekedését, mezőgazdaságát is. „Nyugat-Szibériát a Szovjetunió fő kőolajbázisává kell kiépíteni" — tartalmazzák a XXIV. kongreszszus irányelvei. A rövid, tömör mondat azt jelenti, hogy a szovjet gazdasági élet motorját alkotják majd Nyugat-Szibéria energiaforrásai. Ez a motor megszakítás nélkül növeli fordulatszámát. 1965-ben 935 ezer tonna szibériai kőolajat termeltek ki, hat évvel később már 44 milliót és 1975-re 120—125 milliót terveznek. A 818 km hosszú csővezetéken egészen a Kuznyeckmedencéig jut el a szibériai olaj, éfe a tervek szerint a jövőben a Csendes-óceánig kiépítik a távvezetéket. A szibériai kőolaj és földgáz ugyan versenytársává vált a kőszénnek, de nem szorítja ki teljesen a termelésből. A Szovjetunió gazdasága felhasználja az ország teljes nyersanyagbázisát, és a XXIV. pártkongresszus határozatai alapján a Kuznyecki-szénmedencében 135 millió tonnára növelik az évi kibányászott szénmennyiséget. Tovább fejlesztik a Kanszk— Acsinszk-t medence bányászatát is. A kilencedik ötéves terv/végére 22 millió tonnával növelik a fűtőanyagok bányászását. Egyre több hőerőművet építenek Szibériában, amelyek átlagosan 2 millió kW teljesítményűek. A villamosenergia fő forrása azonban továbbra is a vízi energia marad, hisz csupán a Jenisze) és mellékfolyói több mint 250 millió kW/ó elektromos energiát termelhetnek, ha kiépítik a tervezett vízi erőművek láncolatát. A Jeniszejen építették fel a krasznojarszki erőművet, és épülőben van a 6,4 millió kW teljesítményű Szajano—Szusenszk-i vízi erőmű, amely a legnagyobb teljesítményű lesz a világon. Míg az USA-ban épült két legnagyobb erőmű, a Grand Coulée és a Bouder-Dam, építésén húsz-harminc évig dolgoztak, addig a szibériai erőműveket átlagosan tíz év alatt adják át. Szibéria az Altáj hegységtől a Csendes-óceánig húzódó, ipari övezetének alapját a szén, az ércek, az energia bőséges forrásai alkotják. A szocialista forradalom előtt mindössze néhány kis kohászati üzem, néhány ércbánya és kezdetleges aranybánya képezte Szibéria „gazdasági erejét". Ma a kuznyecki kohászati kombinát mellett nagy gazdasági eredményeket ér el a nyugat-szibériai kohászati kombinát. Itt gyártották a Szovjetunió vasúti síneinek egyharmadát, a moszkvai Kongresszusi Palota, a varsói Tudomány és Kultúra Hálának acélvázát, az asszuáni gát turbináit, szibériai ércből készüllek a budapesti földatti vasút sínéi. Az SZKP XXIV. kongresszusa irányelveinek egyik tézisét alkotja a következő mondat: „Szibériában biztosítani kell a sok energiát igénylő fémek és fémötvözetek gyártásának gyors fejlesztését." Az SZKP irányelveinek megfelelően 1975-re a szovjet alumíniumgyártás 70—73 százaléka itt összpontosul. Szibériában azonban nemcsak szenet, kőolajat, fémeket, aranyat bányásznak éš dolgoznak fel, de műtrágyákat, műanyagokat, motorokat, megmunkáló gépeket, kombájnokat, televíziókat és hűtőszekrényeket is gyártanak. Fejlődnek a rádiótechnika és az atomenergia felhasználásával kapcsolatos iparágak is. Novosziblrszk, Omszk és Krasznojarszk lakosainak száma meghaladja az egymilliót. A gyorsan fejlődő nagyvárosok mellett egész sor új város keletkezett, amelyek „születési adatai" valamelyik nagyüzem vagy vízi erőmű keletkezésének időpontjával egyeznek meg. A mai Szibéria már nem az elszórt ipari üzemek, települések elmaradott területe. A szovjethatalom fél évszázada alatt kemény ötvözetté kovácsolódott a szibériai nyersanyagbázis a szovjet tudománnyal.' A Szovjetunió Tudományos Akadémiája és szibériai intézeteinek ajánlására. Illetve tudományos tervei alapján Szibériát fejlett ipari területté építették ki. „Nagy jövőjű, gyönyörű vidéknek" nevezte Lenin Szibériát, és az elért eredmények igazolják a nagy forradalmár szavait. /. SEB ALIN A

Szovjetunió lakossága méltóképpen ün nepli meg a „könyv évét". Az ország minden harmadik polgára rendszeresen látogat ja a könyvtárakat. Valamennyien a könyvet tartják egyik legjobb barátjuknak, és nemcsak barátnak, hanem a tudás kiapadhatatlan fórrá sának is. Szeretik a könyvet a szovjet emberek, amit az is bizonyít, hogy az óriási országban 360 ezer különböző típusú könyvtár működik, és egyetlen olyan községet vagy falut sem találunk, ahol ne lenne könyvtár. Hatalmas az a kincs, amelyet a könyvtárak és ezáltal természetesen az olvasók is magukénak mondhatnak. A Szovjetunió könyvtáraiban 3,3 milliárd kötetet találhatunk. Ebben az országban minden harmadik ember kölcsönöz könyveket, tehát több millió az aktív olvasók száma. Az ország három legnagyobb könyvtára a moszkvai Lenin, a Szaltikov-Scsedrin és a leningrádi Tudományos Akadémia Könyvtára, amelyek több mint 50 millió könyvet tartanak nyilván. 1862-ben alapították a moszkvai Lenin Könyvtárat, amely a legnagyobbak közé tartozik a világon, s jogosan büszkék rá a szovjet emberek. Százezrek, moszkvaiak, vidékiek, külföldiek, tu*" dósok és munkások látogatják, hogy válogassanak az itt összpontosított 26 millió könyv és más kiadvány között, olvassák a világ csaknem valamennyi országának sajtótermékeit. Az itt elhelyezett könyveket nemcsak korunk olvasói olvashatják, hanem megőrzik őket a jövő századok generációi számára is. Milliók KÖNYVEI Történelmi nagyságok műveivel büszkélkedhet a Lenin Könyvtár. A könyvritkaságok osztályán láthatjuk a nyugat-európai és orosz könyvnyomtatás ritkaságait. Érdemes körültekinteni a könyvritkaságok között, hisz itt megtalálhatjuk a Guttenberg nyomdájában, 1455ben készült bibliát, Ivan Fjodorov, az első orosz nyomdász által készített „Apostol-kötetet". A ritkaságszámba menő régiségeken kívül találkozhatunk Marx, Engels és Lenin illegálisan kiadott műveivel ls. Nem kevésbé érdekes az eredeti kéziratok osztálya, ahol megtalálhatjuk a volt forradalmárok, államférfiak és politikusok levéltárát. A kézzel írott könyvek jelentős részét az orosz és szláv írók művei alkotják. Az összegyűjtött 30 ezer kézírásos könyv közül a legöregebb a 11. századbői származik. A görög, arab és perzsa kézírások mellett fellelhetjük Giordano Bruno, Miinzer Tamás kézjegyét, Voltaire,. Rousseau, Dickens, Goethe, Rolland, Wagner, Liszt és Napóleon kéziratait. A moszkvai Lenin Könyvtárban gyűjtötték össze Gogol, Turgenyev, Nyekraszov, Dosztojevszkij és Csehov levelezését. Gazdagon van képviselve a szovjethatalom ötvenéves történelmének anyaga, a szovjet irodalom és tudomány. Félmillió könyvet adtak ki Oroszországban 1564-től 1917-ig. A szovjethatalom 55 éve alatt pedig több mint kétmilliót, és a kiadott könyvekhez csaknem kivétel nélkül hozzájuthatnak az olvasók. A könyvtár külön részlegében találhatjuk meg nyolcezer szovjet és 16 ezer külföldi újság és képeslap példányait. A Lenin Könyvtárat napjában tízezer olvasó keresi fel, és a 22 olvasóteremben naponta 40—45 ezer könyvvel ismerkednek. A különböző katalógusok, könyvtári kézikönyvek és könyvkiállítások segítségével tájékozódhatnak az olvasók a könyvek rengetegében. A könyvtárak munkatársai elektronikus számológépek segítségével végzik feladataikat. Ennek köszönhető, hogy az olvasók hatalmas tábora gyors információkhoz jut a különböző könyv újdonságokról. A Lenin Könyvtár összegyűjtött anyagát gondosan őrzik. A papír megsárgul, törik, a szöveg elhalványul, néha teljesen el tűnik. Ezért szükség van arra, hogy nagy gonddal és hozzáértéssel hosszabbítsák meg a könyvek életét. Optimális körülmények között kell őket raktározni, ügyelve arra, hogy a helyiségek levegőjének páratartalma ne haladja meg a megengedettet, ne legyen sem túl meleg sem túl hideg. A Lenin Könyvtár hőkön dicionáló berendezése lehetővé teszi ezeket az ideális körülményeket. — Külön osztályon foglalkoznak a könyvek tisztításával és restau rálásával. Erről az osztályról megfiatalodva kerülnek ki a megkopott bőrkötések, a perga »entekercsek, a megsárgult lapok. A Lenin Könyvtár a bibliográfiai és könyvtörténeti tudományok központja. Tudományos dolgozói sokoldalú kutatómunkát végeznek. A kutatómunka egyik fő kérdését a telekommunikációs eszközök — mint a rádiő, televízió és a sajtó — jobb kihasználása, a könyvek propagálása képezi. Ezen kívül a könyvtár munkatársai bibliográfiai műveket is kiadnak, módszertani munkákkal és ajánlásokkal propagálják a könyveket, s segítik, tájékoztatják az olvasókat. E. KUZINOVA