Új Szó, 1972. október (25. évfolyam, 232-257. szám)

1972-10-17 / 245. szám, kedd

iüBElEIBIlSSBBSIill - Ü J FILMEK­• ••••••••••GDDDGED MINT A BAGOLY NAPPAL (olasz—froncig) A Leonardo Sclascia regénye alapján készült film tulajdon­képpen a szicíliai maffia bű­nösségét, erkölcstelenségét boncolgatja — egy gyilkosság kapcsán. Egy reggel halott fér­fit találnak az országúton, nem messze a falutól. A helybeliek közül senki nem tud semmit, az egész falu mély hallgatásba burkolódzik. Belloďí kapitány megkezdi a nyomozást. A bűn­jelek a dúsgazdag don Marino tek tagjaival. A bosszútól, a kegyetlen és kíméletlen terror­tól való félelem következtében eltorzul jellemük, de a maffia uszályából nincs kivezető út... A haladó szellemű olasz ren­dező izgalmasan pergeti a cse­lekményt. Keményen, kímélet­lenül vall a maffia hatásáról, a személyiséget bomlasztó, ke­gyetlen és széttörhetetlen szo­rításáról. Damiani nem tartozik azon rendezők közé, akik új­Kézre került a maffia tagja... a Mint a bagoly nappal című olasz—francia film egyik jelenetében. házába vezetnek, ám a szicíliai „nagyhatalomra" nehéz bármit ls rábizonyítani — márcsak azért is, mert ott futnak össze a maffia szálai. S a maffiától mindenki retteg .... Damiano Damiani rendező, (aki egyébként északon szüle­tett, de kitűnő ismerője a maf­fiaerkölcsnek) filmjében köz­vetve arra a kérdésre keres vá­laszt, sikerül-e valaha az olasz­országi délen, Szicíliában megfé­kezni a maffia hatalmát. E szervezet korlátlan hatalmáról és önkényeskedéséről már szá­mos filmet láthattunk (emlé­kezzünk csak G. Mingozzi, E. Petri, P. Germi, F. Rosi, vagy Lattuada alkotásaira), s ez a tény is e súlyos társadalmi probléma időszerűségét Igazol­ja. Damiani filmje annál is fi­gyelemre méltóbb, mivel az al­kotó a probléma szélesebb ösz­szefüggéseit próbálja megvilágí­tani; nem az a célja, hogy be­mutassa e szervezőt kiépített hálózatát, hanem a tagok tény­kedésének pszichológiai motívu­mait elemezve figyelmét azok­ra az egyénekre összpontosítja, akik akarva akaratlan a maffia hálójába kerültek és szövetkez­SIMON BOLIVÁR szerű formákat és kifejező esz­közöket keresve s ezekkel kí­sérletezve a nézőket látványos képkockákkal és hatásos meg­oldásokkal kápráztatják el. Rea­lisztikus ábrázolásmódot vá­lasztva szinte matematikai pon­tossággal szövi a cselekményt. Külön kell szólnunk a film szereplőiről, a főszerepet meg­formáló nagyszerű Franco Né­róról, aki nagy rutinnal, kiér­lelten alakítja Bellodi kapitány szerepét, a szép Claudia Car­dináleról, aki méltó partnere F. Nérónak és Lee f. Cobb­ról, don Marino életrekeltőjé­ről. Az 1967-ben készült film még nem tartozik Damiani legkifor­rottabb alkotásai közé, de már egy haladó szellemű rendezőre vall. Az azóta készült, s a múlt évi moszkvai fesztiválon bemu­tatott Egy rendőrfelügyelő val­lomása az államügyésznek cí­mű műve, valamint A vizsgálat véget ért, feledje című alkotás­sal (az idei Karlovy Vary-i szemlén versenyen kívül vetí­tett film) már világosan jelzi, hogy Damiani töretlenül halad tovább a megkezdett úton. (spanyol) Részlet a Simon Bolivár című látványos szuperprodukcióból. Alessandro Blasetti, az olasz filmművészet „nagy öregje", évek hosszú során jobbára csak a kommerszfilmek világában mozgott. 1968-ban azonban kí­sérletet tett, hogy „igényesebb" témát vigyen filmre. Ennek eredményeként született meg a Simon Bolivár című spanyol— olasz—venezuelai koprodukcióé film, egy látványos történelmi freskó a 19. században élt la­tin-amerikai forradalmárról. Az alkotás tulajdonképpen Si­mon Bolivár romantikus voná­sokkal tarkított élettörténete. A filmben az életrajzi mozzana­tokat a főhős sorsát meghatá­rozó társadalmi viszonyok és a politikai háttér megrajzolása egészíti ki, a rendezőnek ezt azonban nem sikerült eggyé öt­vöznie. A film neves nemzetközi sze­replőgárda közreműködésével készült. A címszerepet Maximi­lián Schell játssza — egyénien formálva meg a forradalmár alakját. További szereplők: Ro­sanna Schiaffino, Francisco Ra­bal, Cönrado San Martin. Tel­jesítményük vitathatatlan, bár kétségtelen, hogy a hangzatos nevek még inkább kidomborít­ják a film szuperprodukció jel­legét, -ym­TUDDMfllWU, <sV i mjsá ©1 LEVEGŐ-TARTÓSZERKEZEI Ü CSARNOKOK Ritka az olyan rendkívül egyszerű és mégis sok célra felhasználható épületfajta, mint az egyre szélesebb körben hódító felfújható csar­nok. Nincs semmiféle mozgást vagy látást za­varó szerkezetvázuk, gyorsan felállíthatók, szét­szedhetők, más helyre szállíthatók. Hazánkban is mind gyakrabban találkozunk ezekkel a félbe­vágott cilinderre emlékeztető, gazdaságosan al­kalmazható sátorházakkal. Anyaguk műanyag, egyetlen tartószerkezelük a levegő. Alapötletüket valószínűleg a szabad­téri raktározás legegyszerűbb módja adta: a ponyvával letakart áruhalmaz. Valaki megállha­tott egy ilyen raktárudvaron, s elnézve a pony­vákkal letakart áruhalmot, így gondolkodhatott: ha a ponyvák széleit légmentesen rögzíteni le­hetne, s kompresszorral levegőt fújnának alá, a ponyva szépen az áru fölé domborulna, nem kel­lene minduntalan leszedni és visszateregetni. Az első időkben még takarékoskodtak. A komp­resszorokat csak akkor működtették, ha hozzá akartak férni az áruhoz, egyébként a védőtető anyaga úgy borult az árura, mint régen a védő­ponyva. Miután azonban kiderült, hogy a komp­resszorok működtetése jelentéktelen költséggel jár, állandó túlnyomást biztosítva, mindaddig fel­fújva tartották a szerkezetet, amíg csak ki nem ürült. Az ötlet igazi kifejlesztésére csak akkor került sor, amikor a modern textilipar ontani kezdte a különböző műszálakból készült, könnyű, tartós, tűznek, időjárásnak, szélnek ellenálló anyagokat. Nekik köszönhető, hogy a kezdeti kisebb mére­tekről mind nagyobbakra térhettek át. Ma már a 80 méter hosszú, 30 —40 méter széles és 12 mé­ter magas ilyen építmények sem tartoznak a rit­kaságok közé. Az anyagok szakítószilárdsága 5 cm széles csík esetében eléri a 250 kilopondot, s általában mínusz 25 foktól plusz 75 fokig, te­hát jóformán minden éghajlaton alkalmazhatók. A gyárak kívánságára akár mínusz 50 fokos hi­degnek ellenálló anyagot is készíthetnek már, tetszés szerinti színekben, sőt. fényáteresztő ki­vitelben is. A héjazat anyagán kívül már csak három tar­tozékra van szükség. A legfontosabb a kis telje­sítményű konpresszor a túlnyomás előállítására. Az állandó belső túlnyomás mindössze 8—30 mm vízoszlopnyomásnak felel meg. A kinti és benti légnyomás közötti különbséget legfeljebb belépéskor érezzük meg, de pillanatokon belül alkalmazkodunk hozzá, s így sem a munkavég­zésben, sem bármilyen sporttevékenységben nem zavar. A talajhoz rögzítő megoldás egészen egy­szerű is lehet: akár homokkal vagy homokkal töltött zsákokkal is lehorgonyozhatják a leterí­tett héjanyag széleit. A közepes nagyságúakhoz merevítörudakkal kombinált cövekeket használ­nak, a nagyobbaknak pedig állandó vagy szállít-' ható és földbeágyazhatő betonalapokat készíte­nek. Mindhárom „horgonyzási" megoldás nem­csak a vízszintes és függőleges erőket veszi fel, hanem biztosítja a légmentes zárást-is. Mint minden rendes építménynek, a felfújható csampkoknak is szükségük van ajtókra és abla­kokra is. Ez utóbbiak elhagyhatók, ha a héjazat áttetsző, fényáteresztő anyagból, vagy azzal ve­gyített csíkokkal készül. Az ajtó egyben légzsi­lip is, rendszerint forgóajtós megoldással, de készülhet akkora bejárat is, hogy teherautók közlekedhetnek rajta, anélkül, hogy a levegő­veszteség észrevehető lenne. Természetesen an­nak sincs akadálya, hogy mesterséges világítást vezessenek be, továbbá akár a kompresszorhoz kapcsolódó, akár teljesen önálló klímaberende­zést alkalmaznak. Régen elmúlt már, hogy csak raktározási cé­lokra használták őket. A téli építkezéseknél pél­dául felbecsülhetetlen szerepük lehet: nemcsak az időjárás viszontagságaitól védik meg a léte­sítményt, hanem a lehető legideálisabb, a nyári időszaknál is kiegyensúlyozottabb időjárást és jobb munkakörülményt biztosítanak. Az összes teremsporthoz alkalmas csarnok éppúgy építhető belőlük, mint fedett piacok, kiállítási termek, film-, színház- és gyűléstermek, télen nyitott uszodák változtathatók velük fedettekké, nyáron jégpályákat védhetnek a nap heve ellen, végül földrengések és egyéb természeti katasztrófák színhelyén szükségkórházak, elsősegély-nyújtó és menedékhelyek lehetnek. Formájuk leggyakrabban hosszában kettévá­gott és lefektetett cilinderre hasonlít, amelynek két végét egy-egy negyedgömb zárja le. De ké­szülhetnek félgömb és kátharmadgömb, lesarkí­tott és szögletes formákban is. A gömbfel ületű­ek az előnyösebbek, mert a hó nem marad meg rajtuk, s még a 120 km/óra szélsebességnek is ellenállnak. A mai felfújható védőtetők 200—3000 négy­zetméter alapterület lefedésére alkalmasak. Kül­földön újabban fémvázszerkezettel, könnyen és gyorsan összebilincselhető csővázzal is kombi­nálják őket. Előnyük, hogy a légzsilipre sincs szükségük, s egészen nagy tárgyak is beszállít­hatók. Kitűnően beváltak például repülőhangá­rokként. A jelek szerint még csak most indultak el igazi hódító útjukra. POTYAUTASOK" A LÉGI KÖZLEKEDÉSBEN Repülés közben kevesen sejtik, hogy furcsa növények társaságában suhannak a felhők felett. Falánk fonálgombák szaporodnak a repülőgépek üzemanyagtartályaiban, egyre nagyobb gondot okozva a szakembereknek. Hogyan élhetnek a gombák ilyen körülmények között? Hogyan ke­rülnek a tartályokba? Ilyen kérdések foglalkoz­tatnak számos kutatót. A probléma akkor vált idültté, amikor a légi­közlekedés szakemberei különös potyautasokra figyeltek fel s megállapították, hogy minden hi­vatalos formaságot mellőzve gombák utaznak a repülőgépeken. Igaz, nem az utastérben, hanem — az üzemanyagtartályokban. Itt érzik magukat a legjobban: vékony gombafonalaikkal a tar­tályfalon megkapaszkodva, zavartalanul növe­kednek és szaporodnak. Nincs szükségük nap­fényre, mint a magasabbpendű növényeknek, mert fotoszintézis nélkül ls előállíthatják szer­vezetük számára a legfontosabb anyagokat. A kerozinnal töltött tartályokban úgy élnek, mint­ha gazdag éléskamrába kerültek volna. Csak né­hány csepp vízre és kevéske oxigénre van szük­ségük — máris készen áll számukra a „terülj­terülj asztalkám". Persze annál komolyabb gondot okoznak azok­nak, akik a repülés biztonságáért felelősek. Gyors szaporodásukkal ugyanis néha eltömik az üzemanyagszűrőket, meghamisítják a tartályok folyadékszint-mérőinek állását és kikezdik a tar­tályok falait is. Ezért a szakemberek egyre nyug­talanabbul töprengenek, hogy miként tegyék ki a szűrét ezeknek a potyautasoknak. A legújabb kutatási eredményekről a londoni British Petro­leum Nemzetközi Repülő Szolgálati Lapja, az AIR—BP közölt nemrégiben érdekes cikket. Amint a Delta c. magazinból értesülünk, sze­rény számításom szerint bolygónkon körülbelül kétmillió faj él, s ebben egyedül a gombák csak­nem 80—100 ezer fajjal vesznek részt. Hihetet­len változatosságuk talán csak a rovarokéhoz mérhető, ami azt bizonyítja, hogy alkalmazkodó képesség szempontjából az élővilág legsikerül­tebb szervezetei közé tartoznak. A gombák még a jég hátán is megélnekl Nem csoda, hogy a nagy molekulájú szénhidrogénből álló kerozin­ban is megvetették a lábukat, pontosabban 1—10 mikron vastag fonalaikat. Mindenütt megtalálhatók: szárazon, vízen és levegőben. Sikerük titka, hogy spórákkal szapo­rodnak, így a legszélsőségesebb feltételek kö­zött is életképesek maradnak. Ha bejutnak egy repülőgép üzemanyagtartályába, máris rendelke­zésükre állnak azon a szénatomok, amelyeket különböző vegyületek alakjában hasznosítanak. Anyagcseréjének fenntartásához a legtöbb élő szervezet a Nap energiáját nyeli el fotoszinté­zissel, vagy ennek termékeivel táplálkozik. Mint­hogy a fonálgombákban nincs klorofill, ezért máshonnan szerzik be nélkülözhetetlen hőener­giájukat. Például könnyen megtalálják a repülő­gépek üzemanyagában, amelynek hosszú láncú molekulái voltaképpen a Nap energiáját őrzik a szénatomok szoros kötéseinek alakjában. A gombafonalak tömegében, a mycéliumban minden egyes sejt parányi vegyi gyár, amelyben vízben oldható enzimek termelődnek, s ezek a szénhidrogén molekulákat is feldolgozhatóvá te­szik a fonálgomba számára. Katalizátorként vesz­nek részt a molekulák oxidálásában és munká­juk eredményeként szerves savak és alkohol ke­letkezik. Ezeket az anyagokat már tetszés sze­rint használják fel a gombasejtek. Teljes lebon­tással viszont a növekedéshez szükséges ener­giát állítják elő, aminek során víz és széndioxid keletkezik. A gombák növekedéséhez az üzemanyagtartály­ban víznek is kell lennie. A mérések szerint 26 fokon általában 80 milliomod résznyi víz talál­ható a kerozinban. Ha a hőmérséklet csökken, a víz kiválik a fűtőanyagból ós a cseppek a tartály aljára süllyednek, gyakran meg is fagy­nak. Amikor ismét emelkedik a hőmérséklet, a víz már nem nyelődik el újra. E szabad vízcsep­pek olajjal érintkező határrétegén telepednek meg a fonálgombák, s egyszerre hasznosítják anyagcseréjükben mindkét anyagot. Minthogy zavartalan burjánzásuk közben a tartályfalra tapadt fonálgombák megváltoztatják környezetük elektrokémiai egyensúlyát, s így a tartályok falán a korróziót is megindítják. A 0,02—0,03 mm vastag műanyagbevonat nem sok védelmet nyújt ellenük, ezért további kísérletek­re van szükség, hogy megfelelő korróziógátló anyagokat találjanak. Ha nem lenne víz az üzemanyagban, a fonál­gombák nem telepednének le. Ezért a British Petroleum laboratóriumaiban új szűrési eljárá­sokat dolgoztak kl, amelyekkel elérhető, hogy a repülőgépek üzemanyagában mindössze 3—5 milliomod résznyi víz maradjon. Olyan víztaszí­tó festékkel is kísérleteznek, amelyek nem en­gedik megtapadni a tartály falán a kerozinból kiváló vizet, így a cseppek a tartály aljára gyűl­nek, és mikroszürőkkel eltávolíthatók. Gondos karbantartással tehát a gombásodás veszélye elhárítható. De a különös potyautasok felfedezése más szempontból ls érdekes. Azt is bizonyítja, hogy a technika nem tud véglegesen elszakadni a természettől, mert még a robbanó­motorok és a sugárhajtású repülőgépek tartá­lyaiban is gyökeret ver az élet. Igénytelen köz­katonái bizonyára így hódították meg több mil­liárd évvel ezelőtt kopár Földünket is. Érdekes még megjegyezni, hogy a kísérletek tanúsága szerint a növényvilág hivatlan látoga­tói 20—30 fokos hőmérsékleten növekednek a leggyorsabban az üzemanyagtartályban. Tíz fok alatt növekedési sebességük csökken, s ugyan­így kellemetlenné válik számukra a környezet, ha 40 fok fölé emelkedik a hőmérséklet. Ilyen­kor „álomba merülnek", s csak akkor pusztulnak el, ha száz foknál melegebbé válik a folyadék. lőj)

Next

/
Thumbnails
Contents