Új Szó, 1972. október (25. évfolyam, 232-257. szám)

1972-10-15 / 41. szám, Vasárnapi Új Szó

A Szlovák Irodalmi Alap pártunk megalakulásának 50. évfordulójára pályázatot hirdetett olyan irodalmi riportok megírására, melyek az elmúlt negyed évszázad szocialista fejlődését, annok egy-egy részletét dolgozza fel. A pályázaton többek között Ordódy Katalin irodalmi riportja is díjat nyert. Az alábbiakbon ebből közlünk egy részletet. ORDÓDY KATALIN: UU CD LILI umm ffl mmmm TI, DD liiÜTM • • • FIATALOK I

dősebb emberek, ha beszélni kezdenek, és a múltat meg a jelent hasonlítják össze, az öszszehasonlítás olyan sztereotip, mintha valamilyen idevonatkozó brosúrából magolták volna be. Bizonyára nem az ő hibájuk, de riportútjaimon mindig elkedvetlenedtem, ha feltették az Ismert lemezt. Mindig valami újat, valami személyeset szerettem volna hallani, rámutatni arra, hogv íme. a jómód adta anyagi javakon felül még más, nehezebben lemérhető javakhoz is hozzájutottak, észrevették, tudatosították, és értékelni tudják. A fiatalokat kerestem hát fel. Azokat, akik sokkal nagyobb arányban látogatják a középiskolákat, mint azelőtt, aik feltehetően nyíltabb szem mel. ébarebb kritikai hajlammal néznek körül ebben a világban, amely teljes egészében az ő világuk, mert az, ami a szüleik részére még csak a tegnap, nekik már a süllyedő, tankönyvek lapjaira szorítkozó történelem. Az ipolysági gimnázium még egy régi épületben van, nem, nem abban a régiben, ahol valamikor én is megfordultam, s folyosóján dobogó szívvel kerestem annak falán sorakozó érettségi tablók közül azt, amelyen régi, nagy diákszeralmem képe nézte közömbösen a folyosó újabb diákoktól nyüzsgő, hangos életét. A III. B. tanulói nem sejtették, mit kívánok tőlük, miért ls jelentem meg az osztályfőnöki órán. Tekintetüket mérsékelt kíváncsisággal szegezték rám. Pillantásukból azt véltem kiolvasni: hát majd meglátjuk, mi derül ki. Döcögősen indult a beszélgetés, a lányok valamivel előbb oldódtak fel és beszéltek az életükről, az életünkről, sémák nélkül. Igen, először olyasmit emlegettek, hogy emlékeznek rá, amint megjelent a faluban az aszfaltozott járda, hogy egyszerre csak nagy gödrök éktelenkedtek a főutca mentén, amibe hatalmas vasoszlopokat állítottak, és egyszerre csak neonfény világította meg a falusi éjszakát. Vízvezetékről is beszéltek, és új utcákról. Jó volt hallgatni, és egyre jobb, mert az elismerés, vagy talán inkább a leltárszerü számbavevés mellett — hiszen ők ezt tulajdonképpen egészen magától értetődő, természetesen kijáró dolgoknak tekintik — észrevétlenül átsiklottak a bíráló hangnembe. Nem találták elegendőnek, amit kaptak, nem találták elég jónak. Elképzeléseik. voltak, amelyeket meg lehetne valósítani, de különféle komoly akadályt nem képező ok miatt mégsem valósulhatott meg eddig. Nem éreztem feladatomnak eldönteni, vajon a fiatalok követeléseinek helyt lehetne-e adni, vagy valóban Indokolt-e azoknak megtagadása, elhalasztása. Az járt a fejemben, hogy lám, ez is a fejlődéshez tartozik, ez az új arcú fiatalság. Oj terveket, új vágyakat új igényeket, új elképzeléseket jelentenek, és új erői is, természetesen. Az a kérdéses csupán hogy fiatal ságukkal, erejükkel, képzettségükkel, igényességük kel akkor ls a falu arculatát akarják-e majd mintáz gatni, finomítani, tökéletesíteni, ha az elméleti felké szülés után a gyakorlatra térnek át. Annak idején az érettségik után mindig felcsenget' a hosszú évtizedek alatt hagyományossá vált diák búcsúdal: Ballaq már a vén diák ... Ma is szinte lehetetlen elképzelni az érettségizők ballagását e nélkü

1 az édesbús melódia nélkül, Van azonban a szövegbei: egy sor, csak egyetlenegy, amely nem tetszik nekem, amelyen megakadtam, s aminek magamban hadat üzentem. így hangzik: filiszter leszek magam is... Mit jelentett ez a pár szó? Rezignációt. A csikókorban táplált sok szép és merész álom realizálásáról való lemondást. Magát megadó tudomásulvételét an nak, hogy íme, nekem is bele kell olvadnom a szürke, ségbe, a bátor, hősi terveket porrá őrlő taposómalomba, s engedelmesen fogaskerekévé válni a hiererchia hatalmas gépezetének. Harminc-negyen évvel ezelőtt, nem tudom, eszébe jutott-e valakinek eltűnődni ezen a mondaton, s ha igen, hogy kelt-e benne ellene lázadás. A mai fiatalok ajkáról azonban visszásán hat ez a mondat. Nem, nem szabad filiszterré vál. niuk, a körülmények e?t semmiképpen sem kívánják meg tőlük. Éppen ellenkezőJeg. Ök, akiknek a vállát semmiféle múltbeli tehertétel nem nyomja, ők, akik tiszta lappal indulnak, ők, akikért annyi minden történik, mint amennyi fiatalokért még talán soha nem történt, ők nem énekelhetik az avítt, az ifjúság kiváltságairól, bátor kiállásairól és ösztönös szebbet, jobbat, igazabbat Igényléséről lemondó sort. Persze, hogy nem tudatosítják a pár szó értelmét, és ha igen, bizonyára nem értenek vele egyet, de hát el lehet-e képzelni e dal nélkül ballagást? Nem is azon múlik, hogy mit énekelnek, a dal marad. Az alapállás, amellyel nekiindulnak az életnek az lengyen megalkuvást nem tűrő. Csak aki fiatal korában nem hajlamos a KÖZÖTT megalkuvásra, később az képes csupán okos, hasznos és valóban szükséges kompromisszumokra. Mert az élet valóban bonyolult, és lépésről lépésre kell megtanulni. Beszélgetéseink során felületesebb vagv mélyebb képet alkothattam magamnak életszemléletükről, tanulságaikról, s arról, miként reagálnak a jelenségekre. Arra jöttem rá, hogv az új élet jelenségei egészen más reakciót váltanak ki belőlük, mint az idősebbekből. Például: adva vagv egy művelődési otthon. Oj épület, az egész falu büszke rá, sok, értékes társadalmi munka fekszik benne, az Idősebbek (akik közül kerül ki természetesen a falu vezetőségei kímélni akarják. Itt-ott egy színdarab, farsangi bál. műsoros est, a szövetkezet évzáró gyűlése. A fiatalok klubestéket, zenét, táncot akarnak, filmeket, büfét, ahol legalább alkoholmentes italokat lehet hörpinteni. Mire való a kultúrház? Dísznek? Ak kor hová járjanak ők szórakozni. A kocsmába, mint még az apjuk vagv nagyapjuk? És a lányok? Falun ez lenne az egyedüli szórakozóhely, nem úgy, mint a nagyvárosokban, ahol a fiatalságnak annyi minden áll a rendelkezésére. Sok helyütt aztán az idősebbek és a fiatalok érvei összecsapnak, s az egy mondatban levont konzekvencia egyik részről: azt akarják, hogy minden ingyen hulljon az ölükbe, bezzeg, mikor mi voltunk fiatalok... A másik részről pedig: mindent irigyelnek tőlünk, reménytelenül maradiak... Hogy e két végkövetkeztetés közé mennyi minden fér, azt csak elképzelni lehet. Hallottam a panaszokat pro és kontra, bár azoknak, akik a fiatalok szerint „ellenük" vannak, nagyon sok helytálló argumentumuk van olykor (nem mindig)/ mégis az a benyomásom, hogy a fiatalok törekvései előtt lassan maguktól összeomlanak a tilalomfalak, mint Jericho falai a harsonák szavára. Egyszerűen a fejlődés megszabta irány hozza ezt magával. A városokban nem tartják annyira számon egymást az emberek, mint falun. Ez a körülmény szélsőséges formájában vezet aztán az elidegenedéshez, az ember és ember, az ember és világ közötti kontaktus, egymásra hatás minimumához. Falun ez a veszély még egyáltalán nem fenyeget, kisebb a közösség nagyobb az egymásrautaltság. A falvakról bejáró diáklányok egyike például azt is megemlítette, hogy szembeszökő a különbség a falun azok között az egykorú lányok között, akik tanulnak, és akik már kenyérkeresők. Az ember maga elé képzel két 16—17 éves kislányt, akik külsőre talán igen különbözőek, no de mi különbözteti meg őket abban, hogy az egyik tanul, a másik pedig már dolgozó? Megtudtam. Az öltözködésük. A diáklány még gyermeknek érzi magát, szüleitől nagyobb mértékben függő, központi problémája az iskola, a tanulmányai és ruhája, ha csinos is, sohasem követi azonnal a divat változásainak legapróbb rezdüléseit. Az önálló, kereső lányokon azonnal megjelenik a vastag sarkú cipő, a fűzős csizma, a maxiszoknya, stb. Persze nem lehet azt állítani, hogy ezeknek központi problémájuk, amint az első keresetüket kézhez kapják, a legutolsó divat követése lesz, de a munkájukon kívüli életüket, a magánéletüket ez sokkal nagyobb mértékben tölti ki, mint a diákokét. Egyrészt, mert többet költhetnek öltözködésre, másrészt pszichológiailag is magyarázható, hiszen ők már gondolhatnak a férjhezmenetelre, családalapításra, tehát a férfi meghódítására szánt eszközök között a csinos, figyelmet magára irányító külső nem az utolsó helyen szerepel. Szórakozásaik is másfélék, és érdeklődésük köre is más. Ha régi osztálytársak, barátnők, akik közül az egyik még továbbtanul, a másik dolgozik, s hosszabb idő után találkoznak, megérzik ezt a különbséget. A kislánynak ezt az észrevételét nagyon érdekesnek találtam. Jó megfigyelésre, éles szemre vall, ami az ilyen finom diffenreclát érzékeli. Még több, hogy gondolkodik felette, és következtetéseket von le belőle. Bizonyára tehetséges szociológus válnék belőle. Párhuzamosan bizonyára a fiúknál ís vannak hasonló jelenségek, de ők nem hozakodtak elő ilyesmivel, Különben is kevésbé oldódnak fel beszélgetés közben, szótlanabbak, talán gátlásosabbak is ebben a korban. Megkértem őket, mivel mindannyiukkal úgysem folytathattam beszélgetést, írják meg nekem pár sorban, mit látnak a falujukban, miféle fejlődést tapasz. talatak ők maguk, amióta eszmélnek, emlékeznek, miben látják a problémákat, egyáltalán milyennek találják maguk körül a világot. Tettem ezt azért, mert gondoltam, hogy attól, aki beszélgetésünkkor hallgatott, írásban még nagyon érdekes dolgokat közölhet. Ez a reményem nem teljesült, de a válaszok így is olyan képet festenek az Ipolyság környéki falvak fejlődéséről, amit országos viszonylatban is nyugodtan általánosíthatunk. Hadd idézzek néhány levélből. Deák Teréz ezt írja Szécsénkéről: Lakosainak száma 599 (a legutóbbi népszámlálás szerint). A környéken kis Moszkvának hívták, nemcsak az erős pártszervezet, de a falu fejlettsége miatt is. Az utóbbi időben nehezebben illik rá ez a jelző. 105 ember a falun kívül dolgozik. A nők elsősorban az ipolysági Pletá üzemben és a szalatnyai ásványvíz-palackozóban. A szövetkezetben csak az idősebb asszonyok maradtak. Külön érdekesség, hogy egy lány sem dolgozik a mezőgazdaságban, (kivéve, akik adminisztratív munkát végeznek), mind elmentek a faluból. 170 házból kb 100 ú| vagy újjáépült. Több mint 30 személygépkocsi-tulajdonos van. A volt grófi kastélyban elhelyezett iskola egyáltalán nem korszerű, ennek ellenére egyre több azoknak a tanulóknak a száma, akik középiskolában folytatják tanulmányaikat. A járási Iskolaépítési akcióban első helven végeztünk, mert a szülők, tanítók és tanulók tavaly 250 000 korona értékű társadalmi munkát végeztek. A középületek állapota azonban igen rossz. Az iskolán kívül korszerűtlen a községháza, az élelmiszerüzletre és a vendéglőre pedig ali<> található kifejezés. A kultúrház is átalakított épületben van. de így sincs tel|esen kihasználva. A tömegszervezetek nem működnek a legjobban, a fiatalok között nincsen összetartás Hat éve van óvodánk is, mintegy 30 gyermekkel Nemcsak a főút. a mellékutaink is portalanítva vannak. Jusztin Imre Ipolyfödémesről többek között ezt íria: 600 lelket számláló kis falunkban a patakot szabályozták, felnőttek mellette a topolyfák, s szebbé teszik a falut. Utcáinkat leaszfaltozták, betonkockákból pedig járdát építettek. A régi utcai égők helyett bevezették a neonvilágítást. Üt élelmiszerüzlet, óvoda és tanítói lakás épült. Szuhánszky Pál, Palástról: Lakóhelyem az elmúlt két és fél évtized alatt hatalmas fejlődésen ment keresztül. Ez a dolgozó nép erejének és küzdeni akarásának köszönhető. Palást 2800-as lélekszámmal a lévai járás egyik legnagyobb faluja. A villanyáram bekapcsolásával forradalmasították a háztartásokat. 1951-ben társadalmi munkával felépítették az új kultúrházat, ami azonban már nem tudja az igényeket kielégíteni. Abban az időben, mikor én óvodás voltam, csak egy óvoda volt, ma már kettő van. napközivel egybekötve. 1965-ben új, nagy iskola épült, torna, teremmel, iskolai étkezővel és tanítói lakással. Ez a környék egyik legjobban felszerelt iskolája. Az elmúlt 5—6 évben a falu két egészen új utcával gyarapodott. Az üzlethálózat is alaposan kibővült. Van körzeti orvosunk, borbély- és fodrászműhelyünk, tévéjavítónk stb. Űj kultúrházunk is van, ahol rendszeres mozivetítés folyik, könyvtárunk is van. Megemlítem azonban falunknak egy nagyon rossz szokását, mégpedig az iszákosságot. Nálunk nagyon sokan isznak. Ha például a környékbeli falvakban mulatság van, és ott látni néhány részeg embert, akkor az csak palásti lehet. Kulturális téren, úgy érzem, még elmaradunk például a csallóköziektől. Az ifjúsági klub is szomorú sorsra jutott. Berendezéseit megrongálták, pl. rádió alkatrészek tűntek el stb. Mikor a klubélet ennek következtében megszűnt, és az ifjúság hiányolta, a hnb Ismét berendezte, de ez is az előző sorsára jutott. 5 évig nem működött a klub, végre az idén a fiatalság a saját erejéből ismét berendezte. A fiatalok és öregek között nagyobb ellen, tét nincs, csak az öregek nem akarják belátni, hogy annak idején ők se voltak jobbak a mai fiataloknál. Kőkeszinek mindössze 320 lakosa van. Kmetty Mária arról ad hírt, hogy a könyvtárat a fiatalok nem látogatják. Nagy részük munkásfiatal, akik szabadidejüket főleg a kocsmában, kártyázással töltik. A falucska óvodáját 8 évvel ezelőtt megszüntették, a helyiség azóta is üresen áll, a szülők kicsinyeiket a szomszéd falu óvodájába kénytelenek hordani, ami igen fárasztó. Csala Gyula ipolysági, és a városkában nem min denen akad meg az ember szeme, ami a fejlődést dokumentálja, hiszen a fejlődés minden szakaszon folyik, lehetetlen részleteiben követni. Az ember rendszerint csak azt veszi észre, ami szemmel látható, ami jelenlétével kiabál: itt vagyok! Csala Gyula az új stadion és a szövetkezeti lakásépítkezést vette észre. ír a szélesvásznú moziról, amit persze már nem a régi, hullóvakolatú raktárhelyiségben kell megtekinteni. Színházterem azonban még most sincs Ipolyságon, mert nincs művelődési otthon sem. Ha a Mateszt látják vendégül, akkor a városi nemzeti bizottság ad otthont nekik időlegesen egyik termében. Baráti Barnabás észreveszi a kivilágított (vagy világító?) közlekedési jelzéseket, az elhanyagolt mellékutcák rendbe tételét, az új banzlnkutat, a 1-enyérgyárat és az új vámhivatalt, — amely éjjel-nappal működik, lévén itt nemzetközi átkelő hely. Nyustyin Ilona az ipolyviski új hídról ír, amelyen át egy éve indult meg az autóbuszjárat. Baloq József Egegen sok bírálni valót talál. Bántja az a disszonancia, amely a sok új létesítmény mellett a falujabéliek maradi gondolkodásmódjára vall. És itt nem csupán az idősebbekre gondol, akikre az „amit nem látok, nem hiszem" nézete jellemző, ae maradiak a fiatalok is, akik olyan magatartást tanúsítottak a klubban, hogy azt végül is elvették tőlük, és megszüntették. Ir a kicsinyes intrikákról, amelyek szétbomlasztották az öntevékeny színjátszó csoportot, az akadékoskodásról, amely mindenkivel szemben megnyilvánul, aki valamilyen szép kezdeményezésbe fog. A keserű és őszinte levélből arra következtetek, hogy Balog József együtt él a falujával, nem közömbösek neki a problémák, nem temetkezik el tankönyveibe, részt akar vállalni lakóhelye életéből. Rendelkezik olyan tulajdonságokkal, hogy jó közösségi ember váljék belőle, aki összefüggéseiben nézi a dolgokat, és az utóbbi évtizedek eredményeit nem csupán az új üzleteken, neonvilágításon stb. méri fel, de számonkéri a haladást az emberektől is, le akarja mérni az egymáshoz való viszonyulásukon és életszemléletükön is. Gimnazisták, gimnazisták ... Hát vajon azt észrevetették-e, hogy mennyi minden történt értetek, közvetlen iskolai környezetekben? Iskolai segédeszközök, berendezések vásárlására, épületjavításra közel hárommillió koronát fordítottak. De nem voltak kevésbé bőkezűek a mezőgazdasági technikummal szemben sem, ahonnét 1956-tól 500 mezőgazdasági szakember került kl.