Új Szó, 1972. október (25. évfolyam, 232-257. szám)
1972-10-15 / 41. szám, Vasárnapi Új Szó
A MABAN ELÜNK, S A HOLNAP FELE NÉZÜNK Öntevékeny színjátszásunk időszerű kérdéseiről Egy színdarab anyagának elemeire való „szétszedése", a cselekmény részletezése eredményezi azokat a következtetéseket, amelyek a szerző alkotói, irodalmi és esztétikai értékein túlmenően, főleg a színpadi stílusértékekre vonatkoznak. A jellemek és a cselekmény ilyen értelmű megjelenítése egyben az alkalmas kifejezési forma meglelését is jelenti. Ha feltártuk a cselekvés szubjektív és objektív összefüggéseit, nyilván az előadás sikerét is biztosíthatjuk. A színpadi alakoknak viszont meg keil őrizniük szerző adta alaptermészetüket. jellembeli adottságukat még akkor is, ha a gyakorlott rendező már bizonyos egyéni szempontokhoz igazodva. a különböző hangsúlyok fokát is meghatározza. Ha ezt tudatosan és célszerűen teszi, nyilván más színezést kaphat a szenvedélyek természete. más lehet a dráma hangulata, ritmusa. Arra kell vigyázni, hogy ne tvimoljon meg a dráma tartalmi-formai jellege, s ne kapjon felületes értelmezést, hamis kicsengést a mondanivaló. Figyelnie kell a rendezőnek arra ls, nehogy helytelen műfaji determinálással megfossza a dráma egyes szereplőit jellembeli tulajdonságaiktól. EnélküL. ugyanis nem transzponálhatna át a szerző adta személyeket élő színpadi figurákká. Ez persze nem jelentheti, hogy színjátszóit, akár cse. lekvésben, beszédben vagy mozgásban „valamilven mesterségesen ható", „kíagyaltan cselekvő" típusfigurába kényszeríthesse. Elemzésének ezért oda kell irányulnia, hogy a szerep megértése és megértetése, közvetítése minden vonatkozásban a szereplő egyéniségéből induljon ki, s így érlelődjön gondolkodó, értő és érző színpadi alakká. Ez a munkafolyamat magában foglalja a kezdeményező impulzust is, amelynek közvetlenül a színészi alakítás belső ritmusában, majd az előadás stílusában és rendezői koncepciójában is felismerhetőnek kell lennie. A szereplő is csak ily módon élheti bele magát a szerepbe. Csak így jöhet létre az a színpadi képszerííség, amely a dráma eszmei lényegét tárja elénk, a mondanivaló alapvető gondolatát tolmácsolja a néző felé a maga irodalmi és művészi tisztaságában, élethű ábrázolásában. Annál szilárdabb az elemzés módszere, minél több viszonylatban tisztázódnak a konfliktusok. Az ilyen öszszefüggések Jelderítéséhez nagyszerű segítőtársaknak bizonyulnak a jól megválasztott irodalmi passzusok, szemelvények, szemléltető képek, hangfelvételek, filmek, magyarázó diapozitívek stb. felhasználása. Mert mi a fontos? Hitelesen megismerni a kort, amelyben a maga sajátos és életszerű problematikájával egyszerre bonyolódik a cselekmény is. S ha tisztáztuk a tartalom minden körülményét, ezzel már ösztönözzük is a forma szükségszerű kialakítását. Nem beszélhetünk korszerű, realista kifejezőeszközökről, ha eleve lebecsüljük az elemzés komplex módszerét. A tartalom és a forma annyira egymáshoz tartozik a színpadi kontextusban, mint a szöveg a színészhez, a néző az előadáshoz. A színpadi hatás nélkülözhetetlen előfeltétele tehát a lelkiismeretes elemző munka, a tudatos felkészülés Ez segíti a szereplőt és a nézőt egyaránt a mű és az előadás könnyebb és pontosabb megértéséhez. Arra kell hát törekedni, hogy a rendezői fel fogásban létrehozott színpadi fogalmak a gyakorlati életből vett követ keztetések eredményeként kerüljenek az előtérbe. Már az elemző próbák során ls meg kell ezt követelni, de főleg az olvasó próbákon, ahol csak az általános tételekből való leveze téssel, dedukció alkalmazásával lehet el jutni' a felmerült problémák, viszonyulások és kapcsolatok mélyebb megértéséhez. Az így értelmezett elemzés egyben céllá és eszközzé minősül a rendező számára: a szereplők tudatosítják feladatukat, és a rendező munkája is elmélyültebbé válik. Végső soron a színjátszók könnyebben tanulják meg szerepüket, kedvezőbb körülmények között dolgozhatnak, s nyilván színvonalasabban játszhatnak. Bármelyik kategóriába is soroljuk csoportjainkat, a lényeg csak egy lehet: az igényes, elkötelezett, tehát korszerű színjátszás. Tudatosítani kell, hogy a kultúra a gazdasági feladatok végzése közben se lehet mostohagyerek. Szükséges, hogy eszközeit állandóan tökéletesítsük és akár közvetle nül, akár közvetve a társadalmi célok szolgálatába állítsuk. Mi. akik a közművelődés elméleti vagy gyakorlati területén dolgozunk, politikai-ideológiai tevékenységünkre vonatkozó irányelveket, hasznos javaslatokat, útmutatásokat. felelősségtudattal kell alkalmaznunk Az engedmények mindig feltűnő szinvonaleséssel jártak. Az ún. sikerdarabok „bemutatása" csaknem mélypontra süllyesztették jónevű műkedvelő mozgalmunkat. Ne halogassuk hát új feladataik valóra váltását. Valósulion meg végre a sokszor számonkért összefogás, annál inkább is, mivel tudjuk, hogy a különféle társadalmi és tömegszervezetekkel, valamint művelődési szervekkel szorosabban együttműködve, hasznos szakmai és továbbképző tanfolyamokat hozhatnánk létre. A kerületi pártbizottságok irányításával — akcíóegységben a tömegszervezetekkel, s mindazokkal akik felelősek a tömeg ideológiai-politikai és kulturális neveléséért — arra kell törekednünk, hogy hátat fordítsunk mindannak, ami elavult, maradi az emberek tudatában, ami divatos és nagyképű, ami' üres és előkelősködő, ami átlátszó utánzás és nevetséges majmolás. suta modorosság. A kezdő falusi csoportok vagy a fejlettebb színjátszó körök, de még az „élen járó" színjátszó gárdák és „állandó jellegű műkedvelő színpadok" sem nélkülözhetik az elemző munkál, ós nem lehet számukra sem közömbös, milyen színdarabot tűznek műsoraikra az elkövetkező időszakban. Mert nagy hiba lenne, ha a jövőben bármilyen címen támogatnánk a kétes értékű műsorokat, s azokat „versenyekre" javasolnánk. Ml a mában élünk, és a holnap felé nézünk. Semmi okunk rá, hogy a „poros" múlt iránt bármiféle nosztalgiát érezzünk. Persze, itt nem a klasszikus értékekről vagy haladó hagyományainkról van szó, hanem azokról a kétes értékű színdarabokról, amelyek mellőznek minden időszerűséget. A mi hagyománytiszteletünk nem a kispolgári múltban, hanem a szocialista hazafiságban, s az ezzel összeforrott proletár nemzetköziségben nyerhet tiszteletre méltó formát. Ellenszere ez a múltba feledkezésnek, és alkotó eleme az öntudatra ébredésnek, az előre mutató távlatok felmérésének, a korszerű népművelésnek. És ha tudatosítjuk. hogy a műkedvelő színjátszás nem csupán szórakozást, kikapcsolódást jelent — még kevésbé önmutogatást —, hanem életmódot és hivatástudatot. nyilván komolyan látunk neki a következő rendezéseinkhez. De ehhez nemcsak módszertani megújulás kell, hanem céltudatos tájékozódás, dramoturgiai tisztánlátás, és mondjuk ki bátran: önzetlen hozzáállás. kötelességérzet is szükséges. Olyan rendezőkre és népművelőkre van szükségünk, akik egvre hasznosabban tudnak cselekedni, lelkesedni, képesek marxista—leninista alapon önállóan gondolkodni, akiknek tudatosabb tevékenységét már szakmai vo 7 natkozásokban is értékelni lehet. Tegyük ütőképessé műkedvelő csoportjainkat. nyissuk meg újra a műkedvelő rendezők klubjait, teremtsünk fórumot népművelőinknek, járásainkban létesítsünk olyan fórumot, ahol a részvevők érdemben megvitathatják az időszerű tennivalók hogyanját-mikéntiét. gyakorlati érvényesítésük megannyi konkrét problémáját. S nyilván sokan „rájönnek" arra is, hogy a kultúra nem valamiféle árucikk, hanem jó értelemben vett közszükséglet, s kultúrpolitikánk közügy. amely arra törekszik, hogy megvalósítsa a lenini célkitűzést: az emberi személyiség felszabadulását és sokoldalú kibontakozását. S ezzel nem a „fogyasztók" társadalmát, hanem a kultúra igénylésének társadalmát nevelik és fejlesztik. Ne elégedjünk meg azzal, hogy a kultúra nagyobb fáradság nélkül elsajátítható elemeit általános szintű oktatással „mindenkihez" eljuttassuk, hanem az igényesség állandó fokozásával magasabb célok felé haladjunk, amely tulajdonképpen a szocialista művelődési politika lényege. De ehhez először tisztában kell lennünk önmagunkkal, képességeinkkel. Mert ez a kiinduló pont. Elsősorban meg kell teremteni a továbbképzés és az önművelés sokrétű lehetőségeit. S ez nem könnyű feladat. Járásainkban gyorsan reagáló, akcióképes dramaturgiai tanácsokra van szükség, melyek megbízható segítőtársként járulnak hozzá színjátszóink műsorainak sikeres megvalósításához. Ma azt akarjuk, hogy mozgalmunkban az eddiginél hatékonyabban tevékenykedjünk társadalmunk javára, azon kell fáradoznunk, hogy az általunk hirdetett gondolatok és javaslatok ne legyenek elcsépelt szólások. Ne kutassuk most a megakadás, a közöny okait, csupán állapítsuk meg, hogy a rendszertelen és a pillanatnyi ötletekre „épült" irányítgatások, elfogult okoskodások, de főleg személyeskedő gáncsoskodások erősen fékezték és károsan befolyásolták mozgalmunkat, színjátszóink elkötelezett tevékenységét, céltudatos munkáját. Lényegében semmi újat nem kellene felfedeznünk, csak a hasznos és rugalmas koordinációt, amelynek során hozzáértő módszerekkel tudnánk a közösségi nevelés és az egyéni foglalkozás elvét korszerűsíteni, a maga helyén „értékesíteni". Műkedvelő mozgalmunk irányítóinak világosan fel kell ismerniük a kultúrpolitikai tényezők társadalmi feladatait. Társadalmunknak pedig érdeméhez képest kell értékelnie és megbecsülnie a műkedvelő színjátszást. Igen sok műkedvelőnk van, aki rátermettségét, tehetségét sikeres szereplésekkel bizonyította. Környezetük is megadta a szükséges feltételeket. és mégis, valahol „mindig közbejött valami", ami gátolta a kibontakozó aktivitást, vagy helytelen, „téves" útra terelte a programtervezést. A műkedvelő színjátszás értékelésének feltétele, hogy tisztában legyünk tartalmi-formai természetével, dramaturgiai, művészeti lehetőségeivel. A színjátszás ne legyen árucikk népművelési otthonainkban. A népművelés iránt joggal megemelt követelmények teljesítésében példamutatóan kell hát tevékenykednünk a gyakorlati munka szüntelen javításával, pártunk kultúrpolitikai irányelveinek megvalósításával, az elvont, elméletieskedő üresjáratok kiküszöbölésével, a felelősségtudat fokozásával, a szakmai ismeretek állandó bővítésével. A XIV. kongresszus határozatai alapján tudjuk csak objektíven megítélni, mit is várhatunk műkedvelő színjátszóinktól, miért van szüksége rá társadalmunknak. Most. amikor öntevékeny színjátszó mozgalmunk, úgy tűnik, ismét fejlődőben van. különös gondossággal kell keresnünk minden, napi életünk mozzanataiban azokat a társadalmi vonatkozásokat, amelyek az írót, a művészembert, a politikust, a pedagógust, a műkedvelőt, az aktivistát és a népművelőt egyaránt foglalkoztatja. A jól szervezett iskolázások, a termékeny viták és céltudatos irányítás mozdíthatja csak előbbre tevékenységünket. A nézeteltérések, személyeskedő „akciózások", felületes értekezletek csak zavarják az eredményes munkát, és a ráfordított pénzösszegek is kárba vesznek. Nem vagyunk olyan szegények, hogy vízzel főzzünk. Feladatunk elsősorban, hogy megfelelően készítsük fel azokat a „szakácsokat", akik a „főzéshez" értenek. SZUCHY M. EMIL • A cikk szerzője ezekben a napokban ünnepli 60. születésnapját. Ebből az alkalomból közöltük az öntevékeny színjátszással foglalkozó cikkét, amely annál is figyelemre méltóbb, mivel a szerző e területen jelentős munkát végzett és végez. AZ „ÖSZI JEGYZETEK" SOROZATBÓL (Könözsi István felvétele)