Új Szó, 1972. október (25. évfolyam, 232-257. szám)
1972-10-15 / 41. szám, Vasárnapi Új Szó
Horgászati kiállítás Nagy érdeklődés A filakovói (Fülek) KOVOSMALT dolgozóinak 85 százaléka bekapcsolódott a részlegek közötti szociális munkaversenybe. Nyilvánvaló számukra, hogy csak így valósíthatják meg a „Mindenki szocialista módon" mozgalom célkitűzéseit, csak Így növelhetik a munkatermelékenységet. A részlegek közötti verseny értékelése után megállapították, hogy az önköltségcsökkentés és a tervteljesítés terén a lemezosztály dolgozói szerezték meg az első helyet, megelőzve a zománcozó részleget. Vándorzászlót és pénzjutalmat kaptak teljesítményükért. Ezt ünnepélyes keretek között adta ét Jakab Gyula mérnök elvtárs, a vállalat Igazgatója Molota Pavel elvtársnak, a részleg vezetőjének. Pénzjutalomban részesülteik a részleg legjobb dolgozói, és más szocialista brigádok tagjai is. Az ünnepség keretében becsületes, odaadó munkájukért dicsérő oklevelet kaptak a vállalat legidősebb dolgozói, Rabec Pavel, Gáspár Géza és Czakó Béla elvtársak. Az ünnepségen beszédet mondott Nagy Oezső elvtárs, a vállalat munkaversenyének felelőse. Hangsúlyozta, hogy a selejt csökkentésével és jobb munkával lehet elérni csak a oélt: több és a jobb minőségű árut edni szocialista társadalmunknak. Miklós Elemér Utat építettek Kolárovőtól (Gúta) nem messze fekszik hazánk legnagyobb — Vefký Ostrov (Nagysziget) elnevezésű — tanyavilága. A szétszórt településnek 1200 lakosa van, akiknek legnagyobb problémája eddig az volt, hogy rosszak voltak a tanyákat a várossal összekötő utak. Emiatt autóbuszösszeköttetés sem volt Kolárovo és Veľký Ostrov között, s emiatt az orvosi elsősegélynyújtás ls körülményes volt. Ezt a fogyatékosságot a 13 millió koronás költségvetéssel épült út átadásával megszüntették. Juhász Arpád. Legjobbak között Harminckétmillló liter tejet termeltek eddig a galántai járás mezőgazdasági üzemel. Ez azt jelenti, hogy kétmillió literrel teljesítették túl a tejbeadási tervfeladataikat. Ezzel felsorakoztak azok közé a járások közé, melyek Szlovákiában a tejtermelésben a legjobb eredményeket érik el. A járás két legjobb tejtermelő-szövetkezete a Čierny Brod-1 (Vízkelet) és a negyedi. Az előző eddig százezer, a másik 114 000 literrel teljesítette túl tejbeadási tervfeladatait. Krajcsovlcs Ferdinánd Nemrégiben ünnepelte fennállásának fél évszázados évfordulóját a Szlovák Horgászszövetség mintegy 1600 tagot számláló komárnói (komáromi) szervezete. Az évforduló alkalmából megtartott ünnepi ülésen, melyen magyarországi, lengyelországi, és német vendégek is jelen voltak, kitüntettetek a horgászat fejlesztésében érdemeket szerzett 25 sporthorgászt. A helyi halászat történelmét és a sporthorgászat fejlődését bemutató kiállítást a DunamenH Múzeumban rendezték meg. Felvételünkön a horgászati kiállítás egy részlete látható. Az ünnepség keretében a Kis-Duna hajógyár előtti szakaszán rendezték meg a IV. nemzetkőzi horgász versenyt, melynek egyéni győztese a magyarországi Horti János volt. Csapatversenyben ugyancsak a magyar sporthorgászok bizonyultak a legeredményesebbeknek. Egyébként a háromórás verseny harminc résztvevője összesen 8 982 halat fogott, összesen 129 kg súlyban. Egy versenyző órámkénti átlagos teljesítménye tehát 100 darab hal volt. Németh István MuCín (Mucsíny) községben megnyílt az óvoda. A gyermekgondozási intézményt egy új, erre a célra létesített épületben helyezték el. A kéttantermes óvodában harminc gyermek számára van hely. A modern, összkomfortos épületet nagy udvar, játszótér veszi körül. Marcinek Zoltánné Kiállítás Érdekes és tanulságos kiállítást rendezett Samorínban (Somorja) a Polgári Honvédelmi Szövetség járási bizottsága. A kiállítás bemutatja a PHSZ-nek a Járás területén kifejtett eddigi tevékneységét. Felvilágosítást nyújt az óvóhelyek szerepéről, a védekezés módszereiről. Néhány fertőtlenítő szert is kiállítottak. Svinger István Két feladat Legutolsó taggyűlésükön két feladat elvégzésére kötelezték magukat a Vefké Ludince-i (Nagyölved) ifjúsági szervezet tagjai, ígéretüket beváltották, és elvégezték a falu egyik most épülő utcájának alapozási munkálatalt. Másik feladatként pedig röplabdapályát létesítettek. Vavreczky Attila Fiatal fürdőhely Nimnice mindössze tizenhárom év óta fürdőhely. A Považská Bystrica és Púchov között elterülő falucskában 1959-ben építették fel az első penziót. Azóta további öt egészségügyi pavilon létesült, melyekben egyszerre 275 beteg részesülhet gyógykezelésben. A gyógyintézetben légzőszervi, gyomor-, anyagcserezavarokban szenvsdő betegeket gyógyítanak. Chvíla Irén Főiskolások (Kontár Gyula felvétele) Amatőr képzőművészek munkáiból rendeztek kiállítást Levicén (Léva). A kiállított műveket — olajfestményeket, grafikákat, linóleum- és fametszeteket, faliszőnyegeket — a CSEMADOK városi szervezetének nagytermében állították ki. A rendezvény iránt nagy érdeklődést tanúsít a város lakossága. A legtöbb látogató tetszését Siimegh Vilma munkái nyerték meg. Hindi Erzsébet Évfordulók Ebben- az évben ünnepeljük a Szovjetunió megalakulása ötvenedik és a Nagy Októberi Szocialista Forradalom ötvenötödik évfordulóját. E jelentős évfordulók tiszteletére a Komárnói Járási Szakszervezeti Tanács kötelezettségvállalási versenyt hirdetett. A versenybe a járás területén levő üzemeknek 1155 munkacsoportja kapcsolódott be. Az egyéni kötelezettségvállalók száma közel tízezer. A vállalások összértéke megközelíti a 83 millió koronát. Az eddigi eredményekből arra lehet következtetni, hogy a dolgozók az év végéig száz százalékra teljesítik kötelezettségvállalásaikat. Kolozsi Ernő Kiváló sportlövész A Komárnói (Komárom) Magyar Tannyelvű Középiskolában érettségizett Borsi László. Majd az Erdészeti Főiskolán, Zvolenban (Zólyom) folytatta tanulmányait. Erdésztanuló és kiváló sportlövész. Családjukban ez hagyományos. A rokonok közül többen is hódolnak a vadászat szenvedélyének. Laci örökölte elődei éleslátását, biztosan célzó kezét. Hat évvel ezelőtt a járási versenyen tűnt ki a többiek közül. Első komolyabb sikerét azonban Balatonfűzfőn, a „NIKE-Kupa" versenyen érte el, amikor agyaggalamb-lövészetben ő arany-, bátyja pedig ezüstérmet nyert. 1970-ben a bratislavai versenyen a Ckategóriában két magyar versenyző mögött a harmadik helyen végzett, így részvételre jogosult a brnői országos versenyen. Itt azonban csak a 8. helyet tudta elérni. Erezte, bogy méltatlan számára ez a helyezés. A kitartó tanulás mellett szabad idejét az edzésekre fordította. Igyekezete meghozta eredményét. 1971* ben, a Trenöfnben megrendezett Ifjúsági bajnokság agyaggalamb-lövészetében bajnoki címet nyert, a kategória nélküli versenyben pedig a második helyen végzett. Nemsokára megrendezték az erdésztanulók országos versenyét, ö volt az egyéni bajnokság abszolút győztese. Skeetlövészetben az első, agyaggalamblövészetben a harmadik helyen végzett. Neki köszönhető, hogy az iskola tanulói megnyerték a csapatversenyt. A Bratislavában megrendezett Ifjúsági válogatott gyakorlatán nagy meglepetést szerzett: fölényes, 15 körös vezetéssel még a csapat edzőjét is lehagyta. Morovlcs Lajos Várva várt esemény A galántai járás déli csücskében kicsike község Dolný Chotár (Alsóhatár). Nemrégiben még a 9 km-re fekvő Kráfov Brod (Királyrév) községben, az autóbuszjárat utolsó állomásán kellett kiszállnia annak, aki ebbe a községbe igyekezett. Onnan aztán mehetett gyalog. így volt. De csak volt, mert ez a község ls autóbuszjáratot kapott. Igaz, utolsónak a galántai járásban, de talán azért jelent annál nagyobb örömet nemcsak a község laikosai — főleg az iskolás gyermekek — számára, hanem a járás a kerület vezetői számára is. A járat ünnepélyes megindítására eljött a kerületi nemzeti bizottság képviseletében Mosný mérnök elvtárs, a ČSAD igazgatója, Vaculík elvtárs, valamint Vicián elvtárs is, a járási pártbizottság küldötte, és sokan mások. Felvételünkön Bezák mérnök elvtárs és a község nemzeti bizottságának elnöke láthatók, abban a pillanatban, amikor a járat indulási helyén a szalag átvágása előtt kézfogással ünneplik meg a várva várt eseményt: az utolsó község bekapcsolását az autóbuszjárat hálózatába. Rakicky Fridrich