Új Szó, 1972. október (25. évfolyam, 232-257. szám)

1972-10-15 / 41. szám, Vasárnapi Új Szó

AZ ELMELET ES AGYAKORLAT EGYSÉGE Gustáv Husák elvtárs, a CSKP XIV. kongresszusán előadott beszámolójában kijelentette: „A leninizmus azt tanltja és tapasztalataink is alátámasztják, hogy a szocializmus sikeres építése megköveteli, 9 párt vezető szerepében egységben legyen a koncepciós és a végrehajtási tevékenység, egységben legyen a program és a szervező munka, egység legyen a szavak és a tettek között. Hogy a párt elkövetkező évtizedben hatékonyan és céltudatosan irányítsa társadalmunk további fejlődését, munkánkban nagyobb figyelmet kell szentelnünk a felismerő tevékenységnek, a marxista—leninista tudomány segítségével mélyebben kell elemeznünk a társadalmi folyamatokat, általánosítani kell a tömegek tapasztalatait és ennek alapján elmelnünk kell az egész irányító munka koncepciós jellegét". A kongresszus nemcsak hangsúlyozta kommunista pártunk marxista —leninista elmélete és forradalmi szocialista gyakorlata egységének jelentőségét, hanem ez az egység hatotta át egész munkáját, amel« többek között az SZLKP XXIV. kongresszusának gazdag tanulságaiból indult ki. A békeharc, a demokráciáért és a szocializmusért folytatott harc sikerei, a kommunista pártok tekintélyének és befolyásának növekedése, a szocialista társadalom gazdasági, politikai és kulturális fejlődésében elért eredmények egyre több bonyolult és sok szempontból egészen új problémát állít a kommunista párt elé. így van az a mi országunk fejlődésében is. A marxista—leninista elmélet és a forradalmi gyakorlat egységének elmélyítése annál jelentősebb, hogy a világreakciő antikommunista tevékenysége egyre inkább éppen e terület ellen irányul. Elsősorban ideológiai téren éleződik ki világviszonylatban az osztályharc. A revizionisták Csehszlovákiában — éppen úgy mint más országokban is — külön akarták választani az elméletet és a gyakorlatot. Az ötvenes évek első felében azzal a követeléssel léptek fel, hogy az elméleti tevékenységet válaszszuk külön a pártirányítástól. Abszolutizálták a tudomány függetlenségét a gyakorlattól, a tudomány előnyét a gyakorlattal szemben, valamint azt, hogy a gyakorlat alá kell magát vesse az elméletnek. A társadalmi mozgás tudományos elméleti felismerését az értelmiség szűk köre mtinopol igényének tekintették. A revizionista bomlasztás további szakaszát az jelentette, hogy a reális társadalmi problémákat álproblémákkal helyettesítették, jobban mondva, azzal, amit az adott Időszakban Nyugaton a burzsoá elméleti iskolák vetettek fel," vagy egy bizonyos értelmiségi csoport jelentősnek tartott. A szocialista építés gyakorlatától elszakadt, revizionista elméletek önálló mozgásba lendültek. A mozgatóerő nem a forradalmi gyakorlat kérdéseinek megoldása volt, hanem eleinte a mark xizmus és a burzsoá elméleti irányzatok eklektikus összekapcsolása, majd fokozatosan az antimarxista és antileninista elméletek teljes átvétele. Az úgynevezett „autentikus" marxizmusnak már csak a neve és néhány, összefüggésükből kiragadott, szubjektivista módon interpretált idézete volt közös a marxizmussal. Hogy mi volt az ilyen elméletek igazi társadalmi értelme, mi volt osztályfunkciójuk, azt legjobban 1968 mutatta meg. A marxizmus „alkotó fejlesztésének", „korszerűsítésének", „nyílt rendszerének" a leple alatt olyan elméleteket alakítottak ki, amelyek a kispolgári ellenforradalmat szolgálták. 12. Az antikommunista propaganda gyakran ismételi ezt az érvet: amennyiben 15. igaz a marxista elmélet és a társadalmi fejlődés objektív törvényszerűsége, a szocializmus a kommunista párt nélkül is /elváltja a kapitalizmust. Amenynyiben a kommunisták a párt vezető szerepét érvényesítik, ez azt jelenti, hogy maguk sem hisznek a társadalmi fejlődés objektív törvényszerűségében, és saját elképzeléseiket akarják rákényszeríteni a társadalomra. Ez az ellenséges érvelés újból azt bizonyítja, hogy a kommunista pártok forradalmi tevékenységében és a társadalom szocialista átépítésében kulcsfontosságú az elmélet és a gyakorlat összhangja. Az egység gyengülésének okai Az elmélet és a gyakorlat közti helyes kapcsolatot nemcsak a jobboldali revizionista és opportunista tevékenység sérti meg, hanem egyes esetekben saját hibáink és fogyatékosságaink következményei is. Amennyiben feltettük a kérdést, mi tette lehetővé, hogy pártunkban éveken keresztül revizionista és opportunista bomlás menjen végbe, s keressük hibáink és szubjektív nehézségeink általános forrásait és okait, újból és újból találkozunk az elmélet és gyakorlat különválasztásával. A gyakorlati kérdések megoldását túlságosan a tapasztalatokra bízták. A tapasztalatok nagyon értékesek, de csakis a felismerés részeként. A tapasztalat elmélet nélkül állandó ismétléshez, egy helyben topogáshoz vezet, valamint ahhoz, hogy a részleges szempontok a lényeg fölé kerülnek. Az elmélettől elszakított gyakorlatipolitikai munka fokozatosan rutinmunkához vezetett. A tudományosan felismert és általánosított gyakorlati tapasztalatot a funkció tekintélyével helyettesítették. A vezetők személyes tulajdonságai mindig jelentős szerepet játszanak, de a marxista-leninista politika tudományos jellege megköveteli, hogy már az irányítás rendszerében érvényesüljenek az általánosan érvényes elméleti elvek. A prakticizmus megfosztja a pártmunkát ettől a tulajdonságától és a szubjektivizmus befolyása alá juttatja. Az elmélet és a gyakorlat különválasztása nemcsak a gyakorlati tevékenységre, hanem az elméletre is negatív hatást gyakorol. Hol kereshetjük annak okát, hogy az ötvenes évektől egyre jobban gyengül a CSKP tevékenységében az elmélet és a gyakorlat egysége? A társadalmi mozgás tudományos ismereteinek tanulmányozása, érvényesítése és fejlesztése mindig nagyon igényes, és számos problémát vet fel. Viszont rendszerint úgy tűnik, hogy ezek az igények és problémák kevésbé égetőek, mint számos közvetlen részfeladat. így történik meg, hogy az elméleti problémákat halogatják, és fokozatosan elterelődik róluk a figyelem. Pártunkban ezenkívül negatív hatást gyakorol a szociáldemokrata hagyomány is. Ilyen az ideológiában a liberalizmus, a funkcionáriusok prakticizmuša és az elmélettel szembeni kedvtelenség. Bizonyos ellentmondást jelent, hogy pártunkban az ötvenes években terjedt el a prakticizmus, a szocialista építés sikereivel párhuzamosan. Ügy látszik, megszédültek az elért sikerektől. Az élet problémái és a szocialista fejlődés távlatai egyszerűeknek tűntek. Ehhez bizonyára hozzájárultak a vezetők szubjektív tulajdonságai is. Az elmélet lebecsülésének következményei Az elméleti munka jelentőségének lebecsülése súlyos negatív következményekkel járt. A hatvanas évek elején megmutatkozott, hogy az összes alapvető területen hiányzik társadalmunk továbbfejlődésének távlata. Nem készültek elméleti munkák sem, melyek szolid alapot biztosítottak volna a program kidolgozásához. A pártvezetőség nyílt teret biztosított a dogmatikusoknak, akik a revízió hirdetőivé váltak. Šík, Mlynár, Machonin és mások bizalmat kaptak és csaknem monopól helyzetük volt a társadalomtudományokban. Azt várták tőlük, hogy kidolgozzák Csehszlovákia koncepciós fejlődésének megváltó terveit. Ebben az időben pártunk, de különösen vezetőségünk, elméletileg már nagyon gyenge volt, nem tudta felismerni 9Z ilyen emberek elméleti nézeteinek revizionista jellegét. A jevizionisták felléptek a pártszemináritfmokon, aktívákon, írtak a pártsajtóba, könyveiket a párt kiadója adta

1 ki, és félhivatalos tekintélyt élveztek. Ha folyt is harc a revizionizmus és a szocialistaellenes irányzatok ellen, az egyáltalán nem volt következetes, így például élesen reagáltak egy buta politikai karikatúrára, de éveken keresztül figyelmen kívül hagyták, hogy számos elméleti és művészeti folyóirat burzsoá világnézetet terjeszt, és a filozófiában, az etikában, a művészettörténetben, stb. támadást indított a tudományos marxista—leninista világnézet ellen. A helyes döntéseket és a bírálatot nem érvényesítették a gyakorlatban. Egyre nagyobb lehetőségeket biztosítottak a revizionistáknak, úgyhogy lassan minden fontos ideológiai intézmény az ő kezükbe került. A prakticizmus, az öncélúság, valamint a gyakorlat és elmélet elválasztása különösen kedvezőtlenül hatott az értelmiségnek egy bizonyos részére. Egyes emberekben az a nézet alakult ki, hogy társadalmunknak nincs szüksége az ő tudásukra. Egyúttal az értelmiség egyes csoportjaiban elterjedt a jobboldali erők tekintélyének monopóliuma. A filozófusok, történészek, szociológusok, írók, színészek stb. köreiben már 1968 előtt szinte tréfának vették, ha valaki a marxizmusra vagy a pártpolitika elveire hivatkozott. A jobboldali revizionizmust leleplezték, s képviselőit megfosztották a pártban és a társadalomban betöltött pozícióiktól is. A párt ideológiai élete öszszehasonlíthatatlanul aktívabb és elvhűbb. Ez fellendíti az elméleti munkát is, habár ezen a téren rövid idő alatt nem érhetünk el nagy eredményeket. A legnagyobb pozitívumot az jelenti, hogy pártunk vezetősége tudatosítja az elmélet és gyakorlat közti kapcsolat elmélyítésének fontosságát, figyelemmel kíséri ezt a feladatot, intézkedéseket hoz, ellenőrzi és értékeli az elért eredményeket. Olyan problémák megoldásáról van azonban szó, melyek pártunkban és társadalmunkban már évek óta fennállnak, rendkívül bonyolultak, és ezért még nagyobb igyekezetet követelnek. Amikor társadalmunk szocialista fejlődésének elméletéről és gyakorlatáról beszélünk, létezésének két kölcsönösen egymást feltételező részére gondolunk. A gyakorlat alatt az embereknek azt a céltudatos tevékenységét értjük, amellyel megváltoztatják a természetet és magát a társadalmat is. A gyakorlat területén a legfontosabb szakasz a gazdasági élet, az anyagi termelés és a politika, amelynek magvát az osztályharc, valamint a társadalom irányítása terén végbement szocialista változások képezik. A marxista—leninista társadalmi elmélet a társadalom létfeltételeire vonatkozó tudományos ismereték rendszere. Tartalmazza a társadalmi jelenségek magyarázatának és előre látásának módszerét, s ezáltal a forradalmi szocialista gyakorlat tudományos alapját képezi. Ilyen értelemben az elmélet és a gyakorlat között dialektikus kapcsolat van. A gyakorlat abszolút elsődlegessége csak általánosságban, az alapvető filozófiai kérdésre adott válasz szempontjából érvényes. A kommunista párt tevékenységéinek tartalmában a gyakorlat elsődlegessége relatív. A dolgozók reális életkörülményeit megváltoztató forradalmi- szocialista társadalmi gyakorlat az egész pártmunka alapértelme, így tehát az elmélet kiindulópontja is. A gyakorlat veti fel az elmélet kérdéseit, melyeket aztán a gyakorlat old meg. Az emberi felismerés folyamata elsősorban a gyakorlati tevékenységben megy végbe. Ilyen értelemben az elméleti felismerés lehetetlen a párt gyakorlati forradalmi tevékenységén kívül. Az elmélet szerepe a szocialista társadalom építésében Ezzel párhuzamosan hat az elmélet relatív elsődlegessége. Általánosságban érvényes Marxnak az az ismert mondása, hogy még a rossz építő is azáltal különbözik a méhtől, hogy fejében először megszületik épületének terve, míg a méh a tökéletes hatszögű sejtet ösztönösen építi. Az elméletnek a gyakorlattal szembeni relatív elsődlegessége össztársadalmi mértékben is érvényes. Lenin egész életmüvével azt bizonyította, hogy a burzsoázia megdöntéséhez és a társadalom szocialista építéséhez a forradalmi öntudat és a kommunista párt tudományos elmélete szükséges. A társadalmi elméletnek pótolhatatlan értékelő szerepe van. A dolgozók objektív szükségleteiből és .érdekeiből gyakorlati törekvésének céljait. A társadalmi ideálok egy adott társadalom helyzetével szembeni bíTálat talaján alakulnak ki. Az elmélet áttekintést ad a társadalmi problémákról, kifejezi belső struktúrájukat, és ezáltal lehetővé teszi, hogy megtaláljuk a társadalom megváltoztatása céljainak és ideáljainak eléréséhez vezető optimális utakat. Az elmélet azáltal, hogy a törvényszerűségeket objektív valóságukban tárja fel, lehetővé teszi a fejlődés tudományos előrejelzését. Ez jelenti az elmélet fő gyakorlati értelmét. Az elmélet alatt az ismeretek rendszerét és elsajátításuk folyamatát értjük. Az elmélet nem csupán az általánosított tapasztalatok halmaza, hanem egyben az Ismeretek logikus rendszere is. Lenin azt mondta, hogy a szocializmus az emberi tudás összességén alapszik, a tudomány nagy fejlődését tételezi fel, te megköveteli a tudományos munkát. A marxista—leninista elmélet ebből a szempontból különbözik a különféle társadalmi és természettudományi elméletektől. Egyre igényesebb az orvostudomány vagy az elektrotechnika terén a tudományos ismeretek elsajátítása, de összehasonlíthatatlanul nagyobb törekvést követel meg a társadalmi mozgás sokoldalú törvényszerűségeinek tudományos felismerése. A kommunista pártok politikáját elsősorban tudományos jellege különbözteti meg a burzsoá pártok politikájától. A burzsoá politikusok a tudomácsak részfeladatok megoldására használják fel. Ezzel szemben a marxistaleninista elmélet a társadalmi törvényszerűségek tudományos értelmezésének rendszerét jelenti, és ebből a szempontból a kommunista politika alapját képezi. A marxizmus—leninizmus, mint az állandóan változó társadalmi mozgást figyelemmel kísérő tudomány csakis „nyílt" rendszer lehet. A revizionisták profanizálták ezt a kérdést. A marxizmus— leninizmus „nyíltságát" úgy magyarázták, hogy a freudizmussal, egzisztencionalizmussal, strukturalizmussal és más burzsoá izmusokkal egészíthető ki. A marxizmus—leninizmus elsősorban olyan értelemben nyitott, mint az új, fejlődő társadalom gyakorlati problémáinak elméleti megoldása, mint a forradalmi gyakorlat és az objektív valóság megváltozásának élő módszere. A marxizmus—leninizmus társadalmi feladatával és elméleti módszerével elvben különbözik a többi természettudományi és társadalmi elmélettől. A marxizmus—leninizmust nem szavatolhatják egyének, sem önálló elméleti intézmények, csakis a munkásosztály forradalmi pártjának vezetésével fejlődhet és érvényesülhet. Az elmélet megteremti a feltételeket a társadalmi fejlődés egyes szakaszain a fokozatos célok tudományos meghatározásához. Módszert jelént a jelenlegi helyzet elemzéséhez, és lehetővé teszi, hogy meghatározzuk a kitűzött célok eléréséhez vezető optimális utakat. Az elmélet azonban ezen a téren már nem tud helytállni az irányító párt.szervák gyakorlati döntései 'nélkül. Az elmélet sohasem tudja egymagában kidolgozni a gyakorlati eljárás egyedüli lehetséges változatát. Minél konkrétabb a probléma, gyakorlatilag annál több lehetőséget dolgoz" ki az elmélet megoldására. Az elméletnek különböző variánsokat kell kidolgoznia, meghatározva, hogy az egyes lehetőségek mikor a legalkalmasabbak. A konkrét történelmi gyakorlat azonban annyira bonyolult, hogy nincs olyan elméleti modell, amely helyettesíthetné az irányító társadalmi intézmények döntését. A párt vezető szerepének érvényesítése az elmélet és a gyakorlat állandó konfrontációját jelenti a pártszervek és szervezetek minden fokán. A legáltalánosabb tartalma az elméletnek a határozatok és intézkedések útján az elméletre történő applikációja. Az elmélet és a gyakorlat egysége kialakul a párton belül, valamint a párt, állami, gazdasági és más társadalmi szervezete közti tájékoztatások és az elemzések során is. Ma, az elméleti munka igényes feladatai előtt állunk, melyek közül néhányat már az elkövetkező években a CSKP XV. kongresszusa előkészítése során meg kell oldanunk. Ez megköveteli, hogy a társadalomtudományi intézmények figyelmét az alapvetően fontos kérdésekre összpontosítsuk, megszilárdítsuk az ellenőrzés és irányítás rendszerét, ós szigorúbb kritériumokat támasszunk a tudományos kutatás hatékonyságával szemben. L. HRZAL — M. MATOUŠ /