Új Szó, 1972. október (25. évfolyam, 232-257. szám)

1972-10-14 / 243. szám, szombat

Szabványosítási világnap A Nemzetközi Szabványügyi Szervezet (ISO) október tizennegyedikét Szabványosítási világnappá nyilvánította. A világnap célja, hogy az egész világon megismerjék a szabványosítási feladatait, annak műszaki, gazdasági és társadalmi jelentőségét. Sokaknak szükségtelen a szabványosítás jelentőségének bizonygatása, hiszen munkájuk során lépten-nyomon találkoznak nélkülözhetetlen segítőtársaikkal, a szabványokkal. Szép számmal akadnak embertársaink között azonban olyanok is, akik előtt ez a fogalom, hogy szabvány, úgyszólván ismeretlen, holott nap mint nap találkoznak vele az életben. Borotválkozás közben vajon hányan gondolkoztak már el azon, hogy villanyborotvájuk csatlakozó dugója éppen megfelel a konnektorba, vagy az újabban vásárolt penge is ugyanúgy beleillik borotváló készülékükbe, mint elődje. No és fényképezés közben nem a világ legtermészetesebb dolgának tartjuk, hogy bárhol vásárolhatunk filmet a fényképezőkészülékünkbe? Valóban, mindezt — és még sorolhatnánk tovább — sokan a világ legtermészetesebb, magától értetődő dolgának tartják. Vajon mindig annak tartották? Mit mond erről a történelem? A Szabványosítási világnapról való megemlékezésünk alkalmából pillantsunk vissza a múltba, s akkor választ kapunk az előbbi feltett kérdésre is. A szabványosítás szinte egyidős az emberiséggel, a munka kialakulásával. Már az ősember is azonos méretűre készítette kőszerszámait, használati tárgyainak egyes cserélendő, fogyó alkatrészeit. Rájött arra, hogy jó, ha a vadászathoz használt nyílvesszői megközelítően azonos méretűek, mert így több darabot tud egy-egy alkalommal elkészíteni, csak így lesz nagyjából azonos célzásának pontossága, vagy szükség esetén — ha társa is ilyen nyílvesszőt használ — kölcsön tudja kérni saját fegyveréhez. Az alkatrészek egyesítése nélkül nem alakulhatott volna ki a fejlett munka, szabványos áruk nélkül a cserekereskedelem. A műszaki egységesítésre törekvésnek értékes példáit az ókori népeknél már éppen úgy megtaláljuk, mint a rómaiaknál. Szabvány szerinti méretűek voltak a piramisok építőkövei vagy a rómaiak vízvezetékcsövei. Útjaikat például egységesen azonos szélességűre készítették hatalmas birodalmuk északi és déli részén egyaránt, mégpedig úgy, hogy a szintén szabványosított szélességű hadikocsijaik méreteihez alkalmasak legyenek. Ezek a szabványosítások még ösztönösek voltak. Céljuk elsősorban a csatlakoztathatóság, cserélhetőség biztosítása volt. A középkor sokszor ötletszerű szabványosítási, egységesítési próbálkozásait elsőként a gyáraik korszerű előírásai váltották fel, és megjelentek a mai értelemben vett szabványok Az első nemzeti szabvány ügyi szervezet 1901-ben Angiiban alakult. 1917-ben kezdte meg működését a Német Ipar Szabványbizottsága. A Szovjetunió 1924—25-ben hozta létre központi szabványügyi szervezetét. Csehszlovákiában a Szabványügyi Hivatal jövőre ünnepli fennállásának 50. évfordulóját. A Magyar Ipari Szabványosító Bizottság 1921-ben létesült. Ennek jogutódját, a Magyar Szabványügyi Intézetet 1933-ban alapították meg, és 1951 óta a szabványosítás országos hatáskörű szerve: a Magyar Szabványügyi Hivatal. Az országok közötti árucsereforgalom, a műszaki és tudományos együttműködés fokozódása szükségszerűen megkövetelte egy olyan nemzetközi szervezet létrehozását, amely igyekszik közös nevezőre hozni azon legfontosabb termelési eszközök és termelési javak műszaki paramétereit, a műszaki és tudományos életben használt fogalmak egységesítését, amelyek a nemzetek közötti kapcsolat során a leggyakrabban előfordulnak. Amennyire nem képzelhető el egy országon belüli termelési rendszer magas szintű szabványosítás nélkül, ugyanúgy ma már létkérdéssé vált ezen rendszerek nemzetközi szinten történő öszszehangolása is. Ezt a célt kívánja szolgálni az ISO (International Organization for Standardization — Nemzetközi Szabványügyi Szervezet). Az ISO elődje az ISA (International Federation of the Standardizing Associations — Szabványosító Társasági* Nemzetközi Szövetsége) volt, amelyet 1926-ban alakítottak meg 20 ország részvételével. A háború következtében 1942-ben az ISA. nak hivatalosan is fel kellett függesztenie munkáját. 1944-től a 18 országból álló Egyesült Nemzetek Szabványosítási Koordináló Bizottsága (UNSCC) folytatta az ISA munkáját. 1946. október 14-én 25 ország 64 delegátusa ült össze Londonban, hogy elhatározza egy új nemzetközi szervezet megalakítását. E tanácskozáson mondották ki az ISO megalakulását, majd az új szervezet október 24-én Londonban megtar. totta első közgyűlését. A közgyűlésen elfogadták az alapszabályzatot, melynek életbelépését és a szervezet működésének megindulását legalább 15 ország ratifikálásától tették függővé. Az utolsó ratifikálás 1947. február 23-án Dániából érkezett meg. Az ISO-nak jelenleg 55 ország tagja, köztük — Kína és az NDK kivételével — a szocialista országok is. Székhelye Genfben van. Hivatalos nyelve az angol, francia és orosz. IAZ ISO szoros kapcsolatot tart más nemzetközi szervezetekkel, így pl. az ENSZ különböző szerveivel (ECOSOC, UNESCO, FAO, WMO stb.), a Meteorológiai Világszervezettel, a Polgári Repülésügyi Nemzetközi Szervezetével, az atomenergia bizottsággal, a nagymúltú Nemzetközi Elektrotech. nikai Bizottsággal (IEC) és még számos más jelentős nemzetközi szervezettel. A fogyasztók érdekvédelmének szempontjából nagy jelentősége van az ISO és az IOCU (a Fogyasztói Szervezetek Nemzetközi Szövetsége) közötti egyre erősödő kapcsolatnak. Nagy erővel folyik a szabványosító munka a KGST Szabványügyi Állandó Bizottságában is. A gazdasági-műszaki kapcsolatok világméretű fejlődése a nemzetközi életben is ugrásszerűen növelte a szabványok szerepét és fontosságát. Világméretűvé vált az országok közötti együttműködés ls. A nemzetközi szinten egységesített szabványokat ezért egyetlen ország sem nélkülözheti. Nem véletlen tehát, hogy a szabványosítási tevékenység propagálásának fökozása céljából az ISO meghirdette a Szabványosítási Világnapot. dr. MERO ÉVA Nemecká községben, amelyben a fasiszták kiirtották a lakosság zömét, a csehszlovák és a külföldi fiatalok korszerű iskolát építettek a túlélők gyermekei számára. (Felvétel M. Mendrej — ČSTKf Belpolitikai kommentár AZ EGÉSZ NÉP UGYE Csehszlovákia a Varsói Szerződésbe tömörült országok szilárd és megbonthatatlan része. Politikai, gazdasági és katonai potenciáljával hozzájárul a Varsói Szerződés további megszilárdulásához. E hatékony védelmi rendszer kialakítása elképzelhetetlen a szocialista országok együttműködése nélkül. Az alapelv számunkra az, hogy a többi testvéri országgal egységben építjük és egyúttal védjük a szocializmust. A szocializmus építése és védelme egységének elve állandóan időszerű. Mind az építés, mind pedig a szocialista haza védelme népi jellegű. Bár a hadseregek alkotják a szocialista országok védelmi rendszerének magvát, a szocializmus biztonságának legjobb szavatolója a széles néptömegek részvétele. A szocialista haza és a társadalom védelme minden állampolgár kötelessége. Ez szükség esetén megköveteli, hogy minden polgár kész legyen védeni hazáját s a szocializmust. Ez erkölcsi, politikai, műszaki, fizikai és pszichikai felkészültséget kíván. A lakosság egységes honvédelmi nevelése, mely jelenleg hazánkban kialakulóban van, széles lehetőségeket biztosit. A nevelőintézmények mellett fontos szerepük van a társadalmi szervezeteknek. Mindenekelőtt a Polgári Honvédelmi Szövetségről, a Vöröskeresztről, a SZISZ-rőI van szó. Ezeknek a társadalmi szervezeteknek nagyszámú szakképzett önkéntes dolgozókra van szükségük. A szakképzett dolgozók aktívájának kialakítása a tartalékos katonáktól is megköveteli, hogy aktívan kapcsolódjanak be ebbe a tevékenységbe. A katonai szolgálat alatt megszerezték azokat az előfeltételeket, melyek az ismeretek átadásához szükségesek. Az érdekköri honvédelmi tevékenység széles lehetőségeket nyújt számukra. A párttagok, a SZISZ-funkcionáriusok, az agitátorok és mindazok, akik a hadseregben aktívan kivették részüket a politikai tömegmunkából, a szerzett ismereteket teljes mértékben érvényesíthetik a honvédelmi nevelésben. A lakosok hazalias és internacionalista szellemben való nevelésében nagy hasznukra válnak a szövetséges hadgyakorlatokon, és a Varsói Szerződés hadseregeinek katonáival történő más találkozókon szerzett tapasztalatok. A katonák kötelességei, a szocialista haza és a társadalom védelme iránti felelőssége tartalékba vonulásukkal sem szűnik meg. Továbbra is kötelességük, hogy sokoldalű tevékenységükkel védjék a szocializmust az imperialista agresszorokkal szemben. A lakosság egységes honvédelmi nevelésének rendszerében kifejtett aktív tevékenységükkel jelentős mértékben befolyásolhatják és elmélyíthetik a nép hazafias és internacionalista érzéseit. -nj-^ , SEGÉDANYAG A PÁRTOKTATÁSHOZ A munkásosztály küldetése és feladata A munkásosztály történelmi küldetésének, vezető forradalmi szerepének problematikája az osztályokra osztott világban folyó ideológiai harc egyik elsődleges kérdése. A marxistaleninista elmélet és a szocialista tábor gyakorlata fegyverzi fel a munkásosztályt a történelmi küldetése megvalósításáért folytatott harcban. A munkásosztálynak a marxizmus—leninizmus által feltárt objektív szerepe a társadalom fejlődésének jelenlegi szakaszában lehetővé tette, hogy a proletariátus önálló osztályt alkosson. A szocialista forradalom elmélete megmutatta a forradalmi gyakorlat reális útját, a proletariátus vezető szerepe következetes politikai és hatalmi érvényesítésének útját. A munkásosztály küldetése és feladata megvalósításának feltétele a munkásosztály öntudatának növelése. A kapitalista világ munkásosztályát többek között a burzsoá propaganda és ideológia hatása akadályozza meg abban, hogy megértse és érvényesítse történelmi küldetését. A burzsoá propaganda el akarja terelni a figyelmet a problémákról, a politikai-hatalmi kérdésekről és figyelmüket a mellékes tényezőkre, pl. a szabad ldôre, a fogyasztás fokozására, a társadalom ún. humanizálására, a vallásos élet fejlesztésére stb. akarja fordítani. A munkásosztály vezető szerepe és a tudományos-műszaki forradalom Az ideológiai harc egyik legfontosabb kérdése a tudományos-műszaki forradalom különböző koncepcióinak problematikája. A jövőben a társadalom vezető erejének meghatározása kulcsfontosságú tényező lesz a hatalmi-politikai struktúra megértésében. A burzsoá elméleti szakemberek, az antikommunizmus ideológusai, a jobb- és baloldali revizionisták egyetértenek abban, hogy a munkásosztálynak nem szabad vezető szerepet betöltenie. Ez szociális politikai determinációjuk törvényszerű következménye, ennek rendelik alá a társadalom jövőbeni elrendezésének terveit. A tudományos-műszaki forradalom viszonyai között is kétségtelen a munkásosztály vezető szerepe. A szocialista országokban a kommunista párt által vezetett munkásosztály vezető szerepének növékedését a társadalom jellege határozza meg. Ebben a társadalomban reális szükségszerűség a társadalmi fejlődés objektív törvényeinek kihasználása, ami feltételezi a munkásosztály és pártja, mint történelmi szubjektum szerepének növekedését. A burzsoá ideológusok és revizionisták a szocialista forradalom kérdését és a munkásosztály szerepét felcserélik a tudományos-műszaki forradalom kérdésével, melyet technokratíkusan, a mérnöki szociológia, a műszaki civilizáció elmélete, az erkölcsi, etikai és vallási problémák és számos más részmomentum szellemében értelmeznek. A tudományos-műszaki haladás döntő változásokat hoz a világ mindkét részében, de semmi esetre sem közömbösíti a két tábor közti osztályharc problematikáját. A burzsoá teoretikusok és revizionisták, elsősorban a jobboldali revizionisták kialakították a jövő tudományos-műszaki, posztinduszt-riális, technotron társadalmának koncepcióit. A burzsoá teoretikusok nem oldják meg mindig világosan a társadalmi-politikai problémákat. Koncepciójuk azonban minden esetben olyan politikai megoldást tartalmaz, amely megfelel osztályérdekeiknek. Az általuk tervezett társadalomban a vezető erő a hatalom vagy a végrehajtás elitje, esetleg az intellektuális elit. A társadalom jövőbeli vezető erejét illetően a revizionista koncepciók elvben nem különböznek a burzsoá koncepcióktól. Ezek is az értelmiség egy csoportját, egy új osztályt, a társadalom progreszszív magvát tartják elhivatottnak a vezető erő szerepének betöltésére. A burzsoá teoretikusok csak negatív értelemben beszélnek a mai és a jövőbeni társadalom osztálystruktúrájáról. A revizionistákkal együtt az osztályok problematikáját a szociális struktúra technológiai Jellemzésével cserélik fel, ami többé kevésbé az embereknek az általuk választott kritériumok szerinti statisztikai felosztásának felel meg. A kritérium kiválasztása éppen egy specifikus politikai vagy ideológiai momentum, amely a látszólag objektív jelenségeket politikai tényezőkké változtatja. A revizionista elmélet és gyakorlat Az osztálystruktúra helyes értelmezése és fejlődése, konkrét történelmi szakaszának megragadása az egyik feltétele a munkásosztály sikeres harcának a kapitalizmusban, és hozzájárul a munkásosztálynak a szocializmusban betöltött szerepe optimális megoldásához. Az osztálystruktúra nem csupán annak mutatója, hogy az emberek hogyan csoportosulnak a társadalmi munkamegosztás folyamatában. Helyes meghatározásához komplex hozzáállás szükséges. A válság előtt és a válságos időszakban nálunk ez a problematika volt az első revideált kérdés. Ezen a területen az ideológiai összecsapás átterjedt a gyakorlati politikai kísérlet terére is. Az osztálystruktúra értelmezésének revíziója lényegében három területen folyt: 1

A szocialista társadalmat, • mint osztálynélküli társadalmat értelmezték, és ennek keretében teljesen elvetették az osztálystruktúrát. 2

Az értelmiséget a mun• kásosztályhoz sorolták, amely ebben a koncepcióban teljesen elvesztette vezető szerepét. A vezető erő az értelmi' ség lett volna, amely alkoté munkájával a legjobban hozzájárul a termelőerők fejlesztéséhez. 3

Az osztálystruktúra mar• xi—lenini értelmezésének elvetése azzal az érveléssel, hogy nem felel meg a csehszlovákiai szocialista társadalom fejlődése mai fokának. És ezt az értelmezést a nyugat-európai és amerikai szociológusok elképzeléseinek megfelelő elmélettel helyettesítették. A vezeti erő a szaktudás, a végrehajtó hatalom és a hatalom technokratikusan értelmezett elitje lett volna. Az első irányzat a szocialista társadalom revizionista, vagy avanturista értelmezését jelentette, amelyből hiányzott a szocializmus elért fejlődési fokának konkrét történelmi és materialista elemzése. A másik irányzatban szerepet játszott a tudományos-műszaki fejlődés technokratikus értelmezése, s ennek következtében helytelenül értékelték az értelmiség szerepét és funkcióját a szocialista társadalom osztálystruktűrájában. A jövőbeni társadalomnak ez a koncepciója már teljesítettnek tekintette a munkásosztály történelmi szerepét. A munkásosztály vezető szerepének további érvényesítését a fejlődést fékező tényezőnek tartotta. A munkásosztály szerepét az értelmiség vette volna át. E koncepció szerint a szellemi munka képviselőinek kell betölteniük a vezető erő szerepét, mivel ők befolyásolják a legjobban a termelőerők fejlődését, és ezért a tudományos1972. X. 14.