Új Szó, 1972. október (25. évfolyam, 232-257. szám)

1972-10-14 / 243. szám, szombat

Fokozódik az ifjúság aktivitása Elhunyt (Tudósítónktól j — Banská Bystricán tegnap tanácskozott a SZISZ közép-szlovákiai kerü­leti bizottságának plénuma. Dr. Ivan Dzurjak, a kerületi bi­zottság elnöke, beszámolójában elsősorban a fiatalok kongresz­szus utáni feladatait ismertette. Ezt követően a zvoleni járás if­júsági szervezeteinek képvise­lői a februári győzelem közel­gő 25. illetve az NSZF 30. év­fordulójának tiszteletére ver­senyfelhívást terjesztettek eiő. A felhívást, amely az ifjúság eszmei nevelésének további el­mélyítését, a szocialista mun­kaverseny kiszélesítését, a pio­nírszervezetek munkájának sokoldalú támogatásá't és a ba­Üdvözlő levelek (ČSTK) — Ján Janik elvtárs, az SZLKP KB Elnökségének tagja, a KB titkára tegnap Vi­liam Salgoviönak, az SZLKP Központi Ellenőrző és Revíziós Bizottsága elnökének, Július Hanusnak, az SZSZK kormánya alelnökének, Egyd Pepich szlo­vák belügyminiszternek, és Jo zef Fraňonak, az SZLKP osz­tályvezetőjének jelenlétében fogadta Sámuel Kodaj altábor­nagyot, a keleti katonai körzet parancsnokát és 50. születés­napja alkalmából átadta neki az SZLKP KB üdvözlő levelét. Václav Vačok, az SZLKP KB Elnökségének tagja, a KB titká­ra Július Curkynak, az SZLKP KB osztályvezetőjének jelenlé tében átadta az SZLKP KB üd vözlő levelét és a Klement Gottwald emlékérmet az 50. születésnapját ünneplő Ondrej Kováčnak, a szlovák távközlési igazgatóság központi igazgató­jának. A Központi Bizottság a levél­ben értékeli a munkásosztály győzelméért vívott harc idején a kommunista pártban, s ha­zánkban a szocializmus építé­sében kifejtett tevékenységét, és a szlovákiai távközlés fela­datai teljesítésében kifejtett sokéves úttörő munkáját. Alakuló közgyűlés (ČSŤK) — Tegnap Bratisla­vában tartotta alakuló közgyűlé­sét a Szlovákiai Orosz Nyelvta­nítók Szövetsége. A szövetség küldetése, hogy tömörítse a szlovákiai orosz nyelvoktató­kat, segítsen az orosz nyelv és irodalom terjesztésében, okta­tásában és propagálásában, a Szovjetunió nemzetei életének és kultúrájának megismerésé­ben és fejlessze a szlovákiai orosz nyelvtanítók és a kül­földi — főleg szovjet — szak­emberek kapcsolatait. A szövet­ség egyúttal tagja lett az Orosz Nyelv- és Irodalomtaní­tók Nemzetközi Szövetségének. A közgyűlésen jelen volt Ivan Litvaj, az SZLKP KB oktatás­ügyi és tudományos osztályá­nak vezetője, Fedor Gulla, az SZSZK NF KB vezető titkára, Karol Savel, a CSSZBSZ SZKB vezető titkára, az SZSZK Okta­tásügyi, valamint Művelődés­Ügyi Minisztériumának képvise­lői és más vendégek. Jelen volt Mihail Mihajlovics Gyejev, a Szovjetunió bratisla­vai főkonzulja is. ráti kapcsolatok megszilárdítá­sát fogja elősegíteni, a részt­vevők egyhangúlag elfogadták. A zvoleni járás fiataljai egy­ben azt is vállalták, hogy kü­lönböző újítási javaslatok al­kalmazásával, technológiai in-'' tézkedések foganatosításával az ipari, illetve a mezőgazdasági üzemekben összesen 10 millió korona értékű nyersanyagot és munkaköltséget fognak megta­karítani. Ezenkívül a földműves­szövetkezetekben és az állami gazdaságokban a csúcsmunkák idején 2 millió brigádórát ter­veznek ledolgozni. Az ifjúsági munkaverseny 1974 júniusában sorra kerülő értékeléséig pedig 90 000 koronát küldenek a szo­lidaritási alap számlájára. A zvoleni járás ifjúságának küldöttségét tegnap fogadta dr. Vladimír Pirošík elvtárs, a kö­zép-szlovákiai kerületi pártbi­zottság vezető titkára, aki kö­szönetet mondott a fiatalok ed­digi munkájáért és kifejezte azt a reményét, hogy a nevezetes évfordulók alkalmából hirde­tett ifjúsági munkaversenyből a kerület valamennyi fiatalja egyformán kiveszi majd részét. . —/!/— Küldöttség Luxemburgba (CSTK) — A Luxemburgi Kommunista Párt Központi Bi­zottságának meghívására októ­ber 13-án Luxemburgba utazott Csehszlovákia Kommunista Pártjának küldöttsége. A kül­döttséget Ján Kvasniőka, az SZLKP KB póttagja vezeti. A küldöttség baráti megbe­széléseket folytat a luxemburgi kommunistákkal, valamint az ország haladó állampolgáraival, és ismerteti a szocializmus épí­tésében elért eredményeket. Bemutatkozó látogatás (ČSTK) — Ivan Ivanovics Tyenyiscsev altábornagy, a szov­jet fegyveres erők középső hadseregcsoportjának parancs­noka, a Szovjetunió Hőse, teg­nap látogatóba Hradec Králové­ba érkezett. A kedves vendéget František Tesar, , a CSKP KB tagja, a CSKP kelet-csehországi kerületi bizottságának vezető titkára és a kerület más képviselői fogad­ták. A délutáni órákban Tyenyis­csev altábornagy a Hradec Králové-i ČKD nemzeti vállalat­ba látogatott. Simon—Jóda vásár (ČSTK) — Stúrovón (Pár­kány) pénteken megkezdődött a hagyományos — immár 426 — Simon—Júda vásár. Az álla­mi és szövetkezeti kereskede­lem több mint 40 millió korona értékű árut szállított a vásárra. Első.ízben állítja ki gyártmá­nyait a jabloneci bizsutéria. A vásár egyik sajátossága, hogy hazánk lakosai itt talál­koznak a szomszédos Magyar­országon élő rokonaikkal és is­merőseikkel, és ezért a vásár szervezői sűrítették a kompjá­ratot Štúrovo és Esztergom kö­zött. (CSTK) — Választókerületé­ben tett munkalátogatása során október 12-én autószerencsét­lenség következtében elhunyt Ľudovít Hanúsek, a CSSZSZK Szövetségi Gyűlésének alelnö­ke, a Szlovák Szabadságpárt vezető titkára. Társadalmunk Hanúsek elv­társban a legfelsőbb csehszlo­vák törvényhozó testület és a CSSZSZK Nemzeti Frontjának sokéves lelkiismeretes és oda­adó funkcionáriusát veszítette el. KÖZÉLET — f.UDVÍK SVOBODA köztársa­sági elnök táviratilag fejezte ki szerencsekívánatait Szálim Ali Ru­bájimnak, a Jemeni Népi Demok­ratikus Köztársaság Elnöki Taná­csa elnökének, a JNDK államün­nepe alkalmából. — A KÖZTÁRSASÁGI ELNÖK dr. Václav Jizdnýt hazánk új ma­rokkói rendkívüli és meghatalma­zott nagykövetévé nevezte ki. Dr. Jnzef Soltész eddigi nagyköve­tet, akit más feladatokkal bíznak meg. felmentette funkciójából. — FRANTIŠEK HAMOUZ/ a szö­vetségi kormány aletnöke tegnap Prágában fogadta Duong Duc Haat, a Vietnami Demokratikus Köztársaság nagykövetét. A nagy­követ a beszélgetés során tolmá­csolta a VDK kormánya alelnöké­nek köszönetét azért a segítsé­gért, arait Csehszlovákia nyújt a Vietnami Demokratikus Köztársa­ságnak. — ANDREJ BARCÁK. a CSSZSZK külkereskedelmi minisztere teg­nap Prágában fogadta dr. Hugó Juan Gobbit, az Argentin Köztár­saság új csehszlovákiai nagyköve­tét, valamint Abdul Moeist, az In­donéz Köztársaság új csehszlová­kiai nagykövetét, akivel a keres­kedelmi kapcsolatok bővítéséről tárgyalt. Ugyancsak fogadta Duong Duc Haat. a Vietnami Demokrati­kus Köztársaság csehszlovákiai nagykövetét, akivel megvitatta a gazdasági és a külkereskedelmi kérdéseket, és a vietnami népnek nyújtott segítséget. — MILOSLAV HRUŠKOVIC, a CSKP KB Elnökségének póttagja, a Központi Bizottság iitkára Prága ban saját kérésére fogadta Juan Garcia Romero chilei nagykövetet. Közgazdasági ciklus a tévében (ČSTK) — A Csehszlovák Televí­zió a pártoktatási év keretében megkezdi a közgazdasági sorozat sugárzását. A gazdaságpolitikai kérdésekkel foglalkozó műsort minden hónapban hétfőn 14—15 órakor fogják sugározni, majd csütörtökön 9,25 órakor megismét­lik. A sorozat első részét, amely szocialista gazdaságunkkal és je­Iénlegi fejlődésével foglalkozik, október 16-án 14,15 órára tfizték műsorra, és október 19-én 9,25 órakor megismétlik. Pozitív programnyilatkozattal ért véget az SPD kongresszusa Dortmund — A Német Szo­ciáldemokrata Párt dortmundi kongresszusán a küldöttek pén­teken egész nap részleteiben vitatták meg az SPD választási platfórmját, amelyet Herbert Welmer, a párt alelnöke ter­jesztett ejö. A 40 oldalas választási prog­ram n'égy évre szóló célkitűzé­sei között első helyen emeli ki az európai enyhülési politika folytatását, az NSZK és a szo­cialista országok viszonyának rendezését, konkrét formában foglalkozik a belső biztonság megszilárdítására, a stabilitás és a foglalkoztatottság biztosí­tására vonatkozó intézkedések­kel. A vita után a küldöttek meg­szavazták az SPD választási programját, majd a késő esti órákban nagygyűléssel zárult a rendkívüli kongresszus^ Megfigyelők értékelése sze­rint a Német Szociáldemok­rata Párt hosszú hetek, sőt hó­napok tétlensége után kikerült a zsákutcából. Józan becslések szerint az SPD—FDP koalíció­nak alig öt héttel a cél — a november 19-i országos válasz­tások — előtt sikerült ellenfe­lével szemben ismét kis előny­re szert tennie. Vita a szovjet javaslatról Az ENSZ-közgyűlés bizottságai folytatják munkájukat New York — Mint az Gromi­ko külügyminiszternek a jelen­legi ENSZ-közgyűlési ülésszak általános politikai vitájában el­hangzott beszédéből már isme­retes, a Szovjetunió határozat­tervezetet terjesztett elő a vi­lágszervezetben, amelynek értel­mében konvenciót dolgoznának ki a föld mesterséges holdjairól történő televíziós közvetítések elveiről. A szovjet álláspontot a közgyűlés egyes számú politi­kai bizottságában Jakov Malik, a Szovjetunió állandó ENSZ­képviselője ismertette. Hangsú­lyozta, hogy a világűrből törté­nő egyenes televíziós közvetítés a tömegkommunikáció rendkí­vül fontos eszköze lehet, hoz­zájárulhat a népek közeledésé­hez. Ugyanakkor emlékeztetett arra, hogy tömegkommunikációs eszközöket nemegyszer a mili­tarizmus, a fajgyűlölet, az erő­szak propagálásának céljaira használták fel. Éppen ezért a Szovjetunió úgy véli, hogy ki kell dolgozni a mesterséges holdak segítségével történő te­Ülésezett az NSZEP Központi Bizottsága Berlin — ,,Pártunk és vezető szerveink tevékenységének meg­ítélésében továbbra is az a leg­fontosabb mérce, hogyan tud­juk átültetni a gyakorlatba a VIII. kongresszus határozatait", hangsúlyozta Werner Lamberz, a Német Szocialista Egységpárt Politikai Bizottságának tagjai, a KB titkára, a Központi Bizott­ság plenáris ülésén. Nemzetközi kérdésekre áttérve a szónok hangoztatta, hogy az NDK továbbra is a világbéke biztosítását tartja a legfonto­sabb külpolitikai feladatnak, ép­pen ezért egyre szorosabbra fű­zi kapcsolatait a Szovjetunió­hoz és a szocialista államközös­ség többi országához. levíziós adásokat szabályozó nemzetközi jogi normákat. George Bush amerikai küldött beszédében ellenvetéseket tett és azt bizonygatta, hogy jelen­leg nem szükséges egy ilyen nemzetközi megállapodás kidol­gozásával foglalkozni, mert an­nak gyakorlati megvalósítása, úgymond, a távoli jövő kérdé­se. A közgyűlés négyes számú, gyámsági bizottságában a kolo­nializmus maradványainak vég. leges felszámolásáról folyik a vita. Észak-Írországban kiújultak az ellenségeskedések Belfast—Dublin — Észak-Íror­szágban a szélsőséges protes­táns erők újabb programot ké­szítenek elő a katolikus lakos­ság ellen. Napok óta egyre he­vesebb támadásokat intéznek katolikusok lakóházai és üzle­tei ellen, s csütörtökön vandál pusztítást végeztek a belfasti Szent Antal székesegyházban. A megfélemlített katolikusok lakásaikat elhagyva próbálnak biztos menedéket találni. Az ult­rák fizikai leszámoló akcióit hi­degvérrel szemléli az ulsteri rendőrség és a rend fenntartá­sára odavezényelt, de valójá­ban megszálló funkciót betöltő brit katonaság. Dublinban, az !r Köztársaság fővárosában csütörtökön hat fegyveres tőrt be az egyik bankba és elrabolt 30 ezer fon­tot. A szemtanúk beszámolója szerint a banditák katonai rend­fokozat megjelölésével szólítot­ták egymást. Feltételezések sze­rint a bankrablók a betiltott ír köztársasági hadsereg (IRA | tagjai. Meggyorsult a betakarítás és a vetés A Košicei Vasútépítő Vállalat dolgozói a napokban fejezték be az új magas-tátrai drótkötélpályán az utolsó oszlop felállítását. A drótkötélpálya tizenkétmillió korona költséggel épült és a jövő évben adják át rendeltetésének. A gépi berendezéseket a chrudimi Transporta n. v. szállítja. A felvételen a Kőpataki-tó melletti ál­lomás egy része. (Felvétel: J. Cupká — ČSTKJ Ezekben a napokban akár­csak országszerte, a közép-szlo­vákiai kerületben is az őszi tennivalók mielőbbi befejezése a földművesek legfontosabb fel­adata. Az idei elhúzódott ara­tás ugyan még mindig érezteti kedvezőtlen hatását, sok helyütt azonban már sikerült behozni a lemaradást. A hét elejétől szin­te valamennyi gazdaságban jól haladnak az őszi szántás vég­zésével. Kielégítő a talajmun­kák üteme is. A szokásosnál valamivel később kezdett veté­sek alá terven felül csaknem 600 hektáron sikerült eddig elő­készíteni a talajt. Tegnap estig a búza mintegy 70 százaléka, az őszi takarmánykeverékeknek pedig több mint 85 százaléka került a földbe. A hét közepére mindenütt befejezték a rozs ve­tését. A silókukorica betakarí­tása már csak a Banská Bystri­ca-i és a čadcai járások szövet­kezeteseinek ad némi munkát. A kerület déli járásaiban már ' javában folyik a cukorrépa be­takarítása, illetve a kukorica törése. S hogy a hűvös napok után ismét kedvezőre fordult az idő,, a mezőgazdasági szakemberek nagy gépi és kézi erőt összpon­tosítanak a burgonya betakarí­tására. A közép-szlovákiai ke­rület földművesszövetkezeteinek és állami gazdaságainak dolgo­zói már több mint 13 000 hek­tárnyi területen elvégezték ezt a munkát. A hozzávetőleges számítások szerint mintegy 4500 hektáron kell felszedni az átla­gosnál néhány mázsával kisebb termést. A burgonyafelvásárlás ez évi tervét csütörtökön dél­után a čadcai járás földművesei teljesítették elsőként a kerület­ben. Marian Mišut mérnöknek, a čadcai mezőgazdasági ter­ményfelvásárló üzem igazgató­jának tájékoztatása szerint egy héttel ezelőtt még kevés remé­nyük volt a sikerre. A kedve­zőtlen időjárás ugyanis huzamo­sabb ideig késleltette, megnehe­zítette a munkát. Október tizen­kettedikéig azonban a mező­gazdasági üzemek, valamint a járás egyénileg gazdálkodó földművesei összesen 52 200 mázsa étburgonyát szállítottak be az állami raktárakba. A párt­szervek, a nemzeti bizottságok, illetve a Nemzeti Front vala­mennyi szervezetének hatékony segítsége révén 100,2 százalék­ra sikerült teljesíteni a felvá­sárlási tervet. Ugyancsak jó ütemben folytatódott a burgo­nya szedése, így kevés híján már 54 ezer mázsás termés van a felvásárló üzem raktáraiban. Az eddigi legjobb eredményeket az efsz-ek tagjai érték el. A közép-szlovákiai kerületi párt­bizottság titkársága levélben mondott köszönetet a földműve­seknek nagy szorgalmukért. A žilinai járásban ugyancsak sikerült már behozni a múlt he­ti lemaradás nagyobb részét. Az 1300 hektáros vetésterületről 720 vagon étburgonyát, vala­mint 200 vagon ültetni való burgonyát akarnak értékesíteni a földművesszövetkezetek és az állami gazdaságok növényter­mesztői. A betakarítás meg­gyorsítása érdekében kezdettől fogva rendszeresen brigádoznak a diákok és a szövetkezetek fe­lett védnökséget vállalt ipari üzemek dolgozói. A Horný Hri­čov-i, a strečnói, a kotešovai, valamint a Dolný Hričov-i szö­vetkezetesek már elvégezték a burgonya betakarítását. A Plzefi-észak járás földmű­veseinek minapi felhívására élénken reagáltak a martini já­rásban is. A mezőgazdasági üze­mek dolgozói elhatározták, hogy legkésőbb október 25-ig mara­déktalanul teljesítik a burgo­nyaeladási tervüket. A szövet­kezeti elnökök csütörtöki érte­kezletén olyan határozatot sza­vaztak meg a résztvevők, hogy a megmaradt 106 hektárnyi te­rületen négy napon belül befe­jezik e fontos termény betaka­rítását. A biztos siker érdeké­ben a SZISZ járási bizottságá­nak és valamennyi alapszerve­zetének vezetői járásszerte bri­gádmunkát szerveztek. LALO KAROLY 1972. X. 14.

Next

/
Thumbnails
Contents