Új Szó, 1972. szeptember (25. évfolyam, 206-231. szám)
1972-09-05 / 209. szám, kedd
A tervezés módszerei ÉPÍTÉSZ — VAGY ELEKTRONIKUS SZÄMÍTÔGÉP? A mai építészeti gyakorlatban éles ellentmondás mutatkozik egyrészt az iparosítás magas színvonala, valamint az építkezés gyors üteme, másrészt a tervezés hagyományos, sokszor kezdetleges módszerei között. A szakemberek úgy vélik, hogy a modern építészet előtt álló feladatokkal kapcsolatban gyökeresen át kell alakítani az építészeti és építési tervezés egész rendszerét. Ámde az építészet a művészet sajátos műfaja és — talán éppen ezért — számos komoly probléma merül fel az építészet és a számítógépek közötti szövetség kialakulásában. Mindenható kibernetika? A kibernetikához — a bonyolult dinamikai rendszerek vezérlési folyamatairól szóló tudományhoz — abszolút mindenhatóságát illetően számos gyermetegen romantikus jóslat fűződik. A kibernetikával — vélik a zabolátlan fantáziájú emberek — elérkezett a „gépi civilizáció“ kora. Azonban a józanul mérlegelők tiszitában vannak azzal, hogy ez korántsem felel meg a valóságnak. Tény, hogy a kibernetika az egyik legnagyobb kilátásokkal kecsegtető módszerekkel fegyverez fel bennünket, hogy a kibernetika alapján dolgozó elektronikus számítógépek (ESZG) a tudomány, a technika, a gazdaság és a kultúra számos ágában végbemenő fejlődés hatalmas ösztönzői. Tehát mi lehet az oka annak, hogy az építészek moszkvai klubjában tíz . esztendő óta rendszeresen találkozó építészek, közgazdászok, szociológusok és kibernetikusok nem tudnak megegyezni abban, hogy a számítási technikának mi a szerepe az építészetben? A vita nem az ESZG lehetőségeiről, hanem az építészetben, többek között az építészeti tervezésben való alkalmazásának sajátosságairól folyik. Az építészetet egyesek teljesen előre felmérhető, mások viszont az ösztönös művészi alkotás területének tekintik. Bonyolult összefüggések Á teoretikusok azt állítják, hogy az építészetben összefonódnak a minőségileg meghatározhatatlan anyagi és szellemi jelenségek, kifejezésre jut a „tartósság, hasznosság és szépség“ egysége. A mai terminológiával így fejezhetnénk ki magunkat: az építészetben szervesen egymáshoz kapcsolódnak a mérnöki-konstrukciós, a társadalmi-funkcionális és az eszmei-esztétikai elemek. Ez a viták oka, a bonyodalom gyökere. Az építészeti objektumok megalkotásának folyamata az építész szellemi, alkotó, sok tekintetben intuitív és heurisztikus tevékenységével kezdődik. Marx Károly A tőkében megjegyezte, hogy minden építész — ellentétben a sejtek, százait létrehozó méhtől —, előbb a fejében építi fel a házat. E gondolatban és tervben kialakult cól törvényként határozza meg az építkezés útját, az épület jellegét. Az építészeti tervezésben kusza gordiuszi csomóban fonódnak össze a legkülönbözőbb mérnöki, gazdasági, egészség- ügyi, tűzrendészeti, gyakorlati, szociális, esztétikai és ideológiai jellegű feladatok. Ezek megoldásához olyan agyra van szükség, amely tévedhetetlenül tud „emlékezni“ és „dönteni“ Erre egyetlen építész agya sem képes, itt a tervezőintézetek egész csoportja szükséges. A hagyományos módszerek, a felrajzolás, a logarléc és a térfogattervezés, ma már nem elegendők a tervező előtt álló feladatok megoldásához. Itt az ESZG a nélkülözhetetlen segítőtárs. A gép az építész vázlata és a betáplált paraméterek alapján a típusmegoldások számtalan változatát ajánlhatja. Célszerű az elektronikus számítógépek alkalmazása a bonyolult épület- szerkezetek változatainak kiszámításánál. Ebből is látható, hogy az építkezés mérnökitechnikai feladatai területén az építésznek is lehet és kell alkalmaznia az ESZG-t. Bonyolultabb a helyzet a lakások és középületek építésénél, ahol az építésznek figyelembe kell vennie számos olyan mérnöki és esztétikai követelményt, mint a „tartósság“ és a „szépség“. A bonyolultság nemcsak abban nyilvánul meg, hogy a szociális feladatok minőségileg sokrétűek. Még a lakás „minősége“ (a szobák száma, a mellékhelyiségek elhelyezése, a társadalmi gondozás jellege) is a társadalmi fejlődés ütemétől függ. Az építészeti problémákkal foglalkozó tudományos kutatóintézetek épp csak hozzáfogtak a lakások legközelebbi 10—30 év alatt várható fejlődését érintő prognózisok összeállításához. De a házak általában 50—100 évig maradnak fenn. Éppen ezért az elektronikus számítógépekbe olyan programot kell betáplálni, amely számol a lakásszükséglettel és a lakások távlati kihasználásának jellegével. Gyümölcsöző együttműködésre van szükség Az építésznek, amennyiben az ESZG-t a szociális és gazdasági problémák megoldására is fel akarja használni, bonyolult, minőségileg pontosan körvonalazott programot kell összeállítania, amely figyelembe veszi a társadalmi fejlődés perspektíváit. Itt azonban óvatosan kell kihasználnia a kibernetika lehetőségeit. Végül felmerül a kérdés, vajon művészetnek nevezhetjük-e az építészeti tervezést? A tudományos esztétika a művészetben különbséget tehet esztétikai viszonylatok és még inkább a művészi eszmék bonyolult művészi kifejezésmódjai között. Az elektronikus számítógépek, bár korlátozott eredményességgel, az építészet egyes esztétikai jellegű elemeinek (az arány, a ritmus, méretarányosság, az építészeti felszerelések) tervezésénél is felhasználhatók. És mi a helyzet magával az építészművészettel? Egyáltalán felhasználhatók-e kibernetikai módszerek a művészetben? Tekintettel arra, hogy a művészet az esztétikai jelenségek egyike, igennel kell válaszolnunk. De nem szabad a művészetet a szabályszerű harmónia és az átlagos statisztikai értékelések Prokrusztész-ágyába begyömöszölni. Tehát az „építész, vagy ESZG?“ nem dilemma, hanem az ember és a gép gyümölcsöző együttműködése, amelyben az építész marad a fő építő. •-i) ÚJ. szó 1972. IX. 5. Ezer szemű, ezer fülű barátunk JEGYZETEK A SAJTÓRÓL Az újság ma már- nélkülözhetetlenül hozzátartozik mindennapi életünkhöz. A félig tréfás, félig komoly szólásmondás szerint ezer szemű, ezer fülű barátunk, aki naponta megjelenik nálunk, hogy mindenről gyorsan és pontosan tájékoztasson bennünket. Szeretettel fogadjuk és várjuk, mert a párt politikáját közvetíti és nemcsak a nagyvilág eseményeiről ad hírt, hanem arról is, ami hazánkban, a szomszéd községben, városban számít érdekességnek, szenzációnak. Arra viszont már kevesebb- szer gondolunk, hogy milyen hosszú fejlődési folyamat eredménye a mai formájában megjelenő újság. Pedig mint mindennek, az újságnak is megvan a maga története. A közelgő sajtónap, a sajtó dolgozóinak ünnepe alkalmából talán nem lesz érdektelen, ha röviden visszatekintünk az újság eddig megtett, sokszor göröngyös útjára. A kezdet évszázadokkal ezelőttre nyúlik vissza. Az újságokát, az úgynevezett „Acta diurnákat“, abban az időben fáradtságos munkával, kézzel írták. A XV. században így készült a tegernssei kolostor kódexe is, mint a legrégibb kéziratos újsággyűjtemény. Ilyen a hasonlóan híres, a bécsi Na- tionalbibliothek-ben őrzött, huszonkét kötetes gyűjtemény is, amely a kor leggazdagabb bankárjához küldött tudósításokat tartalmazza. A könyvnyomtatás feltalálása az újságkészítésben is alapvető változást hozott. A legrégibb nyomtatott sajtótermék 1475-ben Olaszországban került ki a nyomdából. Akkoriban egylapos, röpirat jellegű újságok, „kelatiók“ „Avisok“ terjedtek el alkalomszerűen Európa-szerte. Közülük sok foglalkozott a magyarországi eseményekkel, a török háborúkkal. A budapesti Országos Széchényi Könyvtár őrzi ezekből Apponyi Sándor Hungarica gyűjteményét, valamint az első magyarországi újságlevelet, az 1587-ben kiadott „Newe Zeitung aus Ungern"-t. Alapos késéssel, mintegy száz évvel a német hírlapok után 1705-től 1711-ig jelent meg az első magyarországi újság a „Mercurius Hungari- cus“, illetve a „Mercurius Ve- redicus Ex Hungaria“, amelyeket II. Rákóczi Ferenc hívott életre, elsősorban a szabadságharc népszerűsítésére. A sanyarú belső viszonyok (rossz gazdasági helyzet, analfabetizmus, cenzúra stb.) ellenére a történészek a magyar sajtó hősi korszakának az 1705—1805 közötti évszázadot tekintik, hiszen ez idő alatt az akkori Magyarországon összesen 67 sajtótermék — 37 német, 20 magyar, 8 latin és 2 szlovák nyelvű lap — látott nyilvánosságot. Az első magyar nyelvű hírlap, a „Magyar Hírmondó“ a mai Bratislavában (Pozsony) jelent meg, hetenként egyszer 1780. január 1-től 1788. október 8-ig. Egyébként a megjelenési hely szempontjából Pozsony jó ideig vezető szerepet játszott, de jelentek meg lapok egyebek között a mai Szlovákia területén Banská Bystricán (Besztercebánya), Banská Štiavnicán (Selmecbánya), Košicén (Kassa), Luče- necen (Losonc) stb. A magyar sajtó kezdeti időszakában számos olyan folyóiratot is kiadtak, amelyek ma is a magyar irodalomtörténet értékei. Elég csupán az 1788— 1790 között, félévenként jelentkezett „Magyar Museum“- ot, vagy a lučeneci Kármán József „Urániá“-ját (1794— 1795) említeni. Különben szerkesztője az Urániát főleg az „asszonyi nemnek“ szánta, és így indította útra: „Taníts és igyekezz tetszeni. Légy tiszta és kellemetes. Légy hasznos társalkodónéja hazánk szerelmes leányainak". Érdekesség ma már az is, hogy az első magyar hírlapoknak és folyóiratoknak sok olvasójuk, de kevés előfizetőjük volt. A pozsonyi Magyar Hírmondó például 318, Kármán Urániája pedig 192 előfizetőt mondhatott magáénak és őket e folyóirat annyira megbecsülte, hogy még a névsorukat is leközölte. Nyilvánvaló, hogy napjainkban ezt már nem lehetne megtenni. Már csak azért sem, mivel a Csehszlovákiában jelenleg magyarul megjelenő, tucatnál is több sajtóterméknek — köztük az „Űj Szó“-nak — nemcsak több tízezer előfizetője, hanem hatalmas olvasótábora van. Ez a tény is újságaink soha nem tapasztalt gyors fejlődéséről tanúskodik. Az olvasók között népszerűvé teszi mostani újságainkat, hogy az évszázadok során megjelent haladó szellemű sajtó példáját követik. Változatosak, sokoldalúak, színesek — s ami a leglényegesebb — szocialista társadalmunk vezető ereje, a kommunista párt hű és megbízható segítőtársai igyekeznek lenni. Kanizsa István VITA A FILMRŐL A elmúlt hetekben a szovjet sajtó hasábjain a színház és a film körül élénk eszmecsere bontakozott ki. Sámos olyan kérdés, gond, probléma került előtérbe, amelyek a hazai kulturális közvéleményt is foglalkoztatják. A színházi terület legérdekesebb vitája a kritika körül alakult ki, a filmről folyó eszmecserét pedig az SZKP KB a napokban közzétett határozata teszi hangsúlyossá és időszerűvé. A film körül folyó eszmecserék igen érdekesek. Tipikus vélemény világszerte, hogy válságban van a filmgyártás, a televízió kiszorítja a mozit. Nálunk viszont egyre több mozgóképiizem nyílik, s a nézők érdeklődése egy cseppet sem csökkent a film iránt. Így kezdte furij Ozerov, a Felszabadulás című filmalkotás Lenin- díjas rendezője azt a beszélgetést, amelyet a Lityeratúrnaja Gazeta munkatársa vele és Szergej Bondarcsukkal folytatott. A terjedelmes kettős interjút a szovjet irodalmi lap közvetlenül a szovjet fiiművészet helyzetéről és feladatairól szóló párthatározat előtt jelentette meg, és számos olyan vonatkozás található benne, amelyekkel a határozat is foglalkozik. Bondarcsuk és Ozerov az eredményeket méltatva, igen kritikusan és őszintén mutat rá a problémákra is. Egyebek között megállapítják, hogy a szovjet filmek külföldön nem elég sikeresek. Bondarcsuk véleménye szerint a szovjet filmek nagy részét filiszteri érzelgősség öntötte el, és másodrangú, jelentéktelen témák kerültek előtérbe. Ugyanerről beszél a párthatározat is, amely a „kommunista erkölcsiség erősítését44 követeli, s hadat üzen a „burzsoá ideológiának, morálnak, kispolgári csökevénynek14. Bondarcsuk szembeszáll azzal a nézettel, hogy káros szuperfilmeket készíteni, mert azok nem eléggé „gondolatiak44; Ozerov hozzáteszi, hogy a legjelentősebb klasszikus szovjet filmek, mint a Patyomkin cirkáló, a FfJd, a Hamlet, szintén szuperfilmek voltak, de teli gondolattal. Egy más kérdéskörre áttérve, Bondarcsuk így fogalmaz: „Nemrég még valóságos hibának számított, ha egy színésznő szép. volt, s ma ha egy arcnak nincs valami fogyatékossága, szinte nem is szabad fényképezni. Tilos premier plánba hozni, ha legalább egy kicsit nem ragyás. Ez a neorealizmus esztétikája44. Ozerov szerint „az utóbbi tíz évben előtérbe állítottuk a fruskákat, az ő jellem műket fürkésztük (ami persze nem hiba), de kár, hogy ugyan- akkor eltűnt a filmvászonról az; érett asszonyiság44, s eltűntek az izmos és jó külsejű férfiak is. Ami a sztárkérdést illeti, Ozerov szerint nem vétek sztá- rokat kialakítani, feltéve, hogy az illetők nem csupán mutatód sak, hanem tehetségesek is. Mindkét rendező szóvá teszi, hogy fejlődnie kell a szovjet filmipar technikai színvonalán nak. Jobb filmszalayot kell gyár- tani, javítani kell a hangfelvevő berendezéseket is. Bondarcsuk például a Katyerina Izmailova című film canes-i sikerének elmaradását a tökéletlen hang- felvételnek tulajdonítja. Bíráld ják a filmrendezők és a stúdiók anyagi ösztönzési rendszerét is, A gyermek-, a dokumentum-- és a tudományos ismeretterjesztő filmgyártás helyzetének ig nagy figyelmet szentel a párt’ dokumentum. Erre vonatkozóan az Izvesztyija egyik cikke kö- zöl érdekes megjegyzéseket. A közlemény szerzője, A. Vaszil- kov, a szovjet tudományos film- bizottság elnöke, azt kifogásol, ta, hogy a szovjet dokumentum* filmgyártásban túlságosan keverednek a műfajok, a rendezők nem elég céltudatosak, nem fordítanak gondot arra, hogy kinek készítik filmjüket. A tudomá* nyos filmek jelentős része túl» ságosan sok riportelemet, rendezői amatőri „művészkedést* tartalmaz, tudományos szempontból viszont nem elég értékes és színvonalas. Számszerűen is kevesebb tudományos film készül a szükségesnél. Mint ismeretes, a párthatáro* zat a filmkritikával kapcsolatban is állást foglal. Ebben a tárgyban már korábban folytak polémiák a lapokban. Az Isz- kussztvo Kino című szaklap több vitacikket közölt a kérdésről. Karanov, a szerkesztő bizottság tagja vezércikkében kárhoztatta a divatos nyugati filmirányzatokkal szemben mutatkozó kritikátlanságot. Elmarasztalja a Marcell Carnét, Stanley Kramert, Jean Maraist, Spencer Tracyt méltató tanulmányokat. Elégtelennek véli ellenben a szocialista országok filmművészetének ismertetését, A szovjet film újabb nagy fellendülés előtt áll, írják a szakemberek. Bondarcsuk már elkészült jelentős művek címeit is említi: Tarkovszkij fesztiváldíjnyertes Solarisát, a Csendesek a hajnalok filmváltozatát, A menyasszonyt, a Mese Rusz- tánról, az Árnyak délre eltűnnek, a Zahar Berkut, Forró a kezed című alkotásokat. —m— A bratislavai kolibai stúdióban a Nálepka kapitány című film befejező munkálatain dolgoznak. Több ízben is beszámoltunk már arról, hogy a film a bratislavai stúdió és a minszki Bielorusz filmstúdió együttes vállalkozása, s fán Nálepka kapitánynak állít emléket. Az alkotás a csehszlovák—szovjet barátsági hónapban kerül bemutatásra. A film címszerepét Milan Kňažko (a képen) játssza. (Zuzana Mináčová felv.J FILMMOZAIK Bt Rio de Janeiro-i filmfesztivál megszüntetése után a brazil hatóságok bejelentették, hogy Mar del Platában sem rendeznek több fesztivált. ■ Tamási Áron négy novelláját — a Mihályka szippanst, Legendás disznótor, Világló éjszaka és a Rendes feltámadás címűket — viszi tévéfilmre, Világló éjszaka címmel, Budapesten Zsurzs Éva rendező. Operatőr: Czabarka György. ■ Ingmar Bergman legújabb filmjét nem a nagy rendező maga alkotja — róla magáról szól Stig Björkmann dokumentumfilmje, aki Bergman művészegyéniségének titkait igyekezett ellesni forgatás közben. Hl Rómában filmre viszik Jacques Brel A manchai férfi című, Párizsban igen nagy sikerrel játszott musicaljét. Az új Don Quijotevizió címszerepét Peter O’Toole játssza, partnere (Dulcinea és a fogadóslány kettős szerepében) — Sophia Loren.
