Új Szó, 1972. szeptember (25. évfolyam, 206-231. szám)

1972-09-05 / 209. szám, kedd

KOMMUNISTA PARTJA KÖZPONTI BIZOTTSÁGÁNAK NAPILAPJA Világ proletárjai, egyesüljetek! 1972. szeptember 5. KEDD BRATISLAVA * XXVI. ÉVFOLYAM 209. szám Ára 50 fillér Újra az iskolában Szélesre tárták kapuikat az iskolák. A vakáció gondtalan, vidám napjai, a nyár örömteli hetei után újra benépesülnek a tantermek, és megkezdődik a munka az iskolákban. Szlovákiában 8Í ezer gyermek lépte át tegnap először az is­kola küszöbét, hogy elsajátítsa a tudományokhoz vezető isme­retek alapjait. Az 1972—73-as tanévben 736 920 diák kezdi meq a tanulást az alapiskolákban; 49 360 tanuló az általános középiskolát és gimnáziumot látogatja, 70 678-an szakközépis­kolában folytatják tanulmányaikat, 115 931 fiatal pedig az ipa- ritanuló-intézetekben ismerkedik a különféle szakmákkal. Az alapiskolát végzett növendékek közül 35 833-an a középiskola első évfolyamában kezdték meg az új iskolaévet. Űj tanév kezdődött, mely az eddigieknél is nagyobb felada­tokat és követelményeket támaszt a tanítókkal szemben. Cé­lunk, hogy iskolánkban az oktatás és a nevelés tartalma és módszere valóban korszerű, színvonalas, szocialista szellem­mel telített leqyen. A tanév sikere, persze, elsősorban a pe­dagógusok munkájától, ügyszeretetétől és a tanulók iparkodá­sától függ majd. A társadalom jövője épül az iskolákban. Ez a tudat vezesse a pedagógusokat és a diákokat a most kezdődő iskolaévben, s a tanévnyitó ünnepi, örömteli hangulata kísérje végig a ma meginduló komoly munkát. Megvalósítják a CSKP XIV. kongresszusán kitűzött feladatokat A tüzelőanyag- és energetikai ágazat dolgozóinak küldöttsége a köztársasági elnöknél [ A korszerű igényeknek megfelelően Jókedvű gyermekzsivaj töl­tötte meg tegnap délelőtt a bra­tislavai Duna utcai magyar tan­nyelvű alapiskola és gimná­zium folyosóit, tantermeit. Ki­lenc óra előtt az iskolai hang­szórón keresztül a himnusz után dr. Janda Iván igazgató üdvözölte a pedagógusokat, a tanulókat és a szülőket a tan­évnyitás alkalmából. Meleg sza­vakkal köszöntötte a 28 kis el­sőst, akiknek a tanszereken kí­vül cukorral „édesítették“ meg életük első, iskolában eltöltött napját. Az ünnepi tanévnyitót köve­tően az igazgató kérésünkre el­mondta, ebben az esztendőben is legfontosabb feladatuknak tartják, hogy pártunk XIV. kongresszusa határozatainak szellemében a korszerű igények­VALASZ: A tisztségviselőktől, a képviselőktől, a nemzeti bi­zottságok dolgozóitól elkötele­zett, kezdeményező és felelős­ségteljes munkát igényel a CSKP XIV. kongresszusán kitű­zött és a Nemzeti Front válasz­tási programjaiban rögzített feladatok teljesítése. A válasz­tások óta eltelt kilenc hónap eredményei arról tanúskodnak, hogy a nemzeti bizottságok kép­viselői derekas munkát végez­tek, sikeresen erősítik a válasz­tók és a képviselő-testületek kapcsolatait, megnyerik a dol­gozókat a kommunista párt po­litikájának támogatására, a gaz­dasági feladatok és a választá­si programok megvalósítására. A választási programok a la­kosság egysége elmélyítésének eszközévé váltak, melynek alapján fejlődik a szocialista demokrácia, a szocialista együttélés, az állampolgári együvétartozás. A választási programok elősegítik az új fel­adatok megértését. A tapaszta­latok azt mutatják, hogyha a nek megfelelően oktassák és neveljék a tanulókat. Az alapiskolában az űj tan­évben kellő gondot fordítanak a polgári neveléstan és a hon­védelmi nevelés színvonalas ok­tatására. A gimnáziumban nagy figyelmet szentelnek a reál-tan­tárgyak tanításának, s az első évekhez képest még jobban fel­karolják a tehetséges tanuló­kat. Az idén többet foglalkoz­nak a munkás- és paraszt szár­mazású fiatalokkal is, szakkö­rökben, s az iskolai klubban biztosítanak számukra megfe­lelő művelődési és szórakozási lehetőségeket. Országos viszonylatban is figyelemre méltó a Duna utcai iskolában folyó korszerű nyelv- oktatás. Az alapiskolában már a hetedik osztálytól tanítanak világnyelveket, a gimnázium el­ső évfolyamában pedig bővített angol nyelvoktatás kezdődik. kommunisták élen járnak a fel­adatok teljesítésében, céltuda­tosan összekapcsolják a politi­kai és a nevelőmunkát, akkor ez megnyilvánul a párt politi­kájának elkötelezett teljesíté­sében. Ez azt jelenti, hogy a gazdasági eredményekhez je­lentős erkölcsi és politikai si­kerek is járulnak. Az emberek a nézők táborából azok sorába állnak, akik tevőlegesen részt vesznek a CSKP politikája cél­jainak elérésében. Egyre job­ban meggyőződnek arról, hogy ez a politika az ő céljaikat és érdekeiket fejezi ki. A rožňavai járásban a városi és a helyi nemzeti bizottságok nyilvános plenáris üléseken tár­gyalták meg a városi és a köz­ségi kötelezettségvállalásokat, amelyek 13 523 egyéni és 526 kollektív felajánláson alapul­nak. A célok és szándékok ösz- szegezéséből született meg a já­rási kötelezettségvállalás, mely­nek értéke a nemzeti bizottsá­gok szakaszán 37 millió 859 ezer korona. A jnb által irányi­Az idegen nyelvek oktatásához korszerű segédeszközök állnak a pedagógusok rendelkezésére. l-y-f! Az esti tagozaton is A seneci magyar tannyelvű gimnázium csengője két hónapi hallgatás után szeptember ne­gyedikén ismét megszólalt. Az idén 210 diákot hívott a mun­ka — a tanulás — megkezdésé­re. Herdics János igazgató ün­nepélyes tanévnyitója után Pár­kány Antal igazgatóhelyettes kérésemre a tanév kezdésével kapcsolatos problémákról így tájékoztatott: — Az általános műveltséget nyújtó középiskolák régi prob­lémája, hogy a tanulók között több a lány, mint a fiú. Az SZSZK Oktatásügyi Minsztériu- ma ezzel kapcsolatban rendele­tet adott ki, melynek értelmé­ben minden gimnázium csak a minisztérium által megszabott számú lányt vehet fel az első évfolyamba. — A diákság érdeklődése az előző évekhez hasonlóan most is megoszlik. A humán irány­zatú osztály iránt most is na­gyobb az érdeklődés, Ide har­mincnégyen jelentkeztek, reál irányzaton huszonnégyen kíván­nak tanulni. — A seneci általános művelt­séget nyújtó középiskolából az idén kerülnek ki az utolsó érett­ségizők. Az érettségiző évfolyam érdekessége, hogy itt több a fiú, mint a lány. Tanulóink ezentúl a négyéves gimnázium­ban szerezhetik meg középisko­lai műveltségüket. Problémák mutatkoznak a tankönyvellátás terén, melyet, (Folytatás a 2. oldalon) tott vállalatok dolgozóinak kö­telezettségvállalása további két és fél millió korona értéket képvisel. A járás mezőgazdasá­gi üzemei 3 millió 726 ezer ko­rona, a központilag irányított iparvállalatai pedig 24 millió 428 ezer korona értékű kötele­zettséget vállaltak. A járási kö­telezettségvállalás értéke tehát meghaladja ä hatvannyolc és fél millió koronát. Ez a cél me­rész, azonban elérhető. Ezt mu­tatja az előzetes értékelés, ami­kor Is megállapíthattuk, hogy járásunk dolgozói már csaknem ötvenöt millió korona értéket teljesítettek felajánlásukból. A „Z“-akcióban — amelynek kü­lönösen -nagy fontosságot tulaj­donítunk — a városok és fal­vak lakossága 3 millió 745 ezer korona értékű művet alkotott 2 millió 305 ezer korona ráfor­dításával. Az első félév eredményeinek értékelése után hetvenhét akció megvalósításához fogtunk. A „Z“-akcióban a lehető leghaté­konyabban kihasználjuk a ren­delkezésre álló anyagi eszkö­zöket — a város és a helyi nemzeti bizottságok, valamint a jnb tartalék- és fejlesztési alapjait. Nagyon szép eredményeket értek el Dobšinán. A város la­kosai a 2 289 309 korona értékű kötelezettségvállalásukból az első fél évben 1 350 990 korona értéket teljesítettek. Munkájuk főképpen a vízvezeték és a (Folytatás a 4. oldalon) (CSTKJ — Ludvík Svoboda hadseregtábornok, köztársasági elnök, Ľubomír Štrougal szövet­ségi miniszterelnök, Josef Kemp- ný, a CSKP KB titkára és Ka­rel Hoffinann, a Szakszerveze­tek Központi Tanácsának elnö­ke, a CSKP KB elnökségi tagjai Köztársaságunk elnöke üdvözli a küldöttség tagjait. (CSTK felvétel) jelenlétében fogadta a bányá­szok és energetikai dolgozók napja alkalmából a tüzelőanyag- és energetikai ágazat dolgozói­nak 25-tagú küldöttségét. Jaromír Matušek szövetségi tüzelőanyagipari- és energetika­ügyi miniszter bemutatta a kül­döttség tagjait. Beszédében hangsúlyozta, a tüzelőanyagipar és az energetika dolgozói min­denekelőtt azt tűzték ki célul, hogy sikerrel teljesítsék a CSKP XIV. kongresszusán kitűzött fel­adatot — a népgazdaság és a la­kosság folyamatos ellátását tü­zelőanyaggal és árammal. A múlt évtől kezdve — mon­dotta a továbbiakban — fedez­tük a fogyasztók szükségleteit és az idén tovább javítottunk a helyzeten. Az ágazat keretében 1972-ben 73 vállalat, 7929 kol­lektíva és 22 280 egyén tett szo­(ČSTK) — Tegnap 14 órakor indult el Prágából Moszkván ke­resztül Mongóliába a CSSZSZK Szövetségi Gyűlésének hivatalos küldöttsége, amely a következő 14 nap alatt a Mongol Népköz- társaság Nagy Népi Hurálja és a Koreai Népi Demokratikus Köztársaság Legfelsőbb Népi Gyűlése meghívására látogatást tesz a Mongol Népköztársaság­ban és a Koreai Népi Demokra­tikus Köztársaságban. A küldöttséget Alois Indra, a CSKP KB elnökségi tagja, a Szö­vetségi Gyűlés elnöke vezeti. Tagjai: Ján Janik, képviselő, az SZLKP KB titkára, František Straka, az SZGY Nemzetek Ka­marájának alelnöke, a Szövet­ségi Gyűlés Elnökségének tagja. Miroslav Mamula képviselő, a CSKP Észak-morvaországi Ke­rületi Bizottságának vezető tit­kára, Oľga Vacková, a Szövet­ségi Gyűlés Elnökségének tag­ja, a Csehszlovák Nőtanács fő­titkára, Ján Stencl, a Szlovák Nemzeti Tanács első alelnöke, Oldrich Voleník, a Cseh Nem­zeti Tanács első alelnöke és Da­na Kancírová képviselőnő. Küldöttségünk látogatást tesz Ulánbátorban, Pjöngjangban és a két ország más politikal-gaz­cialista kötelezettségvállalást. Megnövekedett a szocialista munkabrigádok száma — 1972 első felében 2540 kollektíva ver­senyzett a megtisztelő cím el­éréséért. Az ágazatnak jelenleg 1490 szocialista munkabrigádja van. Tudatában vagyunk annak — mondotta befejezésül Matušek miniszter — hogy a bányászok és energetikai dolgozók napja nemcsak munkánk mérlegét je­lenti, hanem kitűzzük az elkö­vetkező időszak konkrét felada­tait is. Az 1973-as év a Februári Győzelem 25. évfordulójának éve. Az évforduló a szocialista munkaverseny további széles körű fellendítésére serkenti dol­gozóinkat. A küldöttség tagjai ezt köve­tően szívélyesen elbeszélgettek a párt és kormány vezető kép­viselőivel. Ludvík Svoboda köztársasági elnök gratulált a küldöttség tagjainak a jelentős ünnep al­kalmából, nagyra értékelte mun­kájuk eredményét és sok sikert kívánt további munkájukhoz. dasági és kulturális központjai­ban. A küldöttséget a két köz­társaság hivatalos személyisé­gei fogadják. A ruzynéi repülőtéren szívé­lyes búcsút vett a küldöttség tagjaitól Ján Marko, a Szövet­ségi Gyűlés első alelnöke, Karol Laco, a szövetségi kormány al­elnöke, Václav David és Dalibor Hanes, a Szövetségi Gyűlés al­elnöke, a kamarák alelnökei, Bohuslav Kučera, és Ľudovít Hanúsek, a Szövetségi Gyűlés alelnöke, Pavel Auersperg és Vladimír Vedra, a CSKP KB osz­tályvezetője, Rudolf Rohlíček szövetségi pénzügyminiszter, Evžen Erban, a Cseh Nemzeti Tanács elnöke, Miloslav Hrüza külügyminiszter-helyettes, Gus­ta Fučíková, a Csehszlovák Nő­tanács elnöke, a Szövetségi Gyűlés kamaráinak alelnökei és más közéleti személyiségek. Elbúcsúzott a küldöttségtől Zsambin Njama, a Mongol Nép- köztársaság csehszlovákiai nagykövete, Han Dokil, a Koreai Népi Demokratikus Köztársaság ügyvivője és a nagykövetség tagjai, valamint Vaszilij Mihaj­lovics Mainontov, a Szovjetunió csehszlovákiai nagykövetségé­nek tanácsosa. A közös igyekezet alkotássá és értékké változik Povel Hromada elvtárshoz, a Rožňavai Járási Nemzeti Bizottság elnökéhez: Háromnegyed év múlt el a képviselőválasztások óta. Ez idő alatt a nemzeti bizottságok jelentős munkát végeztek a Nemzeti Front választási programjainak teljesítéséért. A kitűzött feladatok meg­valósítására mozgósítják a városok és a községek lakosságát, megszervezik munkakezdeményezésüket a helységek fejlesztésére és szépítésére irányuló akcióknál. Milyen eredményeket értek el ezen a téren a rozsnyói járás nemzeti bizottságai? ■' -ľ.’-v:­ŕ KÉRDÉSÜNK __________________________________ Cs ehszlovák parlamenti küldöttség látogat a Mongol Népköztársaságba és a Koreai Népi Demokratikus Köztársaságba

Next

/
Thumbnails
Contents