Új Szó, 1972. szeptember (25. évfolyam, 206-231. szám)

1972-09-30 / 231. szám, szombat

1972. X. 30. 7 Prága a várakozás lázában Prágában, — de nemcsak ott, — olyan érdeklődéssel várják a ma sorra kerü8ő Csehszlovákia—Kanadai profiválogatott jég. korong-mérkőzést, amilyenre még nem volt példa. Az érdeklő­désből egyformán kijut a vendéglátó-csapatnak, e népszerű sport jelenlegi világbajnokának, de a vendégeknek is, hiszen azok az előzőleg lebonyolított négy kanadai, a két svédnrszá. gi, majd a négy moszkvai találkozón, fokozatosan javulva, sok mindent mutattak be a jégkorongsport nagy ABC-jéből. A MIEINK... EZ MÁR ELFOGADHATÓ A PAPÍRFORMA SZERINT AJAX AMSTERDAM—INDEPENDIENTE 3:0 (1:0) zőikkel együtt ki is dolgozták, gyakorolták is a megfelelő, a sikert ígérő játékmódot, takti­kát. Kérdés, hogy a korai időpont nem lesz-e jelentős hatású. Mint már említettük, az NDK el. leni három mérkőzés nem hoz- hattá csúcsformába az együt' test. Ennek efllenére föltétlenül összeszokottabb, mint a kanadai profik csapata, amely csak a Szovjetunió elleni, majd a stock, holmi mérkőzéseken ötvöződ­hetett együttessé. Csapatunk tagjainak arra na. gyón kell vigyázniuk, át ne ve­gyék ä kanadaiak kíméletlen játékmudorát, s ne hagyják ma­gukat kihozni a sodrukból. Annyit már régebben is megái- lapítottunk legjubb jégkuron- gozóinkról, hogy önuralom, fe­gyelem terén nem érnek föl a szovjet együttes tagjaival!, s ezt nyilván tudják róluk a vendé­gek is. Ha, — reméljük így lesz — csapatunk minden tagja csak a játékkal fog törődni, kerüli a fő célról a figyelmet elvonó csetepatékot, világbajnokhoz méltó módon szerepelhet. Mi­vel a tv ezt a nagy találkozót ismét eljuttatja sok-sok ország, ba, elmondhatjuk, hogy ma is­mét Prágán lesz a jégkorongvi- Jág szeme. A KANADAIAK . .. Amit láttunk tőlük, arról győ­zött meg bennünket, hogy való. ban mesterei a jégkorongozás­nak. Sok mindent tudnak. Jó a (4:0, 2:1, 2:0) A csehszlovák csapatban a következő játékosok kaptak he­lyet: Dzurilla — Bubla, Hore­šovský, Martinec, Farda, Šťast­ný — Kužela, Bednár, Kochta, Nedomanský, PaleCek (a 41. perctől kezdve Haas) — Ma- chač, Pospíšil, Hlinka, Brunclík, Haas (a 41. perctől fogva Ebermann). Gólütők: Pospíšil, Slastný, Farda, Martinec, Kochta, Brunc­lík, Haas, Horešovský, illetve Bielas. Korán köszöntött be a kellemetlen hűvös idő. Égyre kevesebb csónakot láthatunk a folyók partján, egyre többet visznek el, hogy fedél alatt várják az új idény érkeztét... Sakkolimpia Magyarország legyőzte a Szovjetuniót — Véleményünk szerint a csehszlovák válogatott sajnos meglehetősen későn kezdte a felkészülést erre a nagy talál­kozóra és ráadásul a három főpróbát jelentő mérkőzésre nem sikerült élvonalbeli ellen­felet kapnia. Az NDK váloga­tottja az első két erőpróbán, nem éppen kiváló minőségű jé. gén csaknem egyenlő ellenfél tudott lenni, de a prágai sport, csarnok remek, gyors jegén már nem futotta tudásából és ere­jéből komolyabb ellenállásra. Amit tehát az említett három edző-mérkőzés, — mégha mind. járt válogatott találkozók vol­tak is, — megállapított, az nem ad megfelelő összehasonlítási alapot. A csehszlovák válogatott szinte ugyanazokból a játéko­sokból tevődik össze, akik a vi. Iágbajnoki címet szerezték meg, s annyi bizonyos, hogy tudásuk meg nem kopott, s a prágai kö- zönség fergeteges biztatásától buzdítva megint és újra nagy teljesítményre képes. Nem vi­tás, hogy a kanadai profi válo­gatott a rendelkezésére álló fil­mek alapján sokat tanult a csehszlovák együttes játékából, — már ami a nálunk sorra ke­rült világbajnokságot illeti, — s ezt különösen a Moszkvában megrendezett négy mérkőzésen kamatoztatta is. — Meg va­gyunk róla győződve, hogy leg­jobb jégkorongozóink ugyan­csak alaposan megfigyelték a kanadaiak játékát és mestered. CSEHSZLOVÁKIA—NDK 8:1 Csak a harmadik Csehszlová­kia—NDK jégkorong-mérkőzés hozott olyan játékot, meg ered­ményt, amilyenhez e két csapat hajdani világbajnoki mérkőzé­sein hozzászoktunk. Igaz, tü­körsima, jó minőségű volt a jég és a hazai csapat játékosai már az első harmadban eloszlattak minden kételyt. A továbbiakban is sokkal jobban bírták erővel, igyekezettel, s az eredmény nem maradhatott el. A mérkőzés bírái ismét Kor- czyk és Zagorski (lengyelek) voltak. A kezdeti idegesség után az első negyedóra befejezte előtt Neeskens rúgta az első gólt, de az argentin csapat nagyon jól tartotta magát. A helyzet ugyanez maradt a második fél­időben is mindaddig, amíg Ko­vács, az Ajax edzője cserét nem határozott el. A fáradt Swart helyét az újonc, fiatal Repp foglalta el, aki feltűnően gól­veszélyesnek bizonyult. Első ta­lálkozása a labdával gólt ered­Sorsoltak... A Szlovák Labdarúgó Szövet­ség székházában kisorsolták a Szlovák Kupa 4. fordulójának mérkőzéseit. A részvevők októ­ber 17-én játsszák le esedékes mérkőzésüket. A párosítás a következő: SKS Petržalka—Spartak Trnava, SMZ Dubnica—AC Nitra, ZVL Zilina—Zemplín Michalovce, VSŽ Košice—Tatran Prešov, Slo­van Bratislava—Iskra Partizán­ske, Hodváb Senica—Inter Bra­tislava, Mostárne Brezno—VSS Košice, Lokomotíva Košice— Strojárne Martin. Minden pár esetében az előbb említett csapat a vendéglátó. A ^sorsolásnál az az elv érvénye*- sült, hogy a 3. forduló idegen­ben győztes csapatai ezúttal há­zigazdák legyenek, az odahaza Sikereseknek most idegen pá­lyán kell szerencsét próbálniuk. Az 5. forduló, amelybe az em­lített sorsolás jobb csapatai jut­nak, november 7-én lesz, míg az elődöntőket és a döntőt csak a tavaszi idényben rendezik meg. inényezett, második lövése a kapufáról pattant vissza, har­madik akciója végén az argen­tin kapus harmadszor szedte ki hálójából a labdát. Az Ajax mindenképpen rá­szolgált erre a nagy nemzetkö­zi sikerre és nyugodtan elmond­hatjuk, hogy legalább egy esz­tendeig jó kezekben lesz az In­terkontinentális Kupa. A győz­tes Ajax csapatában a követke­ző játékosok kaptak helyet: Stuy, — Suurbier, Hulshoff, Blakenhurg, Krol, Neeskens, G. Müliren, Haan, Swart, (Repp), Cruyff, Keiner. Nagyon jó be­nyomást keltett az Independien­te is, amely a dél-amerikai lab­darúgás modern változatát mu­tatta be. SPORTHlRADO 9 A jégkorongozók Alpesi Kupájának döntőjében, Chaux de Fonds városában Ljubljana együttese 4:3 arányban győzött a helyi együttes fölött. % Mint ismeretes, 1973 au­gusztusában Moszkva rendezi a következő nyári Universiada versenyeit. Ezeken az Egyesült Államok 300 főiskolás sportoló­val képviseltetik magukat, még­pedig rajthoz állnak a kosár­labda, az atlétika, az úszás, a röplabda, a vívás, a torna, a birkózás, a tenisz és a vízilabda- küzdelmekben. 0 A labdarúgó Balkán Kupa döntőjében a Trakia Plovdiv 5:0 arányban győzött a Vardar Szkopje fölött. bottechnikájuk, a lövőkészsé­gük, a helyzetfelismerésük, összpontosítottan védekeznek, keresik a párharcot, s abból rendszerint győztesen kerülnek • ki. Mindamellett tudnak időt húzni, az ellenfelet ki tudják zökkenteni szokott ritmusából, s bármennyire ígérték is, hogy játékuk teljesen a jégkorong, sport európai válfajához ido­mul, a játék hevében, vagy készakarva Európába is impor. táltak, magukkal hoztak abból, ami divatos, s a közönség ka­nadai—amerikai részének tet­sző a tengerentúli profi ligá­ban. Valószínű, hogy Prágában lé­nyegében ugyanabban a felállí­tásban játszanak, mint az utol­só moszkvai mérkőzésen, tehát: Dryden (esetleg T. Esposito), — Park, Bergman, — White, Stapleton, — Lapointe, Savard, — D. Hull, Ratelle, Gilbert, — Henderson, Clarke, Ellis, — Parisé, Ph. Esposito, Cornoyer, — P. Mahovlich, F. Mahovlich. ... Végezetül sok függ majd attól is, hogy a csehszlovák já­tékosokon kívül a játékvezetők mit engednek meg a jégkorong­sport őshazája profi-mesterei­nek ... ZALA JÓZSEF Végre sikerült Lokomotív«—Ostrava 3:1 (0:0) Košice, 3000 néző. játékveze­tő: Holan. Góllövők: Ondó, Jac- kó, fózsa, illetve Miöka. Az I. labdarúgó-liga negyedik fordulójában érte el utolsó győ­zelmét a Lokomotíva Košice csapata. Azóta mindössze egy pontot szerzett. Tegnap aztán végre sikerült: a kilencedik forduló előrehozott tv-találko- zóján, hosszú idő után újabb két pontot szereztek Kacsányi László védencei. Érdekes, hogy az Ostrava ve­zető góljáig (54. perc/ meglehe­tősen „lagymatag", izgalommen­tes játékot láthatott a gyér szá­mú közönség. Mintha Miöka gólja azonban fel paprikázta vol­na a hazaiakat, akik aztán öt perc leforgása alatt két gólt lőttek (55. és 59. perc). A gó­lok után izgalmasabb lett a já­ték, de sajnos, nem színvonala­sabb. Az egész találkozó folyamán enyhe mezőnyfölényben játszott a Lokomotíva, a csatárok azon­ban nagyon pontatlanul szőt­ték a támadásokat, nem volt az igazi összjáték a támadók kö­zött. Rendszerint a magasan be­ívelt labdákkal kísérleteztek a vendéglátók, de az ostravai vé­dők és főleg Mandík kapus rendre győztesen került ki a párharcokból. A találkozó második és har­madik gólja védelmi hibából esett. Először fackónak nem okozott különösebb gondot az üres kapuba találni, majd a 71. percben egy gyors ellentámadás során az újdonsült válogatott kerettag, Józsa a kapust is ki­cselezve lőtt a hálóba. (tv) Ez lesz az NB l-ben A magyar labdarúgó-bajnok­ság küzdelmei e hét végén-foly­tatódnak. Csupán a harmadik forduló kerül sorra. Ma a Videoton—Ferencváros mérkőzés lesz, amely 15.30 órá­tól a tv képernyőjén Is helyet kap, míg holnapra ezek a talál­kozók maradnak: Vasas—Salgó­tarján, Egyetértés—Csepel, Za­laegerszeg—Szeged, Komló—Ta­tabánya, Rába ETO—Újpesti Dó­zsa, Budapesti Honvéd—Diós­győr,. MTK—Pécs. , A sportfogadás hírei A SAZKA 41. játékhetének műsora: 1. Zbrojovka Brno—Lokomo­tíva Košice, 2. Spartak Hradec Králové—Teplice, 3. Tatran Pre­šov—Dukla Praha, 4. Tŕinec— AC Nitra, S. Most—TJ VZKG, 6. Považská Bystrica—Inter Bra. tislava, 7. Prievidza—Trenßin, 8. Plzeň—VSŽ Kočice, 9. Slovan— Pardubice, 10. Brno—Kladno, 11. Sparta Praha—Dukla Jihlava, 12. Litvinov—České Budéjovice (1—4. I. liga találkozók, 5.-7. a II. labdarúgó-liga mérkőzései, 8.—12. az I. jégkorong-liga ta­lálkozói.). A férfi sakkolimpia második fordulójában l:l-re áll a Cseh­szlovákia—Jugoszlávia találko­zó. A Hort—Gligorics és a Smejkal—Ivkov találkozó füg­gőben maradt. A másik két mérkőzés döntetlenül végződött (Jansa—Ljubojevics, Pribil—Ma. tanovics). A 2. forduló nagy meglepe­tése közé tartozik, az ex- világbajnok Petroszjan veresé­get szenvedett a nyugatnémet Hübnertöl. A magyar—bolgár találkozó folyamán Portisch le­győzte Bobocovot. A 2. forduló eredményei: Hol­landia—Dánia 1,5:0,5 (2 játsz­ma függőben), Jugoszlávia— Csehszlovákia 1:1 (2), USA — Svájc 2:0 (2), Spanyolország— Svédország 1,5:1,5 (1), Argen­tína—Lengyelország 1:2 (1), Románia—NDK 1:2 (1), Magyar- ország—Bulgária 1,5:0,5 (2), NSZK—Szovjetunió 1:1, (2). Lejátszották az I. forduló függőben maradt játszmáit is, Bulgária 2,5:1,5, az NDK 3:1 arányban győzött Románia, il­letve Argentína ellen. Mint is­meretes, a magyar csapat két függőjátszma mellett 1,5:0,5 arányban vezetett a Szovjetunió ellen. A csütörtökön lebonyolí­tott két függőjátszma döntetle­nül végződött, így a magyar csapat 2,5:1,5 arányban legyőz­te a Szovjetuniót. A további függőjátszmák befejezése után így alakultak az egyes találko­zók: USA—Svédország 2,5:1,5, Jugoszlávia—Svájc 4:0. * * # A női sakkolimpia 3. fordu­lójában Csehszlovákia Jugoszlá­viával mérkőzött. Mindkét játsz­ma függőben maradt (Vokrálo. vá—Lazarevics, Eretova—Jova. novics). További eredmények: Szovjetunió—NDK 2:0, Magyar- ország—NSZK 0,5:0,5 [1 játsz­ma függőben). Az I. csoport élén a Szovjetunió áll 4 pont­tal, a 2. csoportot Anglia veze­ti 5,5 ponttal, a 3. csoport élén Bulgária és Románia áll 5,5 ponttal, a 4. csoport állása: Lengyelország 5 pont, Magyar- ország 4,5 (1). Nincs „béke" a II. ligában A mai mérkőzésekkel a má­sodik felébe lép a II. labdarú­gó-liga őszi idénye. 64 találko­zót játszottak eddig a csapatok és 170 gólt értek el. Ez 29-ceI több, mint tavaly volt ilyenkor. Érdekességnek számít, hogy csak 10 találkozón győztek a vendégek és 14-szer döntetlen eredmény született, míg az el­múlt idényben mindössze 6 összecsapás hozott vendégsi­kert, és 14 alkalommal döntet­len volt az eredmény. Mivel a Bohemians (az új idénytől kezdve Musil edző irányítja a csapatot) 4 idegenbeli mérkő­zésén 6 pontot szerzett, joggal áll veretlenül a tabella élén. Talán ez meglepetésnek szá­mít, hiszen bizonyára mindenki többet várt az exligás Intertől és Trencíntől. De úgy tűnik, hogy több gondjuk akadt a II. ligában, mint ahogyan azt gon­dolták volna. A már hagyomá­nyosan „hidegen“ játszó Inter otthoni két l:0-ás győzelme, va­lamint veresége idegenben az utolsó helyen álló DéCíntől, nem vet valami jó fényt a csapat játékára. Igaz, a sárga-feketék jelenleg a 2. helyen tanyáznak, de nem volt könnyű az odáig megtett út, hiszen a II. ligában sincs ,,béke“, küzdeni, harcolni és nem utolsósorban játszani kell. Főleg annak, aki feljebb akar kerülni. Akárcsak a legjobbak között, a II. ligában is fennáll a kér­dés: támadni vagy védekezni? A csapatok különbözőképpen adtak erre választ. A hazai együttesek saját közönségük előtt rendszerint támadni igye­keznek, míg a vendégek az egyik pont megszerzésére töre­kednek és a védekezéssel akar­ják ezt elérni. De vannak kivé­telek is. A bevezetőben említett idegenbeli győzelmek azt mutat­ják a tavalyi évadhoz viszonyít­va, hogy a vendégek mégiscsak merészebben, támadóbb felfo­gásban játszanak az ellenfél pá­lyáján. Az exligások közül az 5. he. lyen álló Trencínnek sem megy valami fényesen. Hét pontot „adományozott“ a 8 forduló so­rán ellenfeleinek. (A Bohemi­ans 3-at, az Inter 5-öt.) A 8. forduló után azonban nem tű­nik „igazságosnak“ a tabella. Annál az egyszerű oknál fog­va nem, hogy vannak csapatok, amelyek ötször, illetve csak há­romszor élvezték a hazai pálya előnyét. Ha figyelembe vesszük, hogy milyen nagy előny az ott­honi környezet, akkor egy-egy forduló után is nagy „mozgoló­dások“ keletkezhettek a tabel­lán. Itt van pl. a 14. helyezett Martin Í6 pontja van) és a 3. helyezett Jablonec (10 pontja van) esete. Míg az előbbi csa­pat csak három mérkőzést ját­szott otthon, addig a Jablonec öt alkalommal volt pályaválasz­tó. Tehát tulajdonképpen „egál­ban“ vannak. Ugyancsak 3—3 hazai mérkőzése van a VŽKG- nek és a Pardubicének. Hogy ki kerül feljebb, illetve ki búcsúzik a II. ligától, erről még nagyon korai lenne beszél­ni. De egy valami már most vi­lágos: aki az első hegedűs sze­repét akarja játszani, annak az ellenfél pályáján is merészen kell futballozni, a győzelemre kell törni, nem pedig megelé­gedni az esetleges döntetlennel. Minden valószínűség szer.nt ezért áll a tabella élén a Bohe­mians, amely Bardejovban és Mostban győzött, Pov. Bystricán és Jablonecben döntetlen ered­ményt ért el. lie) Teljes magyar siker az öttusa VB-n A 3000 m-es terepfutással be­fejeződött a Franciaországban megrendezett junior öttusa vi­lágbajnokság. Amint az várható volt, a győzelmet mind az egyé­niben, mind a csapatversenyben Magyarroszág szerezte meg. A végeredmény — egyéni ver­seny: Piánk 5156, 2. Szombat­helyi (mindkettő magyar) 5053, 3. Gueguen (francia) 5026, 4. Balla (magyar) 4993, 5. Tann- saar (szovjet) 4896 pont. Csa­patverseny: 1. Magyarország 15 180, 2. Franciaország 14 433, 3. Svédország 13 931, 4. Szovjet­unió 13 927 ... 8. Csehszlovákia 13 730 pont.

Next

/
Thumbnails
Contents