Új Szó, 1972. szeptember (25. évfolyam, 206-231. szám)
1972-09-21 / 223. szám, csütörtök
A biztonság tényezője Trepczynski sajtóértekezlete New York — Stanislaw Trep- pzynski, a Lengyel Népköztársaság külügyminiszter-helyettese, akit egyhangúlag megválasztottak az ENSZ-közgyűlés 27. ülésszakának elnökévé, sajtóértekezletet tartott New Yorkban, az ENSZ központjában. Trepczynski a tartós béke és £ biztonság szavatolását a békés egymás mellett élés igen fontos tényezőjének mondotta. Ma még a békés egymás mellett 01és eszméjének legmegrögzöt- tebb ellenfelei is kénytelenek elismerni, hogy ez az eszme mind több hívet hódít meg — mondotta. Másik fontos tényező a jelenlegi világ oszthatatlansága. A haladás, amelyet politikai téren érnek el, a földkerekség egyik részén, feltétlenül pozitív hatással van a föld más részeinek helyzetére is — mutatott fé Trepczynski. Az ENSZ-re — hangsúlyozta • szónok — nagy felelősség hárul a világ sorsáért. Bár még Nincs többé garancia? vannak fogyatékosságok az Egyesült Nemzetek Szervezetének munkájában, a világ kevesebbet haladt volna az ENSZ létezése nélkül. Különösen nag»y érdemei vannak a világszervezetnek a gyarmati rendszer fel- számolási folyamatának meggyorsításában. Miután emlékeztetett arra, hogy az ENSZ nagy erőfeszítéseket tett a közel keleti válság békés rendezése érdekében, az e kérdésben hozott határozatok teljesítésére hívott fel. Politikai anakronizmusnak mondotta azt a tényt, hogy az ENSZ-ben még nincs képviselve a két Németország, holott az NDK és az NSZK felvétele a szervezet tagjai sorába feltétlenül elősegítené a béke és a biztonság megszilárdítását az európai földrészen. Trepczynski kifejezte azt a reményét, hogy építő megoldások teszik majd emlékezetessé az ENSZ közgyűlés 27. Ülésszakát. Bizalmi kérdés a Bundestagban Brandt pozitiven értékelte a kormány tevékenységét Bonn — Willy Brandt szövetségi kancellár szerdán a nyugatnémet parlamentben, felvetette a bizalmi kérdést. A Szövetségi Gyűlés a nyári parlamenti szünet befejeztével első ízben ült össze szerdán íreggel és várható, hogy a bizalmi kérdés elutasításával ez lesz eddigi legrövidebb — mindössze háromnapos — őszi ülésszaka. A bizalmi kérdés beterjesztése előtt Von Hassel a Bundestag elnöke rövid beszédben emlékezett meg a müncheni terrorakció áldozatairól, majd a képviselők egyhangúlag az illetékes parlamenti bizottságok hatáskörébe utalták az NDK-val megkötött közlekedési megállapodást. Brandt kancellár a bizalmi kérdés indoklásában rámutatott arra, hogy az NSZK történetében első ízben él a szövetségi kancellár ezzel a jogával, hogy általa biztosítsa az új parlamenti választások kiírását. Emékeztetett rá, hogy április 27-én a jobboldal megpróbált « konstruktív bizalmatlansági indítvány beterjesztésével hatalomra jútni, de kudarcot vallott. Másnap a kancellár — a parlamenti erőviszonyok megváltozásának figyelembevételével — megállapodást ajánlott fel a CDU—CSU-nak az új választások kiírására, de ez ellenzék ezt el. utasította. Brandt bejelentette, hogy a kormány tagjai nem vesznek majd részt a szavazásban, s ily módon kívánja elérni, hogy a bizalmi kérdés végül is a kívánt eredményhez: a választásokhoz vezessen. A kormány tevékenységét a kancellár pozitívan értékelte és hangsúlyozta: Az átállók miatt megváltozott a parlament pártok szerinti összetétele, és ezért a kormánykoalíció a választókhoz fordul, a bizalmi kérdés nekik szól. Rainer Barzel, a CDU elnöke, az ellenzék kancellár-jelöltje válaszában azt fejtegette, hogy a kormány kudarcot vallott, április 28-án a parlamentben vereséget szenvedett és ezért akart „az alkotmány megkerülésével“ megállapodni az ellenzékkel a választások kiírásában. Nyilatkozatának befejező részében Barzel ígéretszegéssel vádolta a kancellárt és ijesztő képet rajzolt a gazdasági helyzet romlásáról, a stabilitás megszűnéséről, az adóemelésekről és az így „előidézett“ inflációról. A jobboldal vezére a „kis emberek“, a dolgozók védelmezőjének talárját öltötte magára és bejelentette, hogy tekintettel a kormányzat „negatív mérlegére“ a Bundestag pénteken megvonja a bizalmát a szövetségi kancellártól. A bizalmi kérdésről pénteken, a szavazás napján folytatják a vitát, a képviselőház áttért a nyugdíjreformról szóló törvény, tervezet megvitatására. FEJLŐDNEK A KÉT ORSZÁG KAPCSOLATAI 1972. IX. 21. Szovjet—iraki közös közlemény Moszkva — Moszkvában közös közleményt adtak ki Ahmed Hasszán al-Bakr iraki köztársasági elnök szeptember 14-től 19-ig a Szovjetunióban tett hivatalos baráti látogatásáról. A közlemény megállapítja: al-Bakr elnöknek Leonyid Brezs- nyevvel, Nyikolaj Podgornijjal ős Alekszej Kosziginnal történt találkozóin és megbeszélésein megvitatták a Szovjetunió és Irak kétoldalú kapcsolatait, a közel-keleti helyzetet, az imperializmus és a cionizmus elleni harc kérdéseit és más időszerű nemzetközi problémákat. A felek megelégedéssel állapították meg, hogy fejlődnek a két ország, valamint az SZKP és az iraki Baath-párt kapcsolatai. Megegyezték, hogy tovább mélyítik és bővítik e kapcsolatokat. A Szovjetunió és Irak megái lapodtak azokban a konkrét intézkedésekben, amelyekkel tovább erősítik Irak védelmi ké- pességét, az ország fegyveres erőinek harcképességét. A két ország képviselői behatóan megvitatták a közel-keleti helyzetet, és megállapították: veszélyesen nő az arab népek ellen irányuló imperialista izraeli ag ressziő. Határozottan elítélték a Szíria ős Libanon ellen végrehajtott újabb izraeli bűnös ag- ressziós cselekményeket. Mindkét állam követeli, hogy a Tel Aviv-i kormány szüntesse be az agressziót, haladéktalanul és teljesen vonja ki az izraeli csapatokat Libanon földjéről. A Szovjetunió újból leszögezte, hogy támogatja az arab országok népeit és továbbra is kitart a szovjet arab barátság mellett. A felek kiemelték, mennyire nagy jelentőségű az arab államok egységének és összefogásának; erősítése. Hasszan al-Bakr elnök meghívta baráti látogatásra Irakba Leonyid Brezsnyevet, Nyikolaj Podgornijt és Alekszej Koszigint. A meghívást köszönettel elfogadták. tó pártnak lehetősége lesz-e & kormán y a lak í tás ra ? Demirel, az Igazságpárt elnöke egy istambuli pártkonferencián mondott beszédet a napokban. Állást foglalt a választások mellett, amelyek várhatóan újra ezt a pártot juttatják abszolút többséghez a parlamentben. UKRAJNÁBAN e napokban emlékeznek meg Ján Nálepka, a legendás hírű partizánpa- rancsnok születésének 60. évfordulójáról. Kijevben a hősi halált halt katona emlékének ünnepi estet szenteltek. SZÓFIÁBAN folytatódik a szocialista országok fővárosai ifjúsági küldöttségeinek tanácskozása. A BOLGÁR fővárosban mintegy kétezer fiatal fogadta lelkesen Angela Davist. az ismert nemzetközi polgárjogi harcost, aki baráti látogatáson tartózkodik Bulgáriában. JULIANNA holland királynő hivatalos látogatásra Belgrádba érkezett. BELGRÁDBAN jugoszláv—román közös közleményt tettek közzé Maurer román miniszter- elnök látogatásának befejeztével. SZOVJET külkereskedelmi küldöttség utazott tegnap Moszkvából Washingtonba, hogy pénzügyi kérdésekről folytasson tárgyalásokat. ZAJJAT egyiptomi külügyminiszter hivatalos látogatásra Brüsszelbe érkezett. Kozmos z-—520 A Szovjetunióban Föld körüli pályára juttatták a Kozmosz— 520 jelzésű mesterséges holdat. A Szputnyikon elhelyezett berendezésekkel folytatják a világűr kutatását. A Szputnyik benredezései kifogástalanul működnek. A koordinációs számító központban folyik a beérkező adatok feldolgozása. Ultimátum Belfast — Az ír köztársasági hadsereg (IRA) ideiglenes szárnya szerdára virradóan ultimátumban szólította fel a belfasti „Royal Victoria“ kórház épületeiben tartózkodó brit katonákat az épületek elhagyására. A megadott időpont után a „pro- vók“ tüzet nyitnak a megszállókra. Sajtójelentések szerint a brit megszálló csapatok több mint 200 katonája megtagadta az északír lakosság elleni megtorló akciókban való részvételt s átállt az IRA oldalára. További 59 katonát a Long Kesh koncentrációs táborban tartanak fogva, mivel megtagadta a békés lakosok elleni fegyverhasználatra kapott parancsot. Szigorú eljárás Madrid — A spanyol hatóságok szigorúan a nemzetközi és a hazai törvények szerint kívánnak eljárni a SAS légitársaság gépét Madridba eltérítő uszrasa-terroristák és Svédországban erőszakkal kiszabadított társaik ellen — közölte a spanyol külügyminisztérium szóvivője. A szóvivő határozottan cáfolta egyébként azokat a híreszteléseket, melyek szerint a madridi svéd nagykövetsé'g az usz- tasák kiadását, Spanyolország viszont néhány Svédországban tartózkodó baszk szélsőséges hazatoloncolását követelte volna. Spanyolországnak, amely aláírta a légikalózkodás ellen hozott nemzetközi törvényt, Svédországgal nincsen kölcsönös kiadatási megállapodása. Elhallgattak a fegyverek? Dar es Salaam — Julius Nye- rere tanzániai elnök, aki a válság kirobbanása óta kedden este nyilatkozott először nyilvánosan, hangoztatta, hogy a Tanzánia ellen intézett ugandai légitámadások „tényleges és súlyos veszélyt" jelentenek Kelet- Áfrika békéje szempontjából. A tanzániai elnök az afrikai egységszervezet elnökéhez intézett üzenetében Ismételten cáfolta, hogy köze lenne az Uganda ellen intézett támadáshoz. A fegyverek egyelőre elhallgattak az ugandai—tanzániai határon s úgy tűnik, a konfliktus diplomáciai síkra terelődött. Egy ugandai katonai szóvivő bejelentette, hogy az országot megtámadó „inváziós hadsereget“ felszámolták, az ugandai egységek fegyvereket és járműveket zsákmányoltak. Hanoi — A saigoni amerikai parancsnokság szerdai közlése szerint az amerikai légierő B— 52-es óriásbombázói ismét támadták a Vietnami Demokratikus Köztársaságot, mindenekelőtt Dong Hói városát. A B—52 eseket Dél-Vietnamban is bevetették. Itt főként a demilitarizált övezettől közvetlenül délre fekvő területeket bombázták. A leghevesebb légi támadást azonban Quang Ngal tartomány és Pleiku ellen indították. A hazafiak kedden bir- tukukba vették a Saigontól 530 kilométerre fekvő Ba To városát, az egyiket azon három járási székhely közül, amelyek ellen támadást indítottak. Most az amerikai légierő bevetésével igyekeznek támogatni azokat a saigoni alakulatokat, amelyek elkeseredetten tartják magukat a Ba To tói nem messze fekvő állásaikban. Az amerikai parancsnokság szóvivőjének közléséből kitűnt, hogy az óriásbombázókat bevetették a Saigon melletti Bien Hoa tartomány térségében is. A dél-vietnami fővárostól mindössze ötven-ötvenöt kilométerre szórták le pusztító terhüket. Washington — Az amerikai vezérkar nem tudja garantálni, hogy többé nem fordul elő a Vietnami Demokratikus Köztársaság parancs nélküli bombázása — így foglalható össze az a nyilatkozat, amelyet John Ryan tábornok, az amerikai légierő vezérkari főnöke és Thomas Moorer admirális, a vezérkari főnökök egyesített bizottságának elnöke tett újságírók előtt. A két magas rangú amerikai parancsnok, aki részt vesz a szenátusi bizottságnak a munkájában, amely Lavelle tábornok ügyét tárgyalja, lényegében tehát elismerte, hogy a vezérkar nem gyakorol teljes ellenőrzést az indokínai légi akciók felett, s az oda küldött amerikai parancsnokok bármikor, viszonylag könnyen felrúghatják az eredeti utasításokat. Londoni merénylet London — Kedden délelőtt egy borítékba rejtett robbanószerkezet megölte Izrael londoni nagykövetségének egyik tisztviselőjét, Ami Sachori mezőgazdasági tanácsost. Kedd este további négy álcázott robbanószerkezetet találtak különböző csomagokban, ugyancsak a londoni izraeli nagykövetségnek címezve, sikerült őket idejében felfedezni és hatástalanítani. Az összes nyugatnémet repülőtéren rendkívüli biztonsági intézkedéseket foganatosítottak. A rendőrség közölte, „konkrét bizonyítékai“ vannak arra, hogy egy palesztin kommandó el akarja rabolni a Lufthansa (az NSZK légitársasága) valamelyik gépét. Bolognában zsaroló levelet kapott „Fekete szeptember“ aláírással az olasz bank ottani igazgatója. A levélíró 200 millió lírát kér, máskülönben — 'mint írja — felrobbantja a bankot. A rendőrség megfigyelés alá vette a városban tanuló arab diákokat. A londoni izraeli nagykövetség szóvivője közölte, hogy a pokolgépes merénylet áldozata, dr. Ami Sachori, a nagykövetség mezőgazdasági tanácsosa. A robbanás alkalmával kisebb sérüléseket szenvedett Theodore Kaddar, aki alig egy hónapja érkezett Londonba, hogy a távozóban levő Sachori hivatalát átvegye. A szóvivő elmondotta, hogy a szerencsétlenséget egy Amszterdamban postára adott, robbanószerkezetet tartalmazó küldemény okozta. A pokolgép egy normális nagyságú borítékban volt, s ezért történhetett meg, hogy elkerülte a nagykövetség biztonsági alkalmazottjainak figyelmét. A negyven éves mezőgazdasági tanácsos postájában még két gyanús borítékot talállak, s rövid vizsgálódás után kiderült, hogy azok szintén robbanóanyagot tartalmaznak. * Amíg a merénylet után vizsgálatot tartottak az izraeli nagykövetségen, a szomszédságban levő libanoni nagykövetséget egy ismeretlen telefonáló azzal fenyegette meg, hogy a következő merénylet áldozatai ők lesznek. Sir Alec Douglas-Home brit külügyminiszter Abba Eban izraeli külügyminiszterhez intézett üzenetében megdöbbenésének és részvétének adott hangot a merénylet miatt. A Nagy-Britanniában hivatalos látogatáson tartózkodó El- Zajjat egyiptomi külügyminiszter kijelentette, hogy együttérez a hozzátartozók emberi fájdalmával, csakúgy, mint azoknak a hozzátartozóival, akik a múlt héten Libanont ért izraeli terrorbombázás következtében vesztették életüket. A londoni cionista szervezetek a merénylet után azonnal fenyegető hangú nyilatkozatokat tettek és arabellenes szankciókat követeltek az angol kormánytól. Tel Aviv — Szerdára virradó éjszaka ismét tűzpárbajt vívott egymással a szíriai és az izraeli tüzérség. A Tel Aviv-i katonai főparancsnokság közlése szerint szíriai területről lőtték a megszállt Golan magaslatokon kiépített izraeli állásokat. Az izraeli fél csak „visszalőtt“. Sebesülés nem történt. A határ két oldalán immár egy hete változó hevességgel folyik a tüzérségi párbaj. Szerdán elutazott New Yorkba Abba Eban izraeli külügyminiszter, hogy az izraeli küldöttség élén részt vegyen az ENSZ-közgyűlés kedden megnyílt 27, ülésszakán. Elutazása előtt kijelentette, hogy a „terrorizmus elleni harc leghatásosabb módja az arab gerillatámaszpontok felszámolása". Eban előreláthatólag megszakítja útját Londonban. Egy Tel Aviv-i rendőrségi szóvivő közlése szerint szerdán két álcázott pokolgépet találtak az izraeli főváros egyik postahivatalában, magasrangú személyiségeknek címezve. A robbanó szerkezeteket hatástalanították. dat emelték, hogy hatalmukba kerítették és Törökországba térítették az Aeroflot szovjet légitársaság L—200-as repülőgépét. A vádlottak 1970 októberében bandita támadást követtek el a Kérésből Krasznodárba tartó repülőgép pilótája ellen, erőszakot alkalmaztak, megváltoztatva a gép útirányát és leszállásra kényszerítették Törökországban. A török hatóságokkal történt megállapodás szerint Pozgyeje- vet és Gilevet visszavitték a Szovjetunióba. Az ukrán legfelsőbb bíróság bírói kollégiuma bűnösnek találta Pozgyejevet és Gilevet a nekik felrótt bűncselekmények elkövetésében. A bírói kollégium szigorú ítéletet hozott. A tárgyalóteremben részt vett munkások, alkalmazottak és diákok nagy helyesléssel fogadták az ítéletet. Állásfoglalás Szófia — A török parlament a napokban felújította tevékenységét, s ez az ankarai és istambuli sajtóban kommentárokra adott okot. A kommentárokból fokozódó bizonytalanság csendül ki; kétely, vajon valóban sor kerül-e jövőre az új parlamenti választásokra, s ha igen, vajon a győztesként befuTüzpárbaj — terrorakció Géprablók pere Keres — Kercsben nyilvános bírósági tárgyaláson megvizsgálták V, Pozgyejev és N. Gilev ügyét, akik ellen azt a váFolytatja munkáját a Szovjetunió Legfelsőbb Tanácsának ülésszaka Moszkva — A Kremlben szerdán folytatta munkáját a Szovjetunió Legfelsőbb Tanácsának ülésszaka. A Nemzetiségi Tanács — a szovjet parlament egyik háza — küldöttei megvitatják azokat az intézkedéseket, amelyek a természet fokozott védelmét és a természeti erőforrások ésszerű felhasználását szolgálják. Ezt a szovjet kormány terjesztette az ülésszak elé. Kedden Vlagyimir Kirillin képviselő, a minisztertanács elnökhelyettese tartott a kérdésről beszámolót.