Új Szó, 1972. szeptember (25. évfolyam, 206-231. szám)
1972-09-17 / 37. szám, Vasárnapi Új Szó
sőbb világossá vált a dolog előttem. Abban az idényben hektáronként csaknem 300 tonna uborka, 100 tonna paradicsom, 100 tonna paprika termett... összesen 6000 tonna zöldség — a legkeményebb tél idején. Olyan, mint a 12 hónapról szóló meCe. És képzeljük el azt a hosszú vonatot — 600 vagonjának kellene lenni, és ha egy vagonba csak 10 mázsa férne, így is 6-km-en zöldség lenne a vágányon! El tudják képzelni? És képzeljék még el azt is, hány ember kellene ahhoz, hogy ennyi zöldséget elfogvasszonl Az egész Bulgáriában az idén 100 000 tonna zöldséget termesztettek az üvegházakban, és a további 1400 hektár területet fednek be üveggel. És még Malthus azt merte állítani, hogy a háború okos dolog, mert a föld úgy sem tudná ellátni összes lakosát. Ha már Malthus úrnál tartunk — 1962. április 2. óta, amikor megszületett Bulgária 8 milliomodik lakosa, az ország lakosainak száma több mint fél millióval emelkedett. Az átlagos évi szaporulat 56 800» A lakosság évről évre jobban öltözhet, jobb körülmények között lakik, és jobban étkezik ... Az év elején Bulgáriának 2337 kilencvenöt éven felüli lakosa volt, ebből 1449 a nő. Hála az egyre jayuló szociális feltételeknek és a fokozottabb orvosi gondoskodásnak, Bulgária történelmében most a legkisebb a gyermekhalandóság — ezer újszülött közül egyéves korig csupán 27 hal meg. Ivan CsukOvnak nagyon kellett tudnia, mit csinál, amikor aláírta a súlyos szavakat tartalmazó fogadalomtételt, és az a másik ember is biztosan jól tudta, mit csinál, amikor lenyelte a címeket és jelszavakat tartalmazó papírt. A visszafelé vezető úton nagyon fulladt volt a levegő. — Esni fog — mondta a mérnök, és gondterheltnek látszott. A templom tetején a fészek mellett ott állt az öreg gólyapár, és kihívóan feltartotta fejét. — Lehet, hogy jégeső lesz — mondta a gépkocsi- vezető. A széles téren álltunk, és figyeltük a nehéz ólomfelhőket, ahogy közelednek, s egyre sűrűsödtek. Az ember ilyen pillanatokban már-már úgy véli, hogy szél támad, és óriásként söpör végig a tájon a vihar. Az őlomfelhőt villám szelte keresztül, és megdördült az ég. Nem, nem, ez nem a vihartól volt — valami teljesen más. Srapnel robbant a felhők között, rakéta vitte fel. — Jól van, nem lesz jégverés! — Nem lesz? — Nem leszl — Miért? Másnap érdekes helyre látogattam el. Itt volt ugyanis a legnagyobb probléma a jégverések idején. Voltak olyan évek, hogy a biztosító százmillió levát is fizetett a^ károkért a mezőgazdasági üzenteknek. Igaz, hogy á pénz segített a szövetkezeten, a szövetkezeti tagokon, .nem maradtak kenyér nélkül, az ilyen pénzen azonban az állam nem épít gyárat, repülőgépet se vásárolhat, és narancstelepeket sem létesíthet. Minden felhőt külön néznek, hogy jégterhes-a vagy csak olyan, amiből eső lehet. Ha kell, rakéták, kai lövik a felhőket. A rakéta vegyszereket tartalmaz, mely a felhő vízpáráját hóvá változtatja. Ez az atmoszféra meleg rétegein áthaladva megolvad, majd eső formájában hull a földre. A plovdivl és a pa- zardzsiki járásban ilyen módon tették ártalmatlanná a jégfelhők 90 százalékát. Ezt a módszert a bolgárok szovjet kollégáiktól vették át. A módszer a leghatékonyabbak közé tartozik a világon, és most más területeken is létesítenek hasonló meteorológiai bázisokat. A pervomaji templomtornyon székelő gólyapár hiába aggódik fiókái miatt, előrejelzése nem jelent sokat. A nép azonban így Is szereti gólyáit, és minden tavasszal szívesen tekintgetnek a templom felé, hogy a távoli országokból haza értek-e már. MILAN RAJSKÝ Veszelin (veselý-vidám), mert ha már egyszer vidám vagyok, úgy is hívjanak. — Egészségünkre, éljen Bulgáriai Nézz csak ki az ablakból, milyen szép ez a Bulgária, látod, minden zöldül, és a zöldből pirosán nyúlnak ki a tetők. — Hány éves vagyok? 0, én még fiatal vagyok. Csak az irataimban jegyezték fel tévesen a születési dátumot. — Mi nincs helyesen feltüntetve Veszelin — nevetnek a többiek. — Hát a születési dátum. Ogy történt ugyanis, hogy a falunk pópája 12-ben bevonult a balkáni háborúba, aztán megkezdődött a világháború, és a pópa csak 19-ben jött vissza. így aztán öt évvel megrövidítettek. — S ez hogy történt? — Egyszerű a dolog: a faluban csak a részeg, írás- tudatlan templomszolga maradt. Amikor a pópa visz- szatért, nem tudta megmondani, melyik gyermek mikor született, így a pópa mindenkit 1912-re írt be. S így én is ráfizettem erre jóllehet, jóval fiatalabb vagyok Talán nem látni rajtam? — Így van Veszelin, jóval fiatalabbnak látszol. Mindannyian nevettünk. Amikor a tábornokok elmentek, Rajcsev mérnök, a helybeli agronómus elvitt az üvegházakba. így mondják — üvegházak. Képzeljenek el 40 hektárnyi területet üveggel befedve. Ameddig a szem ellát napsugártól ragyog a tetők tükre. Igaz, hogy az üveg vastag, a jégzáporok ellen mégis biztosabb, ha hajlított. Mindezt fél év leforgása alatt építették fel. Ezek azonban nem csupán vasszerkezetek, üvegtetők és falak. Fűtés, öntözés, közlekedés, osztályozócsarnok és irodaház, étterem és az itt dolgozó 700 ember. És nem hanyagolható el az a körülmény sem, hogy a zöldségféléket el kell szállítani a fogyasztókhoz. Ez viszont néha 200 kilométernyire van vagy még messzebb. Ehhez nemcsak gépkocsivezetőkre, gépkocsikra is szükség van. Méghozzá olyan gépkocsikra, amelyekben az uborka vagy a paradicsom nem fagy meg, és nem is romlik meg. Itt ugyanis az uborka, a paradicsom és a paprika szeptemberben kezd termést hozni, és egész júniusig terem. Az üvegházakban csaknem kizárólag nők dolgoznak. Nyirkos meleg van, s olyan tisztaság, mintha kisöpörték volna. Az üvegházak tele vannak zölddel. A paradicsomot köteleken és drótokon felfuttatták egészen a mennyezetig, és hatalmas fürtökben lógnak, mint a szőlő. A mintegy 100 méter széles üvegház közepén betonút vezet. Kistraktorok közlekednek itt, maguk után húzva a megrakott pótkocsikat. Eleinte nem akartam hinni az agronómusnak. KéA z egykori Boriszovgrad mai neve PcrvomaJ. A faluból, amelynek 4000 lakosa volt és nevét a bolgár cárról kapta, kevés maradt meg. Ma 20 000 lakosú város, lakosai földművesszövetkezetben gazdálkodnak, korszerű konzervgyárat, számos kisebb vállalatot és üvegházat építettek. Mindez új, régi csak a templom és az a néhány gólya, melyek ősidők óta évről évre itt költötték ki fiókáikat. Csaknem matematikai pontossággal minden év augusztus 27-én szárnyra kel az egész gólyacsalád, de tavasszal csak az öregek térnek vissza. Rendbe teszik fészküket a templom tornyán, kiköltenek három tojást, és nyáron tanítgatják fiókáikat repülni. Kész „komédiát“ csapnak, de a pervomaji lakosok megszokták gólyáikat, és a gólyák minden bizonnyal megszokták a falubelieket. Ez a hosszú lábú madár az emberekhez hasonló életkort ér meg, és a nép úgy véli, hogy minden évben ugyanaz a gólyapár tér vissza. A pervomaji lakosok ősidők óta jól megférnek a gólyákkal, és még nem fordult elő soha, hogy valaki is bántotta volna őket. A gólyák ezt meghálálják; nyáron, ha zivatar közeleg, nyugtalanok, a szülők a fészek peremén ülnek és nyújtogatják nyakukat egyik oldalról a másikra. Pervomaj a trák föld kellős közepén fekszik. A vidéken májusban és júniusban, a természet virágba borulása idején gyakoriak a viharok, melyeket olykor pusztító jégzivatar kísér. A jégeső ilyenkor tönkreteszi nemcsak a gabonát, hanem a szőlőtermést is. Olyan elemi csapás ez, amely ellen nincs védekezés. Csakhogy az emberek — hála a gólyák előrejelzésének — betakargatják az üvegházak vékony lapjait náddal, és nem marad más hátra, mint remélni, hogy a vészterhes felhők nem épp itt verik el a termést. Így volt ez ősidők óta, és így volt ez még nemrégen is. Bulgáriában az utóbbi években 700 hektár területet fedtek be olyan vastag üveggel, hogy még a jégeső sem tett kárt benne. A befedett narancstelep egy része — itt üvegházaknak mondják — Pervomajban van. Nem várfak, így egészen véletlenül tábornokok társaságába kerültem. Az egyikük, Ivan Csukov helybeli születésű, a másik csak úgy vele jött. Ogy tűnik. Bulgáriában az embernek arra is megvan az esélye, hogy saját házában próféta legyen. A helység szülöttjei haza-hazatérnek. A tábornok arról értesült, hogy a pervomaji narancstelepen már teljesítették az idénytervet. Eljött hát, hogy kezet szorítson földijeivel, és együtt örülhessen velük a sikernek. És a tábornok iránt, amint észrevettem, bizalommal vannak. Csukov a háború alatt Pervomajban tagja volt az „Angel Vojvoda“ partizáncsoportnak. Tagjai, mint sok más helyen, azok voltak, akik nem tudtak ölbe tett kézzel várni, és a kommunisták vezetésével, ahol csak tudtak, harcoltak a fasiszták ellen. Csukov megajándékozott „Jatanci“ című könyvével. A könyv borítólapján kézzel írott okmány reprodukciója látható. Az iratot a fasiszták egy ember gyomrából vették ki. Hogyan történt? A partizánok egyike fogságba került, ám vele volt a csapat tagjainak névjegyzéke és a jelszavak. Nem tudta másként megmenteni, hát összehajtotta és lenyelte a papírt. A fasiszták az embert agyonverték, gyomrát felmetszették, hogy a gyomorsav kárt ne tegyen az írásban. Még egy dolog kötötte le a figyelmemet a könyvben — a fogadalomtétel. Bolgárul a fogadalomtételt kletvá-nak mondják. Talán kissé mélyebb értelme van, mint a mi fogadalomtétel szavunknak. A bolgár fogadalomtétel nem csupán becsületbeli ígéret, nem a jóhoz való csatlakozás, a kletvá-ban van valami titokzatosság is. A kletvá-val tettek fogadalmat a törökök ellen harcolók is, a kletva volt az első a harci egységbe való belépés előtt is. A kletva nemcsak előterjesztés volt, amelyben ki kell tölteni a hadoszlopokat, a kletvát az emberek magukól írták, s talán a valamikori kletva volt hozzá a minta. Ez a pervomaji ugyanis nagyban hasonlít ahhoz a kletvához, amelyet az áprilisi török- ellenes felkelés előtt fogadtak el az összeesküvők, és alkalmam volt elolvasni egy bizonyos Kableskov házában. A pervomaji így szólt: „Én, az Angel Vojvoda csoport tagja, amely a második hadműveleti zónához tartozik, elvtársaim és a bolgár nemzet előtt fogadom és ígérem, hogy hűen és becsülettel fogom őket s- Igálni, és harcolok a fasizmus ellen... Ha megszegem ezt a fogadalmat, ha elárulom elvtársaimat vagy a csoport titkait, vagy ha élve hagyom, hogy foglyul ejtsen az ellenség, legyek háromszor átkozott, és legyen részem a legsúlyosabb büntetésben, lőjenek agyon azzal a fegyverrel, amelyet most megcsókolok!“ Ivan Csukov velem szemben ül, keveset beszél, olykor elmosolyogja magát. Nem nézném tábornoknak, sőt bárminek nézhetném őt csak tábornoknak nem. De társa, aki szintén tábornok — most civilben —, ugyancsak nem hasonlít semmilyen fejedelemre. Csu- kovnak teljesen az ellenkezője; vidám, szeret beszólni. — Ne szólíts engem tábornoknak, én Veszelin vagyok — szól hozzám. — És téged hogy hívnak? Jól van. Engem tulajdonképpen Borisznak kellene hívni, a cár szerint. Mikor azonban megszülettem, megérkezett Kolja nagybátyám, néz rám, látja, hogy nevetek, és eldöntötte, hogy nem lehetek Borisz, mert a cárt még nem látta mosolyogni. Legyen a nevem 1972. IX. 17. 14
