Új Szó, 1972. szeptember (25. évfolyam, 206-231. szám)
1972-09-15 / 218. szám, péntek
Kohl nyilatkozata 1972. IX. 15. Berlin — Michael Kohl, az NDK miniszterelnökségi államtitkára nyilatkozatot adott az NDK televíziójának. Egyebek között kijelentette, hogy eddig az NDK és az NSZK közötti kapcsolatoknak csupán bizonyos részterületeit szabályozták, most viszont a normális jószomszédi kapcsolatok alapvető kérdéseiről folynak a tárgyalások. Az NDK és az NSZK közötti kapcsolatokban végérvényesen meg kell teremteni a békés egymás mellett élést. Ez az NDK kifejezett célja — mondta —, majd hangsúlyozta, hogy az ENSZ alapokmányának elveit kell alkalmazni a két Németország kapcsolatában is. Kohl államtitkár a továbbiakban arról beszélt, hogy már elértek bizonyos haladást, azonban számos fontos kérdésben ellentétesek az álláspontok. Azután örömét fejezte ki, hogy a korábban kötött tranzitegyezményt a gyakorlatban bevált, és bizonyos abban, hogy a közlekedési egyezmény is beváltja a hozzá fűzött reményeket. Folytatódnak a tárgyalások Belgrád — Franz Jonas, osztrák köztársasági elnök, aki nem hivatalos látogatásra Jugoszláviába érkezett, megbeszélést folytatott Tito elnökkel. Mint a jugoszláv kormányhoz közelálló körökben kijelentették, a két országot kölcsönösen érdeklő kérdésekről, valamint nemzetközi problémákról volt szó. Egyebek között megvitatták az Ausztriában dolgozó jugoszláv munkások munkakörülményeit, és szóba került az Ausztriában tevékenykedő jugoszláv- ellenes usztasa-csoportok tevékenysége is.Jonas, osztrák köztársasági elnököt Tito vacsorán látta vendégül. A két államfő ma folytatta megbeszéléseit. Rahman Delhiben Űj Delhi — Mudzsibur Rahman, a Bengáli Népi Köztársaság miniszterelnöke Genfból útban hazafelé, csütörtökön az indiai fővárosba érkezett. Rahman sejk haladéktalanul tárgyalásokat kezdett Indira Gandhi miniszterelnök-asszonnyal. Mudzsibur Rahman Svájcban gyógykezeltette magát, miután Londonban megoperálták. Megemlékezés Gagarinrói Moszkva — A Krasznaja Zvezda csütörtöki számában ismerteti azt a költői művet, amely Gagarin emlékére jelent meg Moszkvában. Feliksz Csujev „Egy perc hallgatás" című poémájának alapgondolata, hogy Gagarin az emberiség történetében elsőként tört utat a világűrbe, éppúgy, ahogyan a Szovjetunió elsőként építi az emberiség számára a boldogabb jövőt. Az „Egy perc hallgatás“ egyben rekviem, amely mély fájdalommal emlékezik meg Gagarin hősi haláláról, de a büszkeséget is kifejezi, hogy a világ első űrhajósa szovjet ember, hogy a szovjet hazában olyan emberek születnek, akikre az egész emberiség büszkén tekinthet fel. Közös közlemény Kommentárunk A z amerikai kormány tavaly nyáron rendkívüli gazdasági tervet dolgozott ki, amelynek célja az ipari termelés csökkentésének és a munkanélküliség fokozódásának megállítása volt. A Wall Street Journal már februárban megállapította, hogy Nixon terve nem járl a várt eredményekkel, mert a munkanélküliség nő, az ipari termelést pedig nem sikerült megélénkíteni, jelenleg az amerikai munkaerők 5,9 százaléka munkanélküli. Egy évtized során ez a legnagyobb méretű munkanélküliség. A munkanélküliség az egész amerikai társadalomra ráveti árnyékát, s természetesen messzemenő politikai következményei vannak. A munkanélküliség politikai szempontjait még az is kiemeli, hogy most novemberben elnökválasztást tartanak az Egyesült Államokban. Nixont sok bírálat és szemrehányás éri a választási kampányban, s négyéves gazdaságpolitikájának bírálata bizonyára nem az utolsó helyen áll. A legutóbbi két év nagyon vigasztalan vo(lt az amerikai gazdaság számára. A nemzeti össztermék 1970-ben az előző évhez képest két és fél milliárd dollárral csökkent. Az amerikai ipari termelés 1967- hez viszonyítva tavaly 3,7 százalékkal hanyatlott. Az amerikai ipari kapacitás több mint egynegyede jelenleg kihasználatlan. Ez a munkanélküliség drámájának gazdasági háttere. Nixon elnök a múltban nemegyszer kijelentette, hogy a négyszázalék körüli munkanélküliség valójában teljes foglalkoztatottságot jelent. Ez az elmélet, amely minden 25. munkabísáért vívnak. Kuba és Peru forradalmi kormánya fejleszteni kívánja a két ország barátságát. A közlemény szerint a célok egysége abban is kifejezésre jut, hogy mindkét kormány védelmezi az állam egyenjogúságát, területi sérthetetlenségre való jogát éppúgy, mint azt az elvet, hogy minden állam szabadon rendelkezhessék természeti kincseivel és nemzeti érdekeinek megfelelő politikát folytathasson. A VARSÖ melletti Jablonná- ban befejeződött az a nemzetközi újságíró találkozó, amelyet a Lengyel Újságíró Szövetség szervezett az európai biztonság és együttműködés kérdéseiről. A konferencián a kelet- és nyugat-európai országokból több mint 50 neves publicista veit részt. NIXON amerikai elnök csütörtökön Camp David-i rezidenciájából visszatért a washingtoni Fehér Házba. Nixon kedd óta tartózkodott Camp Da- vidben. A JAPÁN államvasutak mintegy 300 000 dolgozójának egyhetes munkalassítási sztrájkja megkezdődött. Az országos méretű megmozdulás célja, hogy a vasutasokat összefogó két szakszervezet annak az intézkedésnek visszavonására kényszerítse a kormányt, amelynek értelmében 38 000 vasutast részesítenek fegyelmi büntetésben a japán munkások hagyományos tavaszi béroffenzívájában való részvétel miatt. AHMED HASSZÁN AL BAKR, az Iraki Köztársaság elnöke csütörtökön hivatalos látogatásra Moszkvába érkezett. A vnu- kovói repülőtéren Nyikolaj Podgornij szovjet államfő és Alekszej Koszigin miniszterelnök fogadta a magasrangú vendéget. HILGARD MliLLER, a Dél-afrikai Köztársaság külügyminisztere Lisszabonba érkezett. Müller úton az ENSZ közgyűlésére három napot tölt magánlátogatáson Portugáliában. AZ AMERIKAI szenátus ma valószínűleg befejezi a vitát a hadászati támadófegyverek korlátozásáról szóló szovjet— amerikai ideiglenes megállapodásról. A Nixon elnök moszkvai látogatása során aláírt dokumentumot a képviselőház már augusztus 18-án jóváhagyta. AZ AFRIKAI államok ENSZ- delegátusai egyhangúlag megállapodtak abban, hogy az Egyenlítői Guinea és Gabon között támadt vitát nem terjesztik az ENSZ Biztonsági Tanácsa elé, hanem az Afrikai Egység Szervezete keretében próbálják rendezni. AZ UGANDAI kormány nyilatkozatot tett közzé, amelyben leszögezte: katonai táborokban tartják majd őrizetben azokat az ázsiaikat, akik az Idi Amin elnök által kitűzött határidőig, vagyis november 7-ig nem hagyják el Ugandát. ró amerikait munkanélküliségre kárhoztat, nyilván abból a felismerésből következik, hogy a kapitalizmus képtelen négy százaléktól lejjebb szorítani a munkanélküliséget. A hivatalos adatok szerint csak 1956-ban Munkanélküliség az Egyesült Államokban volt 3 és fél százalékos munka- nélküliség, az is rövid ideig. További, viszonylag kedvező év volt 1969, amikor a munkanélküliség négy százalék körül mozgott. Azóta a hivatalos adatok rohamosan emelkedő tendenciát mutatnak. 1970-ben az amerikaiak 4,9 százaléka volt munkanélküli, tavaly 5,9 százalékuknak nem volt munkája. Az idén a szezonmunkák idején ismét 5,9 százalék volt a munka- nélküliek száma, természetesen a hivatalos statisztika szerint. A valóságban azonban, sokkal több a munkanélküli. A hivatalos adatok szerint csak New Yorkban 250 ezer munkanélkülit tartanak nyilván, a valóságban azonban félmillió embernek nincs munkája. Az amerikai munkanélküliek számát általában 7 és fél millióra becsülik, noha a statisztikák csak 5 millió 600 ezret mutatnak ki. A lakosság egyes csoportjai számára különösen nyomasztó probléma a munkanélküliség, így például a néger munkaerőket kétszeresen sújtja a munkanélküliség, mint a fehéreket. Az idén a négerek 10,5 százaléka volt munkanélküli. A másik, leginkább sújtott csoportot a fiatalok alkotják. A 21 éven aluli ifjúság munkanélküliségének aránya 17 százalék, ami azt jelenti, hogy minden hatodik fiatal munkanélküli. Noha az utóbbi időben a munkapiacon a tisztviselők és az értelmiségiek helyzete is rosszabbodott, a fizikai munkát végző munkanélküliek százalékaránya magasabb, s a munkáskategóriában eléri a 7,5 százalékot. Az amerikai kormány a választási kampány keretében ígérgeti, hogy az év végéig csak 5 százalékos munkanélküliség lesz az Egyesült Államokban. Ha teljesítené is Ígéretét, ami ugyan fél sem tételezhető, a hivatalos adatok szerint még mindig 4 millió 600 ezer munka- nélküli maradna az Egyesült Államokban, persze a valóságban még több. Az amerikai kommunisták követelik, hogy minden családnak biztosítsanak munkát vagy megfelelő jövedelmet. Szorgalmazzák, hogy jövedelmük 80 százalékának megfelelő segélyt folyósítsanak a munkanélkülieknek és hozzanak olyan törvényeket, amelyek megtiltják a faji, életkori, nemi, vallási vagy politikai megkülönböztetést a foglalkoztatásnál. Az amerikai kommunisták azt is tudatosítják, hogy programjuk egyes pontjai csak az amerikai társadalmi rendszer megváltozása után teljesíthetők, s így kezelik azt a programot is, amelynek célja a munkanélküliség teljes megszüntetése az Egyesült Államokban. JAN BLANSKÝ Angela Davist a lipcsei Kari Marx Egyelem díszdoktorává avatták. (Telefoto ČCSTK — ZBJ ZENTARO: Történelmi feladat Tokió — Csütörtökön Kínába utazott a hatalmon lévő japán Liberális Demokrata Párt huszonhárom tagú hivatalos küldöttsége. A delegáció vezetője Koszaka Zenlaro, az LDP Kína- bizottságának elnöke. Feladata, hogy megállapodjék a kínai vezetőkkel Tanaka kormányfő szeptember második felében esedékes pekingi látogatásának végső programjában. A küldöttség elutazása előtt adott nyilatkozatában Koszaka Zentaro kijelentette, a japán-kínai kapcsolatok normalizálása jelentős történelmi jeladat. Az előzetes tervek szerint a japán csúcselőkészítő küldöttség szeptember 20-ig marad a Kínai Népköztársaságban. A japán rendőrség megszigorította Tanaka miniszterelnöknek és kormánya vezető politikusainak személyes védelmét. Az óvintézkedéseket az tette szükségessé, hogy mind erőteljesebb és összehangoltabb tevékenységet fejt ki Japánban a szélsőjobboldal, amely szeretné megakadályozni a japán—kínai kapcsolatok rendezését és Tanaka kormányfő tervezett pekingi útját. A rendőrség becslése szerint negyven szélsőjobb- oldali szervezet 1200 tagja kész akcióba lépni a japán—kínai kapcsolatok normalizálásának megakadályozására, nem riadva vissza a fegyveres merényletektől sem. Egyes szélsőséges elemek nyíltan hangoztatják, hogy Tanaka miniszterelnök életére törnek. A „problémák" egy része London — Olof Palme svéd miniszterelnök londoni látogatása befejeztével sajtóértekezletet tartott. Palme kijelentette, kormánya rendkívül fontosnak tartaná, hogy az európai biztonsági értekezlet egy különbizottsága a leszerelés kérdésével foglalkozzon. A svéd miniszterelnök közölte, hogy országa kész befogadni 300 „ázsiait“ az Ugandából kiutasítottak közül. Kérdésekre válaszolva, a terrorizmusról szólva, Olof Palme kijelentette, világunkban egyre bonyolultabbak a terrorakciók, és a terrorizmus a problémáknak csupán egy részét alkotja. Palme élesen elítélte a vietnami bombázásokat. Londonban folytatott tárgyalásairól szólva a svéd miniszterelnök közölte, hogy rendkívül „érdekes“ megbeszéléseket folytatott, elsősorban az Európai Gazdasági Közösséggel kapcsolatos kérdésekről. NATO - hadgyakorlat Oslo — Csütörtökön az Atlanti-óceán északi térségében „Strong Express“ fedőnéven megkezdődtek a NATO- hadgyakorlatai. A szeptember 28-ig tartó gyakorlat felöleli az Atlanti-óceán térségét, az Északitengert, a La Manche-csatorná- hoz, Eszak-Amerika keleti partjaihoz, Észak-N orvég iához és a Pireneusi-félszigethez vezető utakat. A „Strong Express“ hadgyakorlatokban az Észak-atlanti Szövetség 10 tagországának szárazföldi, légi és haditengerészeti alakulatai vesznek részt, mintegy 64 000 katonával és tiszttel, 300 hajóval és 700 repülőgéppel. A hadgyakorlatok, amelyeket a szövetséges hatalmak európai legfelsőbb parancsnokságának főparancsnoka, E. Goodpaster tábornok irányít, ós amelynek egyik középpontja Norvégia északi része, a Troins norvég tartomány térségében végrehajtandó tengeri desz- szanttal fejeződnek be. ELSZÁNT KÜZDELEM Santiago — A chilei Népi Egység kormánya az ellenzéki pártok teljes támogatásával elszánt küzdelmet folytat a Ken- necott Copper Corporation amerikai rézkitermelő társaság ellen a külföldi tulajdonban lévő chilei rézbányák államosítása miatt. Frank Milliken, az amerikai társaság elnöke az elmúlt héten New Yorkban közölte: cége mindent meg fog tenni, hogy a chilei kormány döntésével szemben érvényesítse korábbi exportálás! jogait az eddigi sajátjaként kezelt chilei rézbányákból. A kijelentés élénk tiltakozást váltott ki Chile vezető politikai köreiben. A Kennecott Copper Corporation és a chilei kormány között kialakult gazdasági háború előzményeit ismertetve Allende elnök rádióbeszédében közölte, hogy az amerikai bankok az amerikai réztársaságok államosítása miatt több ízben is elutasították, hogy újabb tárgyalásokat folytassanak a chilei kormány külföldi adósságairól. Bizalmatlansági indítvány A chilei képviselőház bizalmatlansági indítványt nyújtott be a dél-chilei Concepcion tartomány kommunista kormányzója ellen azzal kapcsolatban* hogy a múlt hónapban a tartományban lezajlott összetűzés során megöltek egy rendőrt. A W. L. Chavez kormányzó ellen benyújtott bizalmatlansági indítvány ügyében még a szenátusnak is szavazni kell és elmarasztaló döntés esetén Cha- vezt felfüggesztik hivatalától. Az üggyel kapcsolatban megfigyelők emlékeztetnek arra, hogy a chilei kongresszus mindkét házában többségben lévő ellenzéki pártok az Allende-kor- mány hatalomra jutása óta eltelt két év alatt már kétszer tettek kísérletet arra, hogy a Népi Egység kormányának vezető személyiségeit elmozdítsák hivatalukból. Ismeretes, hogy az előző két alkalommal — mindkét esetben a belügyminiszter személye volt az ellenzék céltáblája — Allende elnöknek sikerült meghiúsítani a provoká. ciót. Általános mozgósítás Lusaka — Zambia kormánya elrendelte az ország honvédelmi alakulatai Lusakában állomásozó tagjainak általános mozgósítását. A rádió útján felszólították őket, hogy csütörtökön teljes felszerelésükkel együtt jelentkezzenek katonai szolgálattételre. Zambiában nem indokolták e legújabb lépést, de megfigyelők szerint ezek összefüggnek Rhodesia múlt heti figyelmeztetésével, hogy Zambia „ismerje el felelősségét“ a Rhodesia területén történt aknarobbanásért. A lu- sakai kormány tagadja, hogy a felrobbant szárazföldi akna zambiai eredetű lett volna. Havanna — Havannában perui—kubai közös közleményt adtak ki a Tantalean Vanini halászatügyi miniszter vezette perui kormányküldöttség Kubában tett látogatásáról. Mint a dokumentum megállapítja, mindkét fél ismételten leszögezte a célok azonosságát abban a harcban, amelyet a társadalmi struktúrának a szociális igazságosságon, a szabadságon és a két nép szuverenitásán alapuló végleges átalakítá-