Új Szó, 1972. szeptember (25. évfolyam, 206-231. szám)
1972-09-13 / 216. szám, szerda
I Hosszan tart a „játszma“ „Ping pong játék" egy épülő iskola körül Még a területi átszervezés előtt, amikor Bodrogköz központja, Kráí. Chlmec (Király- helmec) járási székhely volt, az illetékes szervek úgy határoztak: Boľ (Boly) községben új iskolát kell építeni, az öt- ven-hatvan éves iskolai épületek megrepedezett falai közt lehetetlen tovább tanítani a gyer- rekeket. 1959-ben már az építkezési terv is elkészült, mely szerint 1962-ben át kellett adni rendeltetésének az új iskolát. Sajnos, erre nem került sor ... Azóta egy évtized eltelt s az oktatás az elmúlt tanévben még mindig a két régi iskolai épületben és egy átalakított helyiségben folyt. 1967 tavaszán jó néhány hétig azért szünetelt a tanítás ebben a községben, mert a düledező iskolai épületek élet- veszélyessé váltak, meg kellett erősíteni a falakat. A község vezetői, az iskola igazgatójával elkezdték a ,,ki- lincselgetést“, majd 1967-ben a köztársasági elnökhöz fordultak segítségért. Az elnöki iroda átiratára reagált a kerületi nemzeti bizottság, újra besorolták a tervbe a bolyi iskola építését. 1968 decemberében elkészült a villanyvezeték az építkezés színhelye felé, hogy 1969- ben megindulhasson a 12 millió korona ráfordítást igénylő, tizenhárom tantermes új iskola építése, és 1971 szeptemberében meg is nyissa kapuit. Nem így történt... Elérkezett egy újabb tanév kezdete, ellátogattunk Bolyba s láttuk a befejezetlen épületet. Az építőkkel nem találkoztunk, másfelé vezényelték őket. Csak az iskola igazgatójával, Zsebík Károly elvtárssal beszélgethettünk, tőle tudtunk meg egyet-mást a magára hagyott építkezés sorsáról. Tulajdonképpen már tavaly át kellett volna adni az új iskolát, de jó, ha a jövő tanévben, 1973 szeptemberében megnyitja kapuit — tájékoztat Zsebík elv- társ. Képletesen mondva, „pingpong játék“ folyik az építkezés körül. Például ideszállítják az építkezési anyagot, majd később máshová viszik. Az építők egykét hétig itt dolgoznak, aztán eltűnnek, 2—3 hónapig „árva a ház, nincs kopogás“. És nem Hornyák István munkacsoportját akarom hibáztatni azért, ők odamennek, ahová irányítják őket... Az építkezést a Košicei Magasépítő Vállalat kezdte el, majd 1971 januárjában „delimitálta“ az építkezést a Michalov- cén létesített testvérváHalatokhoz. Azóta ez folytatja — jobban mondva folytatná — az építkezést, de nagyon döcögve. Legutóbb azt hallottam, képtelenek befejezni ezt az épületet és „visszajátszák“ a košicei vállalatnak ... — Bizonyos vízproblémáról is hallottunk ... — Igen, vannak, akik ezzel magyarázzák a késést. Az ivóvíz nálunk valóban nem kifogástalan, de emiatt még építeni lehetne. Az ívóvízprobléma is megoldható, csak hozzá kell látni. Tőlünk alig egy kilométer távolságra a vékei határban fúrásokat végeztek, kiváló bővizű forrásra akadtak. A Vékei Efsz félmillió koronát ajánlott fel a költségek fedezésére annak, aki megkezdi a felfedezett ivóvíznek a faluba történő bevezetését. A mi községünk sem tagadná meg az anyagi támogatást és a társadalmi munkát. Végül is így állunk, továbbra is az eddigi épületekben kell tanítanunk, ha ugyan az átalakított épület — a volt istálló — még kibírja. — Hány gyermeket tanítanak? — kérdezzük az igazgatót. — Jelenleg tizenkét tanteremben — három különböző helyen — kétszázhatvan gyereket tanítunk, de számuk rövidesen háromszázra növekszik. Községünk gyerekein kívül Za- tín (Zétény), Vojka (Véke) és Solnička (Szolnocska) községekből járnak a mi iskolánkba s a terv szerint Rád, Svinice (Szinyér) diákjai is hozzánk járnak majd ... Mindahhoz, amit láttunk, tapasztaltunk, talán csak annyit fűzhetünk hozzá, hogy Moly község a „Példás“ címet is kiérdemelte a kormánytól, s nem érdemel ilyen mostoha bánásmódot már csak azért sem, mert — értesülésünk szerint — iskolájának eddigi növendékei jól helytállnak az életben. Akad közöttük orvos, több mérnök, pedagógus és mindannyian itt ismerkedtek meg az írás-olvasás mesterségével. Az elmúlt tanévben a végzősök 55 százaléka jelentkezett gimnáziumba, ipari, kereskedelmi és mezőgazdasági középiskolába. Egytől egyig megfelelnek a felvételin. Az építővállalat illetékeseinek csak azt ajánlanánk, hagyják abba minél előbb a „játszmát“ és fejezzék be becsülettel az iskola építését. KULIK GELLERT Aknamezőn, tűziengeren át Ebben az iskolában még nem jelezhette a csengetés a tanév kezdetét. (Molnár János felvétele) Olvasóink levelei nyomán MIÉRT NÉVTELENÜL? Az utóbbi hónapokban szerkesztőségi postánkban jelentősen megszaporodott a névtelen levelek száma. Nincsenek illúzióink, s éppen ezért tudjuk, hogy egy szerkesztőség postájában mindig előfordulhat néhány névtelen levél, mlvei mindig akadnak olyan emberek, akik mondanivalójuk alá nem merik oda írni nevüket és címüket. Sokéves tapasztalataink szerint — a levelekből ítélve — ezeknek az embereknek a zöme intrikus, rágalmazó. Éppen ezért az ilyen leveleket nem is vesszük figyelembe. Most azonban nem ilyen levelekről és levélírókról van szó, és éppen ez késztet bennünket arra, hogy ezzel a nemkívánatos jelenséggel a lap hasábjain nyilvánosan foglalkozzunk. Mert miről is van szó? Arról, hogy számos olvasónk olyan kérdésben ír névtelen levelet, amelyre az illető választ vár és mi válaszolnánk is, ha tudnánk, kinek. A mindennapi élet mindennapi kérdéseiről, olvasóink ügyes-bajos dolgairól van szó e névtelen levelekben, tehát olyan dolgokról, amelyekben az olvasó tanácsot, eligazítást kér és vár. De éppen azért, mert ilyen mindennapos és ráadásul olyan dolgokról van szó, amelyek magát az olvasót érintik közvetlenül, nem értjük a névtelenség ség okát. Milyen kérdésekben kapunk névtelen leveleket? Csak a múlt heti postánkból említünk néhányat. Egyik olvasónk, B. Irén, tolltisztító üzem vagy műhely címét kéri. „Tanulni akarok“ jeligés olvasónkat a Jednotában nem vették fel tanulónak, s most tanácsunkat kéri, hogy mit tegyen tovább. „Egy kisfiú édesanyja“ jeligés olvasónk, aki pár hónapja külön él férjétől, és nemrég gyermeke született, az iránt érdeklődik, menynyi anyasági szabadságra van igénye. K. Gy. olvasónk „Közép- iskolás tanuló“ jeligére kér tanácsot arra a panaszára, hogy nyáron brigádmunkán volt és fizetéséből sok adót vontak le. „Kitagadott gyermek“ jeligés olvasónk az iránt érdeklődik, hogy apja kitagadhatja-e őt az örökségből. Sorolhatnánk még tovább a példákat, de úgy véljük, ennyi is elég annak illusztrálására egyrészt, hogy olyan dolgokról, kérdésekről van szó, amelyek alá íróik nyugodtan odaírhatták volna nevüket és címüket, másrészt arra, hogyan válaszolhattunk volna ezekre a levelekre, ha nem tudjuk íróik nevét és címét? Szükséges megjegyeznünk, hogy a fentebb felsorolt és a többi névtelen levélíró is lapunk „Válasz olvasóinknak“ című rovatában kér levelére választ. Csak hogy ez nem úgy megy, mint ahogy egyes olvasóink tévesen elképzelik. Itt most egy kis kitérőt kell tennünk, hogy röviden megmagyarázzuk, hogyan, milyen szempontok alapján válaszolunk olvasóink leveleire, vagyis, hogy kinek, milyen jellegű levélre válaszolunk levélben és kinek a „Válasz olvasóinknak“ című rovatunkban. Egyértelmű választ erre adni sajnos nem tudunk, mivel minden egyes levél külön elbírálás alá esik, és esete válogatja, kinek milyen módon válaszolunk. Általában elfogadott elvünk és gyakorlatunk, hogy azokra a levelekre, illetve kérdésekre válaszolunk a „Válasz olvasóink“ rovatunkban, amely esetekben a válasz közérdekű, tehát nemcsak az illető levélírót, hanem több más olvasóinkat is érdekelhet. Ilyen kérdés volt annak idején pl. a gyermekgondozási segély, amely a kisgyermekes anyák ezreit érintette, s éppen ezért minden lehetséges alkalommal a lap hasábjain foglalkoztunk vele. Más a helyzet ma. Most már csak akkor foglalkozunk a lapban a gyermekgondozási segély- lyel, ha történetesen olyan eset fordul elő, amilyenről még nem esett szó. Ugyancsak más közérdekű kérdésekre, mint pl. bizonyos esetekben nyugdíjügyekben, munkajogi ügyekben és több más hasonló kérdésben, de csak abban az esetben — s ezt hangsúlyozzuk —, ha a válasz sok más olvasónkat is érdekelhet, tehát tanulságos számára. Egyébként minden más kérdésre levélben válaszolunk. Valószínű, hogy több olvasónkat megtéveszt az, hogy a „Válasz olvasóinknak“ című rovatunkban eseteként jeligére, vagy a név kezdő betűire szóló válaszokat közlünk, s ebből azt a következtetést vonják le, hogy ilyen esetekben névtelen levelekre válaszolunk. Holott — s ezt nagyon hangsúlyozzuk — ezekben az esetekben egyáltalán nem névtelen levelekről van szó. Arról van szó — s erről már többszőr szóltunk lapunk hasábjain —, hogy mi minden esetben respektáljuk olvasóink kérését, és olyan formában válaszolunk nekik, ahogyan kívánják. Ha történetesen jeligére, vagy a név kezdő betűire kérnek választ, akkor így válaszolunk. Ami a lényeg azonban, hogy ezekben az esetekben is ismerjük olvasóink nevét és pontos címét. Csak sajnálni tudjuk a névtelen levélírókat, mivel mintáz eddig elmondottakból is világosan kitűnik, saját magukat fosztják meg attól, hogy kérdésükre szerkesztőségünktől választ kapjanak. Éppen ezért arra kérjük olvasóinkat, hogy bármilyen kérdésről is legyen szó, leveleikben nevüket és ponos címüket mindenkor írják meg, mert csak is ebben az esetben tudunk segíteni, tanácsot adni. BÁTKY LÁSZLÓ Az alegység több száz katonája napok óta a szabad ég alatt, a fehér sziklákkal tarkított dimbes-dombos terepen tevékenykedik. Katonák, harckocsik, páncélozott szállító harc- járművek, harckocsi elleni fegyverek, légvédelmi géppuskák, híradó eszközök és sok egyéb harci technika népesíti be a gyakorlóteret dombhajlattól dombhajlstig, a ritkás fenyőcsoportok és galagonyabokrok között, s az előretörés balszámyát lezáró sűrű fenyőerdő mentén. Váradi Ferenc alezredes a gyakorlótér legkiemelkedőbb pontjáról, egy mohalepte sziklahalom tetejéről kíséri figyelemmel az alegység tevékenységét. Mellette a rádióskocsi, amely szüntelenül kapcsolatot tart a gyakorlatozó alegység és a kisegítő erők parancsnokaival. Mi történik itt tulajdonképpen? Váradi alezredestől szakszerű magyarázatot kapunk. Wekerle József főhadnagy alegysége az ellenséges védelmi rendszer biztosítási övében folyó tevékenységet gyakorolja, mint elővéd-alegység. Mintegy öt-hat kilométernyi mélységű területen kell áthatolnia, amelyet különböző védelmi gócok, támaszpontok, műszaki akadályok, fatorlaszok, aknamezők tarkítanak. A feltételezés szerint az ellenség biztosítási övének támpont-rendszerét az elöljáró egység felderítő csoportja fedezte fel és Wekerle főhadnagy alegysége a felderítési adatok birtokában hajtja végre feladatát. Innen, a sziklahalom tetejéről kitűnően látni az alegység tevékenységének mozzanatait. A kitűnő rejtekhelyül szolgáló facsoportok oltalma alól először két trálos harckocsi kúszik elő, maga előtt tolva az ellenséges aknamezőn történő átjáró-nyitás eszközét. Ez a tömör acélkerekeken gördülő, úgynevezett „trál“ egyszerűen letiporja és felrobbantja az aknákat, mielőtt azok a saját technikánkat és katonáinkat veszélyeztethetnék. Az előremozgás balszárnyán pedig a műszaki katonák egy kisebb csoportja robbantással nyit átjárót az aknamezőn. Közben szakadatlanul folyik a tüzérségi előkészítés. S a műszaki zárakon történő átjáró- nyitás befejeztével megindulnak Wekerle főhadnagy alegységének páncélozott harcjármüvei, az együttműködésre rendelt harckocsik, valamint a harcjárművekről leszállt, gyalog támadó katonák. A fegyverek százai dörögnek, kelepeinek. Itt is, ott is elnémul egy-egy ellenséges tűzfészek és az alegység egyre jobban behatol a biztosítási öv mélyére. A harcrend jobbszárnya előtt ellenséges kiserőd! A balszárny lendületét pedig egy ellenséges harckocsi-szakasz összpontosított tüze torpantja meg. Wekerle főhadnagy katonái a földre lapulnak, a harckocsik és a páncélozott szállító harcjármű- vek gyors manőverezéssel egy- egy dombhajlat vagy terephor- pasz oltalmában, kedvező tüzelőállást keresnek. A jobbszárnyon földre lapulók egy része rohamcsoport alakítására kap parancsot. Feladatuk: az ellenséges kiserőd fel- robbantása. A balszárnyon pedig egy lövész szakasznak meg kell kerülnie és kézi páncéltörő fegyverekkel hátulról kell megtámadnia az ellenséges harckocsi szakaszt. A küzdelem folytatódik. Űjabb akadályok. Az ellenséges légierő gyújtó harcanyaggal lángba borítja az egyik fontos terep- szakaszt, s egybefüggő tűzttvet hoz létre. A katonák a lángok között törnek előre, miközben egy talajgyalu a tűzövön át a harcjárművek számára is utat nyit. Ismét egy váratlan akadály: az ellenség a föld alatt előzetesen elhelyezett robbanótöltetek exponálásával harckocsi-elleni árkot robbant. Itt a hídvető harckocsi veszi át a főszerepet, s kellő tüzérségi oltalmazással átsegíti az árkon a harcjárműveket. A további mozzanatok innen már nem láthatók. — Most az ellenség üldözése következik a dombhajlat mögötti erdős-bokros terepszakaszon — magyarázza Váradi alezredes. A visszavonulók ködfüggönnyel igyekeznek egérutat nyerni, de az üldözés folytatódik. Egy jó óra elteltével a katonák visszatérnek a megindulási körletbe. Itt Wekerle József főhadnaggyal, az alegység fiatal —■ mindössze huszonnyolc éves — parancsnokával is beszélgethetünk. Több nehéz hadgyakorlaton találkoztunk már vele. Két évvel ezelőtt, hadnagyként az NDK-ban lezajlott Fegyverbarátság hadgyakorlaton is részt vett. Azóta eggyel magasabb szintű alegység parancsnokává nevezték ki, s most a korábbinál jóval nagyobb kötelék élén készül az újabb nagy erőpróbára. Mire a legbüszkébb? Nem arra, hogy ily fiatalon egy nagy erejű és jelentős létszámú alegység parancsnokaként tevékenykedhet, hanem arra, hogy Kevermesen született. Ezt a Békés megyei községet 1944 októberében Battonyával egy időben, elsőként szabadították fel a szovjet csapatok a fasiszta megszállás alól. Wekerle főhadnagy éppen szülőfaluja fel- szabadulásának időszakában született, tehát egyidős a szabadsággal. Kevermes község fiataljai közül napjainkig negy- venketten lettek a néphadsereg, vagy valamely más fegyveres testület tisztjei, akik jelenleg is hivatásos katonák — hadnagytól ezredesig, különböző rendfokozatban és beosztásban. Wekerle elvtárs alegységét minden poszton fiatal parancsnokok irányítják: főhadnagyok, hadnagyok, alhadnagyok. A szakaszparancsnokok nagy része sorkatona. — Hogyan képes az ilyen fiatal gárda a nehéz és bonyolult harcászati gyakorlatok sikeres végrehajtására? — Elsősorban szilárd fegyelemmel és összpontosított akarattal — hangzik Wekerle főhadnagy válasza. — Ezt már eddig is több alkalommal sikerült bebizonyítanunk. Még az olyan nagy nemzetközi erőpróbán is kitűnően helytállt az alegység, amilyen a Fegyverbarátság hadgyakorlat volt. A katonák akkor is egymást túlszárnyalva jeleskedtek a harceszközök üzemeltetésében, a fegyverek kezelésében és a feladatok példás végrehajtásában. Jelenleg is igen jó a hangulat. Az alegység kész és képes bármikor, bármilyen feladat végrehajtására. Akárcsak itt, Csehszlovákia területén a „Pajzs—72“ közös hadgyakorlaton, ahol Wekerle József főhadnagy alegysége szovjet, csehszlovák, NDK-beli és lengyel fegyverbarátokkal együtt hajtja végre a megszabott feladatokat. Közvetlen szomszédságunkban éppen egy szovjet és egy csehszlovák alakulat katonái működnek együtt a magyar katonákkal. BERTALAN ISTVÁN Elintézik a panaszokat (ČSTK) — A kelet szlovákiai kerület választás előtti nagygyűlésein elhangzntt megjegyzések, javaslatok közül 490 et vettek be a választási programokba. A nemzeti bizottságok a megjegyzésekből eddig 390-et oldottak meg. A többi probléma megoldása hosszabb időt kíván. A lakosság legnagyobb mértékben a házkezelőségek nem kielégítő gondoskodását bírálta az állami lakások esetében, a fűtés, a melegvízszolgáltatás, a parkok, a sportpályák, a társadalmi épületek terén, valamint felhoztak néhány fogyatékosságot az élelmiszer- és az iparcikkekkel történő ellátás, az elárusítás higiénája stb. viszonylatában. 1972. IX. 13.
